Angyalföld, 1984 (9. évfolyam, 1-3. szám)

1984. március / 1. szám

fr Riadó 19-65-84 Az idei, 1983/84-es tanév út­törőmozgalmi tevékenysége há­rom részre tagolódik. Az első a konferenciáig tartott, s a legfontosabb célja a társada­lom számára végzett hasznos munka volt. Angyalföld' paj­tásai, a szülők és a pedagógu­sok több mint 33 ezer órát dol­goztak, közel tízezres létszám­mal. A második szakasz az út­törővezetők VIII. országos kon­ferenciájának egy felhívásával kezdődött. — Mi a lényege ennek a felhívásnak? — kérdezem Ha­lász Etelkát, a kerület úttörő­elnökét. — A felnőttek életét is meg­határozza az alkotmány, mint alaptörvény. Az a célunk, hogy az úttörőcsapatok is megfogal­mazzák a maguk alkotmányát és emeljék azt törvényerőre. A demokratizmus jegyében, ked­vük szerint formálhatják, ala­kíthatják mozgalmi életüket, olyan közösséget teremtve, hogy azt a sajátjuknak, a ma­gukénak érezzék. — Ez nem kis feladat; ho­gyan készítik fel őket erre a felelősségteljes munkára? — Szeretnénk, ha a csapa­tok megvizsgálnák eddigi te­vékenységüket, felelevenítenék hagyományaikat, összegeznék jó és rossz szokásaikat, felül­bírálnák patronálási módsze­, rüket, megnéznék, hogy funk­cionál testvérraj-kapcsolatuk, milyen erkölcsi normák ala­kultak ki a pajtások között, egymást hogyan segítik a na­gyobbak és a kisebbek, a sza­bad idő kulturált eltöltésére mennyi figyelmet szentelnek és így tovább. A mi kerületünk a második szakaszt is két rész­re tagolta. Az önvizsgálat te­hát március 21-ig tart majd. — Ahhoz, hogy a gyerekek érdemben meg tudják fogal­mazni a saját alkotmányukat, alapvető ismeretek birtokában kell, hogy legyenek. Éppen ezért a második részben olyan feladatokat kapnak, amelyek­nek teljesítése során megisme­rik a felnőtt élet hagyomá­nyait. szokásait. törvényeit. Megpróbálunk eseményekhez kapcsolódva érdekes, értelmes, változatos és szórakoztató fel­adatokat adni minden egyes gyermeknek. Nagyszabású, romantikus ak­ciót^ szervezünk R 19—65—84 fedőnéven A riadó célja az, hogy méltóképpen felkészülje­nek és megünnepeljék a Ta­nácsköztársaság kikiáltásának 65 évfordulóját. A riadó té- nyérőt és napjáról még per­sze nem tudnak Már minden egyes csapatban megalakultak a riadóparancsnokságok, s a „csillagkereső játék” kereten belül életkoruknak megfele­lően újszerű feladatokat kap­nak. Nemcsak izgalmas lesz mindez számukra, hanem erő­próbát is jelent majd a meg­oldásuk. Valamennyi csapat másként határozta meg e játék mene­tét. A forradalmi múlt emlé­keivel ismerkednek múzeu­mainkban, a Tanácsköztársa­ság művészi életének irodalmi alkotásait gyűjtik össze; felku­tatják Angyalföld munkásmoz­galmi emlékeit, meglátogat­nak 1919-es vöröskatonákat; ankétra hívják meg a körzeti tanácstagokat, közéleti vezető­ket. Célunk tulajdonképpen a történelmi tudatformálásuk, hazafiságra nevelésük, az elő­dök tisztelete. Az úttörőház helytörténeti ' munkájában is. Végül március 15-én az úttö­rők csapatösszejöveteleken ér­tékelik a munkájukat, majd az országos parancsnokság meg­lepetésszerűen elrendeli a ria­dókészültséget. A felhívó szö­veg titkos, közvetlenül a gye­rekekhez juttatják el. Persze előzőleg fel kell frissíteniük a pajtásoknak titkosírás ismere­teiket, a különböző úttörőjele­ket, meg kell szervezniük a riadóláncot. Riadó esetére a közösségek búvóhelyet jelöl­nek ki maguknak. Ebben a hathetes felkészülési periódus­ban választhatnak maguknak egy felnőtt védnököt — lehet ifivezétő, szülő, pedagógus, ak­tivista —, aki tanácsaival, öt­leteivel segíti a munkájukat, s aki maga is részt vehet a já­tékban. Végül március 21-én akadályversenyek sorával zá­rul ez a romantikus elemek­kel tűzdelt játék. Ezen a na­pon, délután 6 órakor vala­mennyi csapat fáklyája meg­gyújtja a Tanácsköztársaság emléktüzét, kifejezve az Űttö- rőszövetség erejét, a részt ve­vő egymillió-kétszázezer gyer­mek egységét. — Hisszük, hogy játékos for­mában közelebb kerülnek majd a felnőttek világához. Ismere­teiket a saját életükre vonat­koztatva rendszerezik, megfo­galmazzák és május végéig a gyermeknapig, alkotmány for­májában rögzítik. Természete­sen ez a munka csak akkor le­het eredményes, há az eddigi gyakorlatukat felülbírálják a gyerekek, pedagógusok egy­aránt, s belső demokratizmu­suk jegyében születnek meg ezek az alaptörvények, ame­lyek csak rájuk jellemzők, amire ők büszkék lehetnek, amely közösséget szép esz­méink jegyében ők maguk te­remtettek. (csorba) Pályaválasztás előtt Az úttörőház nemrégiben szombat délelőtt is benépesült. A Fővárosi Nyomdaipari Vállalat KISZ-szervezete — hűen társa­dalmi szerződésükhöz — a pályaválasztás előtt álló pajtások­nak tanácsadó napot rendezett. Filmet vetítettek a szakma tör­ténetéről, egyúttal korunk legkorszerűbb nyomdaipari technoló­giáját is bemutatták. A vállalat profilját reprezentáló termé­kekből kis kiállítást rendeztek, s a helyszínre szállított IBM gömbfejes írógépet az úttörők ki is próbálhatták. A legifjabb „szedők”, mint esetleges leendő dolgozók, névre szóló emlékla­pot kaptak. 14 ANGYALFÖLD

Next

/
Oldalképek
Tartalom