Angyalföld, 1989 (14. évfolyam, 1-5. szám)
1989. május / 2. szám
s n EVES AZ Négy évtized telt el azóta, hogy 1949 márciusában a kereskedelmi és szövetkezetügyi miniszter elrendelte 7 budapesti fotó és optikai cég államosítását. Ettől az időponttól számítjuk az Optikai Finom- mechanikai és Fotócikkeket Értékesítő Vállalat — mai közismertebb nevén az OFO- TÉRT — megalakulását. A bolthálózat gyorsan fejlődött és ma már országosan több mint 160 szaküzlettel üzemel, egynegyede a fővárosban, míg a többi a megyeszékhelyeken és a nagyobb vidéki városokban található. A vállalat kezdettől fogva vertikális szervezetben tevékenykedik, ugyanis a kis- és nagykereskedelem bonyolítása mellett többféle ipari és szolgáltató feladatot is ellát. Ezek közül legfontosabb a látásjavító szemüvegek készítése, a saját laboratóriumokban kidolgozott fekete-fehér és színes amatőrmunkák, a garanciális fény képezőgép-javítás, az iratmásolás, az ezüstvisszanyerő tevékenység és a komputeres szemvizsgálat. Meg kell említeni, hogy amíg a betegbiztosítottak 1949-ben nikkel keretes, lapos üveggel készített szemüvegeket kaptak, ma már a korszerű és különböző méretben készülő üvegek mellett plasztik alapanyagú és színezhető lencseválasztékkal rendelkezünk. A vállalat műhelyeiben az elmúlt évtizedek alatt körülbelül 43 millió szemüveget készítettünk. A lakosság jobb ellátása érdekében a bolthálózatot szakosítottuk (optikai, illetve fotószak- üzlet), megnyitottuk gyermek- szemüveg-szaküzletünket és bevezettük a kontaktlencsekiszolgálást ás. Űj kereskedelmi formának minősül az optikai szaküzletekben a 60-as évek elején bevezetett úgynevezett ülőkiszolgálás és megnyitottuk az első önkiszolgáló fotószaküzletünket is Budapesten. Jelentős szolgáltatási területünk az amatőrmunkák kidolgozása. Az első fekete-fehér fotólaboratórium 1954-ben Kecskeméten kezdte meg működését, ezt követte az első budapesti laboratórium, melyet már 1965-ben — Magyar- országon elsőként — Vario- grad automata gépekkel szereltünk fel. Szolgáltatásaink közül ki kell emelni az 1969- ben bevezetett és a kijelölt boltjainkban ma is végzett fotó, műszaki és elektronikai cikkek felvásárlását és eladását. Hazánkban a felszabadulás előtt fotóipar gyakorlatilag nem létezett, szemüveglencse- és keretgyártás volt, de korlátozott formában és kisipari módszerekkel. Az áruellátást importból kellett biztosítani, ebben első partnerünk az NDK volt, ezt követte a szovjet, csehszlovák és lengyel termékek importja, majd 1953-tól egyes tőkés árucikkek behozatala is. Ezen a téren jelentős változást hozott az 1968-as év, amikor az OFOTÉRT önálló import jogot kapott és az új gazdasági mechanizmus lehetőségeit kihasználva, számtalan olyan cikk került boltjainkba, melyeket a vásárlók régen hiányoltak. Az OFOTÉRT tevékenységi körébe tartozik a szakma árucikkeinek országos, nagykereskedelmi értékesítése. Pályázati felhívás! A Hazafias Népfront XHI. Kerületi Bizottsága, az MSZMP XIII. Kerületi Bizottsága, Budapest Főváros XIII. Kerületi Tanácsa, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság XIII. kerületi tagcsoportjai EGYÜTT A BÉKÉÉRT, EGYÜTT A BARÁTSÁGÉRT cimmel pályázatot hirdetnek. A pályázat célja: a béke, a népek közötti barátság gondolaté nak kifejezése, bemutatása, népszerűsítése. A meghirdetők kizárólag a kerületi múlt, illetve jelen történéseit, eseményeit érintő visszaemlékezések, írásos munkák, tárgyi emlékek feldolgozását várják (életutak felidézésével, közösségek tevékenységének leírásával, barátságok megörökítésével). Pályázhatnak a kerületben élők és dolgozók egyénileg vagy csoportosan, írásos anyaggal, maximum 10 gépelt oldal terjedelemben. A pályaművek értékét növelik a csatolt tárgyi emlékek és fotók. A pályázat leadásának határideje 1989. november 1. A pálya- műveket a HNF XIII. Kerületi Bizottságára (Bp., Váci út 50. 1132) jeligével ellátva (zárt borítékban csatolva, a nevet és címet) kell eljuttatni. A pályázati időszak alatt az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, dr. Dömötör Ákos ad folyamatosan felvilágosítást, bővebb információt az érdeklődőknek (Bp. XIII., Váci út 50. Telefon: 491-501.) A pályázat eredményhirdetésére 1990. január 14-én, Angyalföld felszabadulásának 45. évfordulója alkalmából kerül sor. A legjobb pályaművek alkotói értékes díjazásban (külföldi út, tárgyjutalmak) részesülnek. Cikkeink terítéséhez igénybe vettük azokat az értékesítési csatornákat is (Centrum Áruházak, megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalatok, Skála- Coop áruházi lánc, Áfész boltok), ahol szaküzleteink nem találhatók. 