Hír 13, 1994 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1. szám
Szemtől szembe! Párbeszéd a választókkal! A kerületi lakosság közmeghallgatáson találkozhatott a kerületi önkormányzat vezetőivel, képviselőivel. A fórumon a legtöbb kérdés továbbra is a lakásproblémát érintette, ezért mi is ennek szenteljük a legnagyobb figyelmet. Az elsőként felszólaló hölgy kérdései: a közmeghallgatás során alig átfogalmazott formában többször előkerültek. Problémája az volt, hogy más budapesti kerületekben az elidegenített lakásokat negyven százaléknál nagyobb kedvezménnyel lehet készpénzi kifizetés esetén megvenni, pl. az V. kerületben. Kérdése: terveznek-e ilyet a kerületben? A válaszadó Szabó Miklós polgármester szerint: a képviselő-testület nem döntött abban, hogy adnának-e ötven százalékos kedvezményt vagy sem, sőt nem is tud olyan kerületről, ahol negyven százalékos elengedés lett volna. Egy későbbi felszólaló kiigazította a polgármestert, hogy a kérdés nem az volt, van-e egyáltalán ötven százalékos elengedés, hanem az, hogy terveznek-e ilyet. Arra hivatkozott a kérdező, hogy az V., illetve a XII. kerületi önkormányzat ötven százalékra emelte a kedvezményt, ám ezt nem karitatív vagy emberbaráti meggondolásból tette, hanem jól felfogott érdekéből, mert ezzel meggyorsítható az elidegenítés folyamata. . A választ erre már dr. Millisics Endre alpolgármester adta meg: valóban vannak önkormányzatok, ahol szezonálisan plusz tíz százalék kedvezményt adnak a negyven százalék kötelező elengedés mellé, de a XIII. kerületben ilyet nem terveznek. Szinte állandó probléma volt a fórumon a Kárpát u. 31-37. számú ház közösségének ügye. Problémát jelentett a házban az értékbecslők munkája. Az egyik bérlő ugyanis 1992-ben szándéknyilatkozatot adott, ám a szükséges összeget rajta kívül álló okok miatt nem tudta kifizetni. Az Elidegenítési Iroda azt tanácsolta neki, adjon be új szándéknyilatkozatot, s ők 1-1,5 hónap múlva értékbecslőt küldenek ki. A probléma viszont az, hogy addigra a vételár is tizenöt-húsz százalékkal drágább lett. Az alpolgármester válaszában kifejtette, hogy az önkormányzat 1994-ben is ugyanazzal a kulccsal kíván dolgozni. Az értékbecslőket pedig nem teszik érdekeltté a nagyobb négyzetméterenkénti vételár megállapításában, mert ez után nem kapnak százakélot. Ezt a választ a Victor Hugo u. 5-ből egy hölgy cáfolta: elmondta, hogy szerinte semmi garancia nincs a vételárra, mert a házukban már másodszorra mérik fel a lakásokat. Több éve kérik az elidegenítést, de az önkormányzat azzal utasította el a kérelmet, hogy rossz volt a felmérés. A közmeghallgatás előtt 2 héttel újabb felmérésre került sor az új értékbecslésre, de biztos, hogy nem vezetői döntés volt, hanem a Társasház Kft. ítélte meg ilyen módon a helyzetet. Sok szó esett a lakossági fórumon az első lakást igénylő fiatalok támogatásáról. Az egyik felszólaló elmondta, hogy 1992-ben is az 1988. dec. 26-án keltMT rendelet 10-es paragrafusa volt érvényben, mely szerint a Lakásügyi Bizottság döntése, hogy kinek adható támogatás. Sok lakás a kerületben évek óta üres, a támogatásra pályázó fiatalokat pedig elutasítják. Miért? Válaszában az alpolgármester elmondta, hogy az összegeket helyi támogatásokra fordítja az önkormányzat, azonkívül nem minden lakás üres, ami annak látszik. Sok a huzavona egy-egy lakás kiutalása mögött. Sok gondot fogalmazott meg a Victor Hugo u. 33. számú ház közös képviselője. Mint kiderült, a házhoz tartozó szolgálati lakást jogcím nélkül lakja egy asszony a családjával. Igaz, hogy 3 évtizede lakik ott, de a házmesteri teendőket nem hajlandó ellátni. Ezért a szolgálati lakás évente 215 ezer forintba kerül a ház lakóinak. Ugyanakkor a házban van egy tartaléklakás, amely 15 évig üres volt. A lakók kérték, cseréljék el ezt a szolgálati lakással, ám az önkormányzat ezt elutasította az alapító okiratra hivatkozva. A Wallenberg u. 5. számú házból egy felügyeleti bizottsági tagnak hasonló gondjai voltak. A házmester- lakásDan élő házfelügyelőnek az IKV-bér többszöröséért szerződést ajánlottak, aki ezt elutasította. Kijelentette, nem költözik ki. Erre a lakók emelték a lakbérét. A ház a Duna-part 2000-hez tartozott, s bírósághoz fordultak, hogy az illetőt kiköltöztessék, de ez is eredménytelen volt. Ebben a megítélés a bíróság dolga, az önkormányzat a kérést nem teljesítheti, mert hatósági jogköre erre nincs. Több felszólaló szóvá tette a köz- biztonsági helyzetet és egyes kutyatulajdonosok viselkedését. A vita, vagy maradjunk a hivatalos elnevezésnél: közmeghallgatás végén a résztvevő felek egyike sem érezhette azt, hogy meggyőzte partnerét. De azt igen, hogy közelebb jutottak szövevényes ügyek megértéséhez, „pulton” innen és „pulton” túl egyaránt. Tisztelt szerkesztő úr! Kérem, hogy továbbítsa tiltakozásunkat az önkormányzati képviselő-testület felé, a Papp Károly utcában tervezett üzemanyagtöltő állomás miatt. Véleményünk szerint a környéken 2-3 percnyi távolságra több (Vasas-pálya, Árpád híd, Vágány utca) benzinkút is található. Özv. Kiss Róbertné, Petneházy u. Ezúton tiltakozom a Röppentyű u.-i lakótelepen építendő benzinkút ellen. A levegő amúgy is szennyezett. Miért kell közvetlen a lakosság közelébe építeni a benzinkutat? Iszonyatos bűz, és még egészségtelenebb levegő övezi majd az ott lakókat, gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Nyáron pedig majd ablakot sem tudnak nyitni a közelben lévők az éjjel-nappali zaj miatt sem és az egészségtelen levegő miatt sem. A lányom is ott lakik, ezért még hatványozottabban tiltakozom. Sári Lajosné, Tahi u. Lapjuk legutóbbi számában a ben- zinkút-telepítésre reagálva, az Angyalföldért Egyesület nevében a következőket hozom a tisztelt szerkesztő úr tudomására. A kijelölt hely (Röppentyű utca - Pap Károly utca torkolatában) a benzinkút hely és forgalom szempontjából megfelelne, de a Duna felé kb. 200 m-re a Nyugdíj Intézet mellett van egy benzinkút. Ezzel szinte szemben a Dagály utca végén van a Shell-kút. Tehát itt egy csomóban vannak, illetve az új kuttal együtt volnának telepítve a benzinkutak. Sőt a Szent István körút irányában a Du- na-parton ismét két benzinkút van. Ugyanakkor a Fiastyúk utcától a Tatai útig, a Vágány utcától a Dózsa György úton, Lehel úton, a Szent István körútig, a Duna-part- ig, illetve szinte az egész XIII. kerületben a Duna-part kivételével nincs benzinkút. A kerületben sok lebontott vagy lebontásra váró ház van, ahol lesz, vagy van telek, ahová (de a Duna- parttól távol) lehetne a kutat kijelölni. Hídvégi László, elnökségi tag Szerkesztői megjegyzés Tisztelt olvasók! Rovatunkban közreadunk minden olyan hozzánk érkezett levelet, javaslatot, észrevételt, amely tanulságul szolgál és amivel segíthetünk önöknek. A leveleket a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg, még akkor is, ha az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. ifi .ONKORMÁNYZATI LAP.