Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)
1990. szeptember / 4. szám
Maga; itten mocska leknek XI wmmi M 11 iUI E sorok írója nincs könnyű helyzetben. Egy lapot bemutatni komoly dolog. A mi viszont nem egészen komoly lap. Mert egy komoly lap, ugye, legalább akkora, mint az Angyalföld. A mi viszont csak feleakkora. Ráadásul a fele reklám, különben nem tudna megjelenni. Kétségkívül a Sternnél, Paris Mateknál, Newsweeknél is ez a helyzet, a végeredmény azonban mégiscsak más. Továbbá a lapot a Szocialista Párt XIII. Kerületi Bizottsága, meg a kerület egyik volt „cucilista” jelöltje, Kiss István ügyvéd indította útjára. És dr. Kiss ugyan komoly jogász, az MSZP pedig ikomoly párt, a parlament és a szavazópolgár, úgy látszik, most épp nem veszi komolyan. Ügy tűnik, a szocialista képviselőknek külön-külön sokkal több tekintélyük van, mint együtt — régi szabály, hogy a részek összessége még nem az egész; ahogy Kosztolányi figyelmeztet rá, a bot és a vászon még nem zászló. Valahogy össze kell állni a lobogásnak, és ez a kis csapat most eléggé szélárnyékban van. Azonkívül én sem vagyok olyan igazi komoly ember. Mert ugyan őszintén szocialistának érzem magam, szívvel- tagkönyvvel, de azért a lakitelki gondolatok közül is igen sokért lelkesedem, Solt Ottiliát meg imádom a szívtáplálta eszéért. Hát lehet így az ember komoly politikus? Meg aztán lehet egyáltalán komolyan politizálni? Hiszen Orbántól Torgyánig hányán elmondták, hogy szuverenitás, meg szent hazánk földje, meg... ez mind igaz, de még igazabb, hogy a szovjet megszállás talán elsősorban a tiszti lakások hiányának kérdése volt. A világ abszurdabb, mint Mrozek és Ionesco együttvéve. Nem fogok meglepődni, hogy a kelet-európai országok közül elsőként Szent Oroszországot veszik fel a Közös Piacba, nehogy visszaadjanak egy pár szigetet Japánnak, és Szibéria kincseit rendelkezésükre bocsátva felfedezzék, hogy ők voltaképp földrajzilag inkább ázsiai állam, s egyben a legnagyobb tigris. Mivel ilyenek jutnak az eszembe, azonnal látszik, hogy nem vagyok komoly külpolitikus sem. Hát még komoly főszerkesztő. Igaz, három évig szerkesztettem egy idegen nyelvű művészeti lapot, de teljesen alkalmatlan voltam a Parkinson törvénye szerinti szerkesztőségépítésre — mivel nem kellett se külön iroda, se titkárnő az előszobába, rögtön látták, hogy nem vagyok alkalmas komoly dolgokra, és meg is szüntették a lapot. (Meg kell adini, a deficitje aizért elég komoly volt, dehát minden művészeti lapé az.) A mi, hála a reklámoknak, nem deficites, de nem is kerüli pénzbe, ami viszont szintén csökkenti a komolyságot. Az ember nem becsüli azt, amit ingyen talál a postaládájában. Akár ki is dobja. Pedig milyen jól lehet rajta zöldséget pucolni! Például. Ha valaki elvből nem olvas olyan újságot, ahol a pont az i-n egy kis stilizált szegfű. Némileg komolyabban: nem akarunk olyanok lenni, mint a ferenejózsefi idők krajcárosa, amelynek főszerkesztője minden vezércikkben jól odamondogatott a cárnak, és aztán elégedetten dörzsölte a kezét: „Der Zar wird sich kratzen”. Vagyis hogy a cár vakarózni fog. A mi négyoldalnyi (mínusz reklám ...) ellenzékiségünktől nem fog a kormány vakarózni, és különben is, én személy szerint kicsit úgy érzem, kormánynak lenni se jó. így hát „Kommentár nélkül” című rovatunkkal politizálunk inkább, lapidézetekkel híva fel a figyelmet arra: a rendszer- váltás nem mindenkinek modernizálás és előrelépés, hanem valamilyen még uisszábbrendeződésről álmodnak. Az én igazi álmom az, hogy kerületi lap legyünk. Fiatal-magyar-szabad- keresztény-kisgazdák is megtalálják benne a számukra hasznos gyakorlati híreket. A kerület múltjával és jelenével foglalkozó idézeteket, cikkeket. Ki gondolná, milyen sok költőnek volt köze ehhez a kerülethez századunk legnagyobbjai közül? Hiszen igazából nem Óbudára, hanem ide illenie a Kassák Múzeum, és itt lenne a Radnóti Múzeum is, ha volna, továbbá ha a költők múzsáinak is állítanának emléktáblát, akkor Illyéstől Vas Istvánig húzódna a sor (mármint a múzsáké). És micsoda hagyománya van a Vígszínháznak: sőt, jelene is. Nem konkurensként, hanem kistestvérként szeretnénk építeni az Angyalföld mellett atz angyalföldiek, vizafogóiak, újlipótvárosiak lokálpatriotizmusát, amit erdélyi szóval a „küsebb haza” szere- tetének nevezhetnénk. Az ember akárhogy szereti a múltat, a jelenben él. Foglalkozni fogunk a kerület vállalkozó szellemű mozijainak műsoraival, akárcsak a bűnözés helyi formáival és különleges eseteivel. Azt szeretnénk, ha hirdetőink közé sorolhatnánk az itteni kisvendéglőket, videokölcsönzőket, butikosokat, későig nyitva tartó fűszereseket, cukrászokat, szabókat, vagy akár Duna-parti bérkutyasétáltatást vállalókat — mindazokat, akiknek nem mindegy, hogy ötvenezer környékbeli postaládából emelik ki azt a lapot, amely a hirdetésüket tartalmazza. A közhasznú információkat meg úgy próbáljuk összeállítani, hogy azok minél aktuálisabbak és praktikusabbak legyenek. Olyan lapot szeretnénk, ami nem elsősorban a mi lapunk — hanem amiről az emberek úgy érzik: az övék. Székely András UTAZZ VELÜNK! Tavaly év végén a Sallaii Imre utca 40. szám alatt lévő közkedvelt fonalbolt megszűnt. A ház és a környék lakói csak találgatták, mi ilesz az üzlet- helyiség sorsa. Többen tudni vélték: borozó. A szájhagyomány útján terjedő álhír sem örömet, sem lelkesedést nem váltott ki a lakosságból, s hogy feltételezésük jogos volt, mi sem bizonyította jobban, mint a boltban — az átalakítással egyidejűleg — felállított kocsmapultot idéző berendezés. Április végére megnyugodtak a kedélyek, felkerült a cégtábla: Alfa Tourist Utazási Iroda. Budapesten a harmadik, ösz- szességében az ötödik irodáját nyitotta meg az Észiak-Budai Munkás Áfész keretén belül működő Alfa Tourist. Utazási ajánlataink mozgatható hirdetőtáblákon, a kirakatüveget díszítő szórólapokon csábítják utazásra (külföldre, belföldre egyaránt) az arrajárókat. Kétezer bemutatkozó ismertetőlapot postáztunk a környék lakóházainak levélszekrényeibe, és azóta is folyamatosan tájékoztatjuk őket. Utazási ajánlataink Európától Amerikáig, Görögországtól Spanyolországig szólnak, útjainkat forintért, valutáért, valamint a kettő kombinációjával árusítjuk. Igen kedveltek egynapos ausztriai és belföldi barangolásaink, s kimondottan az érdeklődések miatt indítottuk gansendorfi Safari-program jainkat. Értékesítő és szervező munkánkba a kerület vállalatait, üzemeit is szeretnénk bevonni, programfüzetünkkel és leveleinkkel már igen sok cég megismerkedhetett. Áraink alkalmazkodnak a lakosság rendelkezésére álló valutakerethez, s figyelembe véve a családok nomló anyagi helyzetét, lehetővé tesszük, hogy többnapos útjainkon is a „hazait” fogyaszthassák. Emellett a legkényesebb igényeket kielégítő utakról is gondoskodtunk, de... önmagunk reklámozása helyett kérjük, mielőbb keressék fel irodánkat Szeretettel várjuk kedves jövendő és törzsutasainkat! S. Szarvas Anikó