1977-ben az új székház és raktárház saját erőből történő felépítésével nagykereskedelmi raktáraink is korszerű körülmények közé kerültek és ezt a munkát ma már teljes gépesítéssel végezzük. Saját bolti dolgozóink szakmai továbbképzését az 1964- ben indított és azóta is tartó külföldi tanulmányutakon (Drezda, Wolfen, Jéna, Brno és később a Szovjetunió is) folyamatosan biztosítjuk. 1973- ban Került sor első alkalommal a látszerész szakmunkások magas szintű továbbképzésére, melyet a jénai optikus főiskola tanárai tartottak. Jelentős esemény, hogy 1987-ben beindult az első optometrista tanfolyam, mely — felsőfokú képesítéssel és orvosi ellenőrzés nélkül — látásvizsgálatra jogosít és a végzett hallgatók lesznek a komputeres vizsgálók kezelői. A fotózás területén jelentős változás, hogy a kis teljesítményű, manuális gépek gyártása és forgalmazása minimálisra csökkent, ezzel szemben elterjedtek az automata, auto- fókuszos és villanóval ellátott ún. kompakt gépek. Itt említjük meg, hogy a színes negatív filmek kidolgozását 1986- tól már a világszínvonalat jelentő FUJI technológiával végezzük. 1986-tól felgyorsult — főleg vidéken — a komputeres szemvizsgálók beállítása, melyekből Budapesten 4, míg vidéken 12 üzemel és célunk, hogy 1990-ig minden megye- székhelyen üzemeljen. Kedvezően javult a kontaktlencsevizsgálat lehetősége is, mert a budapesti mellett már 4 vidéki megyeszékhelyen vehető igénybe és további bővítését tervezzük. Az 1988-as év eseménye, hogy megnyitottuk Budapesten az első valutáért árusító boltunkat, melyet az év folyamán még 2 vidéki követett Pécsett és Szegeden. Néhány gondolat a vállalat piaci helyzetéről, stratégiájáról, üzletpolitikájáról. Az a körülmény, hogy az OFOTÉRT demigross jellegű országos vállalat, belföldi piaci helyzetét többé-kevésbé meghatározza, de az üzleti koncepció kialakítása mégsem egyszerű feladat, mert figyelembe kell venni egyrészt a devizális, készletgazdálkodási és egyéb financiális tényezők által behatárolt árualapot, másrészt a várható jövedelemkiáramlást, a vásárlóerő fizetőképességének alakulását. Az OFOTÉRT részére a legfontosabb feladat felismerni az új helyzetet, alkalmazkodni a lehetőségekhez, a követelményekhez. A vállalatot 40 éves tevékenysége során mindig a bátor kezdeményezőkészség, az új utak keresése, a szakmánkat jellemző műszaki-technikai fejlődéssel való együtthaladás jellemezte. Vállalatunk eddig is jelentős részt vállalt a lakosság ellátásában és felelősséggel ezt kívánja a jövőben is tenni a fogyasztók mindenkori megelégedésére. Dr. Szente Imre vezérigazgató A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete február 11-én nagygyűlés keretében a Láng Művelődési Központban mutatkozott be a kerületnek. A négyszáz fős közönség előtt Beke Kata, Czakó Gábor, For- gách Pál (TDDSZ), Für Lajos és Szíj Rezső tartott előadást. Az MDF szellemi-politikai mozgalom. Alapítói — az ország sorsáért érzett aggodalmuktól vezérelve — a lakitelki nyilatkozatiban (1988) fogalmazták meg céljaikat. Az MDF békés úton, a lehető legkevesebb áldozattal, másokkal összefogva kíván a társadalmi és gazdasági állapotokon javítani. Az egyéni és közösségi érdekeket együttesen szeretné érvényesíteni, oly módon, hogy azok harmonikusan illeszkedjenek az európai népek és országok érdekeihez. A reformtörekvések sikerének zálogát abban látja, hogy a társadalom és hatalom közös nevezőre jut az alapkérdésekben. A családi és a munkaerkölcs az ország egészét szolgálja, elengedhetetlen a társadalmi hatalomgyakorlás és ellenőrzés kialakítása is. Az MDF azért követeli alkotmá- nyozó nemzetgyűlés összehívását, mert az európai kultúrkörben élő népek alapé :tékei: a szabadság, a demokrácia, az önrendelkezés csak ily módon valósulhatnak meg maradéktalanul. A XIII. kerületi MDF-szer- vezet tagsága márciusban közel 200 fő volt. A klubdélutánok, melyek a Láng Művelődési Központban hétfőnként 18 órakor kezdődnek, nyitottak, itt időszerű témátsat vitatnak meg (pl. a kerület iskolái, a piaci árak alakulása, a tv műsora, a kerület egészségügye stb.). Űj információk a Magyar Nemzet „Közlemények” rovatában csütörtökönként olvashatók. 10 ANGYALFÖLD