Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)

1990. február / 1. szám

A MID az állam és az egyház szövetségében (Folytatás az 1. oldalról) zását, s a Katolikus Szeretetszolgálat terveit fogadták el. A Szociális és Egész­ségügyi Minisztérium és a Fővárosi Ta­nács pénzt adott az ügyhöz, a Xlll. Ke­rületi Tanács pedig helyet, épületet. A Szeretetszolgálat anyagi támogatással fenntartja majd az intézményt, de se­gített a Bécsi Érsekség, a Grazi Érsek­ség, a Bécsi Caritas, az itthoni Egész­ségvédelmi Alap és a kerületi, he­lyi szervezetek és plébániák, de még az SZDSZ is. Elmondta, hogy igen fontosnak érzik, hogy éppen egy munkáskerületben tevékenykedhetnek. Pontosan 30 ezer lélek szociális alapel­látására próbálják energiáikat fordítani. Kiemelten az idősek, a magányosok és a lakótelepi gyökértelenék, a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelők és az állami gondozottakat befogadók köré­ben szeretnének segítséget nyújtani. Valamiféle modellt próbálnak kialakí­tani a szociális segítségnyújtás és a lel­ki támogatás összekapcsolásával. El­mondta, hogy a főváros egész területé­ről fogadják az „egyházi hálón fenn­akadt” rászorulókat, és a házaspárokat, családokat szakemberek segítségével, úgynevezett család-, illetve párterápián szeretnék rávezetni a lelki megoldások­ra. Dolgozik velünk a HlD-ban orvos pszichiáter, pszichológus, szociológus, lelkész, de foglalkoztatnak úgynevezett laikus segítőket is. Tizenhat fő állandó és 8 részállású munkatársa van egyelő­re a HÍD-nak. A munkájuk célja: az ér­tékek stabilizálása a ■ családban és a párkapcsolatokban. Tevékenységük lé­nyege az emberszolgálat és nem a meg­győzés! Igen szép szimbólum ez a HÍD elnevezés. Mert a szolgálat, eszmény és valóság, ég és föld között lebeg. S ha két ember elindul egy híd (a HlD?) két ol­dalán, középen találkozniuk kell. S ha találkoznak, a HlD munkája gyümölcsö­ző. Fontos, hogy az ember felismerje, hogy mi a megváltoztathatatlan, és mi a megváltoztatható. Az is fontos, hogy a kettőt nem szabad összetéveszteni. És a megváltoztathatóba nem szabad bele­törődni ... Nyerges Mária KÖSZÖNJÜK! A kerületi választási bizott­ság, a kerületi választási elnök­ség, valamint a kerületi tanács nevében ezúton szeretném meg­köszönni a kerületi lakosság együttműködését, személyes részvételüket az 1989. novem­ber 26-i népszavazás és az 1989. december 9-i időközi tanácstagi választás lebonyolításában. Köszönetünket fejezzük ki a kerületben működő valameny- nyi politikai, társadalmi szerv­nek is a népszavazásban való segítő együttműködésért. Kiss Zoltán tanácselnök i. immnmmmmmrnmmmmm í. ,.'i > nwn 1 r A Szent István park Bauhaus-stílusú építményei közelében lakik Balázs An­na. Izig-vérig írónő és nagyszerű ember. Számára az írás sohasem céltalan já­ték, hanem felelősségteljes emberi tett volt, s máig is az maradt. Már kamasz­lány korában — mint második elemista kisdiák — elhatározta, hogy a szegény embereket fogja szolgálni könyveivel. Így vallott erről ma is, amikor ottho­nában nemrégiben meglátogattam: — Szenvedélyesen tanultam írni-olvasni, szinte szívtam magamba a nyomtatott betűt. Egyszer anyám elvitt a Duna- partra. Igen, igen. Ennek már több mint hetven éve. Ott ült egy asszony. Fonott kosár volt a kezében. Hirtelen hozzászaladt a kisfia, és egy falat ke­nyeret kért tőle. „Nem adok — mondta az anyja hidegen —, mert ha most meg­eszed, később nem lesz.” És nem adott neki. Annyira csodálkoztam azon, amit láttam és hallottam. Teljesen idegen volt számomra mindez. Aztán anyám­tól megkérdeztem: „Miért nem adott kenyeret ez az asszony a gyermeké­nek?” „Mert nincs neki” — hangzott a szűkszavú válasz. „Hát akkor miért nero süt?” — faggattam anyámat, aki rend­szeresen sütött otthon kenyeret. „Mert nincs pénze lisztre” — mondta, miköz­ben megsimogatta a fejemet. Máskor angolkóros gyermekeket láttam óbudai játszadozásaim és sétáim alatt, akiket nyomorban élő munkásszüleik a nap­fényre tettek ki a pincelakásokból. A könyvek olvasása közben minduntalan azon tépelődtem, megírom: ezek a gye­rekek a szegénységtől szenvednek, és ezért betegek. — Hogyan alakult élete az Óbudán eltöltött gyermekkor önfeledt játékai és szomorú élményei után? — Egész életemben a szánalom irá­nyított. Ez az alapérzés ösztönzött, ami­kor a középiskola elvégzése után szak­munkás lettem. Elmentem a munkások közé, hogy velük és értük éljek. És nem bántam meg. Húsz évet dolgoztam gyár­ban, de rossz embert soha nem találtam a munkások között. Akkor még nem volt fúrás és veszekedés. Abban az idő­ben a gyárak dolgozó társadalma nem vált ketté: munkásokra és melósokra. — Volt kapcsolata az angyalföldi munkásokkal is? — Természetesen. Az egyik újpesti munkás szavalókórust vezettem, amely­nek tagjai gyakran ellátogattak Angyal­földre. Csakhogy én a versek előadásán és betanításán kívül. foglalkozásaink előtt negyedóra hosszat rövid ismertetői tartottam a pillanatnyi külpolitikai helyzetről is. Aztán kilenc ilyen jellegű irodalmi-művészeti csoportot szervez­tem. Köztük volt a szocialista színész­csoport. Egyik barátunk, Vértes Jenő lakásán tartottuk rendszeresen próbáin­kat. — Az Irodalmi Lexikon szerint 1942- ben látott napvilágot nyomtatásban első írása. Felidézné számunkra ezt a szívet- lelket melengető élményt? — Jól emlékszem rá. Első novellám megjelenése a Népszavában elég nagy feltűnést keltett. Akkortájt új és szo­katlan jelenségnek számított, ha valaki gyári munkásokról írt. Rögvest hivatott Mónus Illés, a Népszava akkori szer­kesztője. Karon fogott, és végigvitt a szerkesztőség munkatársai között. Be­mutatott mindenkinek: „Ez az az elv­társnő, aki azt a szép novellát írta” — mondta jelentőségteljesen. — Beszéljünk az ön mai sikereiről is! Ebben az évben jelent meg A bukott lány című regényének harmadik kiadá­sa, melyben az egyéni-családi züllés kó­ros folyamatát, az alkoholizmus és pros­titúció romboló hatását mikroszkopikus pontossággal, szinte tudományos részle­tességgel írta le. Könyvében — gondo­lom — a társadalom hús-vér valóságá­ból merített. Valójában élt-e Oszkóné, a bukott lány anyja? — A bukott lány, amelynek első ki­adása idestova' húsz évvel ezelőtt jelent meg, azért volt sikeres, mert akkoriban nem írtak ilyesmiről. A teljes valóságot nem mertem magam sem leírni. Ennek az asszonynak ugyanis nem egy, hanem két lánya lépett a züllés útjára. Apjuk iszákossága miatt az egész család tönk­rement. A regényben szereplő Oszkóné Máriaremetéről járt be hozzám takarí­tani. Egyszer észrevettem, hogy rohamo­sén fogy, és olyan izgatottan mozog. Láthatóan rossz idegállapotban volt. Szegény nő ezután fokozatosan tárta ki előttem a fájdalmát. Hirtelen az órámra pillantok. Sajnos, az idő elszaladt, de megállapodunk az írónővel, hogy a beszélgetést még foly­tatjuk majd. Elindulásom előtt néhány sort ír regényének címoldalára: „Szere­tett angyalföldi olvasóimnak ajánlom ezt a könyvemet, amiben megpróbáltam az alkoholizmus és a prostitúció ellen tenni.” Bárcsak sikerülne. . „ * _, . Dr. Dömötör Ákos '''' ín< » hsSIhííiíi ' > % msothh«» t» ■IttMNMPiNNptlfMHVV*» ANGYALFÖLD a» **»-•«,

Next

/
Oldalképek
Tartalom