Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-06-11 / 10. szám
Ferencváros 2010. június 11. KULTÚRA 5 Ferencváros kétszáz éve Könyv a kerület múltjáról, jelenéről és jövőjéről Gegesy Ferenc dedikál a Ráday utca 15. számú ház udvarán Az ünnepi könyvhétre jelent meg a Ferencváros kétszáz éve című, gazdagon illusztrált, nagyon szép kiállítású könyv, amely részletesen bemutatja a kerület történetét és azt a példaértékű városfejlesztési, rehabilitációs és regenerációs munkát, amelynek eredményeképpen az utóbbi két évtizedben újjászületett ez a városrész. Nagy munkát vállalt magára Gegesy Ferenc polgármester vezetésével a ferencvárosi önkormányzat, amikor másfél évvel ezelőtt elkezdte összeállítani ezt a kötetet. A könyvet végiglapozva elmondhatjuk, hogy megérte a fáradságot. A szerzők - Gegesy Ferenc, dr. Sersliné Kocsi Margit, Padi Kálmán, Gönczi Ambrus, Locsmándi Gábor és dr. Nagy Béla - sokat markoltak, és ezúttal sokat is fogtak. Elmondhatjuk, hogy ebben a könyvben benne van minden, amit ma Ferencvárosról tudni lehet és érdemes. Van benne sok és érdekes várostörténet, de ugyanúgy helyet kapnak benne a szakmai leírások, a pénzügyi beszámolók, a műszaki adatok, táblázatok és grafikonok, régi újságcikkek és természetesen rengeteg új és régi fotó. Utóbbiak nagy részét Bujnovszky Tamás készítette. Ez a műfajkeveredés előnyére válik a könyvnek, lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja benne azt, ami Ferencváros múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatban őt érdekli. Részletes várostörténetet olvashat az, aki erre kíváncsi, rengeteg érdekes adattal, doku- ° mentummal és sok régi képpel “ illusztrálva. Forrásként is szol- I gálhat a kötet azoknak, akik 55 például a Ferencvárosban hajdan működő ipari üzemekről, az iskolákról, egészségügyi intézményekről, templomokról vagy például az irodalmi emlékhelyekről kívánnak adatokat gyűjteni. A kötet nagyobb részét természetesen a rendszerváltást követő, hatalmas léptékű város- fejlesztési program bemutatása alkotja. Az elvek és a gyakorlati megvalósítás, a már elkészült és a tervezett beruházások részletes ismertetése. Ezek a részek nem nagyvonalú áttekintések, hanem koncepciók, illetve elvileg megalapozott, adatokkal alátámasztott beszámolók az elkészült munkákról, utcákra, sőt házakra lebontva. Ez a túlzottnak is tűnhető részletezés okozza, hogy ezek a szövegrészek inkább szakmai jellegű leírások, elemzések, sokszor bonyolultak, terjengősek, néha kissé zavarosak is. Talán kicsit szigorúbb szerkesztéssel feszesebbre lehetett volna húzni a szöveget. A könyvet Götz Eszter és Orbán György szerkesztette. (A könyv alapját az Integrált Városfejlesztési Stratégia adta, amellyel a kerület a további városfejlesztésre pályázott és nyert. A szerk.) Ezzel együtt is a könyv nagyon értékes és hasznos, a szerteágazó témák és szempontok ellenére is jól kezelhető kiadvány. Tartalma büszkeséggel töltheti el szerzőit és olvasóit, a lokálpatriótákat és a budapesti városépítészet, a városfejlesztés iránt érdeklődő olvasókat. Meg gyönyörűséggel is, a megújult Ferencvárosról készült fotókat látva: a kivirult utcákat, az izgalmas, merészen új épületeket, valamint a szemünk elől többnyire rejtve maradó, csodálatos belső kerteket. Egy élhetővé varázsolt (nagy) városrész képeit. (Ráday Könyvesház, 2010. Felelős kiadó: Orbán György.) (fezsu) A református hívek fáklyás felvonulása a Ráday utcában A református zene Szükségünk van közösségre A Páva utca ünnepe A Holokauszt Emlékközpont a fesztiválon A reformátusok hagyományos, háromnapos találkozóját idén hetedik alkalommal rendezték meg Ferencvárosban. A rendezvény bőven nyújtott megható és felemelő pillanatokat. A dús programból terjedelmi okok miatt csak néhányat lehet felvillantani. A június 3-ai, ünnepélyes megnyitót követően került sor Lovász Irén eszményien szép dalokból ösz- szeállított koncertjére, amelyet pattogósabb, már-már táncra perdülésre késztető ritmusú délszláv muzsika követett a Vuji- csics együttes tolmácsolásában. A Bakáts térre meghirdetett programokat az esőtől félve a Szent Ferenc-templomban tartották meg (utólag könnyű okosnak lenni: meg lehetett volna tartani szabad téren is a koncerteket). Alaposan elcsodálkoztak a Ráday utca teraszainak vendégei, amikor késő este elhaladt mellettük a református hívek több száz főből álló fáklyásmenete, élén a fúvószenekarral. A menet résztvevői késő esti zenés áhítaton vettek részt a Kálvin téri templomban, ahol Csorna Áron református lelkész a Magyarország számára nagy törést okozó trianoni béke 90. évfordulójáról emlékezett meg, ugyanakkor reményt keltőnek tartotta a magyar állampolgárságról szóló törvény megszületését. A hívek együtt énekelték el a 90. zsoltárt, amely a reformátusok valóságos himnusza lett a vallási üldöztetés, illetve a nehéz kisebbségi lét évtizedei- évszázadai alatt. A református templom még számos programnak adott helyet a következő két napban, például a 300 fős egyesített református kórusnak, amelynek éneke magával raga- dóan zengett a tágas térben. A másik helyszín a Lónyay Utcai Református Gimnázium volt, ahol református intézmények, iskolák találkozója zajlott, de emellett nagy sikerű koncertekre is sor került; például az erdélyi Transylmania együttesére, amelynek egyedi hangzását többek között a cimbalom adta. Nem maradtak ki a kisgyermekek sem: részükre óvodásprogramot szerveztek a Ráday utca 46. sz. alatti bölcsődével közösen. Kell-e mondanom, hogy a gyermekek természetes, de fékezhetetlen mozgásigényének legjobban az ugrálóvár felelt meg? A teológia Ráday u. 28. sz. alatti épületének dísztermében a zenei programok mellett (ott koncertezett a Zurgó együttes) lelki útravalót is kaptak az érdeklődők, kerekasztal-beszél- getések keretében. Vasárnap este a fesztivál záróakkordjaként dr. Bagdy Emőke pszichológus, pszichiáter tartott rövid, lelkes előadást, és vezényelt le humoros pillanatokban sem szűkölködő beszélgetést férfi és nő kapcsolatáról, a család összetartó erejéről, s arról is, hogy éljünk-e (csak) magunknak, avagy szükségünk van közösségekre, s a közösségeknek is ránk. Krivánszky Árpád A Holokauszt Emlékközpont, amióta megkezdte működését, kiveszi részét a kerület számára olya fontos kulturális életből, legyen szó kiállításról vagy háttérbeszélgetésekről. Az ünnepi könyvhétnek is részese volt. Meglepődve olvashatta a Ferencváros kulturális életét figyelemmel kísérő lokálpatrióta, hogy a hivatalosan meghirdetett Ferencvárosi Dalos Ünnep tízórai kezdésével szemben a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely honlapján délután két óra szerepel a kezdés időpontjaként. Ez okozhatott némi zavart a fejekben, ám a délelőtti - a Ferenc tér helyett a Bakáts téri katolikus templomban megrendezett - dalolás délután a Páva utcai zsinagógában folytatódott, ahol a hétvégi rendezvények nyitóeseményeként valóban a Sepsiszentgyörgyről érkezett és délelőtt már nagy sikert aratott Református Kollégium kórusa lépett fel, ismét hangos tetszést aratva. Bár az érdeklődők nagyon sajnálták, hogy a műsor rövidre sikerült. Időközben az emlékközpont udvarán és a bejárat mellett is megnyíltak a könyvsátrak, bent pedig elkezdődött Aranka Siegal könyvének, a Bűnbakok című, a holokauszt és a haláltábor szörnyűségeit a valóság naturalizmusával bemutató életrajzi műnek a bemutató beszélgetése Kállay G. Katalin irodalomtörténésznek, a könyv szerkesztőjének vezetésével. Az esti programban a Magyarok Hollywoodban című film első részét vetítették, a többi epizódot szombaton és vasárnap láthatták az érdeklődők. Szombaton Ungvári Tamás várta író-olvasó találkozóra és dedikálásra Az emlékezés enciklopédiája című könyvének olvasóit, akik már a Bakáts utcában felállított könyvsátraknál is találkozhattak a népszerű íróval. A hétvégén a Nézd saját szemmel! című művészeti foglalkozás inkább a kicsiknek szólt, a „nagyobbaknak” Bacher Iván Hatlábú című ebkönyvének bemutatója szólt, miközben az állandó és időszakos kiállítást is megtekinthették a látogatók. Steiner Gábor Aranka Siegal személyesen volt jelen könyvének első magyarországi bemutatóján Közös éneklés Ferencvárosi Dalos Ünnep - negyedszer A kórusok találkozója a Ferenc téren immár hagyománynak számít, a június elején megrendezett fesztiválok része, amelyet idén az eső miatt az utolsó percben átköltöztettek a Bakáts téri templomba. A könyvhéttel, a Bárka Kikötővel és a Református Zenei Fesztivállal egy időben, negyedszer rendezték meg a fesztiválok integráns részeként a Könyvesház és a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola együttműködésével a Ferencvárosi Dalos Ünnepet, amelyen ma már kitüntetés szerepelni. A találkozón évről évre több kórus vesz részt, sőt külföldről is érkeznek vendégek. Az idei rendezvényre a kerület kórusai mellett Királyhelmecről és Sepsiszentgyörgyről vártak a szervezők gyerekeket, ám végül csak Romániából érkezett meg a ferencvárosiakkal fellépő kórus, azonban csadakozott hozzájuk egy párkányi bábegyüttes is, akiknek szerepe alább kiderül. A helyszín is megváltozott, az elmúlt hetek esőzései után a szervezők a kórustalálkozó napján, június 4-én délelőtt, látva a még mindig ijesztően gyülekező felhőket, sietve a Bakáts téri katolikus templomba költöztették a rendezvényt, amely emiatt csak némi csúszással kezdődhetett el. A templom - mint már annyiszor - önként és bérmentve állt a fesztivál rendelkezésére, hála Szabón Gábor plébánosnak, aki nyitott szívvel kapcsolódik a Ráday utca kulturális fesztiváljaihoz. Ferencváros szinte minden iskolája delegált résztvevőt a Dalos Ünnepre, amelynek csúcspontján a kerületi iskolák kórusai és a külföldi vendégek - több mint háromszáz gyermek - valameny- nyien együtt énekeltek, miközben párkányi barátaik bábjátékukkal tették teljessé az élményt. A sepsiszentgyörgyi vendégek nem csupán a Dalos Ünnep kedvéért érkeztek Magyarországra. A meghívás célja volt, hogy a testvárosi vendégeknek szakmaitovábbképzési lehetőséget is biztosítson. Ezért két napon át a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola tanulóival és tanáraival közösen vettek részt kreatív foglalkozásokon, berendezték az iskola eddig üresen álló padlását, és közösen próbáltak a Monteverdi Kórussal. A vendégek dalaival nyílt meg a péntek délutáni, holokauszt emlékközpontbeli könyvhét is. A párkányiak látogatása sem véletlen a Dalos Ünnepen, hiszen a könyvhét egyik eseménye volt a párkányi Hídőrház budapesti bemutatkozó kiállítása. A párkányi bábosok szívesen „ugrottak be” a szereplést lemondó királyhelmeciek helyébe. Steiner A Bakáts téri Iskola kórusának előadása a templomban Házibuli Szomolányi Karola kiállítása A „házibuli” a Ráday utca 15.-ben, az udvari tárlattal kezdődött, és egy könyvbemutatóval folytatódott. Mintha csak Párizsban lennénk, a szépen tatarozott, ódon ház belső udvarán, az oszlopok között, amely máskor a belső lépcsőhöz vezet, az egyszínű vászonnal letakart, hatalmas ajtó helyén, és az egyik falszakaszon tűzve, csíp- tetve, szegelve festmények, rajzok, textilek láthatók, a kicsitől a nagyig, minden színben és méretben. Előtte üldögél kis székén alkotójuk, Szomolányi Karola grafikusművész, aki alkalmi kiállító- hellyé varázsolta az udvar eme szegletét. A Ráday utcai ünnepi könyvhét egyik rendezvényének helyszínén vagyunk. A képek vidám tömegjelenetek, groteszkbe hajló rajzok, amelyeken kövérkés figurák teszik a dolgukat, vagy éppen pózolnak nekünk. De van Svejk-illusztráció és romantikusabb darabok is, így itt mindenki megtalálja a neki tetszőt. Lassan elérkezik a könyvbemutató időpontja is. Egyre telik az udvar érdeklődőkkel. Pillanatok alatt asztal és székek varázsolódnak elő, majd az asztalra egy halom könyv kerül. Ezek a még nyomdaillatú kötetek Ferencváros kétszáz évét őrzik. Szerzője és összeállítója maga Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere, aki a kiadóval, Orbán Györggyel felváltva meséli a könyv írását és az érdekesebbnél érdekesebb részleteket Pest eme városrészének mozgalmas történetéből. S a falakról Szomolányi képeinek rajzolt figurái érdeklődve pillantanak bele a kinyitott könyvekbe. Knox Rozshegyező Szép sikerrel szerepelt az ünnepi könyvhéten a Ferencvárosban, a Lónyay utca 18/b alatt működő Partvonal Könyvkiadó. A standja előtti nyüzsgés Agatha Christie álnéven írt lélektani regényei és Sven Hassel két második világháborús története mellett főként egy irodalmi szenzáció, a botránysza- gú Rozshegyező megjelentetésének köszönhető. A svéd származású John David California (igazi neve Fredrick Colting) a remetei viszszavonultságban élt és nemrég elhunyt író, J. D. Salinger kultuszregényének, a Zabhegyezőnek a folytatását írta meg e könyvben (bár ő nem folytatásnak, inkább a2 eredetivel párbeszédbe lépő, önálló írásnak tartja). Salinger életéber nem járult hozzá könyvének sem müyen adaptációjához, s örökö sei Amerikában betiltották e köte forgalmazását is, más országokban azonban - köztük nálunk is - áttör ték a tiltás korlátáit. Kriv