Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-11-26 / 21. szám
Ferencváros 2010. november 26. KULTÚRA 5 Magam, magamnak Az öt táncos már visszatérő vendég Ács István festőművész kiállítása A Batsheva Dance Company újra a Trafóban A Képesházban egy jubileumi kiállítást láthattunk november elején. Ács István festőművész most, mindenszentekkor töltötte be a bűvös hatvanadik évet, és arra gondolt, ha a költő József Attila verssel köszöntheti magát születésnapjára, akkor ő is megteheti, hogy kiállítást rendez magának erre az alkalomra. Ács István saját magától idén egy kiállítást kapott ajándékba. Lehetőséget az áttekintésre, hogy valamiféle leltárt készítsen. Egy időszak lezárása ez, és felmérése a további lehetőségeknek. A kiállítás címe - Töredékek - is ezt jelzi. Valóban ebből is fakad az a töredezett többféleség, amely jelzi az elmúlt évek hosszú során végigjárt utat, kísérleteket, amely az alkotó számára oly fontos. Ács István grafikus és festőművész a tollal rajzolás egyik jelentős mestere. Finom angol rajztollal (mártogatós, nem tudom, tudja-e még valaki, milyen ez az eszköz) és tussal hihetetlen finomságú rajzokat készít. Ezekben a munkákban képes tökéletesen kifejezni mondandóját. Portréi nem pillanatnyi látleletek, az elmúlt idő és a művész véleménye is ott van a rajzokon. Az arcokra kiül tek. Keze alatt azok a szinte közhelytémák, mint a napsütés vagy a kelő nap, átlényegülnek, misztikus jelentést kapnak. Ezekben a képekben alig történik valami, mégis érezzük a megfestett ködgo- molyban alig látható, szinte csak sejthető árnyalakok között a mindenholjelen lévő csodát. Egyes képeken valódi szürrealizmussal lep meg, de azt mondja, csak a téma határozza meg ezt, hiszen úgy alkot, ahogy érzései diktálják. Ha beszélgetés közben valamelyik stílus kategóriáiba be akarom szorítani, szerényen tiltakozik, úgy gondolja, neki nincs és nem is kell önálló stílus. A falakon a grafikákat és festményeket vegyesen, saját logikája szerint csoportosítja. Látom megint kedvenc grafikáimat. Az önarcképet, amelynél csak az egyik szemet rajzolta meg; az arc a nézőben úgyis kiegészül - mondja. Az újságban látott bányászsapka alatti arc újra megfog. Ezen a képen szerepel az akkortájt bevezetett személyi szám is. Bizony rég volt, ez a rajz, harminckettedik születésnapjára szánt gesztusként, ajándék volt akkor is saját magának. A teremben az egyik fő darab a megfeAcs István ezzel a kiállítással ajándékozta meg magát 60. születésnapja alkalmából a múlt! Irigylésre méltó mesterségbeli tudását sokféle módon kamatoztatja. Még a főiskola előtt cinkográfus- ként az összes nyomdai technikát, amely a sokszorosított grafikához kell, megtanulta, azóta is műveli. A nyomatkísérletekből többfélét is láthatunk kiállításán. Rézkarcai fekete-fehér és színezett változatban is láthatóak, litográfiáiból és „giclée”-technikával készített tengerparti képeiből vagy az erdőrészletekből is bemutat (természetesen magának) néhány darabot. Fest is! Ezek a festmények, ahogy a klasz- szikus hagyományok is tanítják, vékonyan festettek, a grafikáknál megszokott precizitással, de mély spirituális ihletettséggel készülszített Jézus. A sötét tónusú képen a korpuszt, amely egyetlen nagy seb, hulló júdáspénzek (növény) özöne veszi körül. A kép alá helyezett elszáradt virágcsokor még tovább értelmezhető. A művész volt a teremőr is kiállításán, kezében a gitár; úgy beszélgettünk. Halk kísérő melódiái egymásba kapcsolódtak. Az ablakba állított karos gyertyatartókban égő gyertyák fénye tovább fokozta a hatást. Csak a művekre esett közvetlen fény a félhomályba boruló teremben. Aztán elteltek a kiállítás napjai. Mostanra már visszatértek újra a dolgos hétköznapok Ács Istvánnak is. Csak remélhetjük, a következő születésnapig sok új mű születik a keze alatt a mi örömünkre is. Knox Egy befogadó színház válogassa meg a meghívottjait - különösen azokat, akiket többször is visszavár! Helyesen döntött a Trafó, amikor ismét színpadára hívta a modern tánc legendás izraeli csapatát, a Batshevát, hogy tartson két előadást november 18-19-én. A telt házas nézőtéren ülők (ott ült Frenák Pál, sokan voltak a „lépcsőjegyesek” is) a csaknem 50 éve regnáló együttes öt fiatal táncoshölgyének igézőén szép mozdulataiban gyönyörködhettek. A Project 5 című műsorban a híres koreográfus, Ohad Naharin négy rövidebb táncdarabját mutatták be. Öten táncolták a George & Zalman című darabot, amely Arvo Pärt zenéjére és olyan narrációra épült, amely minden alkalommal egy szóval, egy rövid mondattal gyarapodott, amelyhez a táncosok egy- egy újabb tánclépést, mozdulatot tettek hozzá. A darab alkalmat adott mindegyiküknek egyéni tánctudásuk bizonyítására is. A kétszemélyes B/oleróban Ravel zenéjét Isao Tomita dolgozta át, s az izgalmas muzsikára két eltérő alkatú táncos bámulatosan ösz- szehangolt, amellett játékos produkcióját élvezhette a publikum. Ezt követően a Park, from Moshe című háromszereplős táncdarabot állította színpadra az együttes. Rövid, szinte jelzésszerű | ötperces szünet után következett i az 1985-ös keltezésű, legendás ,□ koreográfia, a Black Milk, amely- | ben az öt táncos rafinált, nadrág- ■* szoknyás kosztümjében szinte körberepülte a színpadot, bámulatos tánctudásról, egyben rendkívüli fizikai állóképességről is tanúságot téve a számos akrobatikus elem tökéletes s mégis könnyed végrehajtása során. Paul Smadbeck sodró lendületű marimbazenéje nem hagyott időt a pihenésre. Bámulatos tánctudásuk és akrobatikus mozgásuk lenyűgözte a közönséget Mind az öt táncos egyformán kiváló tánctudással rendelkezik, amely a modern együtteseknél ritkaságszámba megy, nyilván balettintézetben szerezhették tudásukat. Parádés volt a zene, Naharin igényes koreográfiáiban a klasszikus balett mozdulatelemeiből kiindulva építkezik, ezek szépsége és összhangja a siker titka. A rafinált, egyszerű és hatásos jelmezek Rakefet Levi munkáját dicsérik. Az előadás lenyűgözte a nézőket, akik ezt vastapssal jutalmazták. Krivánszky Árpád Kelet üzenetei Indiai festők az Eriin Galériában Alkotásvágy és művészet A Sufni Akadémia és a D2 Galéria Az év nyarán már a XII. Kortárs Művészetek Fesztiválján (és itt az Eriinben is) bemutatkozott indiai festőművész, Bibekananda Santra egy újabb csoportos tárlatot szervezett. Ennek eredményeképpen 16 Indiai művész egy-egy alkotását most újabb tárlaton mutatja be az Eriin Galéria. A vüág második legnépesebb országának képzőművészetéből, esedegesnek is tűnhet, de vállaltan szubjektív válogatás az itt látható anyag. Mindenképpen a szervező véleményét tükrözi, mégis ad valami betekintést ennek a még ma is távoli, egzotikus világnak a művészetébe. Ábrázoló, figurális és absztrakcióval megfogalmazott gondolatok váltakoznak a különféle festőtechnikákkal készített művekben. Van itt vászon- és pa- píralapú, olajjal és akrilfestékkel J festett kép, különböző vérmér- I séklettel előadott tartalmakkal, '§ Visszafogottság és vitalitás egy- “ aránt megtalálható az ősi kultúrát is megidéző vagy egyszerűen csak modem művekben. Ahány művész, annyi megoldás, annyiféle kifejezési mód vonul fel előttünk. Hol a jelen valósága ütközik a tradícióval, mint a modem Buddhában, máskor láthatadan szellemlények lebegnek a René Magritte-ot talán szándékosan is megidéző, álomszerű, sivár szürreális tájban. De van itt omamensekkel borított totemisztikus figura, virtuóz módon megfestett és rajzzal kevert, eltűnő, láthatadanná válni készülő ködalak, láthatunk kubizmust indiai módra, hétköznapi életképet modem képregénykockaként előadva. Heroikus beállítású, alulról nézett hőst is. (Ezt a motívumot mi itthon a szocializmus idején jól megismerhettük.) A harsány színekkel megfestett, a föléjük boruló ernyő alatt szorosan összebújó szerelmespárt is érdemes megemlítenem, de nem hagyhatom ki a teljes képen ujjlenyomatként körbe-kör- be kanyargó számsor-kombinációt sem, talán személyi szám vagy valamilyen hosszú kód lehet. Érdekes, nálunk nem nagyon szokásos, a festmények nem keretezettek a hagyományos értelemben. Feltekercselhetőek (így jöhetett viszonylag könnyedén ide Indiából), és nagyon szép, igényes, aranymintákkal átszőtt széles szalag szegi körbe, ilyen megoldást a vallásos buddhista képeknél láthattunk eddig. A Jelképes mozdulatok című kiállítást, a 16 indiai művész mai gondolatait a világról meghosszabbították, és valószínűleg december közepéig még megtekinthetik. Knox Ferencvárosban gomba módra szaporodnak a kiállítótermek. Most ismét egy új lehetőség kínálkozik a képzőművészet számára. A SOTE mellett, a Tűzoltó utcában a Dobos Ingatlanfejlesztő Kft. irodaházában a nyílt meg a D2 Galéria. A kiállítók - szokatlan együttes -, a Sufni Akadémia festőkor tagjai mutatkoztak be itt, egy valószínűleg konferenciateremként használatos földszinti helyiségben. Bizony „a művészet a legmagasabb rendű öröm, amivel az ember megajándékozhatja önmagát” - mondja Hegel, de folytatom ezt A. A. Moles gondolatával: „Csakhogy senki sem élhet örökké a csúcsokon.” A kezdet mindenképpen az érdeklődés, majd feltámad az emberben az alkotás vágya, és elgondolkodunk: mi is az, hogy igazi művészet? Mit csinálhatunk, ha az, amit most annak neveznek, nem tetszik? Lehet, hogy magunknak kell megcsinálnunk az egészet? Az igény megvan rá, így végre mi is tudnánk akármilyen nekünk tetsző stílusú képet festeni, hogy díszítsük környezetünket. Valószínűleg ezek a vágyak vezérelhették azt a kis csoportot, amelynek tagjai az Ártex „szabad szellemű” műhelyének szellemi folytatásaként kezdték művészeti tanulmányaikat. Ezek során eljutottak, nyilván a rajzi stúdiumok után, a klasz- szikus mesterek olajfestészeti technikájáig, a romantikusok szín- és ecsetkezelésének klasz- szikus használatáig. Rajzkörükben a Sufni Akadémia tagjai megtanulták a különböző formák, alakok megjelenítését. Valószínűleg a mindenkori mesterek felelőssége az irányultság kiválasztása. Ez az irány visszafelé vezet, amikor az alkotó a múlt értékeit, örökségét használja, és ebben igyekszik megtalálni önmagát. A másik szempont a jól bevált alkotóelemek folyamatos használata, amelyet ismert modellek alapján alkalmaznak. A Sufni Akadémia festőkor tagjai nem a modern művészet még nem tudni, hová vezető kísérletezgetéseit választották, mert ők olyan képeket, „föstményeket” akarnak festeni, amelyeket szépnek, értékesnek tartanak a maguk és nem utolsósorban mások számára is. Mert a szándék nyilvánvaló, ezek azért bizony eladható (és eladandó) tárgyak. Közben azt is el lehet dönteni, hogy ezek a képek (tárgyak) csupán dekorációnakkészültek, vagy mondani is akarnak valamit, és ha igen, akkor ezt hogyan teszik. A kiállításon sokféle példát látunk erre. Van, aki azt bizonyítja, hogy világos beszédű festészet ez, hogy bármivel, például telefonkártyával is lehet festeni, vagy csak egyszerűen megfesti az Úr gladiátorát - Mel Gibson filmjének fotója alapján. Knox Mesélő házak - Üllői út 17. Ybl Miklós, a híres lakó építtette meg a második emeletet Az Erkel utca és az Üllői út sarkán álló, szerény külsejű, neoklasszicista bérházról első pillantásra senki sem gondolná, hogy a csekély számú ferencvárosi műemlékek egyike, második emeletének építője - és egykori lakója - pedig a 19. század egyik legnagyobb építőmestere, a historizmus európai jelentőségű képviselője. Az eredetileg egyemeletes, U alakú belső udvaros bérházat 1840- ben építették a szintén neves építész, Pollack Mihály tervei szerint, amelyre a második emeletet 1870-ben húzták fel Ybl Miklós nyomán. Ybl Miklós 1814-ben született Székesfehérváron, építészeti tanulmányait a bécsi Politechnikumban végezte, ismereteit a vándorévek alatt mélyítette el szerte Európában, a nagy elődök jeles alkotásait tanulmányozva. 1832-től Pollack Mihály, majd 1836-tól Koth Henrik irodájában dolgozott. A nehezen induló kezdetet fényes karrier követte, a szerény és fáradhatatlan szorgalmú építész sorra-rend- re kapta a főúri megbízásokat, s nyerte el a fejlődő városok, közöttük is legfőképp Budapest tervpályázatait. Leghíresebb alkotása az európai hírnévre szert tett operaház, de nevéhez fűződik a Várkert Kioszk (ma Budai Vigadó), a Várkert bazár (amelynek rendkívül vontatottan keresik mai funkcióját), számos belvárosi főúri palota, a fóti templom, sok megejtő szépségű kastély mint például a szabadkígyósi Wenckheim- és a túrái Schlossberg-kastély - utóbbi méltó páija a Loire menti kastélyoknak. Ferencváros négy műemléket is köszönhet a mesternek: az 1879-ben épült, Bakáts téri romantikus plébániatemplomot, az 1874-ben felavatott Fővám- ház neoreneszánsz épületét (ma a Corvinus Egyetem működik benne), a Ráday utca 18. sz. palotát (1875, neoreneszánsz), amelynek földszintjén működik a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, és a címbeli bérházat, ahol lakott. Tavaly kapott fővárosi védettséget az általa tervezett Vámház körút 15., a Dlauchy-ház. Ezek közül az Üllői út 17. a legszerényebb, de szépsége épp egyszerűségében rejlik. Ybl nem kívánta megváltoztatni az épület Pollack Mihálytól nyert arculatát, így szinte észre sem lehet venni, hogy a második emeletet később építették rá. Mindkét utcai homlokzat középen kissé előrébb áll (ezt nevezik rizalitnak), álul keskeny kőlábazat húzódik, téglalap alakú pinceablakokkal. Az Üllői úti széles, kerékvetős kapu mellett egy keskenyebb, íves záródásé, az Erkel utcai oldalon is található, hozzá kapcsolódó lépcsőházzal. Az emeleteket osztópárkányok választják el, az ablakok többsége egyenes záródásé, kivéve az Erkel utcai homlokzat földszintjének félköríves ablakait. Az épület a mellette levő, szintén műemlék házzal meghitt hangulatú udvart zár körbe. Korához képest viszonylag tűrhető az állapota, azonban a tetőről lefolyó víz már lehántotta itt-ott a vakolatot. Ha leszáll az este, egyetlen reflektor próbálja bátortalanul bevilágítani az Üllői úti homlokzatot, amely ugyan több a semminél, de nem méltó egy műemlékhez. A háznak még legalább két „meséje” van: az Erkel utcai oldalon két emléktábla látható. Az egyik Erkel Ferenc zeneszerzőé, aki itt lakott, a másik pedig arról tudósít, hogy e házban volt az Aurora irodalmi zsebkönyv köré csoportosuló írók, költők talál- | kozóhelye, nem kisebb nevekkel, f • • r r . Ü mint Bajza József, Kazinczy Fe- .o renc, Kölcsey Ferenc, Kisfaludy | Károly és Vörösmarty Mihály. < Krivánszky Árpád Az udvar esti hangulatban
