Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. november / 4. szám
A magyar alumíniumipar fellegvára Központ — Angyalföldön Új, modern épület a XIII. kerületben. Nem a gyárak, a készülő lakótelepek szomszédságában áll. Aki nap mint nap eljár előtte, talán azok közül sem mindenki tudja, hogy ez alumíniumiparunk fellegvára. 22 ezer dolgozó — 1966-ban vette birtokba a Pozsonyi úti irodaházat, az előtte három esztendővel alakult Magyar Alumíniumipari Tröszt — kezdi a beszélgetést Jeszenszky István gazdasági vezérigazgató-helyettes —, az az irányító, illetve gazdálkodó egység, amely tizenhét vállalatot fog össze. Tervez és végrehajtást is ellenőriz. A szervezethez tartozó gyárakat, bányákat hírből mindenki jól ismeri. Tanultunk, olvastunk róluk. A központ munkájáról azonban kevesebbet tudnak az emberek... teljes, ha hozzátesszük, hogy az alumíniumipar központi fejlesztési programjának, mintegy 90 százalékát nekünk kell megvalósítani. • A fejlesztési program végrehajtása — ez most a tröszt fő feladata. Megoldani az országos ellátást, s teljesíteni a külföldi kötelezettségeket. — A bauxitbányászat, a timföldgyártás, az alumínium félkésztermékek, illetve készáruk gyártásának bővítése — ez a program célja — magyarázza a vezérigazgató-helyettes. — A bauxitot itthon bányásszuk ki, a timföldet pedig elszállítjuk a Szovjetunióba, ahol — elegendő villamosenergia lévén — alumíniumot állítanak elő belőle. Tömbökben, illetve áru formájában kapjuk vissza. A magyar—szovjet timföld-alumínium egyezmény a központi fejlesztési program alapjául szolgál. — Munkánk egyik legfontosabb része: a két esztendeje aláírt, módosított egyezményben foglaltakat maradéktalanul teljesíteni. (E tizenöt éves szerződés alapjául az 1962-ben aláírt egyezmény szolgál.) Ennek értelmében 1980-ra, s azt követően hazánkból a Szovjetunióba évi 330 ezer tonna timföld érkezik. Cserébe 165 ezer tonna kész-alumíniumot kapunk vissza. Ebben az esztendőben a szovjet partnernek még 280 ezer tonna timföldet szállítunk, Magyarország pedig 140 ezer tonna értékes fémet kap. A tröszt termelésének felét belföldön értékesíti. Gyártanak épületszerkezeteket, lakókon- . ténereket, épületpaneleket, a bányák részére pedig hidraulikus alumínium bányatámot. Ez utóbbit Balassagyarmaton készítik. Exportra elsősorban az államközi egyezményeknek megfelelően, a szocialista országokba szállítanak. Az ebből származó bevétel eléri az évi 80—90 millió rubelt. Fejlődő ipar — Termékeinkkel a tőkés piacra is betörtünk. 1977-ben várhatóan 120 millió dollár értékben vásárolnak tőlünk nyugati partnereink. Ez a két évvel ezelőtt elért 75 millióhoz képest gyors emelkedést jelent. A hazai, s a külföldi kötelezettségeinknek maradéktalanul eleget tenni nem könnyű feladat. Megoldani csupán fejlesztéssel lehet; Ezért készült el a Kőbányai Könnyűfémműben az új fóliamű, s bővült a termelés, Kincsesbánya, a tapolcai bánya, az almásfüzítői, illetve az ajkai Timföldgyár és kohó, a mosonmagyaróvári üzem — ahol az előző kettőn kívül mű- korund gyár is működik — az inotai, a tatabányai alumíniumkohói a székesfehérvári, illetve a kőbányai Könnyűfémmű, az Alumíniumszerkezet Gyár, a hódmezővásárhelyi és a balassagyarmati Fémipari Vállalat, a Zalaegerszegi Alumíniumipari Gépgyár, valamennyi a szervezet tagja. Hozzá tartozik még — a kerületben dolgozó — Alumínium Tervező és Kutató Intézet, valamint az alumíniumipari kereskedelem vállalat is. Szovjet viilamosenergiával A tröszt jelenleg huszonkét- ezer embernek ad biztos kenyeret. — A tevékenység, amelyet innen a központból irányítunk, szerteágazó: a bauxitbányászattól a késztermék gyártásáig számtalan munkát ölel fel. Bonyolult tervezést, figyelmet és nem utolsó sorban felkészült jó szakembereket követel. Az, hogy a tröszt keretein belül az országban tizenhét vállalat működik, talán nem mond rólunk elegei. A foglalkoztatottak száma már érzékelteti a nagyságot. A kép azonban csak úgy Munkásdinasztiák NEM VOLT NEHÉZ munkásdinasztiákat keresnem a Magyar Acélárugyárban. Elég volt egy telefon a pártirodába, és Zalezsák József párttitkár kapásból két tucat nevet sorolt fel. — Marsai János esztergályos több, mint harminc éve dolgozik nálunk, innen ment nyugdíjba édesapja is. Finta bácsi is itt érte meg a felszabadulást, majd valamennyi gyerekét idehozta. Finta József ma az egyik legjobb szerszámmarós. Esztergályos volt Kukta Kálmán, akinek szakmáját fia folytatja. A vállalat oszlopos tagja. Rossz Ferencet édesanyja hozta be a kovácsműhelybe, ő is édesapjától tanulta meg a szakma szeretetét, de erre nevelte gyerekkora óta a dinasztiaalapító nagyapa is. A későbbi leszármazottak idehozták mind a férjet, mind a feleséget, testvéreit, unokatestvéreit, még a sógorokat, a komákat is. A nagyapa hatása valameny- nyiükön érződik. Jellemző rájuk, de valamennyi munkásdinasztiára, hogy összenőttek a vállalattal, szakmájukat szerető, pontos emberek, förzsgárdatagok. 23 éve vagyok párttitkár, de egyetlen esetre sem emlékszem, hogy bármelyikükkel fegyelmi probléma lett volna, annál inkább arra, hogy a kitüntetések sorát kapják. — Amikor édesanyám idehozott a csigafúró üzembe, még kézi erővel készítettük az egyedi darabokat. Azóta átalakult az üzem, ma már nagyüzemi módon állítjuk ezt elő — mondja Danics Ferenc, aki ma a vszt titkára. — VISSZA-VISSZA LÁTOGAT nyugdíjazása után is Miksa Gyula. Nem csoda, hiszen negyven évet töltött' itt. Az esztergályosműhelyben kezdett el dolgozni, majd 1945 után mint munkáskádert kiemelték és munkaügyi, szakszervezeti területen tevékenykedett. Méltán büszke két, ugyancsak esztergályos fiára. — A csigafúró üzemben a Nagy-családdal találkoztam. Korábban Nagy Lajos felesége is a brigád tagja volt. Most már hárman maradtok fiával és annak feleségével, de csak addig, amíg az unokák fel nem nőnek. — Reinitz Béla hosszú időn keresztül a gazdasági munkája mellett igen komoly politikai tevékenységet is folytatott, mint a párt vb- tagja, jelenleg mindenki megelégedésére propagandista. Otthon gyakran tovább folyik a szó, a vállalati eseményekről. Ilyenkor ta- pasatalatcserés fórummá alakul a fehér asztal melletti vacsora, melynek tagjai még a felesége és villanyszerelő fia. — A munkapad mellől jött el a beszélgetésre Kerle Károlyné, aki már nyugdíjas, de boldogan jön vissza dolgozni, ha hívják. S igen gyakran hívják, hiszen — mint megtudtam — univerzális dolgozó: legyen az köszörűgép vagy esztergapad, maró-fúrógép, mindenütt derekasan helytáll. 1974-ben kormánykitüntetést kapott, a Szocialista Munkáért Érdemérem ezüst fokozatát. Az örömtől ma is könnybelábad a szeme, ha erről kérdezik. — 1944-ben jöttem ide dolgozni — mondja. — A solymári téglagyárból csábított át az öcsém, aki akkor már a gépműhelyben dolgozott. Ma is hálás vagyok neki, hogy idehozott. Űj emberként is már úgy éreztem magam, mint régi-régi munkás, hiszen a családban már gyakran elhangzottak azoknak az embereknek nevei, akikkel később a műhelyben együtt dolgoztam. Nagyon sokat jelentett, hogy mindenkit ismertem, mindig tudtam kihez kell fordulni. Férjet még a téglagyárból választottam, de már ide szültem a gyerekem. Ö a kis Kerle. Soha fel sem merült, hogy máshova menjen el dolgozni. Itt tanulta a szakmát, beállító lakatos a rugó műhelyben. Pártalapszervezeti titkár, és munkásőr. Meg vagyok elégedve mind a munkájával, mind a politikai tevékenységével, de ha bármi prob10 ANGYALFÖLD
