Angyalföld, 1985 (10. évfolyam, 1-4. szám)
1985. március / 1. szám
Január óta rendszeresen megjelenik Ők már a nyárra készülnek... AZ ANGYALFÖLDI MŰSORFÜZET — Négy év harca után, ez év januárjától adjuk ki ezt a műsorfüzetet — mutatja a kis formátumú kiadványt Okányi Ferenc, a József Attila Művelődési Központ megbízott igazgatója. — A pártbizottság és a tanács javaslata alapján mi jelentetjük meg, fedezve a költségek jelentősebb részét is. Dr. Fejes Erzsébet — a XIII. kerületi Tanács közművelődési csoportjának vezetője — volt az, aki a konkrét megvalósítást a kerületi igazgatók tanácsán keresztül kezdeményezte, s minket bízott meg a koordinációs munkákkal. A saját műsorainkon kívül a Láng Művelődési Központ, a Magyar Hajó- és Darugyár kultúrháza, a Pollack Mihály Művelődési Ház, az Angyalföldi Üttörőház, s végül a Szabó Ervin Könyvtár rendezvényeiből adunk válogatást, s így egy kisebb összeggel ők is támogatnak bennünket. El kell mondanom, hogy januárban látott először napvilágot e kiadvány, s máris felkeltette a József Attila Színház, a Sportfelügyelőség, a Medicor Művek, az Állami Könyvterjesztő Vállalat érdeklődését. — Hány példányban jelenik meg, és hogyan jut el a lakosságihoz a műsorfüzet? — 12 000-rel kezdtük, s azóta már nyilvánvalóvá vált, hogy kevés, legalább 8000-rel meg kell emelnünk a példányszámot. Az OTP, a könyvesboltok, művelődési házak, a környező közértek terítik, a ház dolgozói ipedig — társadalmi munkáiban — a levelesládákba dobják be. — Hogyan áll össze egy adott hónap iprogramkínálata? — A kéziratokat összegyűjtjük, s a szerkesztő bizottsággal együtt — Kulcsár Sándor és Gergely Amália a tagja— válogatunk, szelektálunk. Jelenleg 48 oldalon jelenünk meg, maximum 60 oldalig bővíthetjük a terjedelmet. Figyelünk arra, hogy áttekinthető, jól olvasható legyen, a mérete pedig nagyon ideális, mert zsebben, táskában egyaránt könnyen elfér. Néhány hirdetésnek is helyt adunk — ezzel is segítve rentabilitásunkat —, legtöbbször játékos formában, rejtvényhez kapcsolva. — Milyenek az eddigi tapasztalataik? — A kerület műsorainak egységes propagandája Valósult meg — nagy örömünkre. A tanfolyamok, kulturális rendezvények iránt máris nagyobb az érdeklődés, s nőtt a látogatottság is. Végeztünk egy felmérést az Országbíró utcai lakótelepen, s bizony nem ismerték az emberek, mit kínálnak számukra az egyes intézmények. így hát fontos és hiánypótló ez a műsorfüzet Arról nem is beszélve, hogy az összeállításnál látjuk a többiek rendezvénytervét. Ez lehetővé teszi, hogy a párhuzamokat kiküszöböljük, a tevékenységet jobban összehangoljuk, s hatékonyabb munkát végezzünk. Számítunk a párt- és a népfrontkörzetek, valamint a lakóbizottságok segítségére is. — A közeljövő milyen érdekességeire hívná fel olvasóink figyelmét? — Az úttörőház április 6-án nagyszabású locsolóbált rendez a gyerekeknek. A Magyar Hajó- és Darugyáriban ugyancsak április 22-én Tisztelet a hősöknek címmel a felszabadulás előtt ott dolgozókra emlékeznek. Az ünnepi műsoron neves művészek is részt vesznek. 26-án a Stefan Korvaő Kórus és a MHD Erkel Ferenc kórusának közös hangversenye hallható. A Láng Művelődési Központ 25-én „Bontja zászlaját szülőföldem” címmel kerülettörténeti vetélkedősorozatot indít. A József Attila Művelődési Központ 2-án Alkotó kezek címmel gyenmekrajz- kiállítást rendez — történeti vetélkedővel összekapcsolva. A gyermekek azt ábrázolják rajzban, hogyan látják ők a felszabadulást. Szeretném még felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy különböző ingyenes szaktanácsadással — jogi, vizuális, lakás, divat, alkohol, dohányzás, gyermeknevelés — állunk rendelkezésükre. Megtudhatják, hogyan védekezzenek szívinfarktus ellen, hogyan szabaduljanak meg a felesleges kilóiktól. Aki pedig részletesebben szeretné megismerni kerületünk április havi programkínálatát, azoknak figyelmébe ajánlom az ezután rendszeresen megjelenő Angyalföldi Műsorfüzetét. Cs. M. A kerületben még javában folynak a 40. évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezések, ünneplések. Ugyanakkor az úttörő- és KISZ-vezetők már a nyári táborokat szervezik, megkezdték az előkészítő munkát. Halász Etelkát, a kerület úttörőelnökét a tervekről, elképzelésekről kérdeztük. — Újra és újra azon törjük a fejünket — mondja —, hogyan bővíthetnénk táboraink körét, s hogyan növelhetnénk a vakációzó pajtások számát. Kerületünk lehetőségei sajnos az országos átlag alatt vannak. — Természetesen a mennyiségi fejlesztéssel egy időben törekszünk arra is, hogy a tartalmi munka színvonala emelkedjék. Az intézmények, vállalatok, üzemek, tömegszervezetek segítségével szeretnénk az idén — kísérleti jelleggel — létesíteni egy sátortábori bázist, ahol száz pajtás romantikus körülmények között pihenhetne. —1 A kerületi úttörőcsapatok által szervezett táborok mellett az idén is megszervezzük az úttörőtanács-titkári felkészítő tábort, ahol az úttörőév feladataira, a vezetői ismeretek fejlesztésére összpontosítunk. Az úttörőgárda-táborban a szakaszparancsnokok módszertani továbbképzése a célunk, míg a kerületi kisdobos táborban a pajtások életkorának megfelelő programmal próbálunk — a közösségi és az önállóságra nevelés mellett — élményt adó, tartalmas nyári szünetet biztosítani. — A közművelődési táborban a hátrányos helyzetű, beilleszkedési zavarokkal küzdő gyerekek életmódját sajátos módszerekkel formáljuk. A gyermektisztségviselő táborban módszertani továbbképzés folyik, a természetbarát táborban legfontosabb célunk közvetlen természetélményt adni. — A ibolgár jutalomtáborral a kiváló mozgalmi munkát végző úttörőket jutalmazzuk, az ifjúvezető táborban a kezdők kerületi szintű alapképzését, míg az ifjúvezetői speciális továbbképző táborban a módszertani továbbképzést és az éves felkészítést helyeztük előtérbe. Az Üttörőház művészeti szaktáborában — Csehszlovákiában — magas szintű alkotómunkát végeznek. A kerületi KíSZ-bizottság által szervezett környezetvédelmi építőtáborban a munkára nevelés mellett a közösségi élet kialakítására is ügyelünk. Természetesen valamennyi táborunkban szeretnénk a gyerekeknek újszerű, színvonalas, a közéleti-politikai fejlődést elősegítő mozgalmi élményt nyújtani. A kerületi KISZ-bizottság titkárát, Bartók Jánost is a nyári vakációzás lehetőségeiről faggattuk. — A klasszikus építőtáborokban két turnusban négyszáz középiskolás és nyolcadik osztályt végzett úttörő dolgozik majd Kecskeméten, a Szikra Állami Gazdaságban. A KISZ-vezetők, reszortfelelősök — 110 fő — képzése az idén is Tatán történik majd. Az iskolarádió felelősöket, szerkesztőket a X. kerülettel közösen, a Magyar Rádió politikai támogatásával Nagybe- rényben készítjük fel. Sajnos a kerület iskoláiban sok a hátrányos helyzetű diák. A KISZ KB határozatának szellemében keressük az útját-módját, hogyan foglalkozzunk ezzel a réteggel. Létrehoztuk az úgynevezett Beszélgető tábort — jelképes összegért —, ahol alternatív programot kínálva mintegy 70-80 tanulót tudunk fogadni. Célunk, hogy az inger- és kulbúrszegény környezetből kiszakítva egy nagyobb közösség problémáit is megismerjék, majd az egyénre irányuljon a figyelmük. A Hazafias Népfront is támogatja ezt a kezdeményezésünket, így az elmúlt két évhez hasonlóan ebben az esztendőben újra Kígyópusztán lehetnek majd két hétig. — Az élmények felelevenítésére, a folyamatosság biztosítására létrehoztunk egy klubot is Szivárvány címmel. A József Attila Művelődési Központban havonta egyszer összejönnek, előadásokon vesznek részt, lemezt hallgatnak, olvasnak, beszélgetnek. A képző jellegű és az építőtáborokon kívül az idén először régésztábort szervezünk a Nyírségben. Rendkívül izgalmas lesz egy középkori templom ásatási munkáiban részt venniük a fiataloknak. Azok számára, akik nem tudnak sehová sem elmenni, próbálunk értelmes, hasznos elfoglaltságot keresni. A Kereskedelmi Szervezési Intézettel közösen és a Struktúra Vállalat szakmai segítségével kétszer öt egész napos programot — ebéddel együtt — biztosítunk a számítástechnika iránt komolyabban érdeklődőknek. (cs) ANGYALFÖLD A Hazafias Népfront XIII. kerületi Bizottsága és a XIII. kerületi Tanács lapja. Szerkesztőség: XIII., Váci út 50. Felelős szerkesztő: Zavaros József. Szerkesztő: Hajdú György. Kiadja a Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Siklósi Norbert. 85—1131. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató.