Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-08-22 / 33. szám
Ingatlanpiac - albérlet I melléklet • Ferencváros • 2008. augusztus 22. 9. oldal Július közepétől felpörgött a piac Nem emelkednek számottevően az albérletek árai Ahogyan azt már az elmúlt években megszokhattuk, július közepén ismét növekedésnek indult az albérletek iránti kereslet, hiszen a közelmúltban derült ki, kit hova vettek fel egyetemre, főiskolára. Most mindenki lázas szállás- keresésben van, különös tekintettel a felvettek nagy számára és a kevés kollégiumi férőhelyre. Idén a felvételizők nyolcvanöt százaléka, mintegy nyolcvankétezer hallgató került be valamelyik felsőoktatási intézménybe. A kollégiumi férőhelyek alacsony száma ezért idén még több hallgatót kényszerít arra, hogy albérletet keressen - meglehet, sokan eleve ódzkodnak is a kollégiumoktól, hiszen ezek nagy részének komfortja, felszereltsége igencsak elmarad az európai átlagtól. Érthető tehát, hogy a felvételi pontszámok ismeretében idén júliusban még nagyobb roham indult a legjobb albérletekért. Az albérletek tekintetében különösen élénk a kereslet Budapest belvárosában, az ötödik, a hatodik és a hetedik kerületben, de ugyanez mondható el az egyetemek és főiskolák környékén, így Lágymányoson Az erre szakosodott cégek egy része ingyen nyújtja ingatlan- közvetítési szolgáltatásait a bérlet iránt érdeklődőknek, míg másik részük éppen abból próbál megélni, hogy súlyos ezrekkel vágja meg a tapasztalatlan albérletkeresőket. Ez utóbbiak szolgáltatásainak ráadásul az esetek többségében semmiféle eredménye sincs. Azok az ingatlanközvetítő irodák, amelyek ingyen kínálják szolgáltatásaikat a bérlők részére, a tulajdonosokkal kötött szerződés alapjándcapnak díjazást a sikeres közvetítés után, amelynek mértéke többnyire az egyhavi bérleti díjnak megfelelő összeg. Ezek a cégek a tulajdonos kívánsága szerint a bérlőjelölteket szűrik is, így a lakást vagy szobát kiadó bizonyos mértékig biztosított afelől is, hogy lakását nem tégláig lerombolt állapotban kapja vissza a bérleti szerződés lejárta után. Mi több, a leendő bérlőnek sem kell félnie, hogy átverik, mivel a bérlemények címeiért nem kell előre fizetnie. A bizalmat vagy Ferencvárosban is, amelynek albérleti árai hasonlítanak a fővárosi átlaghoz. A budapesti piacon az elfogadhatónak minősíthető lakások bérleti díja ötvenezer forintnál kezdődik, bár a külsőbb kerületekben negyvenezer forintért is található már kibérelhető lakás, igaz, ezek némi kompromisszumot követelnek a diákoktól, hiszen a tömegközlekedés ezeken a külső területeken enyhén szólva is némi kívánnivalót hagy maga után. Még mindig kevés hallgató engedheti meg magának, hogy autóval közlekedjen, így közlekedési szempontból a négyes és hatos villamosok, valamint a metró vonalainak környéke számít slágerterületnek. Aki albérletre vágyik, jó, ha felkészül anyagilag, hiszen a kéthavi kaució ma már teljes mértékben elfogadott az albérleti piacon. Ha az újdonsült lakó számlát szeretne kapni a bérleti díjról, jócskán magasabb összegre számíthat, hiszen az áfát és az egyéb adókat egyik lakástulajdonos sem vállalja át bevétele terhére. Annyiban azért jobb a helyzet a korábbiakhoz képest, hogy most már legalább egyáltalán kaphat számlát az albérlő, ez pár éve még szinte elképzelhetetlen volt Magyarországon. A diákok jellemzően a használt, de nem lelakott lakásokat keresik, amely elég nagy ahhoz, hogy ketten is lakják. Elvárás azonban a szobák külön bejárata, valamint az, hogy használható bútorokkal legyenek berendezve, és a fürdőszobából, konyhából se hiányozzanak az olyan alapvető háztartási nagygépek, mint a f mosógép vagy a hűtő. Egy így 1 felszerelt lakás átlagos bérleti ■o díja hetven-nyolcvanezer foil rint körül kalkulálható. tn < A külföldi hallgatók nagy része anyagilag jobban eleresztett magyar „kollégáinál”, így megengedheti magának, hogy egyedül béreljen lakást, általában garzont. A bérletre akár havi félezer eurót sem sajnálnak, amiért a különélés mellett jobb felszereltséget és jobb környéket is elvárhatnak. A tanulási időszak kezdete előtt a multinacionális cégek Magyarországon dolgozó vezetői élénkebben érdeklődnek az olyan bérelhető házak iránt is, amelyek a francia, amerikai és angol iskolák környékén találhatók - Budapest budai oldalán. Ezeknek a házaknak a bérleti díja ezerötszáz euró körül indul, de a luxuskategóriában hatezer eurót is felszámíthatnak a tulajdonosok. S. G. Kész átverés show Gyanús, ha pénzt kérnek a címekért Aki fizet a közvetítésért, pórul járhat tovább erősíti, hogy a közvetítőcég képviselője az érdeklődőket jellemzően el is kíséri az adott címre, ahol találkozót egyeztet az ingatlan tulajdonosával is. Nem így azoknál a cégeknél, amelyeknek bevétele abból származik, hogy a bérlet iránt érdeklődőktől előzetesen, a címek kiadásáért kérnek - gyakran nem is jelentéktelen, négy-nyolcezer forintos - | összeget, amelynek fejében az 1 írott üzletszabályzatban meg- 5 határozott számú címet adnak S a bérlet iránt érdeklődőknek. < A lakásról aztán sajnos nagyon gyakran kiderül, hogy nem is létezik. Jobb esetben az albérletet régen kiadták, és mi vagyunk a kétszázötvennyolcadikak, akik érdeklődünk, hiszen rengeteg tulajdonos által feladott hirdetést is összegyűjtenek ezek az átverésre szakosodott vállalkozások, hogy aztán ezzel szúrják ki a gyanútlan albérletkeresők szemét. Ezeknek a cégeknek ugyancsak kedvelt trükkje, hogy lehetetlenül alacsony árat írnak hirdetéseikbe, abban reménykedve, hogy a betérő érdeklődő, ha már úgyis ott van, akkor is kiveszi a bérleményt, ha kiderül a turpisság. Elfogadja indoknak a sajtóhibára hivatkozást a hirdető részéről. Ezeket a jó pénzért ajánlott címeket azonban némi utánjárással mi magunk is beszerezhetjük az interneten. Ok is onnan teszik. Figyeljünk tehát, és ne engedjük magunkat átverni tapasztalatlanságunk miatt! Ha előre pénzt kérnek valamiért, azt mindig fogadjuk némi gyanakvással - ne csupán ingatlankeresési ügyekben. Rengeteg olyan vállalkozás, cég van, amely nem kér pénzt szolgáltatásaiért. Ezekben nyugodtan megbízhatunk, egyrészt, mert nem kockáztatunk semmit, másrészt, mert ezeknek valóban érdekük, hogy ügyfeleiknek, a bérbeadóknak minél hamarabb bérlőt szerezzenek, hiszen csak ebben az esetben jutnak a fizetségükhöz. S. G. Ferencváros újság ügyfélszolgálati irodája: 1094 Budapest, Ferenc tér 11. Tel.: 299-0492; Fax: 299-0493; Nyitvatartás: H-P 9-17 óráig Értékesítés: Tel.: 323-1238; Fax: 323-1314 ■ ÁLLÁS - OKTATÁS aMMMMMMMMMMMMMI Munkavállalásra is alkalmas OKLEVELET ADÓ YÜSSZŐRTANFOLYAMOT indít a Stúdium Iroda Budapesten szept. 13-án, Százhalombattán szept. 11-én, ✓ Érden szept. 15-én. ✓ Ara: 40 ezer Ft. Érd: 06-30/30-21 -487 Az INTERAKTÍV GRAFOLÓGUSKÉPZŐ és GRAF0MÉDIA INTÉZET (OKÉV nyilvántartási szám: 07 06 71-03) államilag elismert OKJ-s EU kompatibilis grafolégus- ás írásszakértő képzést indít levelező-esti és intenzív kurzusokon, Okleveles grafológusként, eseti írásszakértőként új hivatást szerezhet, jobban megismerheti önmagát és kapcsolatit. Helyszín: Semmelweis Orvostudományi Egyetem Testneveléstudományi Kara Budapest Kihelyezett tagozatok: Debreceni Egyetem, Nyugat-Magyarországi -Egyetem Sopron, Mosnnmagyaróvár, Egyetemistáknak tandíjkedvezményt nyújtunk. Érdeklődni: a 06 30 922-29 48, 06 30 56 58 677 a 66-1-212-88-61 telefonszámokon, a Központi Irodánkban (1611 Budapest, Bem rkp. 15.) és a www.grafomedia.hu honlapunkon lehet. TANDÍJMENTES nappali szakképzés érettségiletteknek! www.novoschool.hu/bgo BankU/Pénriigyi ügyintéző 327-0550 BpJX.,Üllői út 63. (metrónál) Kezdő bridzstanfolyamok a belvárosban. 1 Indulás: 2008. szeptember 22., 25., 27. Információ és jelentkezés: www.bridzsakademia.hu. bridzs@bridzsakademia.hu. 06-30-9000-400, 06-1-209-5243 LOACKER Osztrák tulajdonú társaság keres IX. kér. Hídépitő utcai telepére gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket E kategóriával nehézpótkocsis, konténerszállító, teherautókra magyarországi munkavégzésre. PAV II, ADR, belföldi árufuvarozói engedély, nehézgép kezelői vizsga előny. Bejelentett munkaviszony, havi bruttó 230-356 ezer Ft kereseti lehetőség. Jelentkezések, önéletrajzok, bérigény megjelölésével: Loacker Hulladékhasznosító Kft. 1095 Budapest Hídépítő utca 15. Tel: 30/201-1286,280-6040/41, 280 3793/41, 30/2423939/41 Fax: 280 0765 Email: loacker@loacker.hu T 1 A Patrona . jA^v / Hungáriáé Általános Iskola és Gimnáziumban nyelvi tanfolyamokat (angol, német, olasz, francia, latin, spanyol) és ECDL vizsgára felkészítő tanfolyamokat indít az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A kurzusok 2008. szeptember 15-től indulnak. K V Ingyenes szintfelmérés és beiratkozás: szeptember 4-5. és 8-9.14.00-18.00 óra között. Tanfolyamdíjak: 45 óra/8-9 fő/22500 Ft Igény esetén kihelyezett, vállalati tanfolyamokat is indítunk. Elérhetőségek: cím: 1092 Bp„ Knézich u. 3-13., tel.: 217-0337; 30/678-9964; fax: 216-4017; e-mail: aD.nvelvi@qmail.com s A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola felvételre keres ANGOL NYELV SZAKOS KÖZÉPISKOLAI TANÁRT egyetemi végzettséggel és pincér, cukrász vagy szakács alapszakmával, főiskolai végzettséggel. Személyes megjelenés: 9-12 óráig a Budapest, 1097, Ecseri út 5-7. alatt, s Érdeklődni: 280-6820 | JELENTKEZZ IZRAELI TESTŐRKÉPZÉSRE! Új szakma, új kihívások, Speciális felkészítés Magyarországon csak nálunk! | www.losa.hu Tel.:06-30-676-4145 06-30-443-8512 HÍVJON Anyagi gondjaira gyors, egyszerű megoldás! Személyi hitelek:- 3 hónapos munkaviszonytól- kezes, fedezet nélkül 5 M Ft-lg Jelzálog hitelek:- 1 M-100 M Ft lg- akár jövedelemigazolás és előzetes kezelési költségek nélkül, (építési, vásárlási, szabadfelhasználású, hátralékos, végrehajtásos, factoringos ingatlanra is van megoldás.) Teljeskörű ügyintézés, magas hitel- nyújtási lehetőségekkel (a különbözet a kezében marad). Alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak és BAR-osoknak is! Postai úton is igényelhető! Hívjon bátran, segítünk! 5EEE 70/595 : ÜVEGEZÉS, : KÉPKERETEZÉS, : MŰANYAGABLAK : BEÉPÍTÉS, : TÜKÖR, j ÁRNYÉKOLÁS- : TECHNIKA í REDŐNY,RELUXA, : SZÚNYOGHÁLÓ, STB... 1098 Budapest, Lobogó u. 14. Tel.: I 1/280-36-18, 30/944-77-02 Zámbori István Hitet Rezidencia n-u-u-.hltvlwttdeneta.hu Mast ingyen Juthat hitelhez! Jelaálog és jövedelem alapú hitelek Már Jövedelme zo-szorosát lg felveheti Akár 16% THM Jelzálog alapú hitelnél: Akár 6% THM Az értékbecslési és közjegyzői dijat meghitelezzük önnek! Ingatlana piaci értékének 70%-át is felveheti! Közvetítői jutalék nincs! Budapest *09*. Uehmr Ödön fasor 1. Tel./Fax.1 06-1499-0S0S/0S04 Mob.r 0<>-*0-4SO-*007,06-*0-ai4-»5B* e-mail 1 lnfodPhltelrexidencla.hu Nyitvatartási Hétfő- Péntek 109:00- i8>oo-ig ■te OKJ-S HÉTVÉGI »»■ ■» SZAKKÉPZÉSEK «■ Mw INDULNAK «■ *■ BUDAPESTEN ««■ • Mentálhigiénés asszisztens • Szociális gyermek és ifjúságvédelmi ügyintéző • Szociális gondozó-ápoló • Gyógypedagógiai asszisztens • Rehabilitációs nevelő-segítő • Kisgyermekgondozó-nevelő • Gyermekotthoni asszisztens Részletfizetés! Europass bizonyítvány! | Krúdy E. Iroda Tel: 061/355-3198, 0630/940-5389 e-mail: euroszolg@gmail.com A BIZTOSÍTÁSI OKTATÁSI INTÉZET 2008. SZEPTEMBERÉBEN AZ ALÁBBI FELSŐFOKÚ SZAKKÉPESