Angyalföld, 1979 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1979. január / 1. szám

MUNKÁSDINASZTIÁK Hamisítatlan angyalföldi kör­nyezet. Gyárak, új, emeletes épületek, építkezésre élőkészí­tett grundok, szanálásra ítélt, félig lebontott házikók mellett vezet az út. A Göncöl utca 33- ban lakik Wilhelm Dezső és családja. • A családfőt 1935-től ideköti az élete. A Selyem- és Gyap­júgyár RT-nál, a mai Habse­lyem Kötöttárugyárban dolgo­zott, azaz dolgozik mindmáig. Innen nősült, vette el Manci­kát. Ilyenformán 1979-ben ket­tős ünnepük lesz: június 4-én a házasságkötésük 30. évfordu­lója, augusztusban kerek 40 esztendeje, hogy Mancikát be­ajánlották a mai Habselyem Kötöttárugyár jogelődjéhez a szabászatra. Férj és feleség if­jú évei ott folytak a Föveny utca és a Ránki utca (ma Ki­lián György utca) környékén. Mancika szülei a Madarász te­lepen laktak, az Adócsőgyár szomszédságában. Saját, majd később a kislánya, Margó gyer­mekkorát is ez a táj töltötte meg romantikával. Volt ott minden. Levegő, fa, bokor, még domb is, amelyen remekül lehetett szánkázni. Mindez lassan a múlté. A Madarász telepet most bont­ják. Lovasné Wilhelm Margit, a Habselyem Kötöttárugyár kelmetervezője munkába me­net csak nézi az omló geren­dákat. Itt-ott már bérházak kapaszkodnak a magasba. — Egyszerűbb, de szebb volt a régi — gondolja Margó, s megállapítja: elmúltak a gyer­mekévek ... Nincs benne keserűség, csak nosztalgia. A gyermekkorát ér­zi „beépítve”, életének azt a szakaszát, amely jórészt a Szobor utcában, nagyszüleinél telt. Míg a szülők dolgoztak, a nagymama és a nagypapa vigyázott rá, szerették, kényez­tették. Hat kislánnyal barát­kozott, kettővel ma is jóban van. Általánosba a Kiliánba járt, a gimnázium már kissé odébb volt, Üjpesten. Minden évben jeles bizonyítványt ho­zott haza és jelesen érett. ★ Már messziről észreveszem a házat. A telefonban részletes leírást kaptam róla, legfőképp a zsalugátert illetően. — Az „ikerszomszédé” kék, a miénk barna. Ez a színezés most egy olyan kísérlet itt... Elsőnek mégsem a ház hív­ta magára a figyelmet, hanem a kapun kitolató kis mustár­Lovasné Wilhelm Margit, a csipketervezőnő színű Polski 126-os. A gyár­ban is erről ismerik fel De­zső bácsit. — Hova tetszik menni? Csodálkozva pillant ki. Tud­nom illene, hogy nyugdíjas lé­tére sem tétlenkedik. Az egy­kori gépkocsivezetőből szállí­tási osztályvezetőhelyettes lett, s mint nyugdíjas is visszajár a Habselyembe különböző gép­kocsi-ügyeket intézni, ötszáz­ezer kilométer balesetmentes vezetésről van plakettje, gya­korlatilag azonban jócskán le­vezette az egymillió kilomé­tert. A Váci úti Habselyem Kötöttárugyár, az „anyaválla­lat” időközben több gyárral egyesült. A központ Pester­zsébetén van. Most éppen oda­készül, s a 18 kilométeres út elején ejt néhány igen találó mondatot a fővárosi útfelbon­tásokról. Nem kívánkozik nyomtatásba! ★ Wilhelmné, aki mindmáig a Habselymesek Mancikája ma­radt, könnyebb helyzetben van, ő gyalogszerrel közelíti meg a Váci út 177. számú gyárépületet. Hétvégi nagyta­karítás lévén, kivételesen ott­hon beszélgetünk: — Szeretek gyalogolni. Mindössze 20 perces séta. Azonkívül nem löknek, taszi- gálnak a járműveken. Azt mondják az asszonyok, akik messzebb laknak, hogy sok a