Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-04-30 / 7. szám
4 KULTÚRA Ferencváros 2010. április 30. MOZISAROK Brooklyn mélyén A tavalyi velencei és a Sundance filmfesztiválon átütő sikert aratott Antoine Fuqua új filmje. Az, hogy egy amerikai film olyan zajos kritikai visszhangot és elismeréseket váltson ki, mint a Brooklyn mélyén, nem ritka egyik eseményen sem. Azonban hogy egy kőkemény, nyomasztó thrillert éltessenek a kritikusok és a szakmai grémium, az már figyelemre méltó. Fuqua filmje megérkezett a hazai mozikba. Kelet-New Yorkban, Brook- lynban vagyunk, a legveszélyesebb bűnbandák által uralt környéken, Brooklyn legnagyobb lakótelepén, amely valójában egy kisebb városrésznek is megfelel. Az itteni rendőrség járőrszolgálatának veterán tagja Eddie Dugan CRichard Gere hibátlanul hozza a kiégett figurát). Eddie évtizedek óta szolgál és véd, munkájának megszállottja. Családja széthullott, felesége elhagyta. A szuicid, alkoholista férfi időnként egy fiatal prostituálttal tölti amúgy magányos, delíriumos estéit. Nyugdíjazásáig alig egy hét van hátra, amikor főnöke frissen végzett rendőrtiszteket bíz rá, hogy vezesse körbe őket leendő szolgálati helyükön, és dobja őket a mély vízbe. Eddie a fiatal, lelkes rendőröket illúziómentesen próbálja ráébreszteni, mi vár rájuk szolgálati idejük alatt, és mivé válnak majd. Sál Procida (Ethan Hawke színészi pályafutásának csúcsán) ugyanebben a körzetben nyomozó a kábítószer-ellenes ügyosztályon. Tizenkét éve van a testületnél. Öt gyermekét és súlyosan beteg feleségét képtelen eltartani rendőri fizetéséből, ezért lassan, de biztosan süllyed a korrupció mocsarába. Egy rajtaütés során rengeteg mocskos drogpénz lenyúlásá- nak lehetőségével szembesül. Meghozza a döntést, és pokoli szituációba kerül. Tango Butler CDon Cheadle a Traffic óta nem volt ennyire hiteles) beépített zsaru. A téglaként eltöltött évek felőrölték, szinte már alig különbözik azoktól a bűnözőktől, akik között él. Ki akar szállni, és visz- sza szeremé kapni régi életét, rendezni családi kapcsolatait. Felettesei azonban kihasználják a csapdahelyzetben vergődő férfit, és csak azzal a feltétellel engedik visszatérni a normális életbe, ha rács mögé juttatja az egyik legveszélyesebb helyi gengsztervezért, Cazt (Wesley Snipes elképesztő visszatérése). Butler és Caz azonban barátokká váltak, már-már testvérként tekintenek egymásra. Fuqua filmjének (anti)hősei elkárhozott, sötétbe csúszózuhanó figurák. Életük kisiklott, nincsenek alternatíváik. Választási lehetőségeik korlátozottak, és noha próbálnak konstruktív döntéseket hozni, változtatni helyzetükön, a körülmények rabságában vergődnek. Képtelenek, vagy már nem is akarnak, nem tudnak kitörni abból a determinált helyzetből, amelybe belesodródtak vagy belekényszerültek. A film cselekményvezetési, feszültségteremtési és dramaturgiai bravúrok tárháza. A három fő karakter története párhuzamosan fut, ők azonban nem találkoznak a filmben, miközben tetteik és azok következményei folyamatosan befolyásolják a többiek sorsát, és meghatározzák azok motivációját, cselekedeteit. A feszültség folyamatosan nő, egészen a film csúcspontjáig, amely jelen esetben (rendhagyó módon) a bő kétórás játékidő utolsó negyven percétől a lezárásig tart, adrenalinnal zsúfolt események formájában. Fuqua már-már dokumentarista hitelességgel mutatja be a három elkárhozott emberi torzó tragikus történetét. A filmet eredeti helyszíneken forgatták, nincsenek megépített díszletek és művi stúdióbelsők. Metsző, gyomorszorító realizmust, erkölcsi dilemmákkal terhelt döntések következményeit látjuk a vásznon. A karakterek tökéletesen megírt, hiteles figurák, mindnyájuknak van múltja, tragédiákkal zsúfolt jelenükben pedig, a nézőtéren ülve ugyan, de mi is velük vagyunk. A film végére kettőjüknek nem marad jövője. A pokol tornácán egyensúlyozva csupán egyikük nyer, ellentmondásos megváltást. Cs. D. Ármány és szerelem A Nemzeti Színház és a Művészetek Palotájának közös produkciója a Nemzetiben Vásáry André remek alakítást nyújt a „vásári” bohócnak maszkirozott marsall szerepében Schiller drámájának bemutatóját 2009 októberében tartották a Művészetek Palotájának Fesztivál Színházában. Az előadás 2010 februárjában „költözött át” a Nemzeti Színházba. A darabot Alföldi Róbert rendezte, az előadáson a Nemzeti színészei mellett közreműködik az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével. Alföldi Róbert régóta tervezte, hogy a ferencvárosi Millenniumi Kulturális Központnak nevezett területen álló két nagy kulturális intézmény, a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája közös produkciót hozzon létre. Ennek főleg szimbolikus értelme és jelentősége van, ezt üdvözölhetjük is. Egyébként a „költözés” nem került nagy fáradságba, mivel a darab „díszlete” egy komplett zenekar, ők meg maguk hordják hangszereiket. Manapság divatba jött az élőzenével kísért előadás, sokszor még a színpadra is felrakják a zenészeket, itt a Nemzetiben is láthatunk ilyen előadásokat. De hogy egy komplett szimfonikus zenekar üljön odafönt, és aktív szereplője legyen az előadásnak, ez ritka, de nem teljesen új. A nyolcvanas években az orosz (akkor még szovjet) színház fenegyereke, Ljubimov hökkentette meg a világot híres Don Giovanni-rendezésével, amikor a zenekart fölvitte a színpadra, s az énekesek nem győztek félrehajolni a hegedűvonók elől. Mi áhítatosan borzongtunk ezen a hallatlan merészségen, amely azonban nem talált követőre. A mai közönség edzettebb, bőven van alkalma hökkenni és borzongani, vadabb dolgokat is látott már ennél. Attól azért kicsit mégis rebben a szeme, hogy a zenekar tagjait bevonják a játékba, s érdekes látni, ahogy ki-ki a maga vérmérséklete szerint reagál a helyzetre, a színészek jelenlétére, olykor lökdösődésére, szóbeli vagy fizikai vegzatúrájára. A zenekar ilyen hangsúlyos jelenléte kézenfekvő is, lévén Miller, Lujza apja udvari zenész. Ezen kívül is - ahogyan azt Alfölditől megszokhattuk - még számos ragyogó és kevésbé ragyogó ötlettől hemzseg az előadás. Kár, hogy ezek némelyike kioltja egymást, vagy éppen a dráma fokozása ellen hat. Pedig a darabban - és az előadásban - éppen az ármánykodás következtében tragédiába torkolló szerelem drámai határa nem meggyőző. Hiába borul egymásra a darab végén a halott Lujza és Ferdinánd, csak a koreográfia emlékeztet a veronai szerelmesekre. Ez a vég elkerülhető lett volna, ha például ° Ferdinánd nem olyan ostoba, ha nem hiszi el (és ha nem akarja §= az előadás velünk is elhitetni), hogy Lujzája képes megcsalni őt egy maskarába öltözött feminin pojácával. Az osztálykülönbség, amely a miniszter fiát és a polgárlányt elválasztja egymástól, Schiller korában súlyos akadályként állhatott két szerető szív közé, ma már azonban nem ez, de nem is az „ármány”, ami tönkreteszi a kapcsolatokat. Nem is „üzen” semmit az előadás a kapcsolataiban vergődő mai nézőnek. Nincs se dráma, se feloldozás, nem jön a herceg, hogy gyermekük holtteste fölött kibékítse a gyűlölködő családokat. A katarzis elmarad. A színészek játéka nyújthat némi kárpótlást, pedig igazán nincs könnyű dolguk. Sokszor kell zenei kíséret mellett beszélniük, a felfokozott érzelmekhez felfokozott hangerő is társul, ilyenkor lényegében nem halljuk a szöveget, de nem is baj, a zene kifejez mindent. Kulka János az első miniszter szerepében egyszerre piperkőc, korlátolt akarnok és szimpla bunkó, Makranczi Zalán Ferdi- nándja szenvedélyes lenne, ha hagynák, Bánfalvi Eszter őszinte és szilárd jellemű Lujzát alakít. Hollósi Frigyes Millerje éppany- nyira bugyuta, mint amennyire szerető és lányát féltő apa, Molnár Piroska Millernéként az aggódó, de józan és praktikus anya. Básti Juli szinte mindenkitől - kivéve a zenekartól - függetlenül játssza el Lady Milford drámáját, szerencsére mikrofont is kapott hozzá. A vendég Vásáry André remek kabinetalakítást nyújt a „vásári” bohócnak maszkírozott marsall szerepében, csak hát épp e szerepfelfogás következményeként (is) fut zátonyra a dráma. Forgách András új, mai nyelvre írt fordítása kitűnő, a szövegben több a szenvedély, mint az előadásban. Ferencz Zsuzsa Bujtor István arcai Kiállítás volt a Pinceszínházban Bujtor István filmszerepeiből idézett fel néhány kockát a színész születésnapjának (május 5.) közeledtével az emlékkiállítás, amelyet a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány és a Magyar Nemzeti Filmarchívum fotóiból rendeztek áprilisban a Pinceszínházban. Néztem ezt a fotókiállítást a Pinceszínház előcsarnokában meg a Benkóék próbatermében, és csak ámulok, mennyi szerepet játszott el életében Bujtor István! Mint - tegyük hozzá - minden valamirevaló színész, aki a hatvanas-hetvenes években élt és mozgott Magyarországon. Virágkorát élte a magyar film, havonta mutattak be a mozik új magyar filmet, s akkor még nem beszéltünk a tévéjátékokról meg a sorozatokról, amelyek - ó, boldog békeidők! - a legfőbb beszédtémát adták akkoriban. Készültek művészfilmek és vígjátékok, kosztümös-romantikus adaptációk és értelmiségi filmek, mese- és kalandfilmek - Bujtor István szinte miqdegyikben szerepet kapott. Ez a szemtelenül jóképű, atlétatermetű fiú, ez az érettebb korában egyre szeretetreméltóbb és egyre mac- kósabb, megnyugtató hangú, magabiztos és erőt sugárzó férfi lényegében eszköztelenül, mondhatni, sallangmentesen formálta meg legkülönbözőbb szerepeit. Hiteles volt szemüveges értelmiségiként és Sándor Mátyásként egyaránt. Egyformán jól állt neki a nyakkendő meg a sildes sapka, a bársony mellény meg a farmerdzseki. Gondolom, a jelmeztervezők kedvence is lehetett, őt aztán nem volt kunszt öltöztetni, pompásan festett bármiben, amit ráadtak. Leginkább mégis a vitorlásszerelésében emlékezünk rá mint Ötvös Csöpire, a félretolt, de újra meg újra akcióba lépő exnyomozóra A pogány Madonnából és a többi balatoni krimiből. Csöpire, aki mindent kinyomoz, elintéz, megold, akit mindenki szeret, aki mögött mindig ott látjuk a szikrázó kék vizet a fehér vitorlákkal. Bujtor István, a színész, a hajós tavaly szeptemberben örökre megtért életének nagy szerelméhez, a Balatonhoz. (fzs) PÉCS 2010INF0P0NT Februártól új szolgáltatással bővült a Ferencvárosi Művelődési Központ tevékenysége. A Haller utcai épület földszinti aulájában várjuk mindazokat, akik tájékozódni és válogatni szeretnének a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programajánlataiból. PÉCS 2010 INF0P0NT néven működő szolgáltatásunk hétköznapokon mindennap 14.00 és 19.00 óra között tart nyitva, kedd kivételével, amikor is későbbi nyitva tartással, 15.00 és 21.00 óra között várjuk érdeklődő vendégeinket. A programokról nemcsak érdeklődni lehet, de megrendelhetik, és elővételben megkérjük és megigényeljük jegyeiket is. Várjuk szíves érdeklődésüket és megkeresésüket. Zubornyák Zoltán igazgató Az ismeretlen Isa Az ismeretlen Isa (az István ritkaságszámba menő beceneve) a Mester utca 19. szám alatti általános iskolába járt, egy osztállyal lejjebb nálam, a hetedikbe, az öcsémmel együtt. Nagy gyerek lehetett már a születésekor is, és amint látszott, sok észt is kaphatott akkor, mert mindig kitűnő tanuló volt. Mindössze annyira volt ismert, hogy mint iskolatársak baráton köszöntöttük egymást az utcán: „Szevasz, szevasz.” Néha Favorit márkájú biciklijével húzott el mellettem, ilyenkor karját emelte. Azokban az időkben az utcán ilyesmiket beszéltek az emberek: „A davajok mennek ki Ausztriából.” Ilyeneket nem volt tilos mondani, ezért nem csuktak le senkit. Az újságokban Bulganyin papucs formájú szakállát lehetett mindenütt látni, s ez korántsem okozott akkora riadalmat, mint két évvel korábban Sztálin pipája. Az ismeretlen Isát akkor ismertem meg kicsit jobban, amikor osztályfőnöknőjük, Hausner Margit tanárnő összehívott bennünket a felsőbb osztályokból, fontos megbeszélésre. Arról volt szó, hogy az iskola tanulói előtt, a díszteremben részletet adhatnánk elő Shakespeare Szentivánéji álom című darabjából. Lelkesedtünk az ötletért. Hajói emlékszem, Theseustjátszotta, de nem vagyok biztos benne, hiszen, mint említettem, ismeretlen volt, és ennélfogva mindegy volt, hogy mit játszott. Ilyen jelentéktelen dolgok nem jutottak el az agyamig, és engem amúgy is csak a lányok érdekeltek. (Magam is csodálkozom, hogy lehettem kitűnő meg jó tanuló ezekben az években, amikor sohasem tanultam. Volt úgy, hogy tizenkét barátnőm volt egyszerre. Órákon át társalogtunk a kapu előtt. Nyilván a három szál bajuszom tetszett nekik.) Fontos, hogy jól tanuljam meg a szerepemet e sok megterhelés mellett, nehogy méltatlankodó villanásokra ingereljem Hauser tanárnő szigorú szemüvegét. Mint Orrondí Tamás üstfoltozó, vagyis Fal léptem fel, ez volt első és utolsó színművészi alakításom, mint színésztársaim jelentős részének. Ezért különösen igyekeztem, hogy jó legyek, már amennyire ez a lányoktól lehetséges volt. Kirobbanó siker volt az előadás, főként Isának köszönhetően. Lenyűgözött, miként lehet ennyi hely az agyában, hogy meg tud jegyezni ilyen sok shakespeari szófacsarást. Később az ismert Isát Bujtor Istvánnak hívták. Weiss Valér
