Ferencváros, 2011 (21. évfolyam, 1-6. szám)
2011-03-18 / 6. szám
4 KULTÚRA Ferencváros 2011. március 18. MOZISAROK Kellékfeleség Adam Sandlert és filmjeit lehet kedvelni. Vagy nem. Ami biztos, világszerte és hazánkban is hatalmas rajongótábora van az egykori stand up comedy-sztárból filmszínésszé, majd forgatókönyvíróvá vált, nem kifejezetten színvonalas alkotásaival bődületes pénzeket kereső mókamesternek. Természetesen minden nézőpont kérdése. Sandler új filmje, a Kellékfeleség a konszolidáltabb munkái közül való. Jelen produktum (kompromisszumokat kötve) viszonylag szórakoztatónak mondható, és szerencsére nélkülözi a korábbi Sandler-filmek többségében domináns altesti, gyakran trágár poénjait. Ugyanakkor tény az is, hogy korántsem egy konstruktív magatartás- formákat bemutató darab pereg a vásznon. Amennyiben el tudunk vonatkoztatni, és valóban csak filmvígjátékként nézve kísérjük figyelemmel a főhős kalandjait, akkor még ki is kapcsolódhatunk, bár a felhőtlen szórakozás helyenként kissé fárasztó lesz, köszönhetően a döcögős dramaturgiai megoldásoknak, illetve az olykor elcsépelt vagy éppen önismétlésbe forduló verbális és nonverbális humorizálásnak. A film női főszereplője az utóbbi években lejtőre került, süllyesztő felé sasszézó Jennifer Aniston, aki a Jóbarátok sorozat után kipróbálta magát Hollywoodban, több-kevesebb sikerrel. Legutóbbi filmjei sajnos a második csoportba tartoznak. A Kellékfeleség címszereplőjeként (nőmén est omen) is csupán dekoratív „kellékként” van jelen. Jut ugyan neki is néhány magas labda, amelyet jó érzékkel eltrafál, de egyértelműen Sandler viszi a prímet, és a hátán a filmet. A Kellékfeleség alapjában véve Sandler karakterének idétlenkedéseire felfűzött opus, egyenetlen tempóval, irracionális szituációkkal, hímsoviniszta felütéssel, amely természetesen kontraszelektív formában van tálalva, de aztán pozitív személyiségfejlődésbe csap át. Majd pedig számtalan kalamajka, valamint egy forgatókönyv-írói sablonokra felépített, álomgyári vígjátékpanelekből összetákolt, rozoga mozgóképépítményben történő másfél órányi bolyongás után boldog befejezésbe torkollik. A film főhőse egy jómódú plasztikai sebész, Danny (Adam Sandler szimpatikusán, de rutinból hozza a figurát), aki amolyan rafinált, ugyanakkor ártalmatlan, függetlenségét feladni képtelen agglegény-nőcsá- bász. Emberünk egy remekül kidolgozott füllentésre felépített taktikával csavarja el a hölgyek fejét. A csábítás alapja a leendő áldozat empátiájának elnyerése. Danny (nem létező) feleségét hárpiaként állítja be, aki igazi szörnyeteg, mert tönkreteszi és kihasználja őt. A dolog működik, a „meggyötört” férfiember szebbnél szebb jószívű, jólelkű hölgyeményeknél ér el sikereket, ám egy napon beleszeret a nála lényegesen fiatalabb, gyönyörű Palmerbe (Brooklyn Decker szépséges, de színésznőként antitalen- tum), és ekkor üt be a krach. Ugyanis a már említett füllentéstaktikából nem lehet kihátrálni, csak egyre jobban belegabalyodni. Képbe kerül hát Danny asszisztense Katherine (Jennifer Aniston bájos erőlködése) mint mentőangyal, aki némi rábeszélés után hajlandó eljátszani a feleséget, akitől hősünk majd „elválhat”, és boldogan élhet Palmerrel. Azonban a dolog rosszul sül el, egyik füllentés követi a másikat, és minden egyre kaotikusabb lesz. Francis Veber rendezésében, Auteuil, Reno vagy Clavier főszereplésével légies, köny- nyed, tipikus francia vígjáték születhetett volna az alapötletből. A tengerentúlról azonban tucatkomédiát kapunk. A Kellékfeleség legnagyobb erőssége a jókora mennyiségű kavarásból fakadó helyzetkomikum. Danny egyre jobban belegabalyodik a saját maga által kitalált és felépített, Katherine által megtámogatott hazugságok pókhálójába. A szög újra és újra majdnem kibújik a zsákból, azonban az utolsó pillanatban mindig van egy újabb, még nagyobb káoszt előidéző füllentés, ami tovább görgeti a lavinát. A színészgárda láthatóan jól érezte magát, ez minden bizonnyal köszönhető annak is, hogy a forgatás jelentős része Hawaii legszebb részein zajlott, irritálóan gics- cses megoldásokkal ábrázolva az idilli környezetet. Sandler és Aniston rajongói imádni fogják a filmet, valamint a romantikus vígjátékok kedvelői sem fognak unatkozni. Viszont akik Woody Allen munkáinak stílusában fogant romantikus értelmiségi komédiát vagy mélyanalízist és a párkapcsolatok bonyolult mivoltának parabolisztikus bemutatását várják a filmtől, inkább a Honnan tudod című, valamivel színvonalasabb alkotásra váltsanak jegyet. Az Oscar-díjas, kiváló James L. Brooks (Becéző szavak, Lesz ez még így se!) jelenleg leszálló ágban van, tehát az ő filmje sem'az igazi, de legalább magasabb igényszintet képvisel, mint a Kellékfeleség. Cs.D. Cinématique Digitális álmodozás a Trafóban Februárban ismét izgalmas előadás volt a Trafóban. Adrien Mondot alkotása a táncot, a cirkuszt és a digitális videoművészetet elegyítette látványos darabban, amely soha nem látott virtuális utazásra invitálta a nézőket. Adrien Mondot 2004-ben tűnt fel a cirkuszi tehetségeket bemutató Jeunes Talents Cirque programjában. Az informatikus, zsonglőr videoművész laboratóriummunká- iban, előadásaiban és installációiban a színpadi előadó-művészet és az informatika, ezen belül a digitális művészet közötti kapcsolódásokon keresztül hatol be a képzelet világába. A Fausses notes et chutes de balles (Hamis hangok és labdapotyogás), Convergence 1.0 (Konvergencia l.Ö) és reTime című munkái után a Cinématique a negyedik önálló munkája, amelyet saját társulatával hozott el Ferencvárosba. Adrien Mondot nem először járt hazánkban. Legutóbb 2007januárjában valós és virtuális labdákkal zsonglőrködött, és vetített „hóesést” varázsolt a színpadra. A Cinématíqe-kal - amely 2009 júniusában Enghien-les-Bains-ben, a Bains Numériques #4 fesztivál „tánc és új technológiák” nemzetközi versenyében elnyerte a zsűri nagydíját - most még több látványos csodával kápráztatta el a közönséget. A Cinématique azt az álomvilágot idézi meg, amely minden emberben gyermekkora óta rejtőzik, és amely bármelyik pillanatban a felszínre törhet, hogy megkérdőjelezze modernizált életünk racionális támpontjait. Az utazás virtuális tájakon keresztül vezet - a sima felületre vetített vonalakból, pontokból, betűkből és tárgyakból kirajzolódó költői háromdimenziós terek körülölelik a testeket, rásimulnak a táncosok mozdulataira, gesztusaira. A többit pedig elvégzi a képzelet: a testeken átsejlő fények és a mozdulatok a szabadságról, a vágyakról, a bennünk rejlő végtelen- a ről mesélnek, annyira élethűen, | hogy - a nagyméretű vetítésnek .o köszönhetően - a néző is az ese- S mények középpontjában érezheti < magát, mintha együtt futna a vetített négyzethálók görbületeiből kirajzolódó, végtelennek tetsző terekben a színészekkel. Adrien Mondot, aki a koncepció kidolgozása és a felhasznált számítógépes programok fejlesztése mellett előadóként is fellépett, a Cinématique-ban Satchie Noro táncművésszel, valamint Christophe Sartori és Laurent Buisson zenei és hangtervezőkkel, Elsa Revol fénytervezővel, Jérémy Chartier és Hervé Lonchamp színpad- és fény-, valamint Laurent Lechenault hangtechnikussal dolgozott együtt. A dramaturgiáért Charlotte Farcet felelt, míg Alexis Lecharpentier a programfejlesztésben támogatta Mondot-t. Bár a Cinématique cikkünk megjelenésének idején már messze jár Ferencvárostól, az előadást látva bizton állíthatjuk, hogy Adrien Mondot mindig szívesen fogadott vendég lesz a Trafóban. Steiner Gábor Az előadás azt az álomvilágot idézi meg, amely mindenkiben gyermekkora óta rejtőzik A második UMZF-zeneszerzőverseny díjazottjai Február 8-án a győztes szerzeményeket bemutató gálakoncerten osztották ki az Új Magyar Zenei Fórum 2011. évi zeneszerzőversenyének díjait a Bartók Béla Hangversenyteremben. A Budapest Music Center (BMC) és a Művészetek Palotája közös kezdeményezésében, a Concerto Budapest és az UMZE Kamaraegyüttes közreműködésével, valamint a Hungarofest Klassz Zenei Iroda támogatásával másodszor rendezték meg az UMZF-zeneszerzőversenyt. A főzsűri tagjai voltak: Jeney Zoltán, Batta András, Keller András, Rácz Zoltán és Soproni József. A február 7-i döntőn a hat fődíj mellett hat különdíj is gazdára talált. A kamarakategória győztese Tornyai Péter lett Quatre- Quatuors című darabjával. A második díját Horváh Balázs (Tek)tonikus című műve, a harmadik díját pedig Dargay Marcell Circ(u)s című kompozíciója nyerte. A nagyzenekari kategóriában első helyezett lett Horváth Balázs Fausték az elvarázsolt kastélyban című darabja. A második díjat Varga Judit Képzeletbeli zongoraversenyének, a harmadik díjat pedig Solti Árpád Aktok című művének ítélte a zsűri. A fődíjakat, amelyek összértéke közel három és fél millió forint, a Szellemi lülajdon Nemzeti Hivatala ajánlotta fel. A Universal csoporthoz tartozó Editio Musica Budapest felajánlotta az összesen nyolc, döntőbejutott darab kiadását és promotálását. A Fidelio Média díjának tartalma egymillió forint értékű print és online médiafelület, amelyet Zarándy Ákosnak adományoztak. A Filharmónia Nkft. a nagyzenekari kategória győztesétől, Horváth Balázstól új zenekari művet rendelt, amelyet a 2012. évi Nemzetközi Bartók Fesztiválon, Szombathelyen mutatnak be. A Magyar Zeneszerzők Egyesületének különdí- ját - a kortárs magyar szerzők műveiből összeállított, harmincdarabos cédégyűjteményt - Varga Judit vehette át. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tornyai Péternek - mint a versenyen legeredményesebben szereplő diáknak - egy szerzői est lehetőségét, míg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Sándor László számára egy döntős alkotás bemutatásának lehetőségét ajánlotta fel. Az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyének legfontosabb célja, hogy ösztönözze és támogassa új magyar zenedarabok megalkotását. A pályázat nyitott volt minden olyan, magát magyarnak valló zeneszerző számára, aki még nem töltötte be negyvenedik életévét. A verseny szervezői ebben az évben Liszt Ferenc munkássága előtt tisztelegtek, születésének 200. évfordulója alkalmából, ezért a pályázóktól olyan műveket vártak, amelyeknek témáját Liszt művészete vagy személyisége ihlette. Steiner Gábor Előítéletek fogságában Szóról szóra - dokumentum-előadás a Trafóban a romagyilkosságokról Eredeti, főleg hangzó felvételekből úgynevezett „verbatim” színházi előadást láthatott a nagyszámú közönség a Trafóban március 10-12. között. A Panoráma társulat többórányi felvételt készített a 2008-2009-ben elkövetett romagyilkosságok tanúival, a túlélőkkel és az utca emberével. A tragikus események kapcsán mutatja be, hogyan vélekednek maguk az érintettek és a megszólított hétköznapi emberek a hazai rasszizmusról, s hogy milyen romaellenes előítéletek dolgoznak a többségi társadalom tagjaiban. Az alkotók, a Panoráma társulat tagjai - koncepció: Lengyel Anna; dramaturgok: Bíró Dénes, Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna; előadók: Bánki Gergely, Feuer Yvett, Mihaela Michaliov, Ördög Tamás, Schermann Márta, Dávid Schwartz, Szamosi Zsófia, Urbanovits Krisztián, Orsós Róbert - bő egyórás anyagot állítottak össze az általuk készített, több mint hatvanórányi felvételből. A szöveget csak megrövidítették, egyébként nem nyúltak hozzá, nem szerkesztették, nem vettek el belőle, nem tettek hozzá, nem Jésülték” meg a zaklatott, néha nehezen érthető mondatokat, azok a maguk nyerseségében szólnak a nézőhöz. így bizonyítva a hitelességet, és fokozva a hatást. Az előadók betanulták és elmondják a felvett szövegek kiválasztott részleteit - nem kis teljesítmény - anélkül, hogy eljátszanék az eseményeket. Az elvégzett munka hatalmas és tiszteletre méltó, s a hatást is elérik - részben. A támadások tényei megrázóak, az őket követő rendőri intézkedések sokszor tragikomikusak, a megfélemlített emberek védtelensége, kiszolgáltatottsága nyilvánvaló. A többségi társadalom is felháborodva ítéli el a merényleteket, ugyanakkor megszólalásaikból csak úgy süt a rasszizmus, a cigánygyűlölet. Két irányban döbben meg a néző. Egyfelől a támadásokon, a gyilkosságokon, másfelől a lakosság körében fellelhető rasszizmuson. Az alkotók szerint az emberek 90 százaléka elítéli a gyilkosságokat, ugyanakkor e csoport túlnyomó része is (95 százalék) ki- g sebb-nagyobb mértékben rasszista, I ha a cigányokról van szó. Az előadás kétségtelen erénye, 1 hogy minderre felhívja a figyel- | met, s örvendetes, hogy a Trafó g nézőtere minden este zsúfolásig J megtelt. Bár félő, hogy főleg azok ® szorongtak a lépcsőkön is, akiket már régóta nem kell figyelmeztetni erre a helyzetre és a veszélyre. Ami meg engem illet, híve vagyok ugyan a dokumentálás sokféle formájának, mégis jobban bízom a művészet meg- és felrázó erejében. Például Pintér Béláéknak a mai magyar falu valóságába alámerülő legújabb előadásaira gondolok. A Trafó előadásában is számomra az egyetlen valamelyest művészileg megformált jelenet lesz a legemlékezetesebb: a gárdisták kórusa. Bájos kis ének- kát; amely több szólamban, kedélyesen, könnyedén adja elő a válogatott ocsmány szólamokat és gyűlölködő rigmusokat, amit a karvezető szakszerű, Kodályon iskolázott mozdulatai fognak egységes kis kompozícióba. Természetesen egyetértek vele, hogy minden módon és eszközzel újra és újra fel kell hívni a figyelmet a cigányság tarthatatlan helyzetére és a társadalomban egyre nagyobb méreteket öltő rasszizmusra. Minden vészcsengőt meg kell rázni. Hátha felébredünk végre. Ferencz Zsuzsa A szöveget nem szerkesztették, nem vettek el belőle, nem tettek hozzá semmit Zeneszerzőverseny Tornyai Péter és Horváth Balázs nyert
