Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2008-10-31 / 43. szám

Fotó: Budapest Film 4 K ULTÚRA Ferencváros 2008. október 31. MOZISAROK Para Ne halj meg pancserként! Főleg ne kétszer! (Lajos) Sajnálatos tény a hazai gyár­tású filmeket övező érdekte­lenség. A Magyar Filmszemlén rangos elismerésekben részesí­tett alkotások ugyan hosszabb- rövidebb időre a közönség ke­gyeit is élvezik, ám csupán át­menetileg, így a meglehetősen siralmas nézettségi statisztiká­kon vajmi keveset javítanak. A művészi értékeket is hordo­zó filmalkotások között jó né­hány produkció ér el sikereket rangos külföldi fesztiválokon, ám ezek a produkciók is csu­pán néhány hétig - és általá­ban nagyon alacsony előadás­számmal - vannak műsoron az itthoni mozikban, ráadásul ál­talában az előállítási költsége­ik töredékét termelik csak visz- sza. De hiszen nem is ez a cél - mondhatnánk, mert ezek az alkotások nem ezért születnek. Ami persze nem igaz, a művé­szi igénnyel készült, mélyebb tartalmi mondanivalót hordo­zó, gondolkodásra, továbbgon­dolásra sarkalló mozgóképek esetében is szempont kell/kel- lene, hogy legyen a profit. Szá­mos külföldi alkotót és mun­káikat lehetne példaként em­líteni, akik anyagi szempont­ból is sikerrel egyensúlyoznak á művészfilm és a közönség- film roppant keskeny határ- mezsgyéjén. A néhány héttel ezelőtt bemutatott, „A nyomo­zó” című Gigor Attila-film ki­váló példa lehet erre, csakúgy, mint Fazakas Péter „Para” című munkája. A Hartley-Merrill,- pályázat magyarországi dön­tőjén ez utóbbi Csurgó Csaba által jegyzett forgatókönyvét jutalmazták a legjobb alkotás­nak járó díjjal! Lajos (Csuja Imre csapzott egyszerűségében is fenome­nális) ötvenéves exrendőr, aki annak idején a halálból tért vissza egy mellkaslövést kö­vetően, és most biztonsági őr­ként dolgozik. Legjobb haverja Tibor (Felinger Domonkos re­mek bemutatkozása) a húsz­egynéhány éves, árva csoda­bogár, aki a para(!)normális je­lenségek, valamint az összees­küvés-elméletek megszállottja, és aki szüleit egy gömbvillám­csapás következtében veszítet­te el. Lajos baráti körét erősíti még Ferenc (Scherer Péter fer­geteges) és neje, Etus (Bánsági Ildikó szokás szerint elragadó), akik szintén nem egyszerű fi­gurák. Feri állandóan szorong, Etus pedig az emberi szeretet és a túlvilági lét elkötelezett híve. A különös társaság ötödik tagja Etus húga (Für Anikó bá­jos, mint mindig), aki Etus má­gikus mesterkedése következ­tében beleszeret az életből ki­ábrándult, kissé belassult, örök vesztes Lajosba. Lajos mellesleg épp pácban van, ugyanis tartozik az alvilági körökkel meghitt viszonyt ápo­ló, amúgy „műkereskedéssel” foglalkozó Faragó úrnak né­hány millióval (Szervét Tibor mesterien „keresztapáskodik”), márpedig Faragó úrnak nem lehet tartozni két napnál to­vább komolyabb következmé­nyek nélkül. Közben egy állí­tólag szellemek által lakott, el­hagyott pincében Lajos barátai kísérteti, pontosabban kísér­leti jelleggel felszerelnek egy webkamerát. Szellemek he­lyett azonban egy ötvenmilli- ós váltságdíjjal operáló ember­rablás szemtanúi lesznek. A meglehetősen szoronga­tott helyzetben lévő Lajosnak kapóra jön az eset. Remek ter­vet kovácsol a túsz kiszabadí­tására és egyúttal a pénz meg­szerzésére, azonban az akció végrehajtásához barátaira is szüksége van. Tekintettel a ko­rábban már felsorolt tulajdon­ságokkal rendelkező csapat­tagokra könnyen kitalálható, hogy mi következik. A „remek” terv szinte azonnal kudarcba fullad, és az események teljes káoszba fordulnak... A Fazakas-Csurgó-duó igazi bravúrja, hogy úgy ötvözik az intelligens poénokat izgalmas akciókkal és a rendhagyó ro­mantikus szállal, hogy a néző egy másodpercre sem érzi ki- módoltnak vagy mindenáron konzekvenciákkal szolgáló tör­ténetnek a látottakat. Pedig a „Para” ügyesen felépített, ta­nulságos mai mese a túlhaj­szolt hétköznapokból lassan, de biztosan eltűnő barátság­ról, szeretettől és szerelemről. A „Para” kellemes szórakozást nyújtó, elgondolkodtató tör­ténet néhány szeretette mél­tó, vesztes kisemberről, akik a sorstól kapnak egy-lehetősé- get, melyet megpróbálnak ki­használni. Vajon sikerül nekik? A moziban minden kiderül - és mindenki derül. CS. D. Filmes nyereményjáték Adjon választ alábbi kérdé­sünkre, és juttassa el november 10-ig a szerkesztőségbe postán, e-mailben vagy személyesen! A kérdésre helyes választ adók között kisorsoljuk a Lurdy Ház­ban található Palace Cinemas kétszer két tiszteletjegyét. (A válasz mellett ne felejt­sék el feltüntetni telefonszá­mukat vagy egyéb elérhe­tőségüket) E heti kérdésünk: Melyik zenei formáció adja elő a film slágergyanús betétdalát, a „Para-dalt”? Az október 10-i szám filmes játékának megfejtése: Kiefer Sutherland a Flatliners - Egyenesen át-ban vett részt az idegborzolásban. Nyerteseink: Árkosi Erzsébet és Hata Er­vin. A nyereményhez gratulálunk! A szerkesztőség címe: 1094 Budapest, Ferenc tér 11., e-mail: ferencvaros@maraton.plt.hu Megdádázott celebek Dr. Máriás kiállítása az Eriin Galériában A Herendi Porcelán Manufaktúra porcelánfestőjeként kamatoztatja tudását Dr. Máriás, a neodada egyik hazai fenegyereke az Eriin Ga­lériában sajátos címmel ren­dezett kiállítást: Kelemen Anna farkából négyméteres, Torgyán József-szerű aranyha­lat operált ki a közadakozásból felfüggesztett ombudsman. A művész rosszkedve a kiállított képek mindegyikén a ma oly népszerű celebekre irányul. Róluk, a celebekről szól a kiál­lítás, közvetve persze rólunk, a tévét üres tekintettel bámuló, csak bulvárlapokat olvasó „la­kosságról”, mely ma csak tömeg létében fontos, ha fontos egyál­talán valakinek. Kik is azok a celebek? Ezek azok a személyek, akiket valami­ért felkap a bulvársajtó, a tévé, sztárolja őket, jóllehet, semmi­féle teljesítmény nincs mögöt­tük. Lehetnél akár te is, hiszen olyan ő is, mint te vagy, igényte­len néző, olvasó. Ismertté teszik őket, tudunk harmadrendű szer­kesztők által kreált életük intim dolgairól is, már-már családtagja­ink ők, ha hagyjuk, betolakodnak arcátlanul mindennapjainkba, és kikövetelik figyelmünket, melyet saját életünkre kéne már végre fordítani. A mindkét kiállítási térben lát­ható képek magukon hordozzák dr. Máriás munkáinak szinte vala­mennyijellegzetességét. Munkás­ságát meghatározó közép- és ke­let-európai kulturpesszimizmusa itt a tömegkultúrát gúnyosan imi­táló művészeti alkotásokat ered­ményez. Dr. Máriás a tárgyak és a testek alapformáit értelmezi egy sajátos absztrakciós folyamatban. Fogalmilag alaposan átgondolt ötleteibe akasztófahumor vegyül. A szándékosan triviális (közön­séges, otromba) motívumkezelés és a megnevezések, a címadások mind azt igazolják, hogy ez a ki­állítás folytatása a felvállalt mű­vészeti főcsapásnak - tomboló, közvetlen, áradó, expresszív vi- lágú művek ezek már megint. A mindenáron való kommunikáció, a provokálás itt az élmény Ezek a tömegkultúrát gúnyo­san imitáló művek a gyerekrajz, az ősi barlangrajzok, a falfirkák rafináltan tömény, mégis magas művészeti igényű keverékei, me­lyekre