Angyalföld, 1985 (10. évfolyam, 1-4. szám)

1985. augusztus / 3. szám

Tanévnyitás előtt Alig néhány ihét és megszólal a csen­gő iskoláinkban. — A felikészülés az 1985—86-os tan­évre már 1984 decemberében megkez­dődött, részletesen kidolgozott program alapján — limforrnál Boksa Gábor, a XIII. kerületi Tanács művelődésügyi osztályának személyzeti főelőadója. Miként hat a demográfiai hullám — elsősorban a lakótelepeken — az is­kolák helyzetére? E témakörökben szé­leskörű felmérést, vizsgálatot végeztek az elmúlt nyolc hónapban. A jó előkészítő munkának köszön­hetően időiben kapott jelzést ai kerületi tanács művelődésügyi, egészségügyi és sportosztá'lya arról, hogy szám szenint pontosan nyolcszáznegyvenkilenc fővel növekszik az iskolás korúak száma a kerületben, főként a három lakótelep tanintézeteiben. A létszámnövekedés gondjai — A tanulói létszám nagyarányú növekedése mellett, milyen tárgyi és személyi feltételek biztosításával tud­ják zökkenőmentesen kezdeni a tanévet a Vizafogó, az Országbíró, és a Gyön­gyösi úti lakótelepek általános iskolái­ban? — Elsősorban az alsótagozatos osz­tályok vonatkozásában égető gond a tanterembővítés, a szükséges számú iskolapad elhelyezésének körültekintő megoldása. A beruházási és karbantar­tási munkák végzésekor olyan bővíté­si lehetőségeket célszerű keresni, ame­lyekkel folyamatában, rugalmassággal, ha kell évékre előretékinitve lehet meg­oldani a tanterembővítést. — Az angyalföldi iskolákban jellem­ző az egyműszakos oktatás. Mi a hely­zet most? — Kerületünk 16 általános iskolájá­ban a fővárosi átlagot meghaladó mér­tékben vészük igényibe az iskolai nap­közi otthont. Éppen ezért a kerületi p á nt - v égreheij tdbi zotts ág — amikor napirendre tűzte és 'értékelte ezirányú munkánkat — határozatában az egy műszakos Oktatás feltételeinek megte­remtését jelölte meg egyik feladatként. Erre fel is készültünk, a tanintézmé­nyek pedagógusaival és a szülőkkel konzultálva. (Egy intézmény, a Vizafogó lakótelepi iskola kivételével —, alhol az egyműszakos Oktatás a tárgyi -fel­tételeik hiányában csak részlegesen va­lósulhatott ímeg, >— gyakorlatilag min­denütt egyműszakos, délelőttös oktatás folyik. A délutáni órák kötetlen, úgy­nevezett klubprogram szerinti oktatá­sát is sikerült megvalósítanunk tizen­egy általános iskolában. — Mi is lényegében a klubrend­szerű oktatási program? — Az önálló tanulásra nevelés és a szabadidő hasznos eltöltése. Ez a kon­cepció általánosságban jellemzi mind a 16 oktatási intézményünket. Bgy-egy iskolában, az ún. hármas modell egy'i- két, vagy valamennyi formáját meg­találhatjuk. Az egyik formában telje­sen öntevékeny, felügyelet nélküli ön­álló tanulás folyik. A másik igyakorlat, amikor az önálló tanulás tanár jelen­létében történik. A harmadik válto­zatban szaktanári felügyelettel készül­nek fel a gyerekek. Ez utóbbi igen intenzív tanulási folyamat, hiszen itt a szaktanárnak egyénileg is módja nyí­lik a< gyerekekkel foglalkozni, ami elő­mozdítja a 'tanulás eredményességét. Ezt a tanulási szakaszt követi .a klub­foglalkozás, mely oldottabb formája a hagyományos szakköri foglalkozásnak. — Az, hogy adott iskoláikban, miikor mit valósítanak meg a Iklubprogramoik- ban — teljes egészében a tantestület és az iskola tanulóinak véleménye alapján formálódik fai. Számunkra a szülők, a tanulók és a szaktanárok tapasztalata, hangulata, véleménye által visszaiga­zolt eredményesség a fontos — hang­súlyozza Baksa Gábor — azzal együtt, hogy a klubrendszerű oktatás­nak lényeges eleme a tanulás mellett a szabadidő hasznos eltöltése, a tanu­lók érdeklődési körének leginkább megfelelő formában. Van fotókör, szín­játszócsoport, zománofestés és még sok-sok okos program. A 7. és 8. osztályosoknál megtörtént a fakultáció bevezetése. Ehhez két is­kolában, a Thälmann u. 47-ben és a Tüzér utcaiban kiemelten biztosítottak a tárgyi és a személyi feltételek. — A szülök megértőén fogadták-e a lakótelepi és nem lakótelepi iskolák bővítésével, felújításával együttjáró át­meneti nehézségeket? — Minden esetben részletesen tájé­koztattuk erről — több fórumon — a szülőket. Pl. az Országbíró lakótelepi 16+4 tantermes iskola kicsinek bizo­nyult, még úgy