Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)
2009-02-27 / 8. szám
Fotó: Intercom 4 K ULTÚRA Ferencváros 2009. február 27. MOZISAROK Hét élet A tavaly világsikert aratott, bár kissé felemásra sikeredett Hancock című akcióvígjáték után Will Smith egy lélektani dráma főszerepében tér vissza a filmvászonra. A pályáját annak idején komikusként kezdő Smith az utóbbi években többször is próbálkozott komolyabb karakterek megformálásával. A Boldogság nyomában című produkcióban nyújtott alakításáért 2007-ben Oscar-díjra is jelölték. A filozofikus hangvételű Hét élet egy magát Ben Thomasnak (Will Smith) nevező férfi különös tervét és annak megvalósítását mutatja be. Gábriellé Muccino rendező rendhagyó koncepcióra építi filmjét. A nyitó képsorokon Thomas éppen a mentőkért telefonál. Öngyilkosság történt, közli a diszpécserrel, áldozatként pedig önmagát nevezi meg. Ez után vágás, főcím, és napokkal, hetekkel (?) korábbra ugrunk. Thomast látjuk, amint éppen emberek után nyomoz. Jó embereket keres, a szó leghagyományosabb értelmében veti'jó embereket? akiknél?'segítségre van szükségük. Betegséggel vagy éppen saját démonaikkal küzdő, sorsuk által sújtott embereket, akiknek esélyük sincs arra, hogy saját erejükből oldják meg a problémáikat. Zavarba ejtő, rejtélyes magánnyomozásának indítékai, céljai lassan tárulnak fel előttünk. Egy baleset emlékei kísértik a férfit. Rájövünk, Thomas súlyos titkokat őriz, ezektől szabadulna meg az általa kiválasztott szerencsétle- neknek nyújtott segítséggel. Miközben látszólag tökéletes terve kivételezésének végéhez közeledik, beleszeret az egyik kiválasztottba, egy szívtranszplantációra váró, fiatal nőbe (Rosario Dawson elbűvölő), és addig elfojtott emlékei a felszínre törnek... A boldogság nyomában után a Hét élet a második közös filmje Will Smithnek és Gábriellé Muccino rendezőnek. Az olasz származású filmes munkamódszerei az európai művészfilmek hagyományait követik. A szavak helyett a szuggesztív színészi alakítások és a gyönyörűen fényképezett képsorok mesélik a történetet. A film képi világáról így vall Muccino: „A látvány a történetmesélés egyik rétege a filmben. Azért stilizáltuk, mert érzékeltetni szerettük volna, hogy mi van Ben lelkében, ő hogyan látja maga körül a dolgokat. Philippe Le Sourd operatőrrel híres festményeket választottunk tájékozódási pontnak, és van egy olyan érzésem, hogy Philippe szinte ugyanúgy «festette» a filmet: sivár látvánnyal kezdődik, és fokozatosan uralják el a ragyogó színek.” A remek stílusérzékkel fotografált képsorok varázslatos kísérőzenéjét Angelo Milli komponálta, akinek ez az első, amerikai produkcióhoz készített filmzenéje. Dialógusokból vagy éppen belső monológokból csak annyi hangzik el a filmben, amennyi a cselekmény pontos megértéséhez feltétlenül szükséges. A film megtekintése után amúgy is bőven lesznek kérdések, amelyeket feltesz magának a megrendült néző a látottakkal kapcsolatban. Michael J. Riva Oscar-díjas látványtervező így emlékszik vissza a film előkészületeire: „Keresztül-kasul jártam Los Angelest olyan helyszínek után kutatva, amelyek jól meg tudják jeleníteni egy-egy szereplő jellemét. Elég reménytelennek tűnt megtalálni például a romantikus rétet ezen a sivatagos vidéken, de még ez is sikerült Malibuban.” A szívszorító, ám egyben felemelő, mágikus hatású, nagy költségvetésű filmdráma koncepciója kockázatos vállalkozásnak tűnhetett, azonban az amerikai siker a készítőket igazolta. Todd Black producer szerint: „Ez az igazi kihívás: 2008-ban megcsinálni egy love storyt.” A film sikerének kulcsát pedig egyértelműen a rendezői munkában látja: „Muccino munkamódszeréhez tartozik, hogy sokat és intenzíven próbál a színészekkel, hogy feltárják minden figura, minden szituáció lényegét. Az ő temperamentuma egyébként is jól illik egy ilyen drámához. Gábriellé képes a színészekből mélyről jövő, zsigeri érzéseket felhozni, amelyek aztán meg is jelennek a vásznon - ettől lesz szenvedélyes, magával ragadó a film.” CS. D. Filmes nyereményjáték Adjon választ alábbi kérdésünkre, és juttassa el március 9-ig a szerkesztőségbe postán, e-mailben vagy személyesen! A kérdésre helyes választ adók között kisorsoljuk a Lurdy Házban található Palace Cinemas kétszer két tiszteletjegyét. (A válasz mellett ne felejtsék el feltüntetni telefonszámukat vagy egyéb elérhetőségüket) E heti kérdésünk: 2001-ben melyik Michael Mann-film főszerepéért jelölték Oscar-díjra Will Smitht? A február 13-i szám filmes játékának megfejtése: az Észvesztő volt. (Ezzel a filmmel nyert Angelina Jolié 2000- ben Oscar-díjat a legjobb női mellékszereplő kategóriában) Nyerteseink: László Pálné és Siklói Piroska. A nyereményhez gratulálunk! A szerkesztőség címe: 1094 Budapest, Ferenc tér 11., e-mail: ferencvaros@maraton.plt.hu Osztott dekoráció a Pincegalériában A „Splitdeco” szó jelentése osztott dekoráció, és a kiállítók szerint egy most megteremtődő új művészeti irányzatra utal. Ezek a képek egy eddig ki nem aknázott lehetőséget jelentenek a modern belsőépítészeti tervezésben, a belső tér dekorációfestészettel, vagyis színekkel és formákkal való kibővítését. A Ferencvárosi Pincegaléria most ilyen képeket mutat be a látogatónak. Érdekes megoldásaival az épületbelsők újszerű, esztétikus kialakításához nyújt újfajta lehetőséget az a technika, amelyet ezen a kiállításon bemutat a két kiállító. Valójában találmánynak azért nem nevezném, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy a Splitdecónak elnevezett és - mint a megnyitón kiderült - már szabadalmaztatott magyar termék a hagyományos „művészet” felől közelíti meg az épített belső tér esztétikus, egyéni kialakítását. Tulajdonképpen itt egy - több részből álló - képről van szó, amely nem a megszokott négy- szögletes keretben kerül fel a falra, hanem az építészeti elemekhez igazodva helyezkedik el a kívánt falrészeken. Ez a gondolat nem új! Az avantgárd művészetben az úgynevezett „formázott vásznak” is hasonlóak voltak, a festészeSelmeczi Zsuzsanna és Orgoványi Gábor kiállítása Realista részletekben gazdag képmontázsok jönnek létre ti gyakorlatban pedig meglehetősen megszokott gyakorlat az osztott vásznak használata. Itt valószínűleg a populáris felhasználás lehet az újdonság, és az építészeti térnek való ilyen mértékű alárendeltség, valamint a téma esetleges személyessége. (Bár ha a Sixtus- kápolna freskóira gondolok, hát... akkor már ez is volt). A képek vegyes technikával készülnek, ami azt a munka- módszert takarja, hogy a számítógép festőprogramjával virtuális festmények készülnek, amelyekbe digitalizált fotókat vagy ezek részleteit is bedolgozzák. így realista részletekben gazdag képmontázsok jönnek létre, amelyeket bőségesen feldíszíthetnek a számítógép adta lehetőségekkel, különleges harmóniákkal, felületi játékokkal. A vékony, speciális vászonra kinyomtatott képekbe az alkotó hagyományos olajfestékkel vagy a ma divatos akrillal belefest - tovább dolgozva a képet. Ha újdonságot keresünk, akkor talán ez lehet az. A kiprintelt és megfestett vásznakat szilárd alapra kasírozzák, majd az alkotó egy általa gondolt artisztikum szerint tördeli a képet, és alakítja kívánság szerint a megadott helyre. így ez egy egyedi, megrendelésre készített műalkotás lesz, amely mind témájával, mind kreatív formájával illeszkedik az adott helyiség építészeti elemeihez, hangulatához. A festmények Orgoványi Gábor munkái, a különböző ipar- művészeti tárgyak díszítését Selmeczi Zsuzsanna készítette. Már a megnyitón is látszott, hogy a virtuóz módon előadott munkáknak nagy közönség- sikerük lesz. A színes, realista részletekben gazdag festmények (a néző tudata által kiegészítendő képhiányokkal) a modern festészetben annyira hiányolt érthetőséget kínálják. A kiállítás címe: Szavak képmásai - költött festők, ugyanúgy fikció, mint maga a műfaj. Ezek a kiállított festmények, sohasem élt, irodalmi alakokként létező művészek sosemvolt életművéből válogatott darabok, stílusparódiáknak mondanám, ha az alkotó nem gondolná mégis véresen komolyan őket. A képek másik része a közterületeken fél füllel meghallott párbeszédfoszlányok örvényszerűen kavargó lenyomatai. A bemutatott vázákon különös hatásúak az üvegre felkasírozott, nyomtatott vászondarabok. Mostani bemutatkozása után is gyakran fog találkozni a kerület lakossága az Artoris Műterem Splitdecóival, mert műtermük a IX. kerületi ön- kormányzattól helyiséget és állandó kiállítótermet kapott a Ráday utcában, ahol várják a kísérletező kedvű digitális alkotókat is. A kiállítás március 7-éig látogatható a Ferencvárosi Pincegalériában. Knox Designlubloy Lubloy Zoltán kerámiái a Ráday Galériában Művészi, ám amellett teljes mértékben használható porcelán- és kerámiatárgyakkal ismerkedhet meg a tárlatlátogató közönség a Ráday Galériában Lubloy Zoltán fiatal keramikusművész március 3-áig nyitva tartó kiállításán. A kirakatban a külföldön is ismertté vált kaktuszváza-so- rozat darabjai csábítják be a sétálókat a kiállítótérbe. A fiatal formatervező művész porcelánból és kerámiából készíti különleges formájú, humoros díszítményekkel ellátott, művészi értékük mellett a használatnak is teljes mértékben megfelelő tárgyait. A földszinti kiállítótérben többek között az úgynevezett „félvázák” láthatók, amelyek sík vágásfelületét a művész rokokó ruhás hölggyel, virággal vagy - tréfálkozván a látogatóval, potenciális vásárlóval - a vázába helyezett virágot a váza oldalára festett virághagymákban, gyökerekben folytatja. Megcsodálhatja még a tárlatlátogató a kacsás vázákat, a robusztusabb kerámia, valamint a karcsú, vékony falú porcelán teáskészleteket, majd az emeleti kiállítótérben folytathatja a nézelődést. Az itt kiállított tárgyakon is tetten érhető a művész humora: a halasváza-sorozat egyik darabján szájában nyers halat tartó férfi domborműve kapott helyet. Nem kevésbé meghökkentő képzettársítás a rokokó váza, melyen a korabeli ruhában és kalapban pompázó hölgyet a művész egy robbanásveszélyre figyelmeztető bárca társaságában festette le. A Designlubloy saját márka, nívós tárgyakat fémjelez, egyben kötelezi is a művészt a folytatásra, valamint az új utak keresésére. A Ráday utca 8. alatt látható kiállítás hétfőtől péntekig 11-18, szombaton 10-13 óráig tekinthető meg. Krivánszky Árpád A vázába helyezett virág a festett gyökérben „folytatódik” Orrszarvúk már a spájzban Rinoceritisz - lonesco-bemutató a Stúdió „K”-ban A felbukkanó orrszarvúk a rombolást, a pusztítást, az ordas eszméket jelképezik A darab szerzője, Eugene Ionesco az abszurd dráma megteremtőinek egyike. Első műve, az 1949-ben megjelent A kopasz énekesnő - Beckett Godot-ja mellett - a 20. század leghíresebb polgárpukkasztó színdarabja. A Stúdió „K”-ban február 6-án bemutatott Rinoceritiszt Ionesco 1959-ben írt Orrszarvú című műve alapján vitte színre Vékes Csaba rendező. Marton László, a Vígszínház nemrég távozott főrendezője mondta, hogy a színházi rendező agya olyan, mint egy könyvtár. Benne sorakozik a képzeletbeli polcokon a világ összes drámaírójának - Aisz- khülosztól Zalán Tiborig - minden műve. A rendező ezekből válogat, aszerint, hogy mit akar elmondani a saját korának a saját koráról. Nos, ez esetben érteni vélem, miért éppen Ionesco Orrszarvúját vette le Vékesi Csaba a maga könyvespolcáról. Bár az abszurd „értelmét” nem szabad firtatni, nem kell megfejteni, Ionescónak ezt a darabját mégis afféle allegóriaként szokás emlegetni. Az álmos kisvárosban felbukkanó és elszaporodó orrszarvúk a rombolást, a pusztítást, az ordas eszméket jelképezik, még konkrétabban a fasizmust. Ez az értelmezés helytálló lehetne akár napjainkra, és akár a Stúdió „K” előadására is. Ki se kell már dugni az orrunkat, hogy érezzük az odakint grasszáló orrszarvúk bűzét, halljuk fenyegető csör- tetésüket. Csak hát épp ezt, a fenyegetést és a fenyegetettséget nem érzékelteti ez az előadás. Itt nincs semmi tétje a dolognak. A néző nem fél, nem rendül meg, nem kap a fejéhez, és nem döbben rá semmire. Elszórakozzák a dolgot, igaz, jól szórakozik a néző is. Túlságosan is jól, s anélkül, hogy rádöbbenne bármire is. Hogy megborzon- gana, hogy összeszorulna a gyomra. Nem elég ütős-zú- zós ez az előadás. Jól elszórakozunk a tojásautomatán, mely feliratán tojásételek sorát kínálja, a pénzt is benyeli rendre, de a városi tanács nevében elismételt udvarias köszöntésen kívül semmit sem lehet kapni tőle. Jól szórakozunk a logikatanár (Spilák Lajos) őrült szillogizmusain, és bravúrosan végrehajtott gyakorlat Nagypál Gábor átváltozása. Mosoly- gunk rajta, hogy „spontán” tüntetést szerveznek a városi tanács elé, ahová tojással teli kosárral igyekszik a főnökné (Nyakó Juli), kinek férje az első rinocérosz a kis közösségben. A szereplők egy meghatározhatatlan munkahelyen (lehet iroda, raktár, szatócs- üzlet) dolgoznak, illetve nem dolgoznak, jönnek-mennek, rohangálnak, fecsegnek, isznak, unatkoznak. Az első rinocérosz megjelenése még okoz némi riadalmat, aztán szépen sorban - legalább történik valami? - minden ember állattá válik. Egyedül a „nekünk jutott főhős”, a kissé alkoholista, kissé szétesett, lecsúszott, amolyan se hús, se hal Béranger (Hannus Zoltán) marad meg embernek. Miért éppen ő? Talán, mert őt még annyira sem érdekli semmi, mint a többieket? Esetleg, mert szerelmes lett? Bár ez a szerelem sem elég meggyőző, meg aztán szíve hölgyét, a szeleburdi Daisyt - Rusznák Adrien - is legyűri végül a rinoceritisz. Az unalom, a céltalanság, a semmittevés hívja elő a bennünk lakozó állatot? Lehetséges. A szörnyű következmények érzékeltetésével, a revelációval a Stúdió „K” azonban ezúttal adósunk maradt. Ferencz Zsuzsa