a pontosítás végett, ahol kell, magyarázó szövegek is ke­rülnek. Ezeket a szövegeket, de a címadásokat is, nyelvi sokarcú- ság és a nyelvi rétegek közötti sa­játos kohézió jellemzi. Dr. Máriás már nem hisz a beugratásoknak. Számára már sem a média, sem a politika és az úgynevezett köz­élet más része sem hiteles. Illetve csak annyira, mint a celebek. De nála, ellentétben a szappan- operák világával, nincs feloldás. Címadásai minden keserűsé­gét, rossz közérzetét elmondják. Véleménye vitriolos korrajzzá emelkedik. Itt mindenki meg­kapja a magáét: nála Friderikusz Csubakkát (Star Wars-szereplő) kérdezi a pénzügyi válság mozga­tórugóiról, Fekete Pákó megmen­ti az MDF-frakciót, Benkő Dániel szerint jó a 2009-es költségvetés. Itt már semminek nincs értéke, hiszen ebben a világban Délhúsa Gjont Fehér galamb című dalá­ért Kossuth-díjjal tüntetik ki. Iga­zi vérfürdős látomás Juszt László a vágóhídon, de megjelenik a pornógyáros is, Kovi mint gumi­baba és néhány kovi ubi, és Kele­men Kata (nem Anna????) mégis lefekszik az elefánttal, végül a gyermek Torgyán József egy sza­márnak hegedül, amint a kiállítás meghívóján is látható. A képcímek komolykodó- ak, fontoskodóak, mindez azért, hogy aztán vihogva, a szemünkbe röhögve lesse a -g hatást, miközben kíváncsian s kémleli arcunkat, mit is szó- s lünk mindehhez. Igazi abszur- 0 dók ezek a képek, egy értékeit u- vesztett világról szólnak, ahol az értékek és értéktelenségek az üzleti haszon szerint bár­mikor felcserélődhetnek. Ke­serűen groteszk látomások ezek a képek. De ugyanakkor igazi ün­nep is, a neodada ünnepe ez a kiállítás. November 8-áig, ha megnézik, önök is felháborod­hatnak vagy fetrengve röhög­hetnek celebjeinken - akiknek sajnos ez is reklám - és azon a világon, amelyet közösen épí­tettünk. Knox Már megszokhattuk a Ferenc­városban, hogy olyan helyeken, ahol nem is várnánk, kiállítások­ba botlunk. Ez történt most is a Francesco cukrászdában, ahol Boros Éva üvegfestményeit néz­hetik a falakon a kávézni, kré­mest enni betérő vendégek. A Francesco cukrászda kiállításai lassan hagyománnyá válnak. Bo­ros Éva, a mostani kiállító Ajkán él. A festészet náluk családi örök­ség, az édesapjától elsajátított tudást a Herendi Porcelán Ma­nufaktúra porcelánfestőjeként gyümölcsözteti. Emellett folya­matosan festményeket is készít, de agyagozik is. Ha nem is régi, de mindenképpen nagy szerel­me az üvegfestészet, ezekből a képeiből kapunk most ízelítőt. Az üvegképeknél fontos szem­pont, hogy ezeknek nem csak rátekintésnél, de keresztülnézés- kor is érvényesülniük kell. Ezért esetükben opálos vagy fényát­eresztő anyagú, színes festé­keket kell használni. Vannak vastag állagú, szinte krémsűrű­ségű, úgynevezett kontúrfesté­kek is. Ezeket írókázva, magát a tubust nyomva használják, így rajzolnak vele, választják el egy­mástól a különböző színű felüle­teket, illetve rajzolják fel magát a rajzot az üvegre. Boros Éva dicséretes mó­don kerüli el a ma üvegfestés­sel foglalkozók leggyakoribb közhely témáit. Nem Muchát vagy Gustav Klimtet és szecesz- sziós képeket ír át üvegre. En­nek ellenére még láthatóan nem tisztázta magában, hogy végül is mit szeretne, munkái inkább kísérleteknek tekinthe­tőek. Persze látványos kísérle­teknek. Témái a lófejektől a barokk festmények átiratain át egészen Boris Vallejo édeskés fantaszti­kus realizmusáig terjednek. Ne­kem vázás virágcsendélete volt újdonságízű, de nehé2 eldönteni, mert a kontúrozott rajzok mel­lett látunk itt olajfestményszerű, az üvegképektől tökéletesen ide­gen (lásd tigrisfej és néhány táj­kép) megoldásokat is. Legfőbb gondom maga a ki­állítás felrakási módja, ugyanis falra helyezve nem érvényesül az üvegszerűség. A kiállítás akár kávézás, vagy sütizés közben - vagy csak úgy - november 28- áig tekinthető meg a Francesco cukrászdában. Knox A tömegkultúrát gúnyosan imitáló művek a gyerekrajz, az ősi barlangrajzok, a falfirkák magas művészeti igényű keverékei Spartacus 2076 - Gladiátor neonfényben A Pécsi Balett előadása a Fesztivál Színházban A Pécsi Balett tavaly novem­berben bemutatott produkció­jával lépett fel október 15-én a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában. A produkciót leg­közelebb december 4-én láthat­ja ismét a budapesti közönség. A Spartacus is, a Pécsi Ba­lett is - legenda. Igaz, nem Hacsaturján klasszikus művé­ről van most szó, a Spartacus 2076 modern zenére előadott táncjáték, mely nem a rabszol­galázadás történetét eleveníti meg, hanem elvontabb és álta­lánosabb gondolatokat, érzése­ket - nagyjából a jó és a gonosz küzdelmét - jelenít meg a szín­padon. Az ékesebb néző még­sem tudja kivonni magát a 60- as évek emlékeinek hatása alól, amikor Róna Viktor Spartacu- sáért rajongott, és ámulva fi­gyelte egy másik karizmatikus táncos, Eck Imre merészségét, amellyel létrehozta Pécsett az első modern balett-társulatot Magyarországon. Azóta a mo­dern balettnek számos műhe­lye jött létre, napjainkban pe­dig már a kortárs tánc jelenti e művészeti ág legújabb hajtását. A címben szereplő évszámnak nincs különösebb jelentősége, arra utal csak, hogy a téma időt­len, a jók és a gonoszok mindig harcoltak és harcolni fognak, és most ennek a harcnak a szimbo­likus főszereplőjéül éppen Spar- tacust választották. Vincze Ba­lázs rendező-koreográfus - aki egyben a Pécsi Balett igazgatója is - elmondása szerint a társulat legjobb hagyományait kívánta felhasználni és továbbvinni eb­ben az előadásban. Ami dicsére­tes ugyan, de nem biztos, hogy elég. Ez az előadás ugyanis - megítélésem szerint - semmi újat, semmi érdekeset, izgalma­sat nem kínál a nézőnek. Annál több közhelyet. Elég csak arra utalnunk, hogy a rosszak feke­tében, a jók pedig fehérben tán­colnak. A jövőbe (is) helyezett történet futurisztikus jellegére a kék neoncsövek utalnak, ezek fényében viszont római sarut vi­selő gladiátorok vívnak egymás­sal. Ez utóbbi, a gladiátorharc viszont - ami a táncot illeti - az előadás legjobb része. A moz­gástánc merészebb, a sport, az akrobatika elemeit használja, s ez a legtöbb, ami „modern” ebben a táncban. A díszletek, kellékek terén sem fedezhetők fel újszerű, különleges elemek. A nagyméretű drapéria, lepel használata elterjedt a modern balettszínpadokon, itt azonban ez sem elég hatásos. (Kivéve az ígéretes nyitójelenetet, ami­kor egy lepel alól bújnak elő a táncosok.) A zene, melyet a koreográfia elemeire komponált Riederauer Richárd, fülsértőén hangos; a szerelmi részeknél lágyabb, kel­lemesebb. Spartacust felváltva táncolja Bánki Zsolt és Kristóf Dávid. Flavia szerepében Lázár Esztert láthatjuk, míg Crassust szintén felváltva adja két kiváló­ság, Lencsés Károly, illetve Lovas Pál. Nem vitás, nagyszerű tánco­sok, nem rajtuk múlik, hogy en­nek a modernnek látszó, mégis nagyon konzervatív előadásnak az üzenete - pestiesen szólva - nem igazán „jött át”. Ferencz Zsuzsa A társulat legjobb hagyományait kívánták továbbvinni Üvegfestmények Kiállítás a Francesco cukrászdában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom