Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)

2010-07-09 / 12. szám

XX. évfolyam, 12. szám 2010. július 9. Ferencváros A ferencvárosi polgárok ingyenes lapja www.ferencvaros.hu Döntések a nyári szünetben Ingatlancsere Lapzártánk után, csütörtökön kerül a Fővárosi Közgyűlés elé az a ja­vaslatcsomag, amely három, a ferencvárosi önkormányzat által ösz- szeállított szerződéstervezetet tartalmaz a Schöpf-Merei Ágost Kórház épületcseréjével kapcsolatban. Ha a fővárosi képviselők elfogadják, pont kerülhet a hosszú ideje húzódó egyeztetések végére, és hivatalo­san is rögzülhet, hogy miként valósul meg az ingatlancsere. Mint ismeretes, a hivatal szeretne a főváros tulajdonában álló egykori kórházépületbe költözni, a budapesti városvezetés pedig az Erkel utca 18. szám alatti ingatlant kéri cserébe - üresen. A testületi ülésen el­fogadott szerződéstervezetek egyebek mellett rögzítik, hogy a két in­gatlan értékkülönbözete 365 540 000 forint a kórházépület javára, ám ebből Ferencváros - a szerződés aláírásától számított 10 napon belül - csupán 115 540 000 forintot kell kifizessen a fővárosnak. A fennmaradó 250 millió forintot azért nem kell átutalnia, mert a ke­rület korábban már elnyert egy ekkora összegű, vissza nem térítendő támogatást a „Dzsumbuj" Városrehabilitációs Program megvalósításá­ra. A pénzből Ferencvárosnak 2012. december 31-éig negyven itt élő család megfelelő elhelyezéséről kell gondoskodnia. A június 30-i testületi üléservfelmerült, hogy az Erkel utca 18. szám alatti társasházban él egy család, akik már évek óta szeretnének egy tíz négyzetméteres helyiséget hozzácsatolni a lakásukhoz, ám a ké­relmüket a hivatal folyamatosan elutasította azzal az indokkal, hogy hamarosao bontják az épületet. A hasonló esetek elkerülése végett a polgármester ígéretet tett arra, hogy amennyiben július végéig sem születik megállapodás a kerület és a főváros között, az efféle igénye­ket - visszamenőleg is - teljesítik. Ha azonban mindkét fél elfogadhatónak tartja a szerződést, és aláírá­sukkal hitelesítik azt - attól függően, hogy a bontási engedélyt mikor sikerül megszerezni -, az itt élőknek hamarosan el kell költözniük. AJÁNLÓ Az elkötelezett lokálpatrióta Gegesy Ferenc húsz éve irá­nyítja Ferencváros életét és fejlődését. A két évtizede kö­vetett út helyes irányát igazol­ták a kerület polgárai is, akik az első szabad választás óta a négyévenkénti önkormányzati választásokon rendre neki sza­vaznak bizalmat. 3. oldal Kiss Imre életműdíja A Nemzetközi Előadó-művé­szeti Társaság éves konferen­ciáján vehette át életművének elismeréseként Kiss Imre, a Művészetek Palotájának ve­zérigazgatója az ISPA elisme­rését. A világ legrangosabb előadó-művészeti intézményeit és meghatározó személyiségeit tömörítő szervezet most első ízben ítélt oda díjat közép-euró­pai szakembernek. 4. oldal Sikerrel zárt a fesztivál Színvonalas előadásaival és kulturált megjelenésével nagy sikert aratott az idei Ferencvá­rosi Fesztivál. Mind a templo­mi koncert, mind a stadionbeli rendezvények, mind a kiállí­tások rengeteg nézőt vonzot­tak annak ellenére, hogy szinte minden este a színpadra „ló­gott az eső lába”. 7. oldal Itt az allergiaszezon Az allergia gazdasági-társa­dalmi kihatása óriási, csak az Amerikai Egyesült Államokban évente több milliárd dollárt köl­tenek a betegek gyógykezelé­sére, a kutatásra, a környezet tisztaságának javítására. Ha­zánkban a becsült adatok alapján a lakosság 30 száza­léka mutat enyhébb-súlyosabb allergiás jelenséget, s ami a legszomorúbb, számuk évente közel 10 százalékkal nő. 8. oldal Élelmiszercsomagok Az Amerikai Ház Alapítvány az élelmiszerek ára és az ener­giaköltségek emelkedése mi­att az utóbbi években számos programot dolgozott ki a ne­héz helyzetbe került családok megsegítésére. Péntekenként a IX. kerületi Vöröskereszt se­gítségével tíz rászoruló család részesül élelmiszercsomagban. 9. oldal IDŐJÁRÁS Péntektől akár el is felejthe­tik, hogy volt valaha a kezük­ben esernyő. Kánikula lesz, szervezzék nyugodtan életüket a strandra, de vigyázzanak az UV sugarakkal! Még vasárnap lesz egy enyhébb napunk, utá­na azonban nem adja a nap 34-36 Celsius-foknál alább. Éjszaka is csak 23-24 Celsius- fokosra hűl a levegő. Egészen július 15-ig lesz ez így, amikor hatalmas égiháború kíséreté­ben ismét megmutatja magát Esőisten, de az enyhülés csak 32 Celsius-fokot jelent. A tik­kasztó hőség után jól fog esni a háromnapos borult idő. Noha a tavaszi rendes ülésszak véget ért, néhány halaszthatatlan döntés miatt az elmúlt két hétben kétszer is rendkívüli testületi ülést hívott össze a polgármester. Június 30-án nem keve­sebb mint húsz napirendet tárgyaltak a képviselők - többek között új rende­letet alkottak a kerületi parkolásról de egy héttel későbbre is áthúzódott két téma: egy szervezet működésének közérdekűvé nyilvánítása és a Bakáts téri mélygarázs ügye. Egy fordulóban megtárgyalta és el is fogadta a testület az ingye­nes és kedvezményes parkolás feltételeiről szóló rendeletet. Az új szabályozásra azért volt szük­A tengernyi építés, útfelbontás miat­ti forgalmi akadályok nehéz próba elé állítják még a 4-es metró feltú­rásain edződött ferencvárosiakat is. Nem csoda a polgármesternek, jegy­zőnek, helyi sajtóorgánumoknak írt számos méltatlankodó levél, ame­lyek között indulatosak is akadnak. A pillanatnyi helyzetről, az okokról és nehézségekről a Be­ruházási és Városüzemeltetési Iroda csoportvezetőjétől, Szol­noki Ferencnétől kértünk tájé­koztatást. Legjobban a fővárosi csatornaépítések borzolják a kedélyeket, amelyekről lapunk előző számában közöltünk ösz- szeállítást. A kerületi kezelésű Thaly Kálmán utcában előírták a kivitelezőnek, hogy a munka­árok távolabbi szélétől a járda- szegélyig egybefüggő sávban ség, mert az Alkotmánybíróság június 30-i hatállyal több törvé­nyi bekezdést és fővárosi rende­letet is megsemmisített, s emiatt a korábban meghozott önkor­mányzati határozatok érvényü­ket vesztették. A most elfogadott rendelet egyebek mellett rögzíti, hogy lakásonként két gépjárműre adható ki kedvezményes várako­zási hozzájárulás - míg az elsőért nem kell fizetni, addig a második járműre a matrica az adott terüle­ten érvényes óradíj kétszázötven­szeresébe kerül. Ebből azonban - az autó környezetvédelmi beso­rolásától függően - adhat kedvez­ményt az önkormányzat. kell hogy kijavítsák az útburko­latot. Az utca azonban több év­tizeddel korábban készült, igen rossz állapotban van, csak a tel­jes felújítás segíthet rajta, erre az idei költségvetésben nem áll rendelkezésre forrás. Remény van rá, hogy az Üllői úttól a Vendel utcáig tartó szakaszon uniós források segítségével dísz- burkolatos lesz az utca, de vár­ni kell a pályázási lehetőségek megnyílására, nemkülönben az utcában folyó lakóház-felújítá­sok befejezésére. A Vágóhíd utca Soroksári út és Mester utca, illetve a Gyáli út—Üllői út közötti szakasza fő­városi üzemeltetésű, mert éjsza­kai buszjáratot közlekedtetnek rajta, a közbenső szakasz álla­potáért pedig Ferencváros felel. Ahol a főváros az illetékes, kez­A képviselők a rendelet kap­csán döntöttek arról is, hogy az ingyenes és kedvezményes par­kolás szempontjából a kerület egésze egy zónába tartozik. Ha ezt nem foglalták volna külön a szövegbe, akkor előfordulha­tott volna, hogy valakinek, aki például a Tóth Kálmán utcá­ban lakik, és ügyintézés miatt a Bakáts térre megy, fizetnie kell a parkolásért, hiába kerületi la­kos. így viszont a várakozásra jogosító matricával Ferencvá­ros összes fizetős övezetében ingyenesen lehet parkolni. Még mindig a parkolásnál maradva, második fordulóban deményezték a Fővárosi Önkor­mányzatnál a teljes szélességű felújítást, amire az idén biztosan nem kerül sor, mert nem szere­pel az idei útfelújítási tervekben. A ferencvárosi önkormányzat pedig „TEÜT”-forrásokból újí­taná fel a közbenső szakaszt, de jelenleg nincs ilyen pályázási le- & hetőség. A kivitelező azonban jó f minőségben „foltozta be” a fel- .'S bontott útburkolatot, az kitart a S teljes felújításig. A Ráday utca lakói meglepe­téssel tapasztalták, hogy egy év után ismét feltúrták a Ferenc körúttól a Bakáts térig terjedő szakaszt, ezúttal elektromos ká­bel helyett vízvezetékcsöveket cseréltek. E szakasz is fővárosi üzemeltetésű az itt közlekedő 15-ös járat miatt, a ferencváro­si önkormányzat kezdeményez­te a felújítását a fővárosnál. A lakók joggal érzik úgy, hogy összehangolatlan a közműcse­rék rendszere, biztosan lehet­ne javítani rajta, azonban a forráshiány, a nem várt meghi­básodások, a beruházások üte­mezése gyakran írja felül az eredeti elképzeléseket. További munkálatokat kell elviselniük a környék lakóinak: lehet, hogy a jövőben a Lónyay utcában cse­rélni kell a közvilágítási kábe­leket, s a tervbe vett Bakáts téri mélygarázs közműigénye újra felbolygathatja a Ráday és a Bakáts utca forgalmát. A Csar­nok tértől kiindulva a Közraktár utca járdáján is új árkot ástak nagyfeszültségű elektromos ká­belnek. (folytatás a 7 oldalon) is megvitatták - és el is fogad­ták - a képviselők azt a ren­deletet, amely rögzíti, hogy új ingatlan építésekor a kötele­zően kialakítandó parkolóhe­lyeknek csupán a 15 százalékát lehet a parkolóalapba befize­téssel megváltani - ezt is csak akkor, ha az adott számú vára­kozóhely az épület ötszáz méte­res körzetén belül, a zöldövezet sérelme nélkül kiépíthető. Nem először szálltak „harcba” jú­nius utolsó vasárnapján a Duna ás a Mohács melletti Szabadság-sziget védelmében kicsik és nagyok a Mű­vészetek Palotájánál, hogy vidám vízipisztolycsatával irányítsák a fi­gyelmet a természeti értékek védel­mének fontosságára. A WWF Magyarország már szá­mos akcióval hívta fel a figyel­met a környezet, ezen belül az élővizek, a Duna védelmének fontosságára. Ennek jegyében rendezték meg június 27-én a már nagy népszerűségre szert tett vízipisztolycsatát, amellyel idén a Mohács melletti Szabadság-szi­get egyedülálló életterének meg­mentését szorgalmazták. A Művészetek Palotája előtti téren megrendezett vizes buli bebizonyította, a felnőttekben is ott él a gyerek, hiszen az érdek­lődők olyan pancsolást rendez­tek a MüPa előtti szökőkútban, Szinte már kötelező elemként a napirendek között június 30-án is szerepelt az idei költségvetés módosítása. Ennek keretén belül a képviselők határoztak a nyári táborok napidíjainak változtatá­sáról. A módosított árak többsé­gükben csökkenést jelentenek, mivel eddig a külsős, azaz nem ferencvárosi tanulók által fize­tendő díjak irreálisan magasak voltak, (folytatás a 7. oldalon) amilyent ritkán látnak járókelők a közterületeken. A barátságos csatának végül egyetlen részt­vevője sem maradt szárazon, mi több, mindenki teljesen elázott, hiszen haditerv híján nem ala­kultak csapatok, mindenki lőtt mindenkire, aki csak az útjába került. A vízipisztoly tehát kivá­ló eszközzé vált a természetvé­dők üzenetének közvetítésére, hogy a Duna megérdemli a fi­gyelmet, hiszen húszmillió em­ber ivóvizét biztosítja amellett, hogy mellékfolyóival közel öt­ezer állatfajnak ad otthont. A vízipisztolycsatával egy időben érkezett a Ludwig Mú­zeum elé a Dunatekercs is, amely a kortárs alkotóművészet eszközeivel hívja fel a figyel­met a puna környezeti értékei­nek fontosságára. A nemzetközi művészprojekt 2010. április 28- án indult a Duna forrásától. (folytatás a 7. oldalon) A Bokréta utca 33,-nál még hosszú hónapokig tart a teljes útzár Forgalmi akadályok Ferencváros utcáin Kicsik és nagyok egyaránt beszálltak a békés „háborúba” Vizes csata a Dunáért Bár véget ért a tavaszi ülésszak, kétszer is össze kellett hívni a városatyákat néhány halaszthatatlan döntés miatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom