Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)

2010-09-19 / 15. szám

8 MAGAZIN Ferencváros 2010. augusztus 19. Önkéntesként Felsőzsolcán Kerületi fiatalok is segítettek az árvízkárosultaknak Az idő vasfoga őröl Malom nem vész el, csak átalakul A munka kényelmesebbik része volt a felszíni törmelék elhordása, az igazi erőpróba a pincékben rothadó ázalék kitakarítása volt Július elején érkeztünk Felsőzsolcára önkéntesként Molnár Gyula vezetésé­vel, a Nagycsaládosok Ludotéka-Fe- rencváros csoportjának szervezésé­ben, a Bokor Hazai Rászorulók Ala­pítvány támogatásával, amely az uta­zást és az étkezéseket is fizette. Két alkalommal is lementünk, elő­ször a káposztásmegyeri nagycsa­ládos csoport tagjai is jöttek egy mikrobusszal, másodszorra csak egy kisebb csapat tudott menni a Ferencvárosból. Célunk az volt, hogy megkeressük azokat, akik leginkább rászorultak a segítség­re, és akik az esetleges önkéntes munkát el is fogadják. A helyiek nagyomörültek nekünk, hisz ilót-. ták, hogy mi is ugyanolyan<egyyi,, szerű emberek vagyunk, mint ők, jó szívvel segítünk, és ehhez nem is kell semmiféle hivatalban sor­ban állni; semmiféle űrlapot ki­tölteni, semmit sem kell fizetni, nekünk elég volt pár jó szó, örül­tünk, hogy segíthettünk. Nagy szükségük volt arra is, hogy va­lakinek elmondhassák a panaszu­kat, aki meg is hallgatja őket, nem egy asztal mögött, nyakkendőben, hanem mint ember az embert. Szállásunk a római katolikus plébánia telkén álló egykori isko­laépületben volt. A tisztálkodási lehetőséget a plébánia biztosítot­ta. A reggelit és a vacsorát a szál­lásunkon, míg a meleg ebédet a helyi vendéglőben fogyasztottuk el, kivéve, ha a helyiek hívtak meg egy tál ételre a segítség viszonzá­sául. Mindig próbálták meghá­lálni a munkánkat. Mivel pénzt nem fogadtunk el, tömték belénk a süteményt, az ásványvizet, és legtöbbször ebédre is meghívtak volna. Néha már mi éreztük úgy, hogy nem érdemeljük meg azt a kényeztetést, amivel viszonoz­ni akarták a segítséget. A csopor­tunk az első turnusban 15-18, a másodikban 8-10 főből állt, attól függően, hogy ki meddig ért rá se­gíteni. A segítők közül a fiatalok alapvetően a Ludotéka csoportból érkeztek, rajtuk kívül általában középkorúak képviseltették ma­gukat. A csoport lelke a vezetőnk, Molnár Gyuszi volt: közvetlensé­gével, humorával igen gyorsan tu­Ha két kéz összeér A június elején történt, Észak- Magyarországot ért árvíz után megmozdult az ország, és ki hogyan tudott, hozzájárult a károk enyhítéséhez. A Nagy- családosok Országos Egyesü­letétől (NOÉ) is több helyről érkezett gyorssegély, így a fe­rencvárosiak sem nézték tétle­nül, hogy családok százai váltak nincstelenné az ár miatt. A NOÉ Ludotéka-Ferencváros csoport­ja az adománygyűjtésen túl a Süsü Barátai Ifjúsági Csoporttal jótékonysági vásárt rendezett a kerületben, amelynek hozadé- ka el is jutott a célállomásra. Egy gyermekét egyedül nevelő ócsanálosi özvegyasszony ré­szére ajánlották fel a bevételt a kerületi nagycsaládosok. Bár a segélyszállítmányok folyamatosan mentek a ka­tasztrófa sújtotta területekre, a szállítók jelentették, hogy a nagy munka még csak ezután következik. Alapos előkészí­tés után Felsőzsolcán, Ongán és Ócsanáloson vártak munkás kezeket a települések, és a fe­rencvárosi fiatalok két egymást követő héten is megjelentek itt, és segítettek a bontásban, a pincék, a lakások takarításá­ban, helyreállításában. Pálinkás László \ jótékonysági vásár bevételét egy ócsanálosi özvegyasszony kapta dott kapcsolatot teremteni mind a csapat ismeretlen tagjaival, mind a helyiekkel. Ő koordinálta a munkálatokat, illetve hozta meg az operatív és stratégiai döntése­ket egyaránt. Elképzelésünk szerint az em­berekkel beszélgetve akartuk megismerni a helyi viszonyokat, kiismerni a helyzetet, és meg­találni a legrászorultabbakat. Éppen ezért az előzetes egyezte­tések után szorosabb kapcsolat nem jött létre sem az önkormány­zattal, sem a Máltai Szeretetszol­gálattal. Ez egyrészt viszonylagos szabadságot jelentett, hiszen az előbbi szervezetektől függetle­nül tudtunk segíteni, közvetlenül kapcsolatba, Jépve az emberekkel, másrészt szükség esetén bekap­csolódtunk a város által szervezett munkákba is. A függetlenség és spontaneitás gyors segítségnyúj­tást tett lehetővé, mi oszthattuk be az időnket, felosztva egymás között a különböző munkákat. Alapvetően ezért volt jó döntés, hogy „függedenként” tevékeny­kedhettünk, de azért is, mert a város nem nagyon volt felkészül­ve arra, mi is a teendő egy hónap­pal az árvíz után. Ottlétünk alatt az egyik döntő benyomásunk az volt, hogy tel­jes a káosz: akadozik a segélyek szétosztása, nincsenek felkészítve a döntéshozók arra, hogy mit is kell tenni, és azt hogyan kell meg­valósítani, végül a lakosság nincs kellőképpen informálva, éppen ezért a félreértés és a bizonyta­lanság bizalmatlan légkört terem­tett. Ennek a bizalmatlanságnak és bizonytalanságnak leginkább rosszindulatú pletykák, verekedés (a segélyosztásnál), tüntetés (a polgármesteri hivatal előtt) voltak a tünetei. Az is kitűnt, hogy legtöbbször az odaküldött adománnyal sem tudnak mit kez­deni, ruhával volt megtöltve egy tornaterem, ásványvízzel a foci­pálya. Leginkább a bontási, elta­karítási munkákban van szükség segítségre, illetve az újjáépítéshez kell pénz. Ezt nem haszonlesés­ből mondják, hanem egyszerű­en azért, mert akinek háza sincs, az nem tud mit kezdeni a még­oly jó szekrénnyel, ruhával sem, a kertbe kitéve meg csak kárba megy Ezt hallva a csoport itthon maradt fele a nagycsaládok által összeadott adományokból szer­vezett jótékonysági vásárt. Az önkormányzat által adott ingye­nes területfoglalási engedéllyel a Mihálkovics utca sarkán, a Pro­fi Aruház mögött és a Haller téri templom előtt folytattuk a vásárt. Az egész bevételt ottani rászoru­lóknak adtuk át, ezzel is támogat­va az újjáépítési munkálatokat. Az önkénteskedés a következő munkákra terjedt ki: a pincékben álló vizet eltávolítani, majd a pin­céket kitakarítani, a lomokat és a szemetet bezsákolva kihordani, az összedőlt házakból a menthe­tőt kihozni, illetve a bontásban segédkezni, persze homokzsák­hordás is jutott bőven. Ezenkívül városi és plébániai segélyosztás­ban, a ruha- és bútoradomány pakolásában, illetve az adomány- osztásban vettünk részt. így összefoglalva egészen szimplának hangzik: pincetakarí­tás. Ellenben ott lenni, ahol már egy hónapja csak bomlik a víz­ben a krumpli és hagyma, nem túl kellemes. Egyébként is nagyon rossz szaga volt a pincékben álló (szennyjvíznek, de ezt minden­képpen fokozni tudta a rotha­dó szerves anyag. Néha általunk soha nem látott organizmusok te­lepedtek mondjuk egy-egy üveg nyakára, máskor megfigyelhettük a ficánkoló szúnyoglárvák töme­geit. Nem lehetett nem tudomá­sul venni, hogy a természet ilyen helyzetekben sem áll meg: min­den él, alakul, fejlődik. Ahogy mi is lassan beletanultunk, hogyan lehet a leghatékonyabban bezsá­kolni a szemetet, vagy kézzel- lábbal felaprítani egy hatalmas és átázott szekrényt, hogyan kell szétbontani egy romokban álló vályogházat. Megtanultuk azt is, miként fogadjuk el a helyiek ven­dégszeretetét (vacsorameghívá­sok), vagy éppen kedvesen, de határozottan utasítsuk azt el, ha már túlzásba vinnék. Megismer­hettünk néhány felsőzsolcai lakost és különböző sorsokat is. Volt, aki mosolyogva magyarázta, hogyan is kell lebontani a házát, s lelke­sen mesélte, hogy milyen új házat fog a helyére építeni; mások eset­leg tartózkodóbban, de kedvesen viselkedtek; s voltak olyanok is, akik nem tudtak mit kezdeni a katasztrófával, érezhetően átad­va magukat a kétségbeesésnek és a reménytelenségnek. A fiatalabb helyiek még egész jól viselték a megrázkódtatást, ahol volt elég erős férfi, ott nekünk is kevesebb munka maradt, de az idősebbek nagyon el voltak kese­redve, 70-80 évet is éltek abban a házban, amely most összedőlt, újat építeni már nem biztos, hogy lesz erejük. A fizikai munkánál még sokkal nehezebb volt jó szóval biz­tatni ezeket a szerencsétlen sorsú embereket úgy hogy érezzék: mel­lettük állunk... Hiszen mi tudtuk, hogy hétvégén hazamegyünk, ne­kik meg ott kellett maradni életük munkájának romjai mellett. Ami­kor a város utcáin sétálva megpil­lantottuk a rommá dőlt házakat, akkor érthetővé vált, ha az időseb­bek közül néhányan szinte bele­őrültek a fájdalomba: szívszorító volt az összedőlt házakat látni. Ezek egy hónapja még családok otthonai voltak, mára pedig csak elhagyott és pusztulásra ítéltetett rom és törmelék. Sok minden kimaradt ebből az írásból, de valamennyire tel­jesnek érzem. Nagyon örültem, hogy lehetőségem nyílt segíte­ni a barátaimmal, miközben sok embert és élethelyzetet is megis­merhettem. Azt hiszem, a gyakor­lati segítségnyújtáson túl azonban sokkal nagyobb volt annak a jelen­tősége, hogy a bajbajutottak mellé állunk mindannyian, hiszen a hi­vatalos úton érkező adományok, segítségek ugyan nagyon fonto­sak, de személytelenek. Ezért volt erőt adó, megható az ott élőknek, hogy az ország másik végéről is jönnek egyszerű emberek segíteni, érezni egy ország gondoskodását. A felsőzsolcai emberek sorsában, pillanatnyi helyzetében osztozni - erre adott kiváló lehetőséget ez a tábor, és így egyszerre adtunk és kaptunk erőt az újrakezdéshez, reményt a bizonytalanság leküz­déséhez, és bizalmat az emberi jóságba vetett hit növekedéséhez. Ullrich Balázs Ferencváros a 19-20. század fordulóján öt malmával Chicago után a világ máso­dik legnagyobb malomipari központja volt. Az ötből háromnak 2010-ben van kerek évfordulója, ezt azonban csak két malom érhette meg, igaz, már egyikben sem őrölnek gabonát. A malmok azért települtek a So­roksári út mellé, mert közel van a Duna, amelyen az őrölnivaló nagy része érkezett. A közelben épült fel a hatalmas gabonatáro­ló, az Elevátor (amely elpusztult a második világháborúban). Ké­sőbb idevezették a vasutat is, a Duna partján volt a pályaudvar, s az országrészeket összekötő Déli vasúti híd sem esett messze. Az itt épük malmok történe­te 1865-ben kezdődött, 145 éve a Concordiával, amely fénykorá­ban 350 munkásával a második legnagyobb teljesítményű ferenc­városi malom volt. Évi 600 ezer mázsa búzát nyeltek el a garatok. Négyszer pusztított tűz a malom­ban, két alkalommal, 1902-ben és 1923-ban működés közben. Még a második világháború idején, 1939-ben befejezték itt az őrlést, az épületet ezután közraktárként használták. Ma is itt van a szék­helye a Concordia Közraktárak Rt.-nek, osztoznak a területen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal részlegeivel. Az 1978-ban megnyílt Malomipari Múzeum­ban lehet megtekinteni ennek a Ferencváros fejlődése szempont­jából kiemelkedően fontos iparág­nak a tárgyi és írásos emlékeit. biztosította, hogy a 20. század ele­jén átállt a villamos üzemre. A tűz ezt a malmot sem kímélte, a sors füra fintora, hogy 1921. április 1-jén égett le, nem áprilisi tréfa­ként, de hamarosan újjáépítették. A hatvanas évek közepén álltak le a termeléssel, utána raktárnak használták. A malomból mára csak az impozáns tömegű és magassá­gú, Budapest számos pontjáról jól látható tornyos főépület maradt meg, ám az megújulva, megszé­pülve elegáns, nagy alapterületű és belmagasságú loftlakásoknak ad helyet. Egy kisebb malom, a 200 mun­kást foglalkoztató Király malom is 130 éve, 1880-ban kezdte meg a működését, később Ferencváro­si malom néven folytatta az őrlést. A hatvanas évek városrendezé­se a többi malmot leállásra kény­szerítette. Mindegyik őrlőüzemnek volt a Duna-parti pályaudvarról ki­induló, a Soroksári utat kereszte­ző iparvágánya vagonfordítóval. El lehet képzelni, milyen közlekedé­si káoszt okozott ez a motorizáció erősödésével. A Ferencvárosi ma­lom úgy úszta meg a bezárást, hogy a Duna-parti pályaudvarról kiépí­tettek a közút alatt egy fluidizációs, azaz légáramos gabonaszállító út­vonalat, így nem akadályozták a városfejlesztést. 1993-ban és 1995- ben még korszerűsítést hajtottak végre az üzemben, sőt, 1998-ban megszerezték az uniós előírások­nak megfelelő élelmiszer-biztonsá­gi HACCP-minősítést is. Az otthoni sütést vállalók körében városszerte 22 ti . *o o Irt < A ferencvárosi malmokról már csak a múzeum mesél A jó minőségű magyar búza és liszt egykor az egész Osztrák- Magyar Monarchiában ismert és kedvelt volt, ez inspirálta a vál­lalkozókat további malmok fel­építésére. A Krausz-Moskovits család építtette 1880-ban, 130 éve a Krausz báró feleségéről elneve­zett Gizella-gőzmalmot, amely 400 munkásával, évi 1,4 millió mázsás őrlési teljesítményével a legna­gyobb lett a kerületben. Az egyre inkább lakóépületekkel benépesült környéken a malom túlélését az ismert és kedvelt volt az itt műkö­dő malomipari szakbolt. A végzet 2008-ban érte utol, lebontották. Itt találták azt az elhíresült második világháborús óriásbombát, amely miatt fél Ferencvárost kiürítették az év júniusának végén. Itt a Ma­lom Irodaház és Lakóépület pro­jekt épült volna meg, de a fényes elképzelések megvalósítását a gaz­dasági válság a bizonytalan jövőbe tolta; egyelőre csak mély gödör ásít a Ferencvárosi (Király) malom hűlt helyén. Krivánszky Árpád Rekordrövid ülések Tíz perc alatt kétszer ülésezett a testület A két testületi ülés - a köztük lévő félórás szünettel - nem tartott to­vább 40 percnél augusztus 11-én, mivel az elsőt, immár sokadszor, a polgármester a képviselők érdek­telensége miatt a megnyitás után szinte azonnal berekesztette. Mozgalmas nyaruk volt idén azoknak a képviselőknek, akik részt vettek a heti rendszeres­séggel megtartott rendkívü­li testületi üléseken, amelyek végül állandó határozatképte­lenség miatt nem vezettek ered­ményre. Az előterjesztésben a Bakáts térre tervezett mély­garázs régóta húzódó ügye szerepelt, amelyben az egyes pártoknak-frakcióknak most sem sikerült konszenzusra jut­niuk, mivel mindössze a pol­gármester, az alpolgármesterek és a polgári frakció néhány tag­ja volt jelen. így a szervezeti és működési szabályzat értelmé­ben a testület ülését 7 napon belül, ugyanazon napirend tár­gyalására ismét össze kell hívni. Az augusztus 11-i, rekordrövid- ségű - alig 1 perces - ülés után ezért 18-án ismét találkoznak a testület tagjai, hogy megkísérel­jék a döntést a föld alatti parko­lóval kapcsolatban. Több sikerrel végezték mun­kájukat a fél órával később megtartott második ülésen. En­nek előterjesztésében a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a ki­sebbségi önkormányzatok tag­jainak választásán működő Ferencvárosi Helyi Választási Bizottság és a szavazatszámláló bizottság tagjainak és póttagja­inak a megválasztása szerepelt. A testület tagjai néhány perc alatt többségi döntéssel jóváhagyták a névsort. Steiner Gábor i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom