Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-02-15 / 6. szám
12 SPORT Ferencváros 2008. február 15. SPORTHÍREK Kiütöttük a Békéscsabát Női kézilabdázóink tizenöt góllal verték a Békéscsabát a Népligetben a bajnokság legutóbbi fordulójában. Hölgyeink már a találkozó elején biztos vezetést szereztek, ám a vendégek az első félidő közepére feljöttek egy gólra. A sérült Juhász Gabriella ezúttal is hiányzott csapatunkból, így a szünetig négyre nőtt a különbség (13-9). A második harminc percet 5-0-s rohammal kezdte együttesünk, majd a folytatásban is jól védekezett és eredményesen támadott, így a második periódusban fokozatosan nőtt az előny. Pastrovics jól védett, míg Kovacsicz nyolc gólig jutott (34-19). Remek futsálhét Előző számunkban már beszámoltunk arról, hogy hétfői meccsét biztosan nyerte a Fradi futsalcsapata. Mint jeleztük, a héten még két kemény meccs várt az együttesre. Előbb az akkor a dobogó harmadik helyén álló Szentes ellen hazai pályán harcoltunk ki 3-3-as döntetlent, majd - némi meglepetésre és kis szerencsével - az Aramis vendégeként nyertek a mieink 3-2-re. Mint edzőnk, Kénoszt Ferenc elmondta, a döntetlen igazságosabb lett volna. A hajrában a győzelem érdekében az Aramisnak le kellett vinnie a kapusát, és ez után szerencsés gólt lőttünk. Nagyon fontos három pontot szereztünk a bennmaradásért vívott küzdelemben. Végre elkelt az FTC-ingatlan! Hatodszorra sikeres a pályázat A Fradi kilátásai - a pálya felől - egyre kedvezőbbek Séták, túrák mindenkinek Út az ismeretlenbe címmel február 16-án, szombaton babatúrára hívjuk kedves turistatársainkat. Találkozunk a Batthyányi téren, 11.00 órakor a 11-es busz végállomásánál. Terveink szerint a Görgényi úton indulva a Határnyergen át a vitorlázó repülőtérig visz az utunk. Ez 5 kilométeres távolság. Legközelebbi alkalmunk március 6. - akkor látogatást teszünk a Cserkész Múzeumban. Információ: Kiss Ádám FTE-elnök (06/70-212-1288, www.ferencvaros.hu/oksi). Ez a látvány akár az egész napos séták fáradalmát is azonnal elfeledteti (folytatás az 1. oldalról) Ez után került sor az ajánlatok tartalmi értékelésére, amelynek része volt a sport- szakmai koncepciók értékelése is. A sportszakmai koncepciókat az FTC véleményezte, de az értékelő bizottság független sportszakértőtől is kért véleményezést. Az FTC képviselői szakértőként a teljes folyamatban részt vettek. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a Fradi-pálya elnevezésű ingatlanok értékesítési eljárásával kapcsolatban kiírt, zártkörű pályázatra határidőben beérkezett három ajánlatot szerdán értékelte. A három ajánlat közül kettő - a Neuchatel Financial Limited és az ECHO-Building Ingatlanhasznosító Kft. ajánlata - a pályázati kiírásnak sem formai, sem tartalmi szempontból nem felelt meg. Az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. ajánlata a pályázati kiírás minden feltételének eleget tesz. Az Esplanade Kft. ajánlatában vállalta, hogy:- a meglévő stadiont 2 éven belül legalább 1,2 milliárd forint+áfa értékben felújítja úgy, hogy megfeleljen a FIFA, illetve az UEFA előírásainak,- az FTC Zrt. részvénycsomagját 800 millió forint értékben megvásárolja, engedményezve a vételárat az FTC Labdarúgó Zrt. köztartozásai és más állami szereplőkkel, hitelintézetekkel szemben fennálló tartozásai jogosultjaira,- az FTC létesítményhasználati jogát másfél milliárd forint +áfa értékben megváltja, engedményezve a vételárat az FTC Labdarúgó Zrt. köztartozásai és más állami szereplőkkel, hitelintézetekkel szemben fennálló tartozásai jogosultjaira, - vállalja, hogy az FTC számára huszonöt éves határozott időtartamra biztosítja a stadion használatát, amely használati jog ellenértéke az FTC szakosztályai által a stadionban rendezett sportesemények nettó jegyárbevételének 25 százaléka. Az Esplanade Kft. vételárajánlata a területre bruttó 3035304000 forint, ez 283984000 forinttal, azaz 10,3 százalékkal magasabb, mint a korábban tett ajánlat. McCabe cége így összesen több mint 6,5 milliárd forintot fordít az ingatlan megszerzésére. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács így érvényesnek és eredményesnek nyilvánította az Esplanade Kft. ajánlatát. A tanács határozatát követően az FTC feladata lefolytatni a céggel a tárgyalásokat a stadion felújítását, a részvénycsomag, illetve a létesítményhasználati jog adásvételét illetően. Az MNV Zrt. megkezdi az Esplanade Kft.-vel az ingatlan-adásvételi szerződésének előkészítését. A szerződés aláírására az FTC és Esplanade között megkötendő három szerződés aláírását követően kerül majd sor. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács ülésén tanácskozási joggal részt vettek az FTC képviselői, és kifejezték teljes egyetértésüket a tanács döntésével. A Ferencváros-szurkolók Szövetsége elégedett az MVN döntésével, amelynek értelmében a korábban legesélyesebbnek tartott Kevin McCabe érdekeltségébe tartozó Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. nyerte a Ferencvárosi Torna Club Üllői úti 6+2 hektáros ingatlanjára kiírt tendert. A szervezet ezért jelezte: elmarad a kudarc esetére meghirdetett demonstráció. Schiller Zsolt MEGNYITOTTUNK!! akna gyógyszertárak ALMA Gyógyszertár 1095 Budapest, Mester u. 51. 13 «S m m V* % fö »fl *a «is m % OVrt © *■ © m »es ±S *0. > ti * £ c c »© 55 3^ #JKt H&H HITEL MEGBÍZHATÓ BANKI HÁTTÉR. (INGATLANFEDEZETTEL)- szabad felhasználásra- adásvételre- hitelkiváltásra felmondott hitelek, végrehajtások, adó- és közüzemi tartozások kiváltása- jövedelemigazolás nélkül- nyugdíjasoknak isi- BAR-listásoknak is! Gyors hitelek 1-3 munkanap alatt! Előzetes költségek finanszírozása szükség esetén. TELEK HEDVIG, 1085 Bp„ Stáhly u. 13. Tet/tar. 06*1*785-1036; 06-70-384-6298,06-30-395-6403 teiek.fjedvii;i@cfieHo.hu Megnyitottunk! Malomipari szaküzlet Glutánmentes, diabetikus és fehérjeszegény termékek nagy választékban. Kenyérsütéshez lisztek, magvak, kovászok, sikérek. Kf^^elBrafaWmictB^kolóházunkbáh tö rTté ríofpar kő ía s á naK/eísobl //2tó rá i á t4 Dlokll^k^lenéBl?nii^fizTti»b,^B^» Új CBA üzlet nyílt a Liliom utcában! iofflaaaiGEircfl Cím: IX. Liliom utca 43-45, Megváltozott nyitva tartásunk: Hétfő -Péntek: 7-től 21-ig; Szombat: 7-től 18-ig Vasárnap: 7-től 14-ig ■----------------------------------—-------------------------C sirke egész előhűtött 629 Ft/kg Csirkecomb előhűtött 539 Ft/kg Csirke far-hát előhűtött 135 Ft/kg Csirkemellfilé előhűtött 1399 Ft/kg Narancs 169 Ft/kg Tokaji édes pezsgő 0,751 1 699 Ft/üv Harisnyák 135 Ft-tól Könyvek egységáron 399 Ft/db Ütrényt Gusjctiw Húsiemi gyapjú, pamut, kender. % .„ OVJTO KVMI-‘liMcülaxk GUBACSIDŰLŐ Megk'