durva ember. Számomra ez majdnem felfoghatatlan. Má­sok lennének egyesek, mint azelőtt? Miért? Talán, mert több a pénzük? Nem tudom. Mi sem panaszkodhatunk: ösz- szehoztunk egy picurka nyara­lót Agárdon. Annyira egysze­rű, hogy szinte eltörpül a köz­ben felépült paloták árnyéká­ban. De nekünk megfelel... Szóval megyek és gondolko­dom. Itt a sarkon szoktunk ta­lálkozni Dévai Vilivel, az El- zett igazgatójával. Ö is mindig gyalogolt; pedig kocsi járt neki. Novemberben elvitte az infarktus. Még nem szoktam meg a hiányát. Talán nem is fogom. Kisszámú baráti kö­rünkhöz és a környékhez tar­tozott ... A beszédben tartott szünet úgy hat, mint egyperces néma felállás. — Hatvannégyben költöz­tünk ide — folytatja Wilhelm­né jóval később. — Akkor halt meg szegény mamám. Két la­kást adtunk ezért az egykori OTI-telepi házért, s még rá- költöttünk. Nem bánom. Az akkor ültetett fák már rég te­remnek. Van korai cseresz­nyénk, diónk, körténk. A pia­con még drága a gyümölcs, mikor mi kosárba szedjük. Itt a városban. Nem tudnám el­hagyni ezt a városrészt. Mar- gókám sem tudja. Pedig most, hogy már asszony, „szűkült” a ház. Benn van a lakáskérvé­nyük az angyalföldi tanácsnál, várják a sorukat, s remélik, hogy mihamarabb lakást kap­nak a közelben. Margó kelme- tervező és félig-meddig mű­vész. (Csak azért félig, mert nem végzett iparművészetit.) De az alkotáshoz nyugalom kell és terület. Én a munká­mat befejezem a benti nyolc órában, ő nem. Most kellék­diszpécser vagyok a termelési osztályon. A Habselyem a má­sodik otthonom. Gondolja meg: 40 év! Akkoriban oda csak protekcióval lehetett be­kerülni. Szép, finom holmikat csináltunk. És ma is nagyon elfoglalt vagyok ... ★ S ml vitte Margót a Hab­selyembe? A visszasóvárgott gyermekévekben oly sokmin­den megfordult a fejében: gyermekorvos, ötvös... Még az a gondolat is átfutott rajta, hogy semmiképp nem megy oda, ahol a szülők dolgoznak. A műszaki igazgató figyelt fel- rá. Ösztönözte. így tett Margó textiltechnikumi különbözetit 1972-ben, a következő évben pedig beiratkozott a Könnyű­ipari Műszaki Főiskolára. Het­venhét óta csipketervező, üzemmérnök. Számos pályázat nyertese. — Mindig az vonzott, ami talányos, amiben meg kell va­lamit fejteni — mondja. — Sikerült ilyen foglalkozást ta­lálni. Nem mondom, hogy minden „harc” nélkül. Nálunk a tervezők között majdnem mindenki iparművész, időbe telt, amíg elismertek. Sikeres diplomamunkám nyomán kezdtem elmélyedni a csipke­tervezésben. Olyan foglalkozás, hogy „csipketervező” önmagá­ban nem létezik. Dehát a csip­kék is kelmeként készülnek, és csak egy fejtőszállal oszt­hatók szét, ezután válnál!? tu­lajdonképpen rövidáruvá. A folyamat az első pillanattól az enyém. A mintát megterve­zem a papíron, utána elké­szítem hozzá az összes doku­mentációt. Ennek alapján a mintázók teljesen mechaniku­san be tudják állítani a gé­pet. Néha hazaviszem a mun­kámat. Szeretek otthon dol­gozni, bárhogy szűkölködünk a hellyel. Csak kinézek n ab­lakon, s jön az ihlet. ★ Egy tősgyökeres angyalföldi munkáscsalád örömben, búban, kikapcsolódás előtt, kikapcso­lódás után ide tér haza dol­gozni, megpihenni a Váci út és Béke út között fekvő „szűk hazába”. Pless Zsuzsa 21 ANGYALFÖLD Wilbelmék a Habselyemből

Next

/
Oldalképek
Tartalom