Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. augusztus / 3. szám
A Poscher Művelődési Házban Kevesen tudják Angyalföldön, merre van a Poscher János utca. Csöndes, amolyan kisvárosi környék. Ha idegen fordul be ide, az ablakokban könyöklő öreg nénik, lasztit rúgó srácok megnézik, hová mehet. Fehérre meszelt falú, földszintes épület. A kapunál tábla: „Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, Poscher János Művelődési Otthon." A faliújságon hirdetések: Volán vegyes kórus alakul, áprilistól kismamák klubja, vasárnaponként ingyenes mesemozi a környék gyerekeinek... 33 ezer látogató Odabent barátságos, családias hangulat Az ember önkéntelenül halkabbra fogja a hangját, ne zavarja az olvasó, filmet néző klubtagokat. A ház igazgatója, Kapronczai István a szobájába invitál. Egy szuszra mondja: — fiát igen, kicsit el vagyunk dugva — jó néhány kerületi talán nem is hallott rólunk. S mégis, évről évre emelkedik a látogatók száma. Tavaly 33 ezren fordultak meg nálunk, most az első negyedévben már 11 ezren. Persze elsősorban a Volán tröszttől jönnek. A „megélhetéshez” több mint 1 millió 200 ezer forint kell és ennek a felét a volá- nosok adják... A ház csöndesnek látszik. Főleg így délután. Különben egész nap nyitva vagyunk, reggel 8-tól este 10-ig. Akad itt bőven program, rendezvény. Hét elején tizenötféle elintéznivalót összeírok magamnak, aztán szerdán kiderül, még kétszer annyi van. Nem baj, az a jó egy kultúrházban, ha sok a munka, nem? Annyi apróságnak tudok közben örülni. Valamelyik nap is látom: a hallban ül egy idős, nyugdíjas bácsi és az Ifjú Kommunistát olvassa. Komótosan elhelyezkedett, látszott rajta, jól érzi magát itt. • — Melyik korosztály fordul meg leggyakrabban a házban? — Mindegyik — válaszolja mosolyogva az igazgató. — A kisgyerekek, kamaszok éppúgy, mint az öregek. Persze nálunk is megvan az állandó törzsgárda. Akad még néhány bácsi, aki őt évtizede jár Ide. 1927-ben közadakozásból épült a ház, a szállító szakszervezet akkori tagjai maguk húzták fel a falakat, rendezték be a szobákat. Hivatalosan csak 1952-ben lett művelődési otthon. Akkor még Hunyadi János néven. A hatvanas évek elején vettük fél Poscher János nevét, aki a szakszervezet mártírhalált halt főtitkára volt. Az utcát is akkor keresztelték át. — Milyen szempontok szerint állítják össze a programot? — Elsődleges feladatunk a Volán közművelődési tevékenységének segítése, így ennek megfelelően alakul a program is. Természetesen lakóterületi feladatokat is ellátunk. A legszorosabb kapcsolatunk a Volán XIII. kerületi üzemegységeivel van. A For- gách utcai kirendeltséggel az igazgató és a szakszervezeti titkár kezdeményezésére együttműködési szerződést kötöttünk. Ősztől dolgozóik nálunk végezhetik el a kihelyezett középiskolát. Szinte mindennapos a munkakapcsolatunk a Madarász, a Jász és a Szabolcs utcai Volán teleppel... Más üzemektől is azért járnak hozzánk. A Metalloglo- bus és a Cipészipari szövetkezet dolgozói gyakori vendégeink. Kevés a lelkes fiatal — Említette, hogy lakóterületi feladatokat is ellátnak. — Főleg az iskoláknak segítünk — magyarázza az igazgató. — Szerződésünk van a Mauthner Sándor utcai általánossal és a 9. sz. Bániéi Donát szakmunkásképzővel. Az itt tanuló gyerekek többsége közlekedési dolgozó lesz. Az intézet 50—60 növendékének harmadik éve általános ismeret- terjesztő tanfolyamot tartunk. Főleg a fizikai dolgozók és a vidékiek gyerekei járnak erre. — Mit tanítanak a tanfolyamon? — Nem is annyira tanítunk — gondolkodik el Kapronczai István — inkább segítünk világnézetük alakításában, tárgyi tudásuk bővítésében. Az előadások témáit úgy választottuk meg, hogy az itt hallottak, látottak valamiféle indíttatást adjanak neki. Legyen az életük nélkülözhetetlen eleme az irodalom, a zene, a képzőművészet. Tanuljanak meg politikusán gondolkodni, odafigyelni a világ dolgaira... Az előadások mellett színházba, múzeumba, kirándulásra visz- szük őket. Év végén vetélkedőt rendezünk a „tananyagból”. Tavaly az első két helyezettet külföldi úttal jutalmaztuk. Amikor hazajöttek nagyon színes, érdekes élménybeszámolót tartottak a többieknek ... A gyerekek jőrésze akkor is visszajár hozzánk, amikor megkapja az iskolában a szakmunkás oklevelet. Már csak ezért is érdemes. — Ügy hallottam, külön ifjúsági klubjuk is van. — Még hozzá nem is akármilyen — mosolyodik el az Igazgató. — Legutóbb a Kiváló Ifjúsági Klub pályázaton dicséretet és 1500 forint pénzjutalmat kaptak. A vezetőjük a Volán Híradó egyik fiatal újságírója, Markó Gábor. Saját szájuk íze szerint állítják össze a programot. Előadás, ankét, táncos összejövetel... A nagyterem, a kisebbik klub- helyiség és a folyosók dekorációjáról is ők gondoskodnak. Csak egy valami aggaszt engem a klubbal kapcsolatban. Mintha „felhígult” volna a tagság. Van 20—25 lelkes fiú és lány, tele energiával, ötlettel, érdeklődéssel, ők a „mag” de a többieket valahogy nem tudják felrázni. A . „maradék” másfélszáz fiatal inkább csak a disco esteken „aktív”. Egy pillanatra elhallgat. Szinte a homlokára van írva: beszéltem a gondomról is, nehogy rámfogják túl szép a menyasszony. Aztán újra lendületesen folytatja: — Dédelgetett tervünk, hogy a 13—14 éves gyerekeket klubtaggá neveljük. Hogy Is magyarázzam meg? Egy kamaszodé fiú vagy lány tele van gátlással, nehézkesen fejezi ki magát. Az ifjúsági klubban 17 —20 évesek vannak. Ügy gondoltam, ne eresszük csak úgy össze a két csapatot. Mit akarunk? Még az eddiginél is jobb ifiklubot, jóval több törzstaggal. Klub a gyerekeknek is A Mauthner Sándor utcai általános iskolások tizedik éve nálunk „szaikköröznek”. Az úttörőle rajzaiból, kézimunkáiból minden esztendőben rendezünk kiállítást. A hetediknyolcadik osztályosoknak megalakítottuk az önismereti szakkört. A továbbtanulni szándékozó munkásgyerekeknek külön matematika foglalkozásokat tartunk. Januárban pálya- választási tanácsadó napunk is volt. — De jöjjön nézzünk körül egy kicsit — hív az igazgató, A Poscher művelődési otthont néhány perc alatt bebarangolhatja az ember. Egy nagytermük van. Ügyesen három részre osztották egy-egy függönynyel. A kisebb hélyiséget testvériesen megosztja a nyugdíjas és az ifjúsági klub. Az ezerkötetes könyvtár pár négyzetméteres birodalma az udvarról nyílik. Olvasóteremnek megteszi a folyosó, a ruhatár előtere. Látszik igyekeznek minden talpalatnyi helyeit kihasználni. Mégsem tűnik agyonzsúfoltnak a ház. A falakon rengeteg színes fotó, vidám plakát. Elöl a bejáratnál még egy pici „múzeumnak” is jutott hely. A falon a névadó portréja, dokumentumok a szakszervezet megalakulásának idejéről, tablók az örökös tagok képeivel, fényképek 1975-ből, az 50 éves jubileum évéből. S egy megsárgult fotó: a Kültelki „Remény Dalárda” 1932-es győri fellépésén készült. A kórus ma is „él”: az egykori VI/1-es ifik vasárnaponként itt találkoznak. Gyerekek és öregek, felnőttek és tizenéves fiatalok egyaránt jól érzik magukat a kultúrházban. Az először idelátogatóból is ismerős lesz, alrl így búcsúzik: „Viszontlátásra!” Gy. Zs. 18 ANGYALFÖLD
