Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-11-28 / 47. szám
8. oldal melléklet • Ferencváros • 2008. november 28. Utazás Ha komolyak veszik a síelők a pályafenntartók utasításait, semmi baj nem érheti őket A sítúrák öröme és bánata Gyakorlatlanság a legtöbb baleset oka Egyre népszerűbbek a sítúrák, mind többen lapozgatják ilyentájt az utazási irodák téli ajánlatait. Ám nem csak gyakorlott, edzésben lévő síelők indulnak útnak, hogy aztán a hegyi levegőnek és a napsütésnek köszönhetően szép barnára sülve térjenek haza a téli üdülésből, hanem azok is, akik mindezt kíváncsiságból vagy divatból teszik. Szinte minden síparadicsomban működik sítanfolyam, amelybe bárki bármikor bekapcsolódhat. A komolyabb utazási irodák saját oktatót is telepítenek a népszerűbb helyekre. Az utaztatók már rég kipostázták katalógusaikat korábbi ügyfeleiknek, amelyekben a téli üdülések kínálata széles, vékony és vastagabb zsebbel egyaránt találni csábító ajánlatokat. Útnak is indul boldog-boldogtalan, összeállnak a baráti társaságok, hogy a kellemes, könnyen elsajátítható sportot összekössék a pihenéssel, kikapcsolódással. Felhőtlen is az öröm, amíg az első sikerein felbuzdult, merész kezdő esetleg túl nem becsüli képességeit. Olyan valaki, aki az irodában töltött napi nyolc óra ülőmunka mellől csöppent hirtelen a hegyek közé, és nem készítette fel kellőképpen ellustult izmait. Ha ép tagokkal szeretnénk hazatérni, már jóval az indulási időpont előtt kezdjük el a felkészülést, s soha ne kockáztassunk a pályán. Európában tavaly a síszezonban csaknem harmincán vesztették életüket, és egy felmérés szerint minden ezer síelőből 3-4 sérül meg naponta. Különösen veszélyeztetettek a snowboardosok, akiknél ez a szám megkétszereződik. A síelés sport, veszélyes és kiszámíthatatlan is lehet, tehát nem lehet úgy kezelni, mint egy egyszerű üdülést a hegyek között, amelynek része, hogy csúszkálunk egy kicsit a lejtőkön. Márpedig az évről évre szaporodó és súlyosbodó eseteket mutató baleseti statisztika azt sugallja, hogy a kedvező téli üdülési ajánlatoknak és a hozzá társuló olcsó repülőjegyeknek köszönhetően tömegével indulnak úgy a téli vakációra, hogy nem ismerik a síelés alapvető szabályait, és fizikailag sem készültek fel kellően. Ez a tudaüanság és felkészületlenség pedig ön- és közveszélyes is lehet, mert a gyakorlottak hiába síznek körültekintően, ha „koca” társuk egy váratlan pillanatban „elkaszálja” őket. Riasztó adat, hogy a pályán történő tíz balesetből egy biztosan ütközéséből keletkezik, amelynek során a résztvevők - a kiszámíthatatlanság, a tehetetlenség és a védtelenség miatt - súlyos gerinc- és fejsérüléseket szenvednek. Egyre több helyen már nem is engednek a pályára gyerekeket védősisak nélkül, de ajánlják ezt a felnőtteknek is, főleg ott, ahol a pálya közvetlen közelében erdő vagy fa található. (Ezeket ugyan a veszélyes kanyarokban védőhálóval elkerítik, de a pályafenntartók sem tudhatják előre, hogy ki mire képes a síelés alatt.) Visszaszorult viszont az ízületi sérülések száma, ami - vélhetően - az egyre jobb minőségű sí- felszereléseknek köszönhető. Egy európai összesítés rávilágított, hogy a közepes szintű - piros - pályákon történik a legtöbb baleset. Már csak azért is, mert ezeken a legnagyobb a forgalom, igaz, ezek