Angyalföld, 1980 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1980. március / 1. szám
Egy üzem — egy gyermekintézmény AKIK AZ AKCIÓ ELŐTT JÁRTAK — Az „Egy üzem — egy iskola” akció, a patronólás nemes módja, alig hatéves múltra tekinthet vissza — olvashattuk előző számunkban, ahol a XIII. kerületi Tanács művelődésügyi osztályának vezetője, Dolgos Jánosné tájékoztatott e hasznos együttműködés kibővüléséről, színesedéséről. A dolog nagyszerűségét mi sem bizonyítja jobban — túl a politikai és erkölcsi súlyáni — mint, hogy öt év alatt tizennégy millió forintnak megfelelő támogatás érkezett a patronáló üzemektől a kerületi gyermekintézmények segítésére. E kite, erélyesedet! akció élenjárói a VBKM Transzvill gyárának brigádjai, hiszen ez a gyár csaknem tizenöt éve tart fenn szoros kapcsolatot: a Thállmamm utcai 1. számú általános iskolával. A kezdeti személyes ismeretség, ami összehozta a két felet, már el is mosódik az emlékezetekben. Olyan ez az egész az évről évre megkötött szerződésekkel, a közös gondokkal, örömökkel, mintha mindig így lett volna. A többi között a Május 1. szocialista brigád olyan kollektíva, amely a gyár és az iskola együttműködésében az első perctől részt vállalt. Az 1961-ben alakult — azóta hétszeres aranykoszorús — szocialista brigád ma hét lakatosból áll, akik évente 5—600 óra társadalmi munkát végeznek az iskola támogatására. Ahogyan Sós József brigádvezető és helyettese, Köcse Dénes elmondták: számtalan apró javítani való akad időről időre, de besegítenek a szemléltetés megoldásába is. Felsorolni is nehéz, mi mindenre lehet szükség egy iskolában — ők pedig szívesen segítenek. Legutóbb például diavetítőállványokat készítettek, amelyek kerekeken mozgathatók, és a filmek tárolására. is alkalmasak. A következő tennivaló a kerítés javítása lesz, amihez már csak a jó idő érkezését várják. Ezek a munkák kicsit ki- kapcsolódást is jelentenek számukra, hiszen az üzemben meglehetősen nehéz fizikai és szellemi igénybevételt kövétel a munkájuk: a mindenféle berendezéshez készítendő vasszsrke ze te k. Igaz, szinte valamennyi üknek 25—30 éves gyakorlata van, tehát értik a mesterségüket. És bár furcsa, de legfőbb gondjuk is ehhez kapcsolódik. Nem jön az utánpótlás, lassan kiöregszenek, kihalnak a legjobb szakik, és a fiatalok nem veszik át a stafétabotot. Ez persze nemesük- a brigád problémája, de vállalati, sőt országos gond — mégis mindenütt úgy kell segíteni, ahogyan csak lehet. A Trianszvillben pedig fontos u tánpótl ásíházi snaik tekintik a testvériskola tanulóit. Mindent meg is tesznek a pedagógusokkal együttműködve .azért, hogy egyre tbnben jöjjenek ide ipari tanulónak. Szabolcsi Nánaornétól, az iskola igazgaJtóhelyettesétciI hallottam, hogy elsőízben már ötödikben elmegy minden osztály gyárlátogatásra a Transzvillbe. Ezután minden évben két osztályfőnöki órát szentelnek az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom megismertetésére, amelyben felhívják a gyerekek figyelmét a munkásemberek önzetlen segítségére. A hetedikesek már egy-egy hetet dolgoznak osztályonként a gyárban, hogy közelebbről megismerkedhessenek az üzemi munkával, a különféle szakmákkal. A nyolcadikosok pedig a pályaválasztási klub keretében találkozhatnak a gyár képviselőivel, hogy beszélgethessenek a Transzvill által kínált lehetőségekről. Most, hogy közeleg a gyár hetvenöt éves évfordulója, kutatóraj alakult az iskolában. Minden rajból két gyerek szövetkezett egy gyári KISZ-es vezetésével arra, hogy felkutassák a gyár múltját, és azt méltó formában feldolgozzák. Ez a munka és későbbi kihatása is feltétlenül szolgálni fogja a közös célokat, és a kapcsolat tartalmi elmélyülését. Az „apró” munkák A kapcsolat tartalmát valóban mindennél fontosabbnak ítélik a gyáriak is. Chawalla Tibor, az szb. termelési felelőse az idei szerződésüket mutatva, pontról pontra kiemeli azokat a lényeges tennivalókat, amik az. általánosság, a formalitás fölé emelik e kapcsolatot. A gyakorlati segítség olyan megnyilvánulásai, mint az évente elvégzett festési munkáik, karbantartó szerelések, az apró tennivalók — amikihez mindenki tudja, milyen nehéz embert, illetve szakembert találni — egy iskolának különösen nagy támogatást jelentenek. Ehhez járul, hogy évente három-négy alkalommal buszt adnak az iskolának, az ünnepségeikhez rendelkezésükre bocsátják a kultúrtermet, támogatják az úttörő-tűzoltó szakkört, a velencei úttörőtáborban évente megrendezik a „Transzvdll-naipot”. Az évi mintegy 120 ezer forintnyi támogatás politikai és erkölcsi tartalmát pedig .még nem is emeltük ki. És, hogy mindezért cserében miit nyújt az iskola? A legtöbbet valóban a pályairányítással segíthet, de emellett mindig ott vannak az ünnepségek szervezésénél, műsorral, tanár és diákok egyaránt. A tanárok segítik a továbbtanuló dolgozók felké- . szülését. A kommunista műszakokon tanári és diák brigádok kapcsolódnak be a termelésbe. A gyárban pedagógusok és [munkásasszonyok, lányok közösen ünnepük meg a nőnapot. A gyári üdülőben rendszeresen jut hely a pedagógusoknak, de az iskola tornaterme is nyitva áll a dolgozók előtt, meg a gyári sportolók előtt is. így fonódnak össze munkás hétköznapokon és ünnepeken az érdékek, és az érdekéken felül álló ma- gasztosabb célok. Hogy mindenki jól jár, hogy mindenki elégedett lehet ezzel a jól bevált együttműködéssel, azt Párkány István, a gyár szakszervezeti titkára foglalja össze. Bár nem mindenki angyalföldi, aiki segít ennek a kerületi iskolának, de valamennyien szívesen teszik, hiszen mindány- nyiunk jövője ez a felnövekvő nemzedék, és értük semmi sem sok. A dolgozók gyerekeinek iskoláját valahol egy másik kerületben talán megint más munkások támogatják ugyanilyen odaadással, és akkor teljes a kép. Hiszen a cél mindenütt egy. A szocialista ember kialakítása nemcsak az iskola ügye, feladata —hem is 'tud ezzel egyedül megbirkózni —, hanem az egész társadalomé. Nagy Ágnes 22 ANGYALFÖLD Pedagógusok kommunista szombaton a Transzvillban fíZVl'i //
