Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)
1990. február / 1. szám
Idősek klubja a Balzac utcában Egy esztendővel ezelőtt, 1989. január 6-án nyílt meg a Balzac utca 5. számú háziban az Idősek klubja és étkezdéje. Az új szociális intézményt az oly sokszor vitatott és szidott lakossági hozzájárulásiból, a tehóból hozták .létre. Az ápolt, gondozott helyiségekben naponta 8—16 óráig, ötven angyalföldi nyugdíjas lél második otthonra. Hartmann Má- tyásné, Marika az intézmény vezetője ismertet meg a klub életével, gondjaival, örömeivel. — Az elmúlt évben gyorsain népszerűvé váltunk a környék elmagányosodott kisnyugdíjasai körében. A tervezett ötven klubtaggal szemben három- négy fővél állandóan magasabb a létszámunk. Nem küldünk el senkiit sem, hisz az életkori sajátosságokból adódóan mindig van lemorzsolódás. — Mi lesz azoknak az idős embereknek a sorsa, akik már nem képesek bejárni a klubba?— Ök házi gondozásba kerülnek, tiszteletdíjas társadalmi aktívák hordják nekik az ebédet, és szociális gondozók segítik az életüket. — Milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe a klubtagok? — Talán a legfontosabbal kezdeném, a nyugdíjtól függő differenciáltan térítéses ebéddel és uzsonnával. Az ebédlőnk ötvenszemélyes, kulturált körülmények között két turnusban étkeztetünk. Elsőként az egész nap nálunk .tartózikodók ebédelnék, majd őket követik a bejárók. — A tálaló végében lévő polcokon ételhordók sokaságát látom,... — Ezékben a társadalmi aktívák százkilencven ebédet hordanak szét a házi gondozottaknak. Kilencven porcióért pedig maguk a nyugdíjasok jönnek. A kétszáz adagosra tervezett melegítőkonyhánkat és tálalónkat gyorsan kinőttük, hisz naponta már négyszáz ebédet adagolunk ki. — A végletekig nem lehet fokozni a konyha kapacitását, milyen megoldás várható? — A közeljövőben a Visegrádi utcában újabb Idősek klubja nyílik, továbbá tervezik, egy ebédkiadó létrehozását, ahonnan ételhordóban a befizetők és gondozók elvihetik az ételt. — Kissé elkanyarodtunk a klub szolgáltatásaitól. Az étkezéseken túl mit tudnak még nyújtani a tagjaiknak, mivel tudják otthonosabbá tenni az ittlétüket? — Hogy kényelmesen érezzék magukat, aki akar, az reggelente átöltözhet. A gardrób- szekrényben tárolhatják az otthonkáikat, szabadidőruháikat, továbbá fájós lábaikra papucsot húzhatnak a védenceink. Akinek otthon nincs fürdőszobája, az nálunk zuhanyozhat, hajat moshat. Az ide járóknak drága a Patyolat, megerőltető már a mosás, ezért ha behozzák a ruháikat, az automata mosógépet is igénybe vehetik. Ha valaki rosszul érzi magát, vagy ebéd után szunyókálni kíván, a pihenőszobában lefekhet. — A társalgók foteljeiben mivel múlatják az időt a klubtagok? — Sokféle szórakozási lehetőségük van. Színes televízió, video, magnó, újságok, képes- laoak várják az érdeklődőket. A Könyvértékesítő Vállalattól csinos könyvtárat (kaptunk. A nénik kézimunkáznak, a bácsik sakkoznák, kártyáznak. — Milyen viszonyban vannak egymással a klubtagok? — Az elmúlt év folyamán közösséggé szerveződtek. Meg- ünnepliik egymás névnapját, születésnapját. Ilyenkor a nénik házisüteményt hoznak, a bácsik üdítővel kedveskednek. Vidám zeneszó és nótázás közepette a bátrabbak még táncra is perdülnék. — Apropó, tánc ... Hogyan alakul a nemek aránya a közösségben? — Jelenleg a nők negyvenen, a férfiak tizenketten vannak. Mondják is a nénik, hogy „fiúkat” vegyünk fel', mert kevés a táncos. — Hogyan telnek-az ünnepek a klubban? — Karácsonykor fenyőfát állítottunk, szilveszterikor mulatságot rendeztünk, most pedig a farsangi bálira készülünk. Az ünnepeket színesebbé és kedvesebbé teszik a Tutaj utcai általános iskolások és a Hegedűs utcai óvodások. — Az apróságokon kívül kik látogatják még a kis közösséget? — Decemberben a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai gyalogos KRESZ- vetélkedőt rendeztek a (klubban. A hat szerencsés nyertes pénzjutalmat kapott az izgalmas délután végén. A körzeti orvos hetente ellátogat hozzánk, előadásokat tart és az egyszerűbb esetekben gyógyszert is ír a rászorulóknak. — A sarokban szobamérleget látok.. — Igen, a kisöregek állandóan figyelik a súlyukat. A rendszeres étkezés és a közösség megteszi a hatását. Némelyikük pár hónap elteltével ki- oseiré’ődiik, feloldódik. Végül is így a jó, hisz ilyenkor érezzük, hogy értelme van a munkánknak, és ennek a létesítménynek. Kőhidi Erika Kaptafa a kiállítóteremben —.'Cipészműhely munkaeszközeivel gyarapodott az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény. Az adományozó Ökrös Imre angyalföldi cipészmester, a kiálllítóteremben mutatja be régi kedves szerszámait, melyeket ma is úgy vesz a kezébe, mintha egy munkadarabot formázna velük. Miközben elmagyarázza, hegy mire váló a falcz-fogó, az ampas, a rádli és a többi német elnevezésű eszköz, a rögtönzött bemutatón megtudom, hogy mi a különbség a cipészmester, a vásáros cipőkészítő és a suszter között. Mert Imre bácsi cipészmester, azaz mérték utáni lábbeliket készítő mester, akinek a kezéből hajdanán trottőr, Ikubán és tűsarkú topogók, fényes puha tiszti csizmák kerültek ki. A vásári cipőket készítő kollégái már sorozatban gyártották a ponyvára (kerülő parasztosizmákat és lábravalókat. Az elnyűtt cipők reparálóinak pedig csak a suszter elnevezés járt. A szakmai hierarchia a vásárlók pénztárcájához igazodott, hisz mérték után a tehetősebb polgárok dolgoztattak puha borjú- és sevróbőrökből, a vásári cipőik és csizmák már nem voltak olyan finom kidolgozásúak, mivel ezeknél a tartósság számított. A történelem és a gazdasági helyzet bizony sokszor rákény- szerítette Imre bácsit, hogy a láhravaló-.készítés fent említett változatait gyakorolja. Ahhoz, hogy egyáltalán ezt a mesterséget elsajátíthassa, nagyon hosszú utat kellett megtennie. Édesapja Berettyóújfalun nincstelen, sokgyermekes mezőgazdasági munkás volt, nagyobb testvérei úgyszintén. Mint a népmesében, Imre bácsi volt a hetedik gyerek, ráadásul a legfiatalabb. A vé- konydongájú legénykét a ‘családi tanács inasnak adta Kertész Jenő műhelyébe, ahol 1935-ben sikeresen levizsgázott. A mestere kislányának készített vizsgiaremekiként mérték utáni cipellőket. Bár szerette mesterét, de a jobb kereseti lehetőség miatt széria- munkát vállalt egy üzemben. A katonai behívó őt sem kerülte el, a GH-nál szolgáló cipész gyakran reparálta a tiszti csizmákat, miközben az élete sokszor csak hajszálon függött. Egységével Kijevig jutott el, ahonnan aztán fejveszetten menekültek visszafelé. Sikerült megszöknie és hazaérve „leszerelte” magát. A háború utáni ínséges időkben feleségével Pestre költözött, a jobb munkalehetőség reményében. A szakmában sokfelé próbálkozott, majd 1954-ben mester- vizsgát téve kiváltotta az ipart. Frangepán utcai lakásának konyhájában megnyitotta a mérték utáni cipészműhelyét. Ez az időszak a vastag nyersgumi talpú lábravalók és a hegyes onrú fazonok világa volt. Munkáját szerették, becsülték kerületszerte. Sajnos az anyagellátás nehézségei és a pótadók kivetése miatt — mint annyi más társa — egy idő múlva levette a falról a cégtáblát. Hogy nyugdíja legyen, hát elhelyezkedett a Hajógyárban, de azért a szakma iránti szeretete megmaradt. Mint nyugdíjas, kapcsolatba került a Helytörténeti Gyűjteménnyel. Látta azt, hogy itt a különféle 'kézműves szakmák munkaeszközeit is összegyűjtik. így megvált régi szerszámainak egy részétől. A sok viszontagságot átélt eszközök most már a kiállítás tárlóiban pihennek. Imre bácsi néha betér a gyűjteménybe, és jóleső érzéssel számba veszi hajdani kenyérkereső szerszámait. Kőhidi ANGYALFÖLD 5