a legbiztonságosabbak is. Elvileg persze a fekete pályákon kellene a legtöbb rémségnek megtörténnie, az azonban, hogy a nehéz pályákon jelentősen kevesebb a baleset, mint a közepeseken, egyértelműen igazolja, hogy emberi hozzáálláson múlik a biztonság. A nagyon kezdők a nagyon lankás pályán nagyon óvatosak, a gyakorlottak viszont vannak olyan „felnőttek”, hogy komolyan vegyék a szabályokat és figyelmeztetéseket. Mint ahogy - ugyanebben a tanulmányban olvasható - a lavinabalesetek háromnegyede a sítúrázókat vagy a pályán kívül síelőket sújtotta, és majd’ mindegyik hóáradatot ők gerjesztették. A síelés szerves része a sílift, amely szintén színtere lehet a komoly sérüléseknek, ha nem kellő odafigyeléssel használják. A tapasztalatok szerint az óvatos és az előírásokat betartó síelőket nem éri semmilyen meglepetés, ám azokkal, akik nem tartják be a figyelmeztetéseket, vagy játékként használják a felvonót, szinte törvényszerűen történik valami. Ahhoz, hogy feledhetetlen élmény legyen a téli kikapcsolódás, épségben kell hazatérni a festői szépségű,:havas tájakról, hogy az ott történtekről készített fényképeket és videókat a következő túráig lehessen mutogatni a barátoknak és a rokonoknak. Solténszky Kornélia Pazar új irodában a Fenstherm Tours! jeszkedés következett, így á Fenstherm ablakok ma már jelen vannak a horvát, román és szlovák.piacon, és hamarosan egyéb országokban is elérhetők lesznek. Ez ma számszerűen 8 milliárd forint fölötti árbevételt jelent. Ezzel a biztos háttérrel hozta létre 2006- ban utazási irodáját, Fenstherm Croatia Tours néven - későbbiekben Fenstherm Tours -, melynek egyik fő előnye, hogy saját tulajdonú horvátországi, közvetlen tengerparti apartmanokkal rendelkezik. Az eddig bérelt helyiségben működő iroda a közelmúltban új, elegáns, saját irodába költözött' Vértes Gergely irodavezető tájékoztatása szerint az iroda fő profilja az előbb említettek okán természetesen Horvátország, s nyaranta gazdag helyismerettel rendelkező, telepített idegenvezetővel várják vendégeiket. A téli időszakban a lengyel és a szlovák síterepek mellett wellness, spa, valamint ünnepi ajánlatok jelzik széles körű, igényes kínálatukat. Magyarországon az Egerben lévő, háromcsillagos Szent János Hotel és az egri vártól mindössze két kilométerre lévő Egedhegyi Lipicai Lovasközpont - ismertebb nevén a Mátyus Udvarház - tartozik érdekeltségi körükbe. 2008. november 24-én, az új iroda hivatalos megnyitóján a szakma és a média képviselőin felül megtisztelte jelenlétével az ünnepélyes átadót dr. Gegesy Ferenc, a IX. kerület polgármestere, Neda Milisic, a Horvát Köztársaság nagykövetségének attaséja, Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének vezetője, Pálffy István és Sebestyén Balázs is, aki már több alkalommal élvezte az utazási iroda nyújtotta szolgáltatásokat. A jó hangulat azonban nem csak a megnyitó vendégei, hanem mindenki számára garantált. (x) Cím: 1095 Budapest, Mester u. 26-28. Telefon: 1/216-4815, e mail: info@horvatnyaralas.hu; www.horvatnyaralas.hu Menekülés a zimankóból Melegen ajánlott egzotikus utazások j Mi lenne kellemesebb, mint az európai hideg télből egykét hétre kiruccanni valamely napsütötte, forró vagy legalábbis dél-mediterrán égövi országba?! Az utazási irodák számtalan elő- és utószezo- ni, valamint szilveszteri ajánlattal várják a napdepresszió elől menekülőket. A turizmus virágzó és jó üzletág. Ha valakinek van elegendő pénze, korlátlanok a lehetőségei a világ felfedezésére. A budapestieknek több mint négyszáz utazási iroda áll rendelkezésére, amelyeknek kínálatából mazsolázhatnak. Márpedig a magyarok szeretnek utazni, s évente legalább egy utat - akár a nyári, akár a téli szabadságolási időszakban - rendszeresen külföldre terveznek. A kispénzűek közelebbre, a tehetősebbek viszont távoli, egzotikus tájakra utaznak szívesen, ahol megismerkedhetnek egy, a miénktől merőben eltérő kultúrával. A legkedveltebb helyek között Brazília, a Dominikai Köztársaság, Indonézia, Kenya, Tanzánia, Gambia, Mauritius, a Seychelle-szigetek, Báli, Mexikó, Peru, Kuba, Thaiföld szerepel, de még hosszan sorolhatnánk a mostanra divatossá vált helyeket. Valamennyi program közül - talán túlzás nélkül mondhatjuk - a legszenzációsabb a februári Riói Karnevál, amelyet 1723 óta minden évben megrendeznek. Aki Brazíliába szeretne utazni, az majdnem biztos, hogy erre az időpontra tervezi szabadságát, mert ilyenkor Rio de Jane- iróban a szambáé és a felhőtlen szórakozásé a főszerep. Hosszú éveken át Brazília az európaiak számára a trópusi paradicsomot szimbolizálta. Fekvése, éghajlata, népe és természeti szépségei indokolják is ezt, mert a történelem folyamán ez a kevert lakosságú ország a kultúrák találkozó- pontjává vált. Aztán amikor Dél- és Kö- zép-Amerika kultúrkincsei már többé-kevésbé bekerültek a köztudatba, az európai hobbiutazók újabb „vadászterület” után néztek, és „lecsaptak” Afrikára, ahová szinte mindenki egy jó szafari reményében indul. Felemelő érzés azonban látni a Nílust is, a piramisokat, meghódítani a sivatagot, közelről megismerni a vadállatokat, megmászni a Kilimandzsárót, amelyről korábban csak irodalmi élményeink voltak. Egyiptom, Tanzánia, Kenya, Marokkó után most új kedvenc a magyar turisták körében Gambia, ahol nem a luxusszolgáltatások, hanem az afrikai egzotikum a vonzó. A hajdanvolt hazai vendégszeretethez hasonlóan turistavadász fogások nélkül várják az odalátogatókat - hozzá a pálmafákkal övezett, homokos strandok, a trópusi növényzet együttesen alkotják azt a hangulatot, amiért az elmúlt években ez az ország belépett a nemzetközileg keresett üdülőhelyek sorába. Nem csökken a Karib-tenger szigeteinek népszerűsége sem, sőt egyre bővül az elérhető országok száma. Nagyon népszerűvé vált a Kolumbusz Kristóf által felfedezett, Kuba után a második legnagyobb sziget, Dominika, amelynek kétharmadán a valaha volt arawak indiánok birodalma, a Dominikai Köztársaság, nyugati részén pedig Haiti található. Ezt a két igazi trópusi paradicsomot a kristálytiszta tenger, a hófehér homok és a karcsú pálmafák jellemzik - és egész évben forrón süt a nap. Solténszky Horvátország közelebb van, mint gondolná! (IX. kei., u. ZO-28.J fenstherm d\ 1095 BUDAPEST, MESTER U. 26-28. -TELEFON: 06(1) 216-4815 - FAX:06(1) 215-2184 E-MAIL: iNFO@HORVATNYARALAS.HU • INTERNET: WWW.HORVATNYARALAS.hu A Fenstherm Kft. - anyacégünk - műanyag nyílászárók gyártására és forgalmazására alakult, és mindössze két év kellett ahhoz, hogy piacvezető szerepet vívjon ki magának Magyarországon. A sikeres hazai szereplés után külföldi tér-