Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. november / 4. szám
Forradalmakon át EGY KUBIKOS ÉLETE Hunya István emlékezik Ifözöttünk él, csendes kis “ lakásban. í'igyel a ma híreire, s gyűjti emlékeit. Vasárnaponként a Váci út 50-ben találkozik a többi veteránnal, Forgács Bélával és a többiekkel. Szelíd, bölcs derűvel szól a keserű napokról, ha kérdezik. Markáns, szépen öregedett arcát őrzi a filmszalag; tempós, békési beszédét a magnetofonfelvételek. Endrődről, az ezer nincstelen kubikos faluiból indult Hunya István, hogy forradalmakon és polgárháborún, Becsen, Berlinen, Moszkván — börtönökön és ünnepségek emelvényein át — megérkezzen a megváltozott hazába. 1894-ben született, az első világháborús hadifogolytáborból a Vörös Gárdába állt; 1918-ban került haza, s elsők között lett a KMP tagja. A Tanácsköztársaságot fegyverrel védte; a bukás nem hozta az elveiről való keserű- lemondást, szervezte a földmunkás-mozgalmat. illegális pártsejtet épített. Harcolt és menekült; nélkülözött, s tanulta a legnehezebb leckét: a történelmet. Milyen messze van Endréd Budapesttől? Kilométerben kétszáz tálán, időbeni évek évtizedek. Évek elszánásai, évtizedek nélkülözései mérik a távolságot. A fiatal kubikos első találkozásai bizonyítanak. 1922. Találkozás a Keleti pályaudvaron. A földmunkás szövetség értekezlete után egy ismerőse idősebb nővel jelenik meg a váróteremben, int, hogy induljunk utánuk. Halkan mondja; Pistám, az elvtársnő az illegális „trojka” egyike. Nézzétek meg jól egymást. A neve nem fontos. — Valószínűleg ritkán találkozunk — szólt a nő. — Az a fontos, hogy tudjunk egymásról — és ha a mozgalom úgy kívánja, értesíthessük egymást. F.z volt az első illegális kapocs a föld alá kényszerített kommunista párttal. peregtek az évek. A Népszava 1926. szeptember 8-án azt írta: „A Belügyminisztérium előtt tíz tagból álló embercsoport állott meg, amelynek vezetője bejelentette, hogy békés szándékkal vannak, küldöttségbe akarnak menni Koszó belügyi államtitkárhoz, hogy memorandumukat átadhassák... Az államtitkár nem fogadta a küldöttséget .. A rendőrség viszont ötvenöt tüntetőt letartóztatott. Kö4 zöttük Hunya Istvánt is. Schweinizer és Hain, a két veszedelmes hírű nyomozó várt rá. Verték napokig. Nem sokat hallottak abból, amit tudni akartak. Hunya István eny- nyit mondott: — Agrárproletár vagyok. Csak négy elemi osztályt végeztem. De az élet iskoláját megjártam. Nincs szükségem arra, hogy érzéseim, gondolataim más írja meg nekem. Ami kényszerített, azt a két röplapban megírtam, vállalom is érte a felelősségei;... Remélem, végre talán megértik a munkaadók, hogy mi is emberek vagyunk. Emberek és csak emlékezünk, ha már nagyon gyötör a nyomor ... A Markóban Hunya Istvánt kétévi börtönre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélték. Az ítélet indoklásából: „Vádlott a röplapokban a kubikos és mezőgazdasági munkásság helyzetét a legsötétebb színben közli, nyomorúságukat élesen kiemeli, szembeállítja a tőkésével, akik nem dolgoznak, csak a veríté- kes munka eredményét élvezik. Teszi ezt olyan módon, hogv a munkásokat az élethalál harcra buzdítja, a munkások tömegét feltüzelje, szenvedélyüket, gyűlöletüket felélessze, s a társadalmi rendet megzavarja.” A börtönből — újabb tárgyalásra viszik. Felderítette a rendőrség kapcsolatát az illegális párttal. Harmincegy kommunista és szocialista forradalmár ellen Töreky bíró irányította a statáriális tárgyalást 1927 áprilisában. Az egynapos tárgyaláson összeomlik a vád, Hunya István visz- szakerül a pestvidéki fogház magánzárkájába. Aztán a gyűjtőfogházba, aztán Vácra, aztán megint a Markóba. Most már hatvannegyed magával áll a bíróság előtt. Az utolsó szó jogán Hunya István szólna. — Megmondom, hogv miért vádolják a szegénv földmunkást az urak országában fel- fo’-vatással... Bíró: — Egy szót sem engedek, azonnal üljön le. A harminchat vádlott össz- hiintetése 76 év 11 hónán és 28 nap. Ebből egy év nyolc hónán jutott Hunya Istvánra. 1930-ban kiszabadul, kényszerútlevéllel felültetik a vonatra, irány Endrőd. — Nekimentünk a télnek, eev fillér nélkül, négy tyúkkal. A feleségem olyan jól gazdálkodott, hogv a négy tyűk nagy nehezen kiteleltetett bennünket. Én tétlenül töltöttem az egész telet, munkát nem kaptam. Nyáron jutott nagy nehezen valami ínségmunka, napi két kiló krumpli volt a bér. De ez is csak havonta egyszer. Hogy éltünk, mint éltünk, nehéz volna elmondani, elhinni még nehezebb annak, aki abban nem volt. — Az lett a vége, hogy itt kellett hagynom az országot. Sopronbánfalván egy csempész asszony és a fia vezettek át a határon. Aztán megint csak gyalogosan át az osztrák cseh, majd a cseh—német határon. Berlinben találkoztam az elvtársakkal, ök mondták: jó volna, hogyha valami személyazonosságit” tudnék szerezni. Hirtelen elhatározással elmentem a magyar követségre, becsületesen hazudtam — azért mondom, hogy becsületesen, mert elhitték. Adtak egy rendes igazolványt, ezzel aztán sikerült útlevelet is szereznem, úgy hogy 1932. szeptember 30-án Moszkvába érkeztem. Nem valami jó állapotban, mert a tíz esztendeje kapott első pofon egészen odáig ismétlődött, míg el nem hagytam az országot, és a börtönélet sem múlt el nyom nélkül. — Akkor építették a Moszkva—Volga csatornát, a Fehértengeri csatornát, nagy munkák voltak. És az orosz taligáknak ilyen szélesek voltak a fogói, hogy azt rendesen nemigen lehetett tolni. Lerajzoltam a magyar kubikustalicskát. Még azt is megírtam, milyen fogással kell a földet belehányni, hogyan kell tolni. A Volga-csatománál meg is mutattam, hogy kell vele dolgozni. Meg is állapították, hogy a legjobb a magyar talicska, büszke is voltam rá, lám. a masvar kubikusok nem hiába voltak mindig világhírűek. A Szovjetunió — mint oly sok más forradalmárnak — biztonságot és otthont nyújtott Hunya Istvánnak is. Tapasztalatait. enyre bővülő tudását a Vörös Szakszervezeti Inter- nacionálé szolgálatába állította. S Moszkvában jelentek meg első írásai is, novellák, színdarabok, majd regénye, az endrödi földmunkások életének szomorú krónikája, a Kubikusok. IT iséggel viszonozta Moszk11 va szeretetét a háború idején. Amikor a német támadás a város határáig jutott. népfölkelő osztagban vett részt Moszkva védelmében. Magyarország felszabadulásával megnyílt visszafelé is az út. A mezőgazdasági munkások szövetségét szervezte meg, főszerkesztője lett lapjuknak, s ma is a MEDOSZ elnöke. S így felel, ha kérdezik: elégedett-e a történelemmel? — Hát van gond elég: évtizedeken át az érlelődött bennem, ha egyszer felszabadul a nép, gyorsan megy itt minden. Tehát gyorsan felépítjük a szocializmust. Meg kellett róla győződnöm, hogy az elgondolás nem mindenkor azonos a végrehajtás lehetőségeivel. Úgy tűnik, hogy egy kicsit lassan haladunk, annak ellenére, hogy bármerre megyek, akkor meg azon csodálkozom: ennyi idő alatt hogy lehetett ily sokat építeni ebben az országban? Mégis úgy szeretném, ha a tempó még egy kicsit gyorsabb volna. Saját magamról még annyit: tőlem panaszt még soha nem hallottak. Akkor sem, amikor csakugyan lett volna mit panaszolni. Élek nyugodtan. Csupán azok a kérdések izgatnak, amelyek a nagy közösség kérdései is. A közös dolgainkat szeretném egy kicsikét lendíteni, tolni-tolni, mint valamikor a földdel rakott talicskát! Ha lehet, mindennap egy kicsit jobban, mindennap egy kicsit előbbrehaladva. Aligha sokan mondhatják még el magukról, hogy nevük népdalban szerepel, legendává vált történetben fordul elő. Hunya Istváné igen. Néhai baloldali választók énekelték a nótát: „Hunya Pista szalagos kalapja...” s Endrődön az öregebbek jól tudják, mi is volt a „Hunya-liszt”. Az éhínség szülte a kifejezést, még 1922-ben, amikor egyhónapi munkabérből sem tellett egy mázsa búzára — és munka alig akadt. Hunya István kérvényt fogalmazott, 400 családfő írta alá. Pesten a Közélelmezési Minisztériumban egy méltóságos tanácsos úrhoz került, de még át sem adhatta, ráförmedt: „Mit gondol? Az állam tartja el magukat? Nincs liszt! Nincs tárgyalni valónk!” Az endrődi nincstelenek szószólója nem tágított. Egy hétre rá hetven mázsa liszt érkezett az endrődi vasútállomásra. Valamelyik községi elöljáró — gúnyolódásnak szánta — azt mondta: „Megjött a Hunya-liszt”. De akik abból sütötték kenyerüket, már szeretettel használták a furcsa kifejezést. Jelkép is lehetne. Évtizedek múltán jut bőséagel mindenkinek a kenyérből, amiért Hunya István megdolgozott. Vincze Péter ANGYALFÖLD