is, hogy a nyolccso­portos óvoda helyiségeiben iskolai ok­tatás folyik. Éppen ezért körzetmódo­sítást hajtottunk végre, megosztva a terhet a Csata u. 20. szám alatti isko­lával, amelynek most fejeződik be a teljes rekonstrukciója. így itt is nyu­godt körülmények között tanulhatnak majd a gyerekek. Megnyugvással fo­gadták ezt az intézkedést a szülök. — A Vizafogó lakótelepen szintén körzetmódosításra került sor. A Rajk László utcai általános iskolához kerül­tek át tanulók. Négy alsótagozatos osz­tály viszont váltott műszakra kénysze­rült, de a zökkenőmentes tanévkezdés csak így biztosítható ezen a lakótele­pen. — A Gyöngyösi úti iskolában — bár nőtt a tanulócsoportok száma — kör­zetmódosításra nem került sor. A mel­lette lévő óvodából három helyiséget tanteremmé alakítottunk át, így az új tanévben is biztosítani tudjuk a gyer­mekek egyműszakos tanításának felté­teleit. Tehettük ezt azért, mert az óvo­dás korúak száma nem növekedett. Iskolarekonstrukció A Radnóti Miklós utca 8—10. szám alatti iskola teljes rekonstrukciója kez­dődött meg július 1-től és előrelátha­tólag két évig tart. Ebben az iskolá­ban ezer fölötti a tanulói létszám. Ah­hoz, hogy szeptemberben zavartalanul folytatódjék, illetve megkezdődjön a tanítás, időben és folyamatosan gon­doskodnak az illetékesek a tanulócso­portok és a gyermekek közeli iskolák­ban történő elhelyezéséről. Az iskola Kresz Géza utcai épületrészének teljes kiürítése után a gyerekek a Dózsa György úti, a Karikás Frigyes utcai iskolákban és a Fürst Sándor utcai zeneiskolában, valamint a technikai tantárgy tanítására két tanulócsoport az AUTOVJLL oktatótermében kap tan­termet. A távolabbi iskolákhoz a ta­nulókat busszal szállítják. A szervezés során ügyeltek arra is, hogy a tanu­lócsoportokat pedagógusok kísérjék, különös tekintettel az alsótagozatos osztályokra. A Radnóti Miklós utcai részben és a Osanády utcai épületben továbbra is folyik tanítás. Alapos elő­készítő munka után optimizmussal gon­dolunk arra, hogy a tanév itt is za­vartalanul kezdődhet szeptemberben. — A kerületi oktatási intézmények gazdasági és műszaki ellátó szerve, a GAM'ESZ a karbantartási munkákra fordítható 10 millió forintos éves ke­rettel (ami ugyan elég kevés) jól gaz­dálkodva valósítja mag, hogy augusz­tus végére minden oktatási intézmény a tanítás feltételeinek a megnöveke­dett tanulói létszám mellett is megfe­leljen. Ehhez ad jelentős segítséget a. „egy üzem, egy iskola" mozgalom ke­retében végzett társadalmi munka, amelynek értéke több millió forint. A kerületi tanács művelődésügyi, egészségügyi és sportosztályának mun­katársai szerdai napokon sorra láto­gatják az intézményeket és felügyelik, ellenőrzik a tan&velőfcászí'tő munkame­netét. Kiemelt szempontok: a karban­tartási munkák előrehaladása, a mun­kaerőhelyzet alakulása és a nyári tá­boroztatás tapasztalatai. Otvennel több - pedagógus Katona Zoltánná, a XIII. kerületi Tanács művelődésügyi osztályának bér- és munkaügyi főelőadója, arról tájé­koztat, hogy a tanulói létszám növeke­dése szükségszerűen a pedagóguslét- szám emelkedésével párosul1. Vagyis ötven pedagógussal több tanerőre van szükség szeptember 1-től. A gondok ellenére a pillanatnyi hely­zet e tekintetben mégis kedvezőbb, mint az előző évek hasonló időszaká­ban volt. Kéthetente kérnék informá­ciót az iskolák igazgatóitól és tartják a kapcsolatot a Fővárosi Pályaválasz­tási Intézettel is. Július 18-i adat sze­rint Angyalföldön harmincnégy tanári állás volt még betöltetlen. Az eliműlit 'évékben pedagógusszál­lók létesítésével a kerületben negyven- nyolc vidékről feljött pedagógus elhe­lyezését oldották meg. Elsősorban szak­tanárokból van hiány, mégpedig a ma­tematika, fizika, ének és az idegen nyelvoktatásban. Az alsótagozatos ta­nítók egyszakos tanárrá képzésével enyhítenek ezen a gondon, a képesítés nélküli tanítók 90 százalékát pedig be­iskolázzák. A nyugdíjasok foglalkoz­tatása jó átmeneti megoldásnak bizo­nyul. A kerületi tanács illetékeseinek az a törekvése, hogy az eddigi eredménye­ket megtartva a továbbfejlesztés felté­teleit is megteremtsék a tanévnyitó előtt. Gáspár Katalin ANGYALFÖLD 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom