Angyalföld, 1983 (8. évfolyam, 1-3. szám)
1983. január / 1. szám
érdekel. A jövőben fórumaink sikeréhez az is szükséges, hogy több lakót mozgósítsunk, minél nagyobb legyen a részvétel. — Hogy mindig telt ház legyen! — teszi hozzá dr. Németh Tibor határozottan. — Mert a passzivitás oka alighanem az előzményekben gyökerezik. Az emberek elszoktak innen, mert úgy érezték, nem tartanak igényt a jelenlétükre. Ezen is nekünk, a népfrontkörzet új vezetőinek kell változtatni, hogy ne csak a körzeti vezetőség tagjai látogassák a Mosoly utcai helyiséget. Gondoltak arra is: jó lenne barkácsműhely létrehozását kezdeményezni. A „csináld magad” akció népszerűsége felfelé ível, s az IKV igazgatója is késznek nyilatkozott, hogy támogassa a kezdeményezést. Februárban helyszíni szemlén mérik fel, hol van rá igény, hol vannak meg a legkedvezőbb feltételek a megvalósításhoz, s azután dolgozzák ki a konkrét tervet. Elevenebb beszámolókat ■— Tavasszal ismét tanácstagi beszámolókat rendeznek. Hogyan készül erre a körzeti vezetőség? — A legutóbbi években azt tapasztaltuk, hogy gyakran érdektelenség jellemzi a beszámolókat — felel a kérdésemre Oláh Sándomé elnök. — Talán azért, mert a beszámoló aránytalanul sok időt szán a kerületfejlesztés távlati terveinek az ismertetésére. Ez önmagában nem lenne hiba, de emiatt nem marad idő a -helyi gondok részletes megtárgyalására. Az előkészítő munka során arrra szeretnénk felhívni a figyelmet: legyenek ezek az összejövetelek a helyi gondok megvitatásának a fórumai! A másik, sokat panaszolt téma a beszámolókon feltett kérdések megválaszolása. Ha erre a helyszínen kellő tájékozottság híján nincs lehetőség, a tanácstag továbbítja a kérdést az illetékesekhez s akkor a felszólalónak írásban érdemi választ kellene kapnia. De ha már egyszer, vagy kétszer hiába várt megfelelő választ, vagy intézkedést a lakó, akkor harmadszor már nem nyitja ki a száját, sőt talán már el sem jön a beszámolóra ... A XIII/2-es népfrontkörzetben — az új vezetőség megválasztásával — kétségkívül elkezdődött valami, amit az új jelzővel illethetünk. A vezetők elképzelései, tervei a demokrácia fejlesztését, szélesítését célozzák, minden eddiginél jobban építve a lakosság aktív cselekvésére, a helyi közélet eleven tartatommal való megtöltésére. Sok sikert a tervek valóra váltásához! Gáspár Katalin detileg is ez a rendeltetésük — bérleti díjat nem kell fizetni. Amikor a helyiségek felszereléséről érdeklődtem, Varga József azt ajánlotta: nézzük meg az elsőnek megalakult Babér utcai sportcsoportot. A Babér utcai négyemeletes ház pincéjében gyermekek és felnőttek zsivaja fogad bennünket. Az előteremben kau- csuklabda pattog, beljebb felnőttek és gyermekek súlyzóznak, eveznek, kerékpároznak, és ki tudja, még hányféle szerrel „játszanak”. A sport- csoport -vezetője elmondta, hogy naponta 40-50 mozogni vágyó gyermek és felnőtt ke- res; fel a helyiséget. Utunk második állomása a Madarász Viktor utcai sport- csoport helyisége, egy tízemeletes lakóház pincéjében. A három részből állló -íelyiség frissen festve már csak a berendezésre vár. Ügy tűnik, az építésben részt vett fiatalok addig sem unatkoznak, amíg a sportszerek megérkeznek: az asztali foci egész délután foglalt. S még ez is jobb, mintha céltalan lődörgéssel töltenék az idejüket! Varga József ügyvezető elnöktől megtudtuk, hogy a sportcsoportokon kívül cselgáncs tanfolyamokat, női kondicionáló tornát, gyermektorna csoportokat is szerveztek, amelyek a kerület különböző Iskoláiban fogadják a különböző, korosztályokhoz tartozó érdeklődőket. — Egyébként a sportcsoportok felszereléséről is az ATTE gondoskodik — teszi hozzá az ügyvezető elnök —, de az igény lényegesen nagyobb, mint amennyit képesek lennénk kielégíteni. S ahhoz, hogy a lakóterületi sportmunka továbbfejlődjön, ezen belül feltétlenül „helyükre kell tennünk” a sportcsoportokat. Kép és szöveg: Majorosi Attila Sportcsoportok a lakótelepen A köztudatban a lakótelepi életet bezártsággal azonosítják. Ezt a bezártságot próbálja feloldani az Angyalföldi Természetbarát és Testedző Egyesület a sportcsoportok létrehozásával, működésük támogatásával. — Hogyan Jöttek létre a sportcsoportok? — tettük fel a kérdést Varga Józsefnek, az ATTE ügyvezető elnökének. — Eredetileg a lakosság igényelte a létrehozásukat, s ez az igény találkozatt a BTSH elképzelésével. A működésükhöz a lakótelepi házak pincéjében találtunk — voltaképpen más célokra szánt, de kihasználatlan — helyiségeket. A kialakításhoz az IKV adta a szükséges anyagot, a használatért — mivel a helyiségeket közösségi célra fordítják, s éreAngyalföld 12 ezer véradójának képviseletében mintegy négyszázan kellemes délutánt töltöttek el 1982. november 23-án —, a Vöröskereszt kerületi elnökségének meghívására —, a Láng Művelődési Központban. A műsorban fellépő valamennyi művész — Hegedűs D. Géza, Halász Judit, Bodrogi Gyula, Pitti Katalin, Leblanc Győző, Szemes Mari, Geréb Attila, Kozák András, Drahota Andrea, Ruttkai Éva, Sunyovszky Szilvia, Kovács Titusz, valamint Rózsa, György műsorvezető, Fáy András zeneszerző és a Jedlik Ányos Gimnázium tánckara — díjazás nélkül vállalta a' szereplést a magas színvonalú előadáson. amelynek rendezője Born Adám volt. Műsoros délután — véradóknak ANGYALFÖLD