Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-02-29 / 8. szám
12 SPORT Ferencváros 2008. február 29. Séták, túrák mindenkinek Angol rögbisek a kerületben A Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és a Dewsbury A Lang Vasas Sporttelep mufuves pályáján mérkőzött meg a két csapat A rögbi ma hazánkban még nem kifejezetten mozgat meg tömegeket, nem így Angliában. A kis brit falu, Dewsbury küldöttsége épp azért látogatott Magyarországra február 15-én, hogy népszerűsítse kedvenc sportját, és együttműködési szerződést kössön a Szent István Futball Klubbal. A szigetországban másképp oktatnak, mint nálunk. Ok az iskolát 5 évesen kezdik, 11 évesen már középiskolások, és 16 évesen elmennek egy Collage-ba, ahol már azokat a tárgyakat tanulják, amellyel az egyetemen fognak foglalkozni, ha eljutnak odáig. Sokan azonban tizenhat évesen munkába állnak, akad, aki terhesség miatt hagyja el a Collage-ot - tudom meg Puskás Zsuzsától, akinek ez a kapcsolat köszönhető. Ő Angliában tanít „testnevelést”, és öccse jár a budapesti iskolába. Azért az idézőjel, mert a klasszikus értelemben vett testnevelés-oktatást az angolok nem ismerik. Az ottani tanárok szakosodnak egy sportra, és azt tanítják. Zsuzsa a magyarországi testnevelő-diplomájával hátrányban van az álláskereséskor, mert általános tanár, és nem szakos. Az, akinek van egy egyszerű tánciskolái végzettsége, nagyobb sansszal indul, mint aki teljes körű képzést szerzett. Most, készülve a 2012-es olimpiára, Angliában az állam rengeteg pénzt fektet a sportba, és ez a munkalehetőségeken is lemérhető. Folyamatosan szervezik a sportklubokat, mert szeretnék elérni, hogy az iskoláknak legyenek önálló sportklubjaik, úgy, mint a Szent Istvánnak. Ettől várják az iskolai sport népszerűségét, a színvonal emelkedését, a mozgás rendszerességét, mert az angol gyerekek nagyon keveset sportolnak. Szeretnék elérni, hogy a diákok öt-hat órát töltsenek az iskolán kívül hetente sportolással. Dewsbury sportja a rögbi, azon belül is a dinamikus, mozgalmas és kemény állóképességet kívánó ligarögbit (Rugby League) játsszák. Magyarországon általában az „uniós”, azaz a 15 fős változat terjedt el, ebből vált ki a 19. század második felében az amerikai foci. A 20. század elején elindult a ligarögbi-változat is, amelyben 13 fő játszik. Az uniós rögbi egyértelműen az angolszász oktatási kultúra alappillérének tekinthető, az angol oktatási intézmények és a nevelés filozófiájának tipikus kivetülése. Az edzőjük, Matt Hotkinson azért hozta el fiait, akik nemcsak rögbiznek, hanem fociznak is, hogy „kipróbálják” egymást a srácok a pályán is. A barátságos futballmeccs 1-1-gyel végződött a Láng Vasas műfüves pályáján. A rögbi alapjainak elsajátítása még várat magára, de a cél mindenképpen ez. A találkozó hozadéka a másnap az iskolában aláírt szerződés, amely kölcsönös együttműködést ígér a Szent István Futballklub és a Dewsbury rögbiklubja között - cserelátogatásokkal, ám erre egyenlőre csak szándék van, anyagiak nélkül. Solténszky Kornélia A Ferencvárosi Asztalitenisz Bizottság február közepén rendezte meg a Ferencvárosi Vasutas SK Péceli úti asztalitenisz-csarnokában a IX. kerületi asztalitenisz-bajnokságot. Egyéni és páros számokban mérkőztek a versenyzők két napon keresztül, estébe nyúlóan - a nagy érdeklődés miatt. A következő verseny március 15-16- án a „Március 15. Kupa” lesz. Győztesek: Férfi egyéni: 1. Héjj Marcell, 2. Pálos Péter, 3. Kulcsár Zoltán Női egyéni: 1. Tóthné Gémesi Andrea, 2. Katona Emese, 3. Benke Mária Férfi páros: 1. Bereczky Zsolt -Horváth Ferenc, 2. Várbeli Tamás -Szűcs Károly, 3. Kaiser János -Sponga Sándor Vegyes páros: 1. Varga Éva-Arató János, 2. Tóth Kitti-Kaszás László, 3. Tóthné Gémesi A.-Lovas János A legközelebbi túra március 6-án, csütörtökön lesz, amikor látogatást tehetnek a Cserkész Múzeumban. Az ingyenes programot Ferenc Mária vezeti. Találkozás a Batthyány téren, 14.00 órakor, a 11-es busz megállójában. Március 14-16-ig Petőfi Emléktúrára invitálja a Ferencvárosi Természetjáró Egyesület a mozogni, túrázni vágyókat Sopronba, a Lövérekbe. Jelentkezni március 6-ig lehet. Bővebb információt KissÁdámtól kérhetnek a (70) 212-1288-as telefonon, vagy a www. sportlakossagi9ker.5mp.eu honlapon. Leány Röplabda Óvodás sportvetélkedő Végére ért a IV korcsoportos leány röplabda bajnokság. Az egyéb iskolai programok miatt szinte egész februárban tartott a verseny a Molnár Ferenc Általános Iskola tornatermében. Február 26-án került sor a négyes döntőre, ahol a keresztbejátszások után a Telepy és a Bakáts játszott a bronzéremért. Változatos, izgalmas mérkőzést láthattak a nézők, ahol csak a harmadik, döntő játszmában dőlt el a helyezés sorsa. A döntőben viszonylag sima mérkőzésen győzte le a Weöres Sándor a Leöveyt. A végeredmény: 1. Weöres Sándor iskola 2. Leövey Klára gimnázium 3. Telepy Károly iskola 4. Bakáts Téri Ének-Zene Általános Iskola Völgyesi Attila Óvodások vidám-sportos délutánt töltöttek február 20-án a Vendel utcai tornacsarnokban. A Ferencváros Szabadidő SE rendezett játékos sportvetélkedőt számukra. Volt bójakerülés, labdaterelgetés, páros alagútváltó, és soksok játékos feladat, vidámság, móka, nevetés. A versenyzőket a szülők, nagyszülők is elkísérték, és lelkesen buzdították őket. A verseny színvonalas volt, az óvó nénik eredményesen készítették fel a gyerekeket, akik jó hangulatban versenyeztek. A végeredmény: 1. Liliom Óvoda I., 2. Liliom Óvoda II., 3. Méhecske Óvoda, 4. Kerekerdő Óvoda (Méhecske csoportja), 5. Kerekerdő Óvoda, 6. Liliom Óvoda III., 7. Óbester Óvoda, 8. Csicsergő Óvoda Völgyesi Attila Professzionális Alakformáló és Kozmetikai központ a Lurdy Házban • Tartói szőrtelenít« • Oxigénes Arckozmetika • Kristály Mentes Oxigénes Bőrcsiszolás • Alokformálás • Cellulít kezelések • Testsúlycsokkentés Igényes kialakítású, családias brnyezetben várjuk minden kedves szépülni vágyé Készülékeink: Alpha 1ED Oxy, LPG, Spa-Jet 2G, NannoUght, OxyOasis, Skin Bella Pro. 1097 Budapest, Könyves Kálmán kit 12-14. Lurdy Ház 1. em. 107-es üzlet. Bővebb információ, bejelentkezés: 06-30-620-88-39 www.alfamasszazs.hu 1 no/ A hirdetés felmutatója 1U /O KEDVEZMÉNYBEN RÉSZESÜL INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS AZ V., VI., V!!., VIII.. IX. KERÜLET ÉS A XIII., Xí., KERÜLETEK EGYES RÉSZEIRE! KISZÁLLÍTÁS 2L30-IG NYITVA: MINDENNAP 12 ÓRÁTÓL 23 ÓRÁIG AZ ÉTLAP MEGTEKINTHETŐ A www.bkcsiszeletvenbeglo.hu CÍMEN. Tel.: 318-4934, 318-5751 rendeles@becsíszeletvendeglo.hu [ Ke'd yjerslv as a Ír i b i n Klparkolo házunkban !t o rlt e n ojpSrÜola sa na k^e I sőÁI /^óráját* b^gk^il^ébeqiTizétiüklS^^ Uj CBA üzlet nyílt a Liliom utcában! Megváltozott nyitva tartásunk: Hétfő -Péntek: 7-től 21-ig; Szombat: 8-tól 18-ig Vasárnap: 8-tól 14-ig Cím: IX. Liliom utca 43-45, ke Tea 2 literes 2 ízben 69 Ft/db Pepsi+Max 2x2 literes 279 Ft/csg. Arany ászok 0,5 literes üveges 139 Ft + üveg Ristorante pizzák 340g, 10 féle ízben 469 Ft/darab Ne a Pénzkeltető titkát lesse, a hasznát élvezze! VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK Raiffeisen Univerzum Kombinált Betét egy eseti 2 hónapos forint lekötött betét részből és azonos összegű Raiffeisen Univerzum 2 Származtatott Alap befektetési jegyekből áll. Az Univerzum Kombinált betét évi 9,00%-ot EBKM: 9,00% fizet a betéti részre. Az ajánlat másik elemét képező befektetési alap hozama az alapban lévő befektetési eszközök hozamától függően változó lehet. Az alap múltbeli hozama nem jelent garanciát a jövőbeni hozamra. Bankfiók: 1093 Budapest, Boráros tér 6. A termék részletes feltételei megtalálhatók a Bank aktuális Lakossági Lekötött forint- és devizabetétek Kondíciós Listájában, aktuális üzletszabályzataiban, és a betétlekötésre irányuló egyedi megbízásban. A Raiffeisen Univerzum 2 Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap tájékoztatóját és alapkezelési szabályzatát keresse a www.raiffeisenalapok.hu honlapon vagy bankfiókjainkban. Az Alap alapkezelője a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. (engedélyszám: 100.038/1997.), letétkezelője és forgalmazója a Raiffeisen Bank Zrt. (engedélyszám: 111/41.018-19/2002.). Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek. ® 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu '■‘üüiiamuí Ékszerekre 2.SOO 1093 Budapest Csarnok tér 3. Tel.: 323-2144 BAV BIZOMÁNYI KERESKEDOHAZ ES ZÁLOGHITEL ZRT. Asztalitenisz-verseny