Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)

2009-12-07 / 21. szám

10 KÖZÉLET Ferencváros 2009. december 7. Berzengócia Mesebolt nyílt a Berzenczey utcában Buszok a tilosban A Bakáts utcában régi probléma a turistabuszok parkolása Kevés gyerekeknek szóló üzlet van Ferenc­városban, olyan pedig Budapesten sincs, ahol nem csupán „játékraktár”, hanem igazi „gyermekszórakoztató központ” várja a szülőket és csemetéiket. Nálunk azonban már ilyen is van. Rendszeres programok, rajzasztal, megfog- dosható játékok várják a gyerekeket a korábbi military shop, majd gyógyászati segédeszkö­zöket forgalmazó üzlet helyén, a Berzenczey utca 29. szám alatt, az utca és a mesebeli or­szág nevének keresztezéséből született névvel megnyílt boltban. John Emese és párja, a bolt tulajdonosai fontosnak tartják, hogy minősé­get és változatosságot kínáljanak, így a pol- ÖÖkön rengeteg egyedi gyártású, hazai játék található, amelyek gyártójuk kézműves szak­tudását dicsérik. A külföldi termékek között olyan nagy márkák szerepelnek, amelyeknek gyártója szintén garancia a kiváló minőség­re. A játékok mellett mese- és ismeretterjesztő könyvek, zenés lemezek is kaphatók, amelyek megfelelnek a legkisebbek, de a kisiskolások érdeklődésének is. Az üzletbe betérőket taná­csokkal is segítik, milyen játékot, könyvet, ze­nét vásároljanak adott korú gyermekeiknek, hogy fejlődésük harmonikus legyen Épp ezért a tulajdonosok munkáját segíti egy fejlesztő­pedagógus, aki igény szerint egyénre szabott szűrést, felmérést, illetve fejlesztési progra­mot dolgoz ki szükség esetén a gyerekek 7-10 éves koráig. (A későbbiekben csoportos fej­lesztő foglalkozások elindítását is tervezik.! Berzengóciában csupa öröm az élet, s min­den egyes nap tartogat valami meglepetést a gyerekeknek, akik kézműveskedhetnek, raj­zolhatnak, „társasozhatnak”, de van diave­títés és meseolvasás is. S mindezt kulturált és minden igényt kielégítő körülmények kö­zött, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt jól érezhessék magukat a „mesés” környezetben akkor is, ha csak rövid időre térnek be néze­lődni, s akkor is, ha egész délutánjukat ott szándékoznak tölteni. Steiner Gábor A képviselő-testületi üléseken az elmúlt időben többször felmerült, hogy a Bakáts utcában a hajókiránduláson részt vevő turistákra várakozó autóbuszok a sza­bálytalan parkolás okozta balesetveszé­lyen túl a környező épületekben élőket is zavarják. Evek óta gondot okoznak a Bakáts utca Köz­raktár utca felőli végén a szabályosan a jár­dára merőlegesen parkoló gépkocsik mögötti úttesten megálló turistabuszok, amelyek a Nehru-partról induló sétahajókra hozzák a lá­togatókat, és a hajók visszatértéig ott várakoz­nak, szabálytalanul, a levegőt szennyezve és balesetveszélyt is okozva. Bár a tél beköszöntével a probléma most nem annyira aktuális, mint a turistaszezonban, mégis érdemes foglalkozni vele, hiszen meg­nyugtató és végleges megoldás mind ez idáig nem született az ügyben. Pedig Zombory Mik­lós képviselő többször is felvetette a testületi „ ülésen, és a képviselők egyet is értettek abban, | hogy az utca lakói és az ott közlekedők érdeké- f ben mihamarabb rendezni kell az időről időre gondot okozó helyzetet. A szabálytalanul parkoló buszok több szem­pontból is balesetveszélyesek a Bakáts utcá­ban. A parkoló autók a buszok között tolatva nem láthatók a forgalomban részt vevők szá­mára, és az induló autós sem látja egyik irány­ból sem a közeledő járműveket. Másrészt a Közraktár utcából a Bakáts utcába kanyarodó menetrend szerinti autóbuszok a szűk kanyar miatt már a Közraktár utcában a középvonal átlépésére kényszerülnek, a Bakáts utcában pedig csak az ellenkező irányú forgalom sáv­jában tudják kikerülni a szabálytalanul parko­lókat. Ennek következményeként a megállóba sem tudnak szabályosan beállni, ami a le- és APRÓHIRDETÉS A „KICSI BOCS” Óvoda (1092 Budapest, Erkel u. 10.) „A gyermekek egészséges fejlődésé­ért” Alapítványa köszönetét mond azoknak, akik személyi jövedelemadójuk egy százaléká­nak felajánlásával hozzájárultak az alapítvány működéséhez. A 273 275 Ft-ot játékok vásárlá­sára, kiránduláshoz autóbusz költségeire fordí­tottuk. Adószámunk: 18061907-1-43 A „Kaptár Alapítvány az Óvodás Gyerme­kekért!” kuratóriuma köszönetét mond mind­azoknak, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékával támogatták szervezetünket. A befolyt 230 723 Ft-ból udvari karbantartási munkák eszközeire, játékokra, pólókra, belépő­jegyekre, programjainkon kínálatra szánt élel­miszerre fordítottuk. A fennmaradó összeget tartalékoltuk a tavasszal kialakítandó udvari öntözőrendszerre. Adószámunk: 18237876-1- 43, számlaszámúnk: 11719001-20315162 A NAPFÉNY A GYERMEKEKÉRT ALAPÍT­VÁNY kuratóriuma köszönetét mond mind­azoknak, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékát az alapítvány számára felajánlották. A befolyt összeget - 358 369 forintot - udvari árnyékoló készítésére, 4 db CD-lejátszó vásár­lására és a gyermekeknek Napfény-kendő be­szerzésére fordítottuk. A fennmaradó összeget az óvodai öltözőpadok cseréjére költjük. „Ugrifüles Alapítvány az Óvodás Gyerme­kekért” (1091 Budapest, Hurok u. 9.) a 2008. évi személyi jövedelemadó egy százalékából befolyt 204 665 forintot az udvar öntözőbe­rendezésének kiépítésére fordította. Köszön­jük a támogatást mindenkinek. Adószámunk: 18237883-1-43 Az Epres Alapítvány az Óvodás Gyermekek Neveléséért játéktároló szekrényeket vásárolt a 2008. évi személyi jövedelemadó egy száza­lékából befolyt 187 111 forint összegből. Kö­szönjük, hogy támogattak bennünket. &l(ogatkató áron kényeztesse mayát tiszta, kényelmes környezetken! /l//-nál! n- Gebikűt - manikűr ( 9*- tfaraffinos kéz-lákápolás (\ \ (száraz, repedezett körre) * J- diák frissítő masszázs '- &yész test frissítő masszázsa- *An,- kát,- lákfej masszázs- *Aromaterápiás masszázs illóolajokkal- Zkai masszázs (feszültség oltására) Budapest, IX., Gátu. 9-11. 2/ü Bejelentkezés: 06-20-9455-764 ^.uai akciói -4 szórólap felmutatójának 9 • W % kedvezményt adok Uete mbet*'-» a testmasszázsbóll Várom regi és új kedves vendégeimet! I ...Dióhéjba ültek, leereszkedtek a Küküllőn, és meg sem álltak Berzengóciáig A szabálytalanul parkoló buszok nemcsak balesetveszélyesek, de környezetszennyezők is felszállókat, főként az időseket, a gyerekeket, a kismamákat és a járásukban korlátozottakat hozza képtelen helyzetbe. A turistabuszok az egészséget is káro­sítják. A sofőr egész napját a buszban tölti, nyáron a hűtés, télen a fűtés miatt járatja a motort, ami a zaj, a szag és a veszélyes égés­termékek miatt lehetetlenné teszi a környé­ken az ablaknyitást. Bár a rendőrség ígéretet tett a terület fo­lyamatos ellenőrzésére, a képviselő szerint végleges megoldást az jelentene, ha a közös­ségi közlekedés járműveit kivéve megtiltanák a buszok behajtását a Bakáts utcába. Ehhez azonban a főváros jóváhagyása szükséges. A legutolsó információk szerint azonban ta­vaszra megoldódhat ez a sokak életét megke­serítő probléma. Steiner Gábor Gondozás Középkorú hölgy vállalná idős hölgy vagy úr gondozását, ápo­lását, akinek nincs hozzátarto­zója, és egyedül él. Anyagilag és lelkileg támogatnám, kölcsönös megbecsülés. Kérem, hívjon biza­lommal, megbeszéljük! Telefon: 06-70 406-2494, Erzsébet. Szolgáltatás Zárlakatos-gyorsszolgálat. Zárjavítás, zárcsere, betörésbiz­tos hevederzár szerelése, ajtórács, ablakrács, egyéb lakatosmunkák. Galériakészítés stb. Tel.: 06-30 961-3794 Budapest IX., Viola u. 23-25. szám alatt új építésű, kétszintes teremgarázsban parkolóhelyek eladók/kiadók. A parkolóhelyek vételára: 2 100 000 Ft-tól. Bérleti díja: 12 ezer Ft+áfa. (1 havi kaució szükséges!) Időpont-egyeztetés: 06-30 3311-335 Üzlethelyiség kiadó! Utcafronti bejárattal, a IX. kér.-beit, a Bokréta és a Tűzoltó u. sarkán galériás, 107 nm-es üh. kiadó! Irányár: 120 ezer Ft/hó. Érd.: 06-20 489-8433 v. 06-20 402-4848 ELADÓ LAKÁSOK f; , ' j® Klíniknál 40 nm-es, konvektoros, alacsony költségű lakás eladó: 9,6 M Ft. Epreserdő u-ban kiváló állapotú, , világos, 27 nm-es lakás eladó 8,4 MFt Ferenc téren igényesen felújított, 73 nm-es, 2,5 szobás, církó fütéses lakás 23,9 M Ft-ért eladó.---------------- ----------•— ------------------"“’•’T--; K linikáknál teljesen felújított 1,5 szobás, galériás, 57 nm-es lakás eladó. 14 MFt Azonnal költözhető 37 nm-es felújított lakás a Vendel u-ban :10,9 MFt Napfény utcai kiváló állapotú, 56nm-es, kétszobás, erkélyes lakás eladó 14 MFt MAVALUX INGATLAN AIX. KERÜLETI SPECIALISTA IX. Bakáts utca 1. Tel: 1/215-14-90, 30/718-38-24 www.ingatlanok-hitelek.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom