Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-12-10 / 22. szám
Ferencváros 2010. december 10. KOZELET 7 Számháború József Attila terv: önköltség 650-től 6500 millióig A képviselő-testület december 1-jei ülésén a József Attila tervről szóló napirend kapcsán kerekedett a legtartalmasabb vita. Noha az előterjesztés önmagában csupán technikai jellegű volt - az uniós támogatás elnyeréséhez kellett egy újabb, megerősítő jóváhagyás a testülettől, hogy továbbra is szeretné megvalósítani a projektet -, mégis sorra derültek ki olyan részletek, amelyek alapján okkal feltételezhető, hogy a rehabilitáció egyik legfontosabb állomását illetően a fej nem tudja, hogy mit csinál a kéz. Mint ismeretes, ez év elején a Közép-magyarországi- Operatív Program keretén belül az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, Szociális városrehabilitáció Ferencvárosban - József Attila terv I. ütem címmel. A pályázat első fordulóján sikeresen szerepelt az önkormányzat, így lehetőség nyílt csaknem hárommilliárd forintnyi, vissza nem térítendő uniós forrás megszerzésére, amelyet a József Attila terv néven szereplő, Gát utcai tömbrehabilitáció első ütemére lehetne költeni. Maga a teljes projekt hét háztömb teljes felújítását foglalja magában, az első ütem során két tömbben összesen kilenc lakóház újulna meg. A december 1-jei előterjesztésben, amelyet a rehabilitációban húsz éve közreműködő SEM IX. Zrt. elnök-vezérigazgatója állított össze, becslések szerepeltek arra vonatkozóan, hogy várhatóan mennyibe kerülne ennek a kilenc lakóháznak a felújítása, ebből mennyit lehetne megszerezni uniós forrásból, és mennyi lenne az önkormányzat önköltsége - ez utóbbi eredményezte a hosszas vitát. Pusztán a kivitelezés, azaz a felújítás becsült költsége ugyanis 3543 millió forint, amelyből az EU 2891 milliót állna. Látszólag tehát csupán a fennmaradó 652 milliót kellene mellé tennie az ön- kormányzatnak. A gondok akkor kezdődtek, amikor képviselői kérdésre felmerült, hogy az előterjesztés miért 680 millió forint önrészt állít be. Jordán Péter, a SEM IX. vezetője erre válaszul elmondta, hogy a szóban forgó 28 millió forintra azért van szükség, mert a költségek becsült értékek, így ennyi rugalmasságot egy ekkora beruházásnál mindenképpen hagyni kell. Idáig tehát arról volt csupán szó, hogy ezt a 680 millió forintot már előre le kellene kötni a most készülő, jövő évi költségvetésben. Ezt követően azonban sorra jöttek a további kérdések: az unió például nem finanszírozza a szóban forgó 256 lakás kiürítését, ami nagyságrendileg 1,8 milliárdos további terhet ró az önkormányzatra. Mindemellett a SEM IX. Zrt. további 1,09 milliárd forintnyi lehetséges többlet- költség, úgynevezett tartalékalap betervezését javasolta, amely többek között az előre nem látható szerkezeti problémákból adódhat. Jelenleg ugyanis még készülnek a kiviteli tervek, a megvalósításukhoz szükséges tényleges költségek pedig csak akkor válhatnak világossá, ha lezajlik a közbeszerzési eljárás, és a nyertes kivitelezők - úgymond a legutolsó szögig is - képesek levezetni, hogy mennyibe kerülne a teljes beruházás. További bonyodalmat okoznak a határidők. A pályázat szerint a támogatási szerződés megkötésétől számítva a teljes projektre két év állna rendelkezésre - magyarán az egyes részfeladatokat utófinanszírozó támogatás teljes összege csak e feltétel teljesülésekor lenne lehívható. Papírforma szerint a menetrend ekképpen nézne ki: a kiviteli tervek elkészülnek január végéig, amelyek alapján az ön- kormányzat pontosíthatja a várható költségeket. Ha úgy dönt, kiírja a közbeszerzési eljárást a megvalósításra. Ez, ha nem adódik semmilyen probléma, június-júliusig lezajlana, így az érdemi munka már jövő nyáron elkezdődhetne. Időközben a testületnek végleg döntenie kellene arról, hogy valóban belevág a projektbe, az erről szóló határozatot - a sikeres pályázat végeredményének kihirdetése után - megküldi az NFÜ-nek, jóváhagyást követően pedig, valamikor március végén, alá lehetne írni a támogatási szerződést. Ebből adódóan 3-4 hónap állna rendelkezésre a beruházás első ütemében érintett négy ház (Gát utca 3. és 5., Lenhossék utca 7. és 9.) 90 lakásának kiürítésére. A rehabilitáció során a kiürítéseket koordináló Vagyonkezelési Iroda szerint ez megvalósíthatatlan. Az iroda vezetője december 1-jén felhívta a testület figyelmét, hogy gyakran évekbe telik, míg a kiürítés, lakáskiváltás feltételeiben sikerül megegyezni a bérlőkkel. A városrehabilitációt önkormányzati szinten szervező és lebonyolító Beruházási és Városüzemeltetési Iroda vezetőhelyettese aggályosnak nevezte a pályázat azon feltételét, amely szerint két éven belül kell megvalósítani azt. Mint mondta, a pályázatban szereplő kivitelezési költségek alultervezettek, a kétéves határidő nem tartható, így félő, hogy végül az önkormányzatnak kell majd állnia az összes költséget, ameny- nyiben a projekt határidőre nem valósul meg. Az iroda becslései szerint ez mindennel - így a ki- költöztetésekkel is - együtt akár tízszerese is lehet az előterjesztésben szereplő 650 millió forintnak^ Bukovszki András új pályázat benyújtása mellett foglalt állást: lehetséges forrásként megemlítette a most újjáalakuló Széchenyi tervet, valamint a jövő évi Fővárosi Városrehabilitációs Keretet, ahonnan csak idén kétmilliárd forintnyi támogatást nyert el az iroda. A pályázattal kapcsolatban kifejtette szakmai álláspontját a Pénzügyi Iroda is. Ok „csupán” azokkal a költségekkel számoltak, amelyek szerepeltek a SEM IX. Zrt. előterjesztésében is - így a 680 millió forintos önrésszel, az 1,09 milliárdos tartalékalappal, valamint az 1,8 milliárdos kiürítési költséggel; az összeg 3,6 milliárd forint, amelyhez banki hitel formájában juthatna hozzá az önkormányzat. Az iroda vezetője úgy fogalmazott, hogy még abban az esetben is kockázatos lenne ekkora összeggel növelni a kerület hitelállományát, ha sikerülne a pályázatban szereplő határidőt egy évvel kitolni. (A kerület nagyságrendileg 15 milliárdos költségvetéssel gazJordán Péter, a SEM IX. Zrt. vezetője dálkodik évente, a jelenlegi hitel- állománya négymilliárd forint.) Mindezek alapján erősen kétséges, hogy a közeljövőben valóban elkezdődhet-e a József Attila terv első üteme. A testület végül elfogadta a javaslatot, azaz egyelőre megerősítette, hogy élni kíván a támogatással, továbbá felkérte a SEM IX. Zrt.-t, hogy folytasson tárgyalásokat a határidő egy évvel történő meghosszabbításának érdekében. A kiviteli tervek elkészültével - amelyek egyébiránt ettől a pályázattól függetlenül bármikor felhasználhatók maradnak - még egyszer lesz lehetősége visszalépni az önkormányzatnak. A vita végén Bácskai János polgármester így kommentálta az elhangzottakat: „Ez az első olyan döntés, amikor nem csak egy évről döntünk, hanem többről is. A városrehabilitáció folytatása a kampányokban szerepelt, így ha lassul, akkor annak egyéb következményei is lesznek, magyarázkodásra szorulunk. Sokkal komolyabban kell vennünk ezt a kérdést, mint ahogyan eddig gondoltuk.” Benke Hunor Adventi hangulat a Bakáts téren FEVE-fotókiállítás Szabón Gábor atya és Ferencváros polgármestere együtt gyújtották meg a gyertyákat Szép hagyományt elevenített fel Ferencváros önkormányzata, amikor nyilvános gyertyagyújtásra invitálta a kerület lakóit, akik közül sokan el is jöttek, hogy részesei legyenek a karácsonyi készülődésnek. A csípős idő ellenére sok ferencvárosi tett eleget dr. Bácskai János polgármester meghívásának, aki Szabón Gábor plébánossal együtt az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtására invitálta-invitálja a kerület lakóit a karácsony előtti négy vasárnapon, 17 órára, a Bakáts téri templom előtti térre, ahol már áll Ferencváros karácsonyfája; és a vásári faházakból forralt bor illata árad. December 3-a Ferenc napja. Két- & száztizennyolc évvel ezelőtt fordul- 1 tak az itt élők Ferenc császárhoz, ■o kérvényezve, hogy a kerület az ő | nevét viselhesse, mivel a kömye- < zetükben már minden területnek volt neve. A kérés meghallgattatott, így Ferencváros neve hivatalosan 1792. december 4-én vonult be a történelembe. Az második adventi gyertya december 5-i meggyújtásán erre is emlékeztek. Először a József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény tanulói kedveskedtek az adventhez kapcsolódó bedehemi műsorral a látogatóknak, felelevenítve a kis Jézus születését. A műsort követően Szabón Gábor atya, dr. Bácskai János polgármester és dr. Simicskó István, a KDNP alelnöke köszöntötte a megjelenteket, majd közösen gyújtották meg advent második gyertyáját, a 2B Alapítvány gyermektagjai által készített - nagy tetszést kiváltó - jászol mellett. A következő két vasárnapon kerül sor az adventi koszorú két további gyertyájának meggyújtására, amelyre mindenkit szeretettel vár Ferencváros ön- kormányzata. Steiner Gábor A FEVE - Ferencvárosi Európai Integrációs és Vállalkozásfejlesztési Egyesület - fennállásának 10. évfordulóját fotókiállítással ünnepelte, amelyet december 1-jén nyitottak meg a Viola utca 7. sz. alatti irodájukban. Az egyesület életét felvillantó pillanatképek között egyaránt szerepelnek ünnepélyesek - adományozási együttműködés erdélyi gyermekek megsegítésére, díjak átadása - és vidámak, például tagok és vendégek a jótékonysági bálokon jelmezben vagy éppen tánctanulás közben. Palace Cinemas LURDY, 2010. XII. 9. - XII. 15., 50. hét 10:00 11:00 12:00 13:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00 21:00 22:00 Aranyhaj és a nagy gubanc 3Digital ß 11:00 13:15 15:30 17:45 20:15 22:30 Narnia Krónikái - A hajnalvándor útja 12 ß 11:30 14:00 16:30 19:00 21:30 RED 16 e 10:00 12:30 15:00 17:30 20:00 22:30 ÜVEGTIGRIS 3. 16 a i i A ranyhaj és a nagy gubanc ß 10:15 12:15 14:45 16:45 Bérgyilkosék ® ß 11:45 Gru 12 ß 10:00 12:00 14:15 16:15 18:15 Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. ® ß 11:15 14:15 17:00 20:30 Ilyen az élet 12 ß 10:45 13:30 16:00 18:30 21:00 Machete ® a 14:30 16:30 21:45 Ördög / Devil 16 a 20:15 22:15 Social Network - A közösségi háló 12 o 10:30 Száguldó bomba 12 ß 20:45 Terhes társaság ® ß 22:00 I ZIMMER FERI 2. 12 o 11:00 13:00 15:15 17:15 19:15 21:15 A fergeteges akcióvígjáték főszerepében John Malkovich, Morgan Freeman és Bruce Willis látható REDcsak szombat, vasárnap Ül csak szerda H kivéve szerda kivéve csütörtök jjJ!: szinkronizált CP: feliratos CJimagyar 12 :12 éven felülieknek 16 :16 éven felülieknek ^8): 18 éven felülieknek K£): korhatár nélkül @: besorolás alatt HB ______.rjt_;-----------—------------S zabón atya, Bácskai János és Simicskó István a gyertyagyújtáson