Angyalföld, 1983 (8. évfolyam, 1-3. szám)

1983. január / 1. szám

Angyalföld egészségügyi helyzete a kerületi pártbizottság napirendjén Nagymértékben befolyásolja az egészségügyi ellátás a dol­gozók, a lakosság közérzetét, hangulatát, kiemelkedő szerepe van az életkörülmények javí­tásában. Ennek tudatában nagy körültekintéssel és ala­possággal, az intézmények ve­zetőinek a bevonásával, véle­ményük meghallgatásával ké­szült el az a felmérés, elemzés, amely a pártbizottsági ülés anyagaként térképezte fel An­gyalföld egészségügyi ellátásá­nak helyzetét és fogalmazta meg a további feladatokat. A múlt év utolsó joártbizott- sági ülésén — amelyet Deák Gábor első titkár vezetett és a napirend előadója Fabriczki András kerületi titkár volt — megjelent és felszólalt dr. Medve László egészségügyi minisztériumi államtitkár *és Király Andrásné, a budapesti pártbizottság titkára is. A be­számolót követő vitából is egy­értelműen kicsengett az a fe­lelősségérzet, közös tenniaka- rás, amely a további javulás záloga lehet. Amint a kibővített pártbi­zottsági ülésre készült jelen­tésben, a beszámolóban és az elhangzott hozzászólásokban is részletesen kitértek az egyes részterületekre, tekintsük át: milyen eredményeket mutat­hatnak fel és milyen gondok­kal küzdenek kerületünk egészségügyi szervei. t'j gyermekrendelő, több bölcsőde A gyermek egészségügyi há­lózat tevékenységét például a kerület lakossága is egyértel­műen jónak, sőt, kiemelkedő­nek ítéli meg. A létesítmények hálózata azonban — különösen a gyermeklétszám növekedése miatt — egyelőre zsúfolt. Ezen később segíteni fog a Kár­pát utcai rendelő megépítése. Az iskolaorvosi ellátás már lényegesen több gonddal küsz­ködik. Főállásban ugyanis ezek a státuszok nehezen betölthe- tők, a jelenlegi mellékállásos rendszerben pedig sokszor üt­közik az orvosi tevékenység a tanítási idővel. Megnyugtatóbb megoldásokra, további éssze­rűsítő intézkedésre lesz szük­ség. Fejlődött viszont az is­kolai egészségügyi felvilágosí­tó, az egészséges életmódra ne­velő munka. Ez főként a peda­gógusokat, de a kerület egész­ségügyi intézményeinek a dol­gozóit is dicséri. A kerület bölcsődei ellátott­sága fővárosi szinten is igen jónak mondható. Ezt a kedve­ző megítélést tovább javítja, hogy a közeljövőben újabb há­rom intézménnyel, összesen 280 férőhellyel lesz gazdagabb Angyalföld. Ezek az eredmé­nyek főként a jó tanácsi gaz­dálkodást, valamint a kerület üzemeinek az összefogását di­csérik. Az egészségügyi ellátás terü­letén természetesen kiemelke­dő fontosságú a körzeti orvosi ellátás, hiszen az itt szerzett tapasztalatok döntően befolyá­solják a lakosságnak az egész­ségügyről alkotott véleményét. A személyes ismeretség alap­ján a körzeti, orvossal szemben fogalmazódnak meg a legma­gasabb emberi, magatartásbeli követelmények, s a munka összetettsége, a gyors dönté­sek szükségessége miatt a szakmai követelmények is ma­gasak. Ezért hallottuk öröm­mel, hogy a pártbizottság elé kerülő jelentés egyértelműen úgy fogalmazott: a lakosság döntően pozitív véleménnyel van az alapellátásról, ragasz­kodik orvosához, elismeri ál­dozatkész tevékenységét. A körzetekben etikai, munkafe­gyelmi gond nem tapasztalha­tó, a lakossági észrevételek ál­talában jogos, de sokszor egye­di vagy reálisan meg nem old­ható igényeket tartalmaznak. Kiemelt helyen az üzemegészségügy A körzeti rendelők állaga és felszereltsége általában meg­felelő, a körzetek személyi el­látottsága mennyiségi és mi­nőségi szempontból is jónak möndható. A körzeti nővérek hálózata pedig nagyban teher­mentesíti az orvosi munkát. Kívánságként fogalmazódott meg azonban, hogy teljessé kell tenni a körzeti szociális gondozói hálózatot és megte­remteni a tényleges csoport- munka feltételeit. Fővárosunk egyik legna­gyobb ipari kerületében ter­mészetes, hogy megkülönböz­tetett figyelemmel kísérik az üzemegészséffügyi ellátást, az ipari munkásság egészségének a védelmét. Az üzemegészség­ügyi hálózat 63 üzemben havi 202 órában, 14 főfoglalkozású üzemorvossal és 34 szakdol­gozóval végzi az ellátást. Kü­lön is érdemes megemlíteni, hogy a főfoglalkozású üzem­orvosok többsége fiatal, szak­mailag jól képzett. A rende­lők a nagyobb üzemekben korszerűek, felszerelésük az előírásoknak megfelelő. Egyre nagyobb súllyal jelentkezik a megelőző tevékenység, jelen­tősen emelkedett a szűrővizs­gálatok száma, amely az üzemegészségügyi munka ha­tékonyságának a növekedését mutatja. A szakrendelés és a kórház A szakorvosi ellátás javulá­sában nagy előrelépést jelen­tett a Szegedi úti rendelő fel­építése. A korszerű épület sok régi problémát oldott meg. A Visegrádi utcai rendelő két részletben megvalósított re­konstrukciója is lassan befe­jezéséhez közeledik, miközben a gyógyítómunka nem szüne­tel. A lakosságnak a szakren­delésekről kialakított vélemé­nye igen eltérő, s talán ezen a területen van a legtöbb pa­nasz a hosszú várakozásra, az esetenlténti nem megfelelő bá­násmódra, a munkaidőn túli rendelési órákban a zsúfolt­ságra. Ugyanakkor több kri­tika érte a fogorvosi ellátást is, különösen annak technikai hátterét és a kezeléssorozatok elhúzódását. A gondozóintézetek (négy működik a kerületben) sze­repe a lakosság szűrésében, gondozásában a hagyományos népbetegségek visszaszorulása ellenére sem csökkent. A meg­levő hálózat alkalmas a je­lenleginél több betegségre ki­terjedő, tömeges szűrések le­vezetésére is. A Róbert Károly körúti kórház állapota, létesítmény- helyzete huzamosabb ideje rontotta a fekvőbeteg-ellátás­ról, az egészségügyi munka egészéről kialakult képet. Há­rom-négy évvel ezelőtt az élet- veszélyessé vált épületrészek kiesésével csak nőtt a zsúfolt­ság. Azóta a rekonstrukció nyomán már javult a helyzet, és az újabb beruházások meg­valósulásával további előrelé­pés várható. A gyógyszerellátás jó, a gyógyszertári hálózat kerületi fejlesztésében a célszerű tele­pítés és a megközelíthetőség az irányadó. Ennek szellemé­ben hamarosan a Gyöngyösi úti lakótelepen kerül sor új, korszerű gyógyszertár átadá­sára. Érdekes észrevételeket tettek azonban a kerület la­kosai az előre csomagolt gyógyszerek adagját illetően: rendszerint több az előírt mennyiségnél, így jelentős ér­tékek kerülnek kidobásra, és ez legalább olyan káros, mint a felesleges gyógyszerfelhal­mozás. A szociálpolitika területén kedvező változást jelent, hogy az idén januártól a tanács apparátusán belül más osz­tályszervezetbe tagozódik a szociálpolitikai csoport, s az 1983. évi népgazdasági terv előirányzata szerint növekszik a szociális segélyezésekre for­dítható pénzügyi keret. Bár a kerületben végzett felmérés és a pártbizottsági ülésen elhangzott hozzászólá­sok is általánosságban igen kedvezőnek ítélték meg An­gyalföld egészségügyi helyze­tét, s az e területen az el­múlt időszakban végbement fejlődést, egy dologban azon­ban még mindig igen szkep­tikus a prognózis. Mégpedig a „hálapénz” tekintetében, ahol a megítélés szerint a fokozatos visszaszorítás csupán hosszabb távon, a létesítményhálózat további fejlesztésével, az egészségügyi dolgozók jöve­delmének a rendezésével össz­hangban lehetséges. Közös erővel A pártbizottsági ülésen fel­szólalásukban a kerületi egész­ségügyi intézmények vezetői is úgy fogalmaztak: a kerület általános egészségügyi helyze­tének a javulása, rendezett­sége jelentős mértékben kö­szönhető az egészségügyi párt- szervezetek munkájának, szak­mai-politikai tevékenységük erőteljes fejlődésének, örven­detes tény az egészségügyi in.-' tézmények szélesedő együtt­működése, amelynek fő célja a kerület lakosságának mind magasabb szintű, sokoldalú ellátása. Pongrác* György 1 ANGYALFÖLD

Next

/
Oldalképek
Tartalom