Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2008-06-06 / 22. szám

Ferencváros 2008. június 6. MELLÉKLET 7 ÚTRA KELÜNK Nyáron is lehetünk betegek Ne felejtsük otthon a gyógyszereinket sem! A legtöbben még csak terve­zik nyári utazásukat. Sokan úgy vélik, néhány ruhadarab, tisztálkodószerek, fürdőru­ha, napszemüveg és a napolaj mellett nem sok mindenre lesz szükségük, hiszen nyár van. Ám egy külföldre terve­zett út előtt nem árt alapo­sabban felkészülni, főképp, ha távoli tájakra készülünk. A kellemetlenségek nagy ré­szét így elkerülhetjük. Utazás előtt készítsünk lis­tát a szükséges gyógyszerek­ről. Kezdjük mindjárt azokkal, amelyeket rendszeresen kell szednünk, majd vegyük szám­ba azokat is, amelyekre csak esetleg lehet szükségünk. Fontos, hogy ne csak a már­kaneveket ismerjük, hanem a gyógyszerek hatóanyaga­it is, hiszen megeshet, hogy az idegen országban az adott márkát nem forgalmazzák, a hatóanyag alapján azonban az eredetit - szükség esetén - pótolhatjuk másikkal is. Ezért vigyük magunkkal gyógyszere­ink betegtájékoztató leírásait is, ezekből az orvos megálla­píthatja, milyen mennyiségű helyi gyógyszert kell rendelnie számunkra. Asztmás, allergiás vagy diabéteszes betegeknek ajánlott, ha egy kis karszalag­ra feljegyzik a betegségükre vonatkozó információkat, ez ■ 4 ■ , ii. ■ egy váratlan rosszullét esetén életmentő lehet számukra - persze, ha a karszalagot állan­dóan viselik is. Sok ország vámosai gya­nakodva kezelik a külföld­ről behozott gyógyszereket, gyanúsnak találhatják őket, például feltételezhetik, hogy kábítószer, különösen olyan esetekben, amikor injekció­ban beadandó gyógyszereket (ilyen a cukorbetegek inzulin­ja), tűt és fecskendőt viszünk magunkkal. Ezért valamennyi gyógyszerünket eredeti dobo­zában vigyük magunkkal, és kérjünk a háziorvosunktól iga­zolást - ha tehetjük, legalább angolul, de még jobb, ha több nyelven - arról, hogy e gyógy­szerekre szükségünk van. Az igazolást állandóan tartsuk magunknál. Gyógyszerekből mindig töb­bet vigyünk magunkkal, mint amennyiről előre tudjuk, hogy fel fogjuk használni. Tároljuk őket vízhatlan és ütésálló do­bozban, a lehető leghűvösebb helyen, napfénytől - és persze a gyerekek, állatok elől is - el­zárva. Figyeljünk arra, hogy a gyógyszerek lejárata ne utazá­sunk idejére essen. Az elsősegélycsomagban le­gyen hőmérő, olló, csipesz (kullancs eltávolításához), seb­tapasz, különböző méretű géz­lapok, fertőtlenítőszer, sebzáró szalag, esetleg rugalmas kötöző­pólya. Feltétlenül legyen nálunk valami egyszerű fájdalomcsil­lapító (acetaminophen vagy aszpirin), de szükség lehet olyan erősebb, gyulladáscsök­kentő hatású szerekre is, mint az ibuprofen. Szájon át szedhető, rehidratálókat is érdemes vinni (kiszáradást ellen). Készítsünk be hasmenés elleni gyógyszert, rovarcsípés kezelésére szolgáló krémet vagy spray-t, megfele­lő fényvédő faktorú naptejet és a leégés kezelésére szolgáló bal­zsamot. Jó ha van nálunk szem- csepp a gyulladások ellen. Maláriával fertőzött terü­leteken vigyünk magunkkal riasztószert a ruházat és a szúnyogháló kezelésére, va­lamint készenléti malária­gyógyszert. Nagyobb utazásokon szük­ség lehet valamilyen széles spektrumú antibiotikumra is - a bakteriális fertőzések ellen. Ha teljesen magunkra le­szünk utalva, szükség lehet komolyabb felszerelésre is, de ezen eszközök használata már felkészültséget igényel. S. G. Kardiológia-diabetológia Magánrendelő „Ha nincs ideje várakozni....!" / ‘VioCa Ha ön: • Szív- érrendszeri betegségre gyanakszik • Túlterhelt stresszes menedzser • Aktívabb mozgásra készül, és tudni szeretné a kockázatait • Szív-, ér-, vérnyomás problémáinak szakszerű gondozását várná • Vagy csak képet szeretne szívének, keringésének állapotáról Válassza a Viola Kardiológia tapasztalt orvosait! EKG, terheléses EKG, szív ultrahang, 24 órás vérnyomás és EKG monitorozás, doppler, arteriográf, testösszetétel mérés, ingyenes koleszterinszint mérés, laborvizsgálat Bejelentkezés: 3^3-1121 ~ r cím: Budapest IX. kerület Viola u. 5(1 Aiumfo@violakarjiiologia.fui, v lkardiologia.hu 111 /■-' 5 y *■ w-' SOS RENAULT MÉGANE LIMOUSINE KLÍMÁVAL 2 999 000 ft-tól www.renauHbudapest.hu MÁS MÉGANE MODELLEK JÚNIUSBAN AKÁR 500 000 FT KEDVEZMÉNNYEL! RENAULT További akciós modelljeinkről érdeklődjön személyesen! Renault Dél-Pest 1097 Budapest, Könyves K. krt. 5. Telefon: 06 1 476 3100 Az ajánlat 2008.05.01-jétől a készlet erejéig érvényes. Fogyasztás 1/100 km: vegyes: 4,7-8,0; városi: 5,6-10,9; országúti: 4,1-6,4; COrkibocsátás g/km: 124-191. Részletekről és feltételekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! A képen látható autó illusztráció. ^INDECO* teléajtés beépített szekrények kanadai Minőségben, megfizetheti éren, W é* garanciával! ifffi ül iB a&kóder ^ két év ét h°napban MA*PAK d,l Eles helyzetek élesebben I I 37 havi tévécsatorna 2590 Ft! Árgaranciával, 2 év hűségidő vállalása mellett! Kiugró képminőségre vágyik? Válasszon akár 90 csatornából álló kínálatunkból, hogy a digitális tévéadás DVD-szintű élményt nyújtson! Az akció 2008. június 1-jétől visszavonásig érvényes. 5FSS* vSÉI antenna, dig, tel Műsoron \ a minősé« Az akció részletei: www.antennadigital.hu ( 06 40 50 50 40 Egészségügyi egységcsomagot már összeállítva is vásárolhatunk az útra

Next

/
Oldalképek
Tartalom