Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1977. április / 2. szám

+ HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK +; „Ugyanazt az életet élnénk...” J\ő(eózár ^dnoi, 'Iliid ^ánoi, ~J\elli Silván, Szirmai S\droLj, Uéyh ^ázief Most, amikor ünnepelünk, eszünkbe jutnak azok is, akik már évtizedekkel a felszabadulás előtt kezdtek dolgozni, azért, hogy létrejöhessen mindaz, amiben ma élünk. Ök, a veteránok. A Szocialista Hazáért érdemrenddel kitüntetettek. A holtak és az élők... Ilyenkor gondolunk rájuk. Pedig nap, mint nap találko­zunk. Együtt vásárolunk és tolongunk az autóbuszokon, meg­vitatjuk a tv-műsort és a meccseredményeket, hiszen itt él­nek közöttünk. A szomszédaink. Igaz, barázdákkal szabdalt arcuk ritkán mosolyog ránk plakátokról, vagy képesújságok címoldaláról. Legfeljebb történelmi visszaemlékezésekben ta­lálkozunk a nevükkel... Amikor megérkezem, már javában folyik a játék. Hely- lyel kínálnak, meg maguk ké­szítette szendvicsekkel. Egyi­kükön fekete cilinder, a mási­kon piros munkavédelmi si­sak, a harmadik fejfedőben pomoázik ... Sietve elmagya­rázzák: köszönik. teljesen egészségesek, ezek a sapkák csak azt jelölik: ki, hogyan szerepelt a délutáni partik fo­rúgtuk a labdát a grundon, s együtt dominózunk már vagy harmincöt éve... — teszi hoz­zá nevetve Monti, ahogy gye­rekkora óta hívják maguk kö­zött. Mert én most a dominó- klub vendége vagyok, azaz Szívós Gáboré, aki már évtize­dek óta házigazdája ennek a baráti társaságnak. Nézi a társait, akik a kony­haasztal zöld viaszosvászona fölött véres komolysággal Vi­ki Gödre. Egyszer egy mun­kás-paraszt találkozót szervez­tek, Ságvári tartott akkor elő­adást. Valahogy megneszelte a csendőnség és lezárta a „Gö­dörtől” kivezető utakat Vala­ki kiadta a jelszót: vetkőzni! Aztán fogtuk magunkat és az egész társaság szép csendesen átúszott a Dunán Horányba. Senkit nem kaptak el... Rend­szeresen sportoltunk, nem okozott ez gondot... „Itt vannak a barátaim” — Aztán a vörös segély gyűjtés, meg a nyalókázásl Ez azt jelentette, hogy kaptunk egy pakli — ötven-száz darab vignettához hasonló enyvezett cédulát, jelszavakkal. Mentünk az utcán, ha tiszta volt a leve­gő, megnyaltuk és gyorsan odatapasztottuk ablakra, fal­ra, kirakatra, villamosra, vil­lanyoszlopra ... Aztán reggel­re egész városrészek tele vol­tak a jelmondatokkal... Szó­Vissza a gyerekkorba, amikor még nemigen izgatta őket egy- egy jó meccsen túl a világ, az­tán a gazdasági válság Idősza­kába, amikor Magyarországon a városi munkanélküliek szá­ma meghaladta a negyedmil­liót, 1930-ra, a munkanélküli­ek tüntetésére Budapesten, amelyen már résztvattek. As első kezükbe kerülő cafatokká olvasott újságok: az Ifjú Pro­letár, a 100%. a nagy titokban hallgatott moszkvai adások..! Aztán a javuló helyzet, ami­kor néhányuknak már sikerül a szakmájában elhelyezkedni, aztán „be a szakszervezetbe", be a szociáldemokrata párt­ba... Túrák, sportversenyek, röpgyűlések és agitációk... A Komintern VII. kongresszusa, amelyen meghirdetik a széles antifasiszta népfront létreho­zását ... A sztrájkok szervezé­se. A vasiparban a bérért, a textiliparban a nyolcórás mun­kaidőért. Az ifjúsági csopor­tokban nagyon jó a hangulat,’ lyamán. A fekete cilinderes az abszolút vesztes: Koleszár Já­nos. Mivel a többiek játszanak, nagy nevetések, ugratások kö­zepette ő lesz az első riport­alanyom ... Akciók a hőskorszakban — Hol is kezdjem ... Apám hajós volt, anyám mosónő, ta­karítónő, én meg szerelmes természetű kamasz. Keserve­sen eltöltött géplakatos inas­évá után mehettem kifutófiú­nak. Akkoriban nem volt ezen semmi csodálkozni való, a gyárkapukon nem azért lóg­tak táblák, mert embert keres­tek. hanem, hogy szűkszavúan közöljék: „felvétel nincs!”. A kifutóknak volt viszont szabad szakszervezetük, ahol az egész­napos gürizés után jól éreztük magunkat. Hétvégekre meg ál­talában kirándulásokat vagy sportversenyeket szerveztek. Ez volt az „előiskolám”. 1936- ban léptem be a szociáldemok­rata pártba, s kerültem ezzel most már hivatalosan is az ötösifik közé. Mert tulajdon­képpen mi együtt nőttünk feL Egy iskolába jártunk, együtt tatkoznak a lejátszott par­tin... Mics János is, akinek a nevéhez az egyik legemlékeze­tesebb agitációs akciójuk em­léke fűződik a vizafogói há­romemeletes házban. Micsoda szervezettségre volt akkor már szükség! A legerősebb ifik biz­tosították a lehetőségét annak, hogy bejussanak a házba, az­tán petróleum lámpák fénye mellett elénekelték az interna- cionálét, majd János mondott egy beszédet, amit óriási taps­sal fogadtak a lakók, aztán gyorsan rohantak, mindenki a megbeszélt útirányba, hátha valakinek eszébe jut mégis ér­tesíteni a rendőrséget. Igaz, előzetesen minden alkalommal jól feltérképezték ezeknek a villámröpgyűléseknek a he­lyét: nem lakik-e számukra veszélyt jelentő ember a ház­ban, kinek van telefonja... Persze ezekben a házakban nemigen volt telefon, esetleg egy közeli fűszeresnél... — A lebukás akkoriban na­gyon gyakori volt, igen jól szervezett rendőrsége volt Horthynak! Nekem .tulajdon­képpen mázlim volt, mert egyszer sem vittek be. Pedig éppen elég meleg helyzetben voltami Rendszeresen jártunk val végeztük a munkánkat — ha volt! —, s mellette majd* mindennapra jutott valami.., De én annyira természetesnek éreztem, hogy valamit változ­tatni kell! Filléres órabérekért dolgoztunk, általános volt a nyomor, a munkanélküliség.'.. — 1942-ben megnősültem, két nagy gyerekem van, s egy öthónapos unokám... A fel- szabadulás után voltam rend­őrnyomozó, majd gazdasági osztályvezető, végül hosszú éveken keresztül a Belügymi­nisztérium lakásosztályát ve­zettem. Onnan mentem nyug­díjba, hat évvel ezelőtt... Én elégedett ember vagyok. — Van lakásom, egy ko­csim, rendes nyugdíjam — másra nincs igényem. Itt van­nak a barátaim, akikről tu­dom, ha újra kezdhetnénk — mindannyian, így együtt — ugyanezt az életet élnénk... Amifasiszta népfront Egy pillanatra megáll a szó konyhában... Mintha visszaperegne az Idő. s, ahogy az évtizedek igazol­ták: ezek az eszmei alapokon induló barátságok valóban egy életre szólnak ... — Engem negyvenben kere­sett meg a bátyám — akkor 6 már külön élt, jóval idősebb volt nálam — „szükségünk van rád a pártban, vállalod?” — A kis Kelíl bátyja 42-ben munkaszolgálatoskónt* halt meg az orosz fronton — veti közbe Monti — utca is van el­nevezve róla a kerületben. — Az első jelszók egyike, amire visszaemlékszem: „Mer­re van a Keleti?” — „Arra a Déli felé...". Most olyan mu­latságosan hangzik, de altkor ez véresen komoly játék volt! A Horthy rendőrség szerve­zettségéről az előbb Monti már beszélt — félelmetes volt! Sok­szor magunk Is megdöbben­tünk egy-egy lebukás után; honnan a csudából szagolhat; ták ki, hisz még mi sem tud­tuk az illetőről, hogy közénk tartozik. Akkoriban ugyanis nem volt divat a bemutatko­zás. Én együtt dolgoztam két 16 ANGYALFÖLD

Next

/
Oldalképek
Tartalom