Angyalföld, 1979 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1979. január / 1. szám
NÉPFRONT-ANKÉT a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és a panaszokról 1 A munkahelyi és lakóhelyi közérzetet * nagymértékben befolyásolja, hogy milyennek látják maguk körül a lakosok, a dolgozók az állampolgári fegyelmet, a törvények betartását, a társadalmi tulajdon védelmét, az ügyintézést, a vezetési módszereket. Ezért a Hazafias Népfront kerületi elnöksége, az Alkotmányjogi és Közjogi Bizottság és a kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság ankétot tartott a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény végrehajtásának kerületi vizsgálati tapasztalatairól Tarics Vladimir, a kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke bevezetőjében hangsúlyozta: a népfrontnak és a népi ellenőrzésnek egyaránt feladatát képezi, hogy mindéi! olyan kezdeményezést, ötletet felkaroljon és elterjesz- szen, amely a gazdaságosságot, a jobb ügyintézést, a korszerű irányítást segíti elő. A feltárásban elsősorban a népi ellenőrzésnek van szerepe, az elterjesztésben, a közkinccsé tételben viszont a népfrontnak van nagyobb lehetősége. Ennek jegyében került sor a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény végrehajtásának kerületi vizsgálatára. Kedvező jelenség, hogy a lakosság növekvő számban vesz részt a közügyek intézésében, az állami szervek munkájában. Egyre többen ismerik fel, hogy egyéni érdekeik elválaszthatatlanok a közösség érdekeitől. Az állami, tanácsi szervek is igénylik a lakossággal való szoros, mindennapos kapcsolatot. E kapcsolatok fontos megnyilvánulásai — számukat és a közvéleményre gyakorolt hatásukat tekintve is — a közérdekű bejelentések és javaslatok, illetve az egyéni sérelmek orvoslása érdekében benyújtott panaszok. A közérdekű bejelentések és javaslatok intézésének a szabályait külön, önálló törvény, az 1977. évi I. tv. foglalja össze. A törvény rendelkezései nemcsak az államigazgatási szervekre, hanem minden állami szervre, vállalatra, intézményre, szövetkezetre, egyesületre, kisiparosra és magánkereskedőre is kötelezőek. Az eddigi szabályozással szemben előírja, hogy a nagyobb jelentőségű közérdekű bejelentések elintézéséről a felettes szerveket is tájékoztatni kell és ha a bejelentés alapos, gondoskodni kell a felelősségrevonás kezdeményezéséről is. A bejelentésekkel kapcsolatos visszaéléseket kívánja megszüntetni és a nyílt felelősségrevonásra nevel a törvény, amikor kimondja, hogy a névtelen bejelentések vizsgálatát mellőzni lehet. A törvény hatékonyabban védi a jószándékú bejelentőt. Meghatározott esetekben a személyét titokban kell tartani, és ha bejelentése miatt mégis hátrány éri, intézkedni kell annak megszüntetésére, a törvényes állapot helyreállítására. A bejelentőt ért kárt meg kell téríttetni és neki elégtételt kell adni. Hatékony eszköz, hogy a miniszter, a fővárosi és a megyei tanács elnöke állásából felfüggesztheti az Intézkedésre kötelezettet, ha nem tesz eleget a törvényes állapot helyreállítása iránti kötelezettségének. A szabályozás azt is figyelembe veszi, hogy előfordulnak alaptalan, sőt rosszhiszemű bejelentések, panaszok is, amelyekkel szemben védi az alaptalanul megvádoltat. Ilyen esetben a raiezhisze- mű bejelentővel szemben fegyelmi vagy büntető eljárást lehet kezdeményezni, illetőleg tájékoztatni kell az érdekelteket az eljárás megindításának a lehetőségéről. A törvény végrehajtása kedvezően befolyásolhatja a lakosság közéleti aktivitását, az állami és más szervek, valamint a lakosság kapcsolatainak erősödését. A KNEB országos vizsgálatának célja annak megállapítása volt, hogy az 1977. évi I. tv. és annak végrehajtására kiadott 11/1977. (III. 30.) MT. számú rendelet előírásait hogyan hajtják végre az állami és szövetkezeti szervek. A kerületi NEB arra törekedett, hogy a jelentősebb lakossági kapcsolatokkal rendelkező vállalati, szövetkezeti szerveket vonja be a vizsgálatba. Ezek a következők voltak: Fővárosi Javító-Szerelő Vállalat. XIII. kér. Lakáskarbantartó Szövetkezet, a XIII. kér. Tanács VB. kereskedelmi, lakásügyi és műszaki osztálya. A vizsgálat előkészítésébe és végrehajtásába bevonták a tanács vb-titká- rát és apparátusát, a Jogi-, Igazgatási Bizottságot és egyes tanácstagokat is. A vizsgálat tapasztalatai azt mutatják, hogy e fontos törvény Ismeretének mélysége, végrehajtásának gyakorlata az eltelt másfél év alatt nem a megkívánt módon alakult. Ennek oka abban van, hogy az ágazati irányító és felügyeleti szervek nem minden területen adtak kelilő segítséget, Iránymutatást, vagy éppen utasítást a a végrehajtás teendőinek meghatározásában. Helyileg a szakigazgatási szerveknél tanácselnöki utasítás határozta meg a tennivalókat. A JAVSZER, mely a Fővárosi Tanács VB Ipari Főosztálya felügyelete alá tartozik, szintén kapott utasítást, az ügyrendi szabályozás azonban csak a reklamációk, panaszok intézésére terjedt ki. A KPM, az AFIT felügyeleti szerve a vizsgálat idejéig nem adott ki semmilyen irányelvet, vagy utasítást. Az AFIT-nál az ügyek intézése jelenleg is az 1975-ös, e kérdésben kiadott vezérigazgatói utasítás szerint történik. Az Ipari szövetkezetek ugyancsak nem kaptak útmutatást és nem is szabályozták kielégítően a közérdekű bejelentésekkel, javaslatokkal való foglalkozást. A vizsgálat során adatkérés alapján értékelni kellett volna a vizsgált szervekhez beérkezett közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok számának alakulását, tartalmuk, összetételük tendenciáját. A vizsgált vállalatoknál, szövetkezeteknél a közérdekű bejelentések, javaslatok benyújtása nem volt nyilvántartva. Az ügyintézéssel kapcsolatban a vizsgálat azt állapította meg, hogy a szak- igazgatási szervek a bejelentések kivizsgálása során a rendelkezésnek megfelelően járnak el, a megtett intézkedések a törvény előírásainak megfelelnek. A kereskedelmi osztály szükség esetén kezdeményezi a felügyelete alatt álló szerveknél a felelősségrevonást és ennek végrehajtásáról meggyőződik. A JAV- SZER-nél példamutató módon minden esetben vizsgálat indul a felelős dolgozó ellen és a hiba súlyának megfelelő büntetésben részesítik. Érdekes tapasztalata volt a vizsgálatnak, hogy a rendelkezésre álló nyilvántartások szerint saját dolgozó egyik vizsgált egységnél sem tett közérdekű bejelentést, javaslatot. A törvény végrehajtási utasítása előirja, hogy a felügyeleti szervek ellenőrizzék a közérdekű bejelentések intézését. A vizsgálat tapasztalata szerint a szak- igazgatási szerveken kívül erre csak az AFIT-nál került sor. A vizsgálat tapasztalatait rögzítő kerületi összefoglaló jelentést a Tanács VB és a NEB együttes ülésén tárgyalta meg. A vitában az fogalmazódott meg, hogy a vizsgálatnak a kerületben is az a legfőbb haszna, hogy a figyelmet a törvény végrehajtásával összefüggő tennivalókra irányítja. A jövőben gyakrabban kell véleményt cseréim a HNF kerületi Elnökségével, aktíváival, a közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok rendszeres elemzésének tapasztalatairól. Tarics elvtárs nagy tetszéssel fogadott előadásához a jelenlévők közül többen hozzászóltak. Egyebek között elmondták: — A boltokban sajnos még igen gyakran tapasztalható súlycsonkítás. A mérleg súly- serpenyője mindig le van terhelve, így a vevő nem látja a mérleg terhelés nélküli állását. A Lehel piacon a kimérő edények tárasúlya nincs megjelölve. A hentesszaküzletben gyakorlattá vált az olcsóbb húsfajták drágább áron Való eladása. — A háztartási készülékek választéka bővül, ezzel párhuzamosan azonban az alkat* részutánpótlás nem megoldott. — A kerületi Ingatlankezelő Vállalat több Intézkedése nem volt megalapozott és Indokolt. Hét-nyolc éve beáznak lakások, s a mai napig sem hozták rendbe azokat. — Nem kielégítő a kerület közvilágítása, bár ez nemcsak Angyalföld problémája, szinte egész Budapest területén elöregedtek a kábelek, szükségessé vált a kicserélésük. — A régi lakásokra — ha lebontásra várnak — nem költenek, pedig a lebontásig is a lakásoknak lakhatóknak kell lenniök. — A lakóbizottságok magukra vannak hagyatva a házirend megsértőivel szemben (gyerekek udvarra való kizárása, garázdaság, állattartás stb.). Figyelmeztetéskor különféle intrikáknak, gorombaságoknak vannak kitéve. Szükség van a hatóságok és a társadalmi szervek nagyobb segítségére, mert így nem tudják a feladataikat eredményesen ellátni. Értékes volt az ankét, meirt sok olyan témát vetett fel, amellyel a különféle állami és társadalmi szerveknek — így a NEB-nek, a népfrontnak, a tanácsi szakigazgatási szerveknek stb. — munkájuk során foglalkozniuk kell. Szemán Júlia, a Hazafias Népfront kerületi Alkotmányjogi és Közjogi Bizottságának titkára ANGYALFÖLD