Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2008-03-07 / 9. szám

Ferencváros 2008. március 7. PROGRAMAJANLO 9 MŰVELŐDÉSI HÁZAK MŰSORA KIÁLLÍTÓTERMEK, GALÉRIÁK Trafó (folytatás) CIRKUSZ - előzetes Aki szerette a Plan B lenyű­göző világát, annak remek hírünk van. A CIE 111 új cir­kuszi csapat a Trafó kedvéért újítja fel IJK című darabját, és zsonglőrködik nekünk három estén át térrel, zené­vel, ritmussal március utolsó napjaiban. SZÍNHÁZ március 8., szombat, 19.00 és 21.00, március 9., vasárnap, 20.00: Mini-a-Túrák I. március 13-18. 20.00: Krétakör Színház: PESTIESTI - vizuális zenés színház Március 15-én, szombaton az előadás után közönségtalál­kozó lesz. Művészetek Palotája március 7., péntek, 19.00: Tánclépés - zenés­táncos vacsorák a Bohém Étteremben március 8., szombat, 11.00: Hangulatkoncert 18.00: Gondolkodó koncertek - táncok, asszonyok, szerel­mek, a Company Canario Historikus Táncegyüttes előadása BULLDÓZER A zenekar eredetileg 1993-ben alakult az XLSisters feloszlása után. Két lemezt készítenek fennállásuk ideje alatt, de csak az első jelent meg, „Véresen komoly" címmel. Működésük öt éve alatt a Demjén- turnén mint háttérzenekar vesznek részt, végigjárják Rózsival az ország szabadtéri színpadait. 1998-ig rockklubok, motorostalálkozók állandó részt­vevői voltak. Ekkortájt azonban a rockzene iránti érdeklődés erősen megcsappant, aminek a következ­ménye, hogy az akkorra elkészített második album a fiókban maradt. A zenekar leállt és más formációkban folytatták munkájukat. 2005-ben az énekes Demeter György találkozott Jankai Bélával, a Prognózis billen­tyűsével és újraalakították a zenekart a RMobil és a RBox volt dobosával, Pálmai Zoltánnal. 2007 februárjától a zenekar állandó klubot kapott a Ferencvárosi Művelődési Központban, emellett siker­rel koncertezik országszerte. Ez év augusztusától tag­jai a zenekarnak Demeter Tamás második énekes, a basszusgitáros Szabó Jusztin, és a szólógitáros Jülek Tamás, a koncertek rendszeres vendége pedig Benkő László az Omegából! Várhatóan idén áprilisban jelenik meg a Bulldózer új nagylemeze, melynek bemutatója szintén az FMK-ban várható április 25-én. Addig azon­ban még érdemes ellátogatni a csapat március 28-i koncertjére, ahol a zenekari tagok korábbi csapatai­nak nagy slágerei is elhangzanak majd! 19.30: Az MR Szimfonikusok hangversenye március 9., vasárnap, 10.00: Cifra Palota - állat­világ, interaktív programok tanulni vágyóknak 11.00 és 15.00: Zene és kép, a Nemzeti Filharmonikus Zene­kar ifjúsági hangversenye 19.30: A Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfo­nikus Zenekar és Oratórium­kórus hangversenyé“ március 10-ig Peeter Sirge: Szférikus terek, az Észt Intézet kiállítása március 10., hétfő, 19.30:Hétfő esti jazz a Cadiillackel, 9:30 Collective & Alien Chatter (Magyarország-USA- Németország) március 11., kedd, 17.00:Hangulatkoncert, Papp Dániel (elektromos gitár) 19.00: Honvéd Táncszínház: Monarchia - Népek tánczai március 12., szerda, 9.45: Ringató, zenés foglalko­zások kicsiknek 15.00 és 18.00: Bogármese - a KFKI Kamarabalett és a Magyar Nemzeti Balett közös produkciója, közreműködnek a Madách Musical Tánciskola növendékei Egyszer, amikor a páncél­fejű gonosz grafitbogarak uralkodtak az erdőben, egy reggelre gyönyörű, gyógyító erejű virág nőtt a rét közepén, és a varázsvirág visszakerget­te a szürkebogar-akat a föld alá,. Ám egy napon hatalmas vihar támadt, és letörte a varázsvirágot... Meséjét írta: Lázár Ervin és Lázár Zsófia, zene: Tallér Zsófia, Faltay Csaba, díszlet, jelmez: Kentaur, színpadra alkalmazta, koreográfia: 4 for one. 19.30: Low holland - flamand Kultfeszt, az Amszterdami Barokk Zenekar és Kórus hangversenye március 13., csütörtök, 17.00: Hangulatkoncert - Buj­dosó Eszter Quartet 19.30: Kováts Kriszta: „Arany­óra” - Arany János balladái a cappella március 14., péntek, 19.00: Budapesti Tavaszi Fesztivál, Philadancöt - The Philadelphia Dance Company Blue 19.00: Tánclépés - zenés­táncos vacsorák a Bohém Étteremben 19.30: Budapesti Tavaszi Fesztivál - a Bayerisches Staatsorchester hangversenye március 16., vasárnap, 10.00: Cifra Palota - Tavasz, interaktív programok tanulni vágyóknak 19.00: Budapesti Tavaszi Fesztivál, Philadanco! - The Philadelphia Dance Company Blue 19.30: Budapesti Tavaszi Fesztivál - Eurofestivalchor Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény IX., Ráday u. 18., tel.: 218-7420 E-mail: helytorteneti@ ferencvarosimuvkp.hu Nyitva tartás: kedd-péntek: 12-18 óráig, szombat: 10-14 óráig KIÁLLÍTÁS „Építsétek az Úr templomát!” - időszaki kiállítás. Megte­kinthető 2008. március 10- éig. Ez a kiállítás a Bakáts téri templom építéstörténetét és művészettörténeti jelentő­ségét mutatja be. 2 B Galéria ___________ R áday utca 47. Telefon: 215-4899; www.pipacs.hu/2b/index.html Nyitva tartás: hétfő-péntek 14-18 h, szombat 10-14 h 3B Berhidi Mária, Imre Ma­riann és Szíj Kamilla kiállítása Megnyitó: március 12., szerda, 18.00 József Attila-Emlékhely IX., Gát u. 3. Tel.: 216-6127 Nyitva tartás: kedd-péntek, 10-18 óráig, szombat, 10-14 óráig. ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS: „Eszmélet” A belépés pedagógusoknak és IX. kerületi diákoknak ingyenes. MÚZEUMOK Iparművészeti Múzeum Moholy-Kozma ösztöndíjasok kiállítása március 1-től. Gyűjtők és kincsek - Az Ipar- művészeti Múzeum gyűjte­ményének legszebb darabjai, december 31-ig Esterházy kincsek - Öt év­század műalkotásai a herceg Esterházyak kincstárából, december 31-ig Oszmán - török szőnyegek az Iparművészeti Múzeum gyűj­teményéből - In memórián Batári Ferenc (1934-2005) március 10-ig Értékmentő szenvedély - Mű­tárgyak magyar magángyűj­teményekből. április 20. Gyűjtők vitrinjei - Legyezők Mártonná Hollóházy Gréti Ferencvárosi Művelődési Központ KIÁLLÍTÁS Várakozás - Konda Szilvia textiltervező iparművész munkáiból, József Attila-lakótelepi Közösségi Ház________ m árcius 8., szombat, 18.00-22.00: Görög táncház a Mydros zenekarral Az együttes zenei hang­zásában arra törekszik, hogy minél színesebben és dinamikusabban játsz­gyűjteményéből. március 16-ig RENDEZVÉNYEK március 12., szerda, 17.30: „Egy Findzsa Kávé...” - oszmán-török akadémia felnőtteknek és fiataloknak A kasmíri selyemszőnyegek világa Gondolatébresztő tárlatve­zetés és előadás, kötetlen beszélgetés és eszmecsere művészettörténészekkel, ré­gészekkel a keleti szőnyegek világáról, egy findzsa kávé (vagy almatea) és török cse­mege mellett! Meghívott előadó: Dénes Sándor, az Első Pesti Sző­nyegtársaság elnöke szón, tiszteletben tartva a görög zene hagyományait. A basszusgitáron kívül csak akusztikus hangszereket használnak. Ez alkalommal is lesz tánctanítás! március 13., csütörtök, 19.00- 21.00: Zártkörű társas­tánc foglalkozás Haladóknak és profiknak március 14.,. péntek, 16.00- 20.00: Nosztalgia klub Hangulatos zenével, tánccal, felhőtlen vidámsággal, tom­bolával, büfével, kulturált körülmények között. Zenész: Putyera Róbert március 19., szerda, 14.00- 16.00: Helytörténeti vetélkedő Kerületi iskolások részére a Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület szervezésében. A kiállítás előterében be­rendezett török kávézóban megvásárolhatóak Múze­umunk régiebbi és jelen­legi kiadványai valamint különféle keleti édességek, párnák, szőnyegek, füstölők, teák és fűszerek. március 19., szerda, 18.30: Polgári Szalon, vendég: Gyarmati Dezső március 11., 18., kedd, 10.00- 16.00: Vásárok ÁLLANDÓ PROGRAMOK József Attila-lakótelepi Öreg­fiúk Klubjának kártya és sakk foglalkozásai: minden hétköznap: 13.00- 20.00 asztalitenisz foglalkozásai: minden csütörtök: 13.00- 19.00 Dési Huber István Művelődési Ház ______ K erületünk képekben Ferencvárosi iskolások fotópályázata A kiállítás megtekinthető március 31-ig. Palace Cinemas LURDY február 21. - február 27. Film címe Szinkron/ felirat Korhatár 10:00 11:00 12:00 13:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00 21:00 22:00 Hipervándor SZ 16 10:15 12:15 14:15 16:15 18:15 20:15 22:15 I.E. 10.000/10,000 B.C. F 16 24:01 Nem vénnek való vidék / No Country For Old Men F 16 10:00 12:30 15:00 17:30 20:00 22:30 Mindenképpen talán SZ 12 10:00 12:15 14:45 17:15 19:30 21:45 Asterix az Olimpián SZ KN 11:30 13:45 16:00 18:30 Aliens vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen 2. SZ 16 20:45 22:30 Bűbáj SZ 12 10:30 12:30 14:30 9 1/2 Randi MB 12 16:30 18:45 21:15 Pánik F 12 11:00 13:00 15:00 17:00 19:00 21:00 Winx Club - A mozifilm SZ KN 10:15 12:00 14:00 15:45 Michael Clayton F 16 17:30 19:45 22:00 Mézengúz SZ KN 10:45 12:45 P.S. 1 Love You F 12 20:30 Szerelem a Kolera idején / Love in the time of Cholera F 12 * 15:15 18:00 Cloverfield F 12 22:45 Alvin és a Mókusok SZ KN 11:45 13:30 15:30 Amerikai gengszter / American Gangster F 16 17:45 Sweeney Todd - A Fleet street démoni borbélya F 16 20:30 22:45 Napkirálynő SZ KN 10:45 12:45 14:45 Charlie Wilson háborúja / Charlie Wilson's War SZ 16 16:45 19:15 John Rambo / John Rambo F 18 21:30 csak szombat és vasárnap kivéve 11 .-én kedden csak szerdán éjjel Szerdán a mozijegy csak 800 forint!

Next

/
Oldalképek
Tartalom