Hír 13, 1994 (3. évfolyam, 1-12. szám)
10. szám
Megemlékezés Göncz Árpád köztársasági elök A Holocaust 50. évfordulója alkalmából a Szent István park 35v számú ház falán Göncz Árpád köztársasági elnök és Javier Solona spanyol külügyminiszter az egykori spanyol diplomata Miguel Angel Sanz Briz tiszteletére emeltek emléktáblát, aki sok tízezer zsidó életét mentette meg. Az ünnepségen neves közéleti személyiségek mellett a XI- II. kerületi önkormányzat nevében Szabó Miklós polgármester helyezett el koszorút. »8 Szabó Miklós polgármester helyezi el az önkormányzat koszorúját Kitüntetés Eszterházy Miksa emlékérem kitüntetést adományozták Ber- nát Zoltánnak, a XDI. Csata u. 20. szám alatti Általános Iskola tanárának. A kitüntetett sokat tett azért, hogy a vívó-szakosztályban sportoló tanítványai, hazai és nemzetközi sportversenyeken kiváló eredményt érjenek el. Ugyanakkor a kevésbé tehetséges gyermekek mindennapos sportolását is aktívan, lelkesen segítette. Gratulálunk az elismeréshez. KONFERENCIA» LAKOSSÁGÉRT A napokban a Társadalmi Kamara konferenciát tartott a MOM Művelődési Házban. A kamara 45 országos civil szervezetet tömörítő szövetség. A szervezet célja meg* jeleníteni azoknak a rétegeknek a gondjait, problémáit, akikkel nem foglalkoznak a szakmai szervezetek, kamarák* Tagja a kamarának többek között a XIII. kérőbb székhelyű Bérlakásukat Megvásárlók Országos Szövetsége, a lakosság Érdekvédelmi Tömörülése (a LÉT), a Kárpótlási Önsegítő Szövetség (KÖSZ), a Magyar Televíziózok Kamafája* az Epilepsziások Országos Érdekképviseleti Egyesülete. A felső* tolás természetesen nem teljes. Á TÁKA tagszervezetei képviseletében közel 900 kpldött érkezett a rendezvényre m ország rmodén részéből. Az egészségesek mellett sok mozgáskorlátozott ember la vállalta a hosszú, fáradtságos utazást, hogy megfogalmazhassa, elmondhassa sorstársai, és az egész társadalom gondjait, kívánságait. Hóm Gyula miniszterelnök elfoglaltsága miatt levélben biztosította a TÁ- KA tagszervezeteit a kormány tárgyalási szándékáról, segítőkészségéroi. A konferencián részt vett Kuncze Gábor belügyminiszter, A rendezvény zökkenőmentes lebonyolításában jelentős szerepet vállalt a TÁKA apparátusa, a MOM Művelődési Ház dolgozói és az 1N-KAL Security Biztonsági Szolgálat EL ÉLETMÓDNAP (Folytatás az 1. oldalról) Már reggel 9-kor benépesült a környék. Megkezdődtek a sportversenyek. A legkülönfélébb sportágakban mérték össze tudásukat a kerület lakosai, korukra és nemükre való tekintet nélkül. Ezzel egyidőben a téren felállított szabadtéri színpadon a Dia- mont SE. teakwon-do bemutatót tartott, a fiatalabb korosztály legnagyobb gyönyörűségére, de a kemény öklöket hamarosan felváltották a népitáncosok, népi együttesek, majd nagy ováció kísérte a Száz Fiók Celsius együttes koncertjét. Ebédidőben történt a délelőtti sportesemények győzteseinek díjátadása, ám nem volt ebédszünet ezután sem. Fellépő előadóművészek tették színessé a napot, köztük Maksa Zoltán humorista, a Marionett, valamint a Cadillac rockegyüttes. A műsorok közben szinte áthatolhatadan volt a nyüzs- és a Csanády utcai aluíjáró- an. Egésznapos AIDS prevenciós kiállítás, AIDS-szűrés, vérnyomásmérés, valmint véradás, testsúlymérés és orvosi tanácsadás zajlott. A kisszínpadon pedig a gyermekek részére szerveztek előadásokat, bábszínházát és játékos vetélkedőket. A nap végén több tízezer kerületi polgár feküdt le ágyába fáradtan, egy egészséges, mozgással eltöltött nap után. Ift-kM ÖNKORMÁNYZATI LAP