Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)

2009-04-03 / 11. szám

4 ONKORMANYZATI PÁLYÁZATOK Ferencváros 2009. április 3 Ferencváros önkormányzatának Oktatási, Kulturális és Sportbizottsága, az Egészségügyi és Szociális Bizottsága, valamint az Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil Szervezeti és Egyházi Bizottsága pályázatokat hirdet 2009-ben Az alábbi pályázatok mindegyikére vonatkozik, hogy le kell írni, hogy a pályázó szervezet illetve egyén hogyan kötődik a IX. kerülethez, mivel az elbírálásnál a Ferencvároshoz nem kötődő tevékenységekre benyújtott pályázatokat nem tud­juk figyelembe venni. Csak az a pályázati igény vehető figyelembe, amely a pályázati felhívásban felso­rolt követelményeknek megfelel. Nem tudunk támogatást nyújtani a szervezetek működési kiadásainak fedezéséhez, illetve a működéshez szükséges eszközök beszerzéséhez; Nem nyújthat be pályázatot a ferencvárosi önkormányzat által fenntartott költ­ségvetési intézmény; ■ Civil- és társadalmi szervezetek (egyesületek, alapítványok, önszerveződéssel alapított klubok, társaskörök, karitatív célú, érdekvédelmi- és érdekképviseleti szervezetek) részére, Ferencváros lakosaiért végzett tevékenységük, a ferencvárosiaknak nyújtott szolgáltatásaik, rendezvényeik és egyéb programjaik megvalósításához szükséges költségek egy részének biztosítása céljából. Pályázati összeg: 5 millió forint. Pályázatot nyújthat be az a szervezet, amelynek működési területe a Ferenc­városban van, és rendelkezik érvényes bejegyző végzéssel. A társadalmi szer­vezetek közül elsősorban egészségügyi, egészségvédelmi, egészség megőrzési alaptevékenységű, közéleti, szociális, ifjúsági vonatkozású egyesületek, alapít­ványok, klubok, társaskörök, érdekvédelmi szervezetek támogatása a cél. Nem nyújthat be pályázatot: • A Képviselő-testület 397/2005. (XI. 08.) sz. határozata értelmében: „a képviselő-testület a 2006. évtől kezdődően kizárja a civil- és társadalmi szervezetek részére meghirdetésre kerülő pályázatok résztvevői közül a párto­kon túl azokat a szervezeteket is, amelyek a dokumentumaikban is deklaráltan valamely párthoz tartozónak tekintik magukat, illetve amelyek deklaráltan po­litikai tevékenységet folytatnak, vagy az Alapító Okiratban meghatározott szék­helyük, illetve telephelyük azonos valamely pártszervezet irodájának címével. Egyebek mellett ezt a kizáró okot is szerepeltetni kell a pályázati kiírásokban." • Azok a szervezetek, akik külön költségvetési soron adott évben már része­sültek önkormányzati támogatásban. Meg kell nevezni a pályázati program vagy programok megvalósításának mód­ját, személyi feltételeit és az egyéb forrásból (saját erőforrás, más szervezetek­től, intézményektől kapott támogatások) származó anyagi feltételeit. A benyújtott pályázatot cégszerű aláírással és pecséttel el kell látni, továbbá a szervezet képviselőjének nevét és elérhetőségét (pontos postacím irányító­számmal, telefonszám, mobiltelefon szám, e-mail cím) meg kell jelölni. A 2009-ben elnyert pályázati támogatás elszámolásának és a tartalmi beszá­molójának megküldési határideje 2010. március 31.-e. Az elszámolást és a program megvalósításának rövid tartalmi beszámolóját 2 példányban kell be­nyújtani: az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökének címezve, de az Ok­tatási, Kulturális és Sport Irodának (1093. Bp. Közraktár u. 34.) megküldve. A pályázatokat 2009. április 30-ig, 2 példányban, zárt borítékban kell be­nyújtani a Ferencvárosi Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottságához címezve, de az Oktatási, Kulturális és Sportirodára megküldve. A borítékra kér­jük ráírni „Civil- és társadalmi szervezetek pályázata”! Eredményhirdetés: 2009. június 30.-ig. ■ Kerületi szabadidősport területén működő sportszervezetek részére a rendezvényeik megva­lósításához szükséges költségek egy részének biztosítása céljából. A pályázat célja: Támogatásban részesíteni a IX. kerületben, a szabadidősport területén műkö­dő kerületi bejegyzésű sportszervezetek rendezvényeit. Pályázhat: a kerületünkben a szabadidősport területén tevékenykedő IX. kerületi bejegy­zéssel rendelkező sportszervezet illetve sporttal foglalkozó társadalmi szerve­zet (kivéve DSE, ISK, DSK) A pályázónak rendelkeznie kell érvényes bejegyező végzéssel, továbbá a be­jegyző bíróság által elfogadott alapító okiratában, szabályzatában szerepelnie kell a pályázati kiírásban meghatározott (sport) tevékenységi körnek. A pályázó szervezet csak akkor kaphat 2009-ben önkormányzati pályázati támo­gatást, ha a múlt évben kapott önkormányzati pályázati támogatással elszámolt; Egy szervezet csak egy bizottsághoz és csak egy pályázatot nyújthat be; Pályázni kizárólag az idei évben kiadott adatlapon lehet, mert az adatlap tartal­mában változott! Az előző évi már nem használható feli; Az adatlaphoz csatolni kell a pályázó szervezet bejegyző végzésének és alapsza­bályának, illetve egyéb - a tevékenységét szabályozó -, a bejegyző bíróság által elfogadott okiratának másolatát; Kérjük a Tisztelt Pályázókat, hogy célszerűségi okokból a pályázati programjukat, illetve annak rövid lényegi összefoglalását kizárólag a pályázati adatlap e célra ren­delkezésre álló részében írják le és ne az adatlap külön mellékleteként csatolják! A 2009-ban elnyert pályázati támogatás kifizetésének és elszámolásának rendje: Az elnyert támogatásra az önkormányzat támogatási szerződést köt a nyertes pályázóval. Az elnyert pályázati támogatás kifizetése a támogatási szerződés aláírását követően, az adott szervezet bankszámla számára való átutalással történik meg. Meg kell nevezni a pályázati program vagy programok megvalósításának mód­ját, személyi feltételeit és az egyéb forrásból (saját erőforrás, más szervezetek­től, intézményektől kapott támogatások) származó anyagi feltételeit. Meg kell jelölni a program által érintett lakossági korosztályt, mint célcso­portot. A benyújtott pályázatot cégszerű aláírással és pecséttel el kell látni, továbbá a szervezet képviselőjének nevét és elérhetőségét meg kell jelölni. Az elbírálásnál kiemelten kezeljük: • A kerületi szintű sportrendezvények megrendezését vállaló pályamunkákat; • Kerületi lakosok, családok, hátrányos helyzetűek, mozgássérültek számára szabadidősportos rendezvények szervezését; • Táborozások megszervezését (helyszín, időpont, összes kiadás megjelölése, részvételi díj+résztvevők számának megjelölése; egy sportszervezet csak egy táborra adhat be pályázatot) Az elszámolás és a tartalmi beszámoló megküldésének határideje 2010. április 15. £z elszámolást és a program megvalósításának rövid tartalmi beszámolóját 2 példányban kell benyújtani: • egy példányt a Pénzügyi Irodának; • egy példányt az Oktatási, Kulturális és Sport Irodának megküldve. A pályázatokat úgy kell benyújtani személyesen vagy postai úton, hogy az, 2009. április 15-ig megérkezzen az alábbi címre: Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 1093 Közraktár u. 34. II. em. A borítékra kérjük ráírni „Sportszervezetek pályázata”! A pályázati adatlap átvehető ügyfélfogadási időben az Oktatási, Kulturális és Sport Irodán valamint letölthető a www.ferencvaros.hu és a www.ferencvaros. hu/oksi honlapról. ■ Művészeti és Tudományos Élet támogatására Pályázati összeg: 4. 5 millió forint. A pályázat célja: a művészetek és tudományok területén kerületünkben és kerületünkért műkö­dő egyének és közösségek alkotó munkájának, lehetőségeinek megfelelő segí­tése, támogatása. Pályázni lehet: a művészetek (színház, zene, irodalom, tánc, képzőművészet, film, fotó, egyéb) és a tudományos élet területén alkotó egyénnek, közösségeknek. Pályázni lehet az alkotók képzését, továbbképzését szolgáló alkalmakon, alko­tótáborokban való részvétel költségeihez való hozzájárulásra is, de ebben az esetben a pályázathoz az adatlap mellett két ajánló személy támogató vélemé­nyét is mellékelni szükséges. A pályázó eleve kizárja magát a pályázati lehetőségből akkor, ha a pályázó szervezetnek köztartozása van, Pályázni 2009. április 30-ig kérünk Az elnyert támogatás felhasználását, az elszámolás és a beszámolás rendjét a támoga­tási szerződés részletesen tartalmazza. Minden elszámolásnak és tartalmi beszámolónak a pályázati anyagban leírtakkal összhangban kell lennie. Az elszámolási és beszámolási kötelezettség elmulasztása, vagy a pályázati anyagban leírt programtól (és annak költ­ségtervétől) eltérő felhasználás jogosulatlan felhasználásnak minősül, mely esetben a pályázónak vissza kell fizetnie a kapott támogatást. Vissza nem fizetés esetén az önkor­mányzat polgári peres eljárás keretében szerez érvényt a támogatás visszakövetelésének. A határidőn túl érkezett, vagy a hiányosan benyújtott pályázatokat nem vesszük figye­lembe! Azokat a pályázatokat, amelyek más szakbizottság által meghirdetett témakört érintenek, érvénytelennek tekinti a Bizottság és szintén figyelmen kívül hagyja. Az adatlap átvehető Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatá­nak Polgármesteri Flivatala, Oktatási, Kulturális és Sport Irodáján (1093 Buda­pest, IX. Közraktár u. 34. II. emelet) Hétfőn: 13-17, szerdán 8-16, és pénteken 8-12 óra között, valamint letölthető a www.ferencvaros.hu honlapról. (Ez a felhívás tájékoztató jellegű, az esetleges nyomdahibákért nem vállalunk felelősséget.) A pályázaton minden Ferencvárosban lakó polgár vagy közösség, illetve ferenc­városi székhellyel működő közösség részt vehet, aki a pályázati kiírásnak meg­felelő tevékenységet folytat. Az elnyert pályázati összeg működési (rezsi) költségre nem számolható el. Csoportos program megvalósulása esetén (kirándulás, tábor stb.) utaslistát kérünk, mely tartalmazza a résztvevők nevét, címét). Az elszámolás és a tartalmi beszámoló megküldésének határideje 2010. március 31. Az elszámolást és a program megvalósításának rövid tartalmi beszámolóját 2 példányban kell benyújtani: az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöké­nek címezve, de az Oktatási, Kulturális és Sport Irodának megküldve. Eredményhirdetés: 2009. június 30.-ig. ■ A Ferencvárosban szolgálatot teljesítő egyházak, egyházi szervezetek részére a lakosság körében kifejtett szociális missziójuk, karitatív célú oktatási- és kulturális programjaik, egyéb segítő tevékenységük költségei egy részének fedezésére. Pályázati összeg: 6 millió forint. A pályázati feltételek: • Pályázatot bármely - a Ferencváros területén tevékenykedő - egyház, egyhá­zi szervezet benyújthat. Az elbírálásnál az alábbi pályázati célokat tudjuk figyelembe venni: • szociális misszió ellátása - idősek, betegek támogatása, nagycsaládosok természetbeni segítése; • vallásoktatáshoz kapcsolódó tevékenységek; • a kerületben végzett kulturális, közművelődési tevékenység; • nyári táborok, üdültetés megszervezése ferencvárosi gyermekek, fiatalok, rászoruló idős emberek részére. A pályázatnak tartalmaznia kell: • Meg kell nevezni a pályázati program vagy programok megvalósításának módját, személyi feltételeit és egyéb forrásból (saját erőforrás, más szerveze­tektől, intézményektől kapott támogatások) származó anyagi feltételeit. • A benyújtott pályázatot cégszerű aláírással és pecséttel el kell látni, továbbá a szervezet képviselőjének nevét és elérhetőségét (pontos postacím irányító­számmal, telefonszám, mobiltelefon szám, e-mail cím) meg kell jelölni. • Csoportos programok esetén (kirándulás, táborozás stb.) megvalósulása esetén.utas listát kérünk, amely tartalmazza a résztvevők nevét, címét. Az elszámolás és a tartalmi beszámoló megküldésének határideje 2010. már­cius 31-e. Az elszámolást és a program megvalósításának rövid tartalmi be­számolóját 2 példányban kell benyújtani: az Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil Szervezeti és Egyházi Bizottság elnökének címezve, de az Oktatási, Kulturális és Sport Irodának megküldve. A pályázatokat 2009. április 30-ig, 2 példányban, zárt borítékban kell benyúj­tani a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil Szervezeti és Egyházi Bizottságához címezve, de az Ok­tatási, Kulturális és Sport Irodának megküldve. A borítékra kérjük ráírni „Egy­házak és egyházi szervezetek pályázata”! Eredményhirdetés: 2009. június 30.-ig. Budapest Főváros IX. kér. Ferencvárosi Önkormányzat Környezetvédelmi, Közterületi és Közbiztonsági Bizottsága „Házankénti szelektív gyűjtés 2009" címmel pályázatot hirdet a Budapest IX. kerület Ferencváros területén lévő társasházak részére. A pályázat célja: A házankénti szelektív gyűjtés bevezetése 50 társasház részvételével. Az önkor­mányzat közreműködő cég segítségével házanként 2 db színkód helyes, szabvány, megfelelő felirato­zással ellátott 240 literes új konténert biztosít a társasházaknál keletkező papír és műanyaghulladék (palack+fólia, zacskó) lépcsőházi begyűjtésére. A részvétellel - a környezet kímélése mellett - jelentős megtakarítás érhető el. A program társasházaknál 25-35 százalékos szemétmennyiség és szemétdíj csökkenést, 12-17 százalékos hulladékkezelési költségmegtakarítást jelent, ami havi szinten társasházanként kb. 10 400 Ft-os nettó átlagos havi megtakarítás. Eredményes alkalmazás esetén egy kuka használatát biztosan ki lehet váltani. A pályázat formája: írásos, levélben történő jelentkezés. Pályázatnak tartalmaznia kell: 1. Pályázó nevét, címét, cégszerű aláírását, kapcsolattartó nevét, elérhetőségét 2. A társasház szelektív gyűjtésre alkalmas helyszínének paramétereit (hossz, szélesség bejárat mére­te, lépcső van-e stb.) 3. A társasház közgyűlési határozatát, melyben döntött a pályázaton való részvételről, a pályázati fel­hívás feltételeinek elfogadásáról és az önrész befizetésének vállalásáról. Az önrész összege havi bruttó 3600 Ft azaz évi 43.200 Ft melyet át kell utalnia a pályázónak az önkormányzat számlájára. 4. Nyilatkozat a hulladékgyűjtő konténerek rendeltetésszerű használatáról. A szelektív gyűjtő edényekért a használó felelős, azok megrongálása, megsemmisülése, eltulajdonítá­sa esetén köteles a pótlásra, kártérítésre. A pályázat értékelése: A pályázat beérkezését követően, a pályázat elbírálásról a Környezetvédelmi, Közterületi és Közbiztonsági Bizottság határozat útján dönt. A pályázatokat 2009. augusztus 31-ig lehet elküldeni a Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi munkatársa (Sebők Endre 1092 Bp. Bakáts tér 14.) részére. További infor­mációk a 215-1077/380 melléken, illetve a sebok@ferencvaros.hu mail címen kérhetők. A pályázatok elbírálása 2008. szeptember 30-ig történik meg. A pályázaton elért eredményekről a pá­lyázók értesítést kapnak. A borítékra kérjük, írják rá: „Pályázat házankénti szelektív gyűjtés 2009.” A pályázat elbírálásának főbb szempontjai: A beérkezés sorrendje, elbírálás során előnyben kell részesíteni azokat a pályázó társasházakat, ame­lyek az előírtnál nagyobb önrészt vállalnak. Azokat a pályázatokat, amelyek a pályázati kiírásnak nem felelnek meg, érvénytelen pályázatnak kell tekinteni. Pályázat a „Föld Napja" alkalmából Bp. Főv. IX. kér. Ferencváros Önkormányzatának Környezet- védelmi- Közterületi- és Közbiztonsági Bizottsága pályázatot hirdet a lakókörnyezet ingatlanon belüli parkosítására, a zöldfelületek bővítésére, gondozására. A pályázaton részt vehetnek a IX. kerület területén lévő társas­házak, önkormányzati tulajdonú lakóházak, intézmények akik a belső zöld udvarokat, előkerteket kívánják gondozni (kivéve a Jó­zsef Attila-, az Aszódi és a Gyáli úti lakótelep társasházait). Pályázati feltételek: • A pályázó vállalja az érintett zöldfelület további folyamatos gondozását • Társasházanként, intézményenként csak egy pályázat nyújt­ható be • Pályázni lehet az alábbiakban felsorolt növényekre, anyagokra legfeljebb bruttó 50 ezer forint értékhatárig Előnyt jelent a pályázó társasház, lakóközösség, intézmény ré­széről a munkálatokhoz, költségekhez való önerős hozzájárulás. A pályázat beadási határideje 2009. április 10. A pályázatok elbírálása 2009. április 30-ig megtörténik. A nyer­tes pályázók részére az anyagok és növények lakcímre szállítá­sa - előzetes értesítés alapján - 2009. május 4. és május 31. között történik. A pályázatok leadhatók ügyfélfogadási időben, vagy feladhatók postán vagy faxon a Beruházási és Városüzemeltetési Irodára (Bp. IX. Üllői út 45., fax 2 152 438). További információk a 215- 8149-es telefonon, Kovács István főkertésznél kaphatók. A pályázatban a társasház kapcsolattartójának nevét, telefon­számát fel kell tüntetni. Az igényelhető anyagok bruttó egységárai: • gyöngykavics TO 920- Ft/m3 • termőföld 5 760-Ft/m3 • zsákos virágföld 40 l-esl 140- Ft/db • komposzt 14880-Ft/m3 • marhatrágya40l-esl 176-Ft/db • fűmag 1320-Ft/kg • virágpalánta 144-Ft/db • évelő 534-Ft/db • konténeres sövénycserje 504-Ft/db • konténeres virágzó cserje 600-Ft/db • díszfa földlabdás 14 400- Ft/db • tuja 6 000- Ft/db • muskátli 624- Ft/db ■ balkonláda (80 cm alátéttel) 1080- Ft/db A nyertesek írásban kapnak értesítést. Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-Testületének felhívása a Sport Alapból történő támogatás igénylésére A Sport Alap célja: A Ferencvárosban legalább egy éve be­jegyzett vagy bejegyzett telephellyel rendelkező sportegyesü­letek utánpótlás-nevelésének támogatása. A Sport Alap összege: 15 millió forint A támogatottak köre: Az utánpótlás neveléshez külső támogatás megszerzését igazoló szakosztályok. A támogatás összege: A Sport Alapból az utánpótlás neve­léshez külső támogatás megszerzését igazoló szakosztály a külső támogatás összegével, de legfeljebb 2.5 millió forinttal támogatható. A támogatás igénylése: Az egyesületek írásban, 2009. április 30. napjáig igényelhetik. A pályázó szakosz­tály csak akkor kaphat támogatást 2009-ben a Sport Alap­ból, amennyiben a 2008. évben elnyert önkormányzati támogatással elszámolt. Az igénylés mellékletei: • az utánpótlás-nevelés részletes ismertetése, az elért eredmények felsorolása • a külső támogatásról szóló együttműködési illetve támo­gatói szerződés, • a külső támogatás átutalásának igazolása. Az igénylések elbírálása: A támogatásról a Ferencvárosi Ön- kormányzat Oktatási Kulturális és Sportbizottsága az igény­lési határidőt követő 30 napon belül dönt. Elszámolás: A támogatás összegének felhasználásáról a tá­mogatási szerződésben meghatározott módon kell elszá­molni. Az igénylést postán, vagy személyesen a Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hiva­tala Oktatási Kulturális és Sportirodáján, Bp. IX. Közraktár u. 34., munkanapokon 8.00-16.00 óra között lehet benyúj­tani. Információt Völgyesi Attila ad, elérhető a 216-3214/17 mellék számon

Next

/
Oldalképek
Tartalom