Hír 13, 1993 (2. évfolyam, 10-12. szám)

10-11. szám

DÖNTÉS UTÁN Budapest Főváros Xlil. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé a 106/ 1988. (XH. 26.) MT ren­delet 10. §-ának (2) bekez­désében foglaltak alapján a családok lakáshoz jutásá­nak helyi önkormányzati támogatására az alábbi ren­deletet alkotja. 1-§ A rendelet hatálya azokra a kérelmezőkre terjed ki, akik­nek állandó bejelentett laká­sa és életvitelszerű tartózko­dása legalább három éve Bu­dapest Főváros XÜI. kerüle­tében van és a 2. §-ban meg­határozott célokra kívánják az önkormányzati helyi tá­mogatást igénybe venni. (25 igen, 1 tartózkodott) 2.§ Az önkormányzati támoga­tás igénybe vehető Budapes­ten, illetve az 1. számú mel­lékletben szereplő települé­seken: a) magántulajdonú lakás építéséhez; b) magántulajdonú lakás vásárlásához; c) magántulajdonú lakás cseréjéhez; d) nem önálló tetőtéri la­kás kialakításához; e) magántulajdonú lakás bővítéséhez; f) lakótelek vásárlásához. 3- § Az önkormányzati támoga­tás 1 család részére csak egy jogcímen, egy ízben adható, kivétel a 2. § f) pontja, azon­ban ebben az esetben sem haladhatja meg az 5. § (4) bekezdésében meghatáro­zott mértéket. 4.§ (1) Támogatás az arra rászo­ruló, saját megtakarítással rendelkező kérelmezőnek adható, ha a család egy főre eső ádagos havi jövedelme: a) a 4 és több gyermekes családoknál a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 2,0-szörösét nem haladja meg. b) A 3 gyermekes csalá­doknál a mindenkori öreg­ségi nyugdíj legkisebb össze­gének 2,2-szeresét nem ha­ladja meg. c) A 2 gyermekes csalá­doknál vagy 2 gyermek szü­letését vállaló házasoknál a mindenkori öregségi nyug­díj legkisebb összegének 2,5-szeresét nem haladja meg. d) Az 1 gyermekes csalá­doknál vagy az 1 gyermek születését vállaló fiatal háza­soknál a mindenkori öregsé­gi nyugdíj legkisebb össze­gének 3-szorosát nem halad­ja meg. e) Gyermektelen háza­soknál, illetőleg egyedülál­lók esetében a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 4-szeresét nem haladja meg. (2) Támogatás csak a va­gyonnal nem rendelkező • igénylő részére nyújtható. (3) A vagyon mértékének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni a beépí­tendő ingatlan mértékét, á meglévő lakás után a kérel­mezőt megillető lakáshasz­nálatba vételi díjat, eladási árat, valamint azt a vagyont, készpénzt, amely a lakás épí­téséhez (vásárlásához) saját anyagi eszközül szolgál. 5.§ (1) Az önkormányzati helyi támogatás csak egyösszegű, visszatérítendő kamatmentes kölcsön formájában nyújt­ható a saját anyagi eszközök, a munkáltatói támogatás, va­lamint az állami kölcsönök kiegészítéseként. (2) A támogatás iránti kérel­meket az alábbiak szerint kell rangsorolni. 1) magántulajdonú lakás építése 2) nem önálló tetőtér be­építése 3) építési telek vásárlása 4) magántulajdonú lakás bővítése 5) magántulajdonú lakás vásárlása 6) magántulajdonú lakás cseréje (3) A támogatás összegét egyéni elbírálás alapján a rá­szorultságtól, a meglévő és vállalt gyermekek számától, a család vagyonának és áda­gos havi jövedelmének, az igénybe vehető kedvezmé­nyes kamatozású hitel, vala­mint a munkáltatói támoga­tás összegének figyelembe­vételével oly módon kell megállapítani, hogy az a szükségletet kielégítő, a la­kásigény mértékének felső határát meg nem haladó la­kás vásárlását (építését) elő­segítse. A kérelmezhető ma­ximális törlesztési idő 10 év. (4) Az adható támogatás ösz- szegének maximális értéke: a) a három- és annál több gyermekes családok esetén 600 000 Ft; b) kétgyermekes családok vagy két gyermek születését vállaló fiatal házasok esetén 500 000 Ft; c) egygyermekes családok vagy egy gyermek születését vállaló fiatal házasok esetén 300 000 Ft; d) gyermektelen házasok­nál, ill. egyedülállók esetén 250 000 Ft, azonban a támo­gatás mértéke nem halad­hatja meg az építési költség, illetve a vételár 70%-át, fi­gyelembe véve az egyéb hi­tel és kölcsönigénylési for­mákat is. 6.§ (1) Nem adható támogatás annak a családnak: a) akinél vélelmezhető, hogy lakásgondját helyi tá­mogatás igénybevétele nél­kül is képes megoldani; b) aki a méltányolható la­kásigénye mértékét megha­ladó lakást épít(tet), illetve vásárol; c) akinek a jelenlegi sze­mélyi tulajdonú lakás leg­alább komfortos és a család lakásigényének alsó határát meghaladja; d) aki előző lakását kisebb szobaszámú, illetve alacso­nyabb komfortfokozatú la­kásra 5 éven belül elcserélte - kivéve, ha az a házassági vagyonközösség megszünte­tése érdekében, ill. hatósági vagy bírósági határozat alap­ján történt -, vagy meglévő lakását részben vagy egész­ben albérlet, ágybérlet vagy más módon hasznosítja; e) aki előző tulajdonában álló legalább komfortos, méltányolható lakásigénye mértékének megfelelő laká­sát öt éven belül elidegení­tett kivéve, ha ez a házassági vagyonközösség megszünte­tése érdekében hatósági vagy bírósági határozat alap­ján történt; f) aki a támogatásra irá­nyuló kérelmében olyan va­lótlan adatokat közöl, amely számára jogosuladan előnyt jelentene; g) aki a támogatást meg­lévő lakástulajdona megtar­tása mellett egy másik sze­mélyi tulajdonú lakás meg­szerzése céljából kéri. 7.§ Letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi személy vagy hontalan részére a tá­mogatás csak a Pénzügymi­nisztérium engedélyével nyújtható. ÖNKORMÁNYZATI LAP------------------------------------------------­12 o í 1 f ' M 1 ¥ mi I V« 4 ■ M §•> L. r) mR 1 9 VHB M an n | 1 VBkT É" :{ji{ISif-4tjl- <"| i <-i f

Next

/
Oldalképek
Tartalom