Angyalföld, 1979 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1979. augusztus / 3. szám
„...a földön minden érték a munkából fakad" Régi megsárgult újságokat lapozunk. Nagy részük a 40-es évek végéről, az 50-es évek elejéről való. A cikkekből megtudjuk, hogy Kovalcsik Kató élmunkás lett a Gyapjúmosó Gyárban, Kecskés Pál a Magyar Acélból részt vett a sztahancfristák I. országos tanácskozásán, Kruppa József az Acélöntő és Csőgyárban az ország legjobb öntői közé tartozik, Pappert Ádám öntő a Ganz Hajógyárban Kossuth- díjat kapott. Az elsők egyike Mi történt az egykori úttörőkkel, a munkában élenjárókkal, hogyan alakult sorsuk, életútjuk? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ, amikor néhányat felkerestünk azok közül, akiknek nevével évtizedekkel ezelőtt az újságokban gyakran találkoztunk. 1948-ban az első élmunkások közé tartozott Dallos Ottokár- né, aki szinte még gyerekként került a Friedrich Siemens Művekhez dolgozni. Idős angyalföldiek a háborús években a gyakori balesetek miatt „halálgyárnak” nevezték ezt az üzemet: hadiüzem volt, keDallos Ottokárné mény, fárasztó munka folyt a magkészítőknél is. A gyártól néhány lépésnyire a nyomoráról hírhedt Dános házban lakott a család. — Angyalföld felszabadulása után 1945. január közepétől már ismét bejártam az üzembe -r- mondja Dallosné —, a Vörös Hadsereg számára készítettünk alkatrészeket. Ezért élelem volt a fizetség. A pártnak 1945-ben lettem tagja. Kul- túrmunka, falujárás, választási küzdelem és sok-sok egyéb feladat mellett a magpadon is kifogástalanul kellett dolgoznom. — 1948-ban jelenlegi szomszédunkkal és jó barátunkkal, Pusztai Istvánnal együtt kaptam meg az élmunkás kitüntetést. A tanulás évei következtek, majd az üzemből más munkaterületre kerültem. Néhány év elteltével ismét visz- szatértem törzshelyemre, ahol azóta is dolgozom, immár 36. éve. Dallosék jelenleg is abban az angyalföldi lakásban laknak, amit mint élmunkások kaptak. Felnevelték gyermekeiket és várják a jól megérdemelt pihenést. Két kezünk és józan eszünk Így szólt Pappert Ádámnak az atyai intelem, amikor a solymári kovács fia 1937-ben elkezdte az öntőszakmát tanulni. 1943. január 14-én került a Ganz Hajógyárba dolgozni és onnan is ment nyugdíjba 1978. januárjában. Közben eltelt a munkában egy élet, amely egybeesett az ország és népünk felemelkedésével. Az egykori öntősegéd előbb csoportvezető, majd művezető, 1954-től nyugdíjba vonulásáig pedig üzemvezető volt a Magyar Hajó- és Darugyárban. Tizennégy kemény munkával töltött év volt már Pappert Ádám mögött, amikor 1951 márciusában megkapta az Országházba szóló meghívót. Együtt mentek az azóta már elhunyt Jánosik János öntővel és közösen kapták meg munkájuk elismeréseként a Kos- suth-díjat. Az apai tanács meghozta a gyümölcsét. A maradandó emlékek közé tartozik az is, hogy 1957 elején a Hajógyárban először az öntödében indult meg a termelés. Pappert Ádám nyugdíjasként is széles körű közéleti tevékenységet folytat. A pártnak felszabadulás óta a tagja, 1950- től a községi és a Pest megyei Tanácsba is folyamatosan megválasztották. A Hazafias Népfrontban is hosszú évtizedek óta végzi munkáját, tevékeny intézője a tízesztendős solymári férfikórusnak is. Pappert Ádárh nyugdíjba vonulása után jó kezekbe adta át a megkezdett munkát. A megkezdett életmű folytatója a fia, aki ott volt az öntödében segéd, majd csoportvezető és most üzemvezető. Pappert Ádám Solymáron egy utcában, egymással szemben lakik az apa és a fia. Amikor a fiú hazatér a napi munkából — ha nem is mindig jut idő hosszabb beszélgetésekre —, az idősebb Pappert Ádám mindig megkérdezi: „Na fiam, rendesen folyt a vas?” Egy életen át a Vörös Jutában Scherzer Lajosné nyugdíjas előfonó 39 évig, 1926—1965-ig dolgozott a Váci úti Kender- Juta Gyárban. A munkásmozgalomban 18 éves korától vett részt, tagja volt a Jutagyárban illegálisan tevékenykedő KMP‘sejtnek, az 1936-os. sztrájk idején pedig ő volt az egyik bizalmi. A II. világháború idején megszigorították a rendőrségi ellenőrzéseket, a főkapitányságra történő berendeléseket. Az elvtársak úgy látták, hogy biztonsága érdekében tanácsos, ha egy időre eltűnik a rendőrség látóköréből. Ezért rövid időre a gyermekével vidékre ment, majd 1945-ben, amikor visszaérkezett Angyalföldre, első útja a romos Jutába vezetett, ahol beállt az előfonó gép mellé, a munka befejezése után pedig minden idejét a pártmunkának szentelte. Rendezőgárdista, falujáró, nagygyűlések szervezője és még hosszan lehetne sorolni tevékenységét. 1956 márciusában a Nemzetközi Nőnapon a parlamentbe kapott meghívót, ö volt az első nő az országban, aki átvette a Szocialista Munka Hőse aranycsillagát. Fáradhatatlan közösségi munkáját ismerték el azzal, hogy két kongresszuson Is beválasztották a párt központi vezetőségébe. 1957-ben a Munkásőrség alapító tagja volt. Számtalan magas kormánykitüntetést és elismerést kapott fáradhatatlan munkájáért, közösségi tevékenységéért. Jelenleg mint nyugdíjas, a körzeti pártszervezet vezetőségében tevékenykedik. Százhúsz hajó építésében vett részt A Szabad Nép megsárgult példányának keltezése 1954. augusztus 17. A fényképes cikk arról szól, hogy Kolhanek József, a Ganz Hajó- és Darugyár kazánkovácsa a Szocialista Munka Hőse, a felesége pedig, aki mellette volt hegesztő, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét kapta meg a Népköztársaság Elnöki Tanácsától. Textilgyárban, óbudai Hajógyárban, a kőművesek mellett töltött évek előzték meg azt a márciusi napot 1937-ben, amikor több hónapos próbálkozás után sikerült bekerülnie a Ganz Hajógyárba. Ezen a napon is több százan vártak felvételre, de csak három embert vettek fel. Kolhanek Józsefnek szerencséje volt. ö volt az egyik. 1937-től 1970-ig nyugdíjba kerüléséig még akkor sem hiányzott a nehezen megszerzett munkahelyről, ha egészségi állapota nem volt kifogástalan. Felesége 1952-től 1963-ig dolgozott férje mellett. Kolhanek József 120 hajó és úszódaru építésében vett részt. Az általuk épített hajók közül számtalan még most is távoli folyókon, tengereken úszik. A gyárban töltött évek emlékei között emlékezetes az a 3 hét, amit a Szovjetunióban töltött. Már kilencedik éve jól megérdemelt nyugdíját élvezi a III. kerületi kis házban. Jclenics József 17 ANGYALFÖLD
