Angyalföld, 1976 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1976. november / 2. szám
+ HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + utakat gyalog teszem meg. Közel az emberekhez — az emberek között érzem igazán jól magamat. Beszélgetek, is- merkedek és közben persze, ösztönösen, vagy tudatosan figyelem őket. Átveszek tőlük ezt azt: egy mozdulatot, egy fintort, a hanghordozást, jellegzetes testtartást ... — Csaknem másfél évtizede egy színházban. Nem sok fővárosi színész dicsekedhet hasonló szériával — a mozgás, a változás, az új lehetőségek keresése kevéssé izgatná Láng Józsefet? Eltöpreng. Lassan, szüneteket hagyva válaszol.' , — Voltak rossz éveim, voltak jók. Ez a színházzal jár... Elmenni azonban nem akartam, és nem is akarok. Túl sok mindent kellene itthagynom, olyasmiket, amikről úgy tartom: pótolhatatlanok ... ^Jdirai Uí/moS hegedűművész — Az első Angyalföldi emlékeim szomorúak ... nem baj, hogy ezzel kezdem? — kérdezi elgondolkozva beszélgetésünk elején. — Nem sokkal a felszabadulás előtt költöztünk ide, s mint az orosz nyelvet kicsit értő ember, hamar összebarátkoztam néhány körülöttünk harcoló szovjet katonával. Mind közül egy kedves, mosolygós fiút szerettem a legjobban, aki harc közben is tudott tréfálkozni, hogy feloldja a félelmet... itt temettük el az udvaron, aztán jött a romeltakarítás... én akkor már a székesfővárosi zenekar koncertmestere voltam, így hát jobbára a városházán dolgoztam... Ami mindennél jobban kötött, s köt ma is ehhez a kerülethez: munkások között nőttem fel. Mozdonyszerelő volt, hát a MÁVAG zenedéjébe vitt engem tanulni az apám. Akkoriban a gyár munkáskollektívája két zenekart is fenntartott, gyakran rendeztek opera és operettelőadásokat, meg koncerteket. Ott is léptem fel először — hatéves koromban. Amikor már megalakítottuk a felszabadulás után a kvartettet gyakran kijártunk koncertezni az üzemekbe. A Tátrai-vonósnégyes ebben az esztendőben ünnepli megalakulásának harmincadik évfordulóját, s jövőre lesz húsz esztendős a Magyar Kamarazene- kar, amelynek ma is vezetője. A világon majd mindenhol ismerik a zeneértő és zeneszerető emberek, mert ahová nem jutottak el személyesen, oda elkerült százhúsz lemezfelvételük egyike ... Orsi Ferenc. író Biztosan sokan emlékeznek még egy nemrégiben vetített televíziós filmsorozatra, amelynek több része a XIII. kerületben játszódott. Vajon miért „lett” angyalföldi fiú a Prinz? — Éppen most tizenhárom éve, hogy a Tenkes aljáról ide, a Váci út kis mellékutcájába költöztünk. Budapest világváros. Vannak csodálatos részei, de számomra mégis ez a legszebb, ahol élek, ahová vásárolni járok, ahol megszoktam az embereket..., amikor elitt tanít a feleségem..., a főváros egyetlen részéről sem tudok, tudhatok eny- nyit. Egyébként ebből később bonyodalmak is származtak! Az én Prinzem tudniillik nem volt éppen mintagyerek, s a kerületben lakó fiatalok egy része nem a tanulságokat vonta le a történetből, hanem utánozta a — például a Lehel téri piacon — randalírozó főhősömet... Meg is jegyezte az akkori kerületi rendőrkapitány: ő tiszteli az én lokálpatriotizmusomat, de legközelebb az ilyen filmjeimnek azért inkább válasszák más helyszínt... Ha éjszaka dolgozom, a villamosok csikorgásának gyakoriságából meg tudom állapítani hány óra van ... izgat az itteni atmoszféra. Régóta tervem egy új angyalföldi legenda megírása. Azokról a fiatalokról, akik ide gyökereznek, s éppúgy, mint elődeik tele vannak romantikus vágyakkal, tenniakarással... Tudom, hogy más világot élünk, mint a Kassák—Révész filmben megjelenített Angyalok földje, de szerintem ez az új világ ugyanúgy meghozta a maga konfliktusait, amelyekkel a ma fiatalságának éppúgy meg kell küzdenie, mint az előtte élt generációknak a saját korukéival. A leányom huszonnégy, a fiam huszonkét éves ... Szerencsém van, mert közvetlenül ismerem a mai fiatalok vágyait, törekvéseit, s azokat a mindennapi dolgokat, amelyek döntően kihatnak életfelfogásuk alakulására, Most, hogy ezen a témán dolgozom, megint tudatosan figyelem a környezetemet. Bár sokszor elégedetlenek vagyunk, nem igaz, hogy ezalatt a tizenhárom év alatt — a szemem láttára — mennyit épült, szépült ez a kerület... Én igazán nem érzem magamat angyalföldinek, hiszen életem nagyobbik részét Pécsett éltem le..., de a gyerekeim már ebbe a világba nőttek bele... Tolmár Klára Egyszer aztán valaki kitalálta: hangversenynek a Zeneakadémián a helye — aki meg akarja hallgatni, vegyen jegyet és menjen oda. Manapság megint hívnak bennünket gyári művelődési házakba, persze már honoráriumért... Angyalföldre még azért se. Pedig a felszabadulás után még fel-fel kértek rendezvényre a vonósnégyessel, vagy szólóban, de ma már — leszámítva a közvetlen szomszédokat, s a véletlen a környéken lakó barátokat — az adóhivatalra korlátozódik a kapcsolatunk... Félreértés ne essék, nem panaszkodni akarok, de régi álmom: emberközelbe vinni a kamarazenét, de elfáradtam abba, hogy éveken, lassan évtizedeken át én kezdeményezzek. Azt hiszem a művészet az emberiség legszebb álma, mert, amit az egyén nem tud életében megteremteni, megtalálja az irodalomban, képzőművészetben és a zenében. A művésznek így tulajdonképpen kettős élete van, hiszen a munkája szakma és hobbi is egyben; a mindennapok sziszifuszi dolgainak fáradsága egy jól sikerült előadásban, vagy felvételben megnyugszik, feloldódik. kezdtem a Prinz a katonát írni, eszembe se jutott, hogy az fiú máshol is otthon lehetne, mint Angyalföldön. Ebben a kérületben nőttek fel a gyermekeim, ANGYALFÖLD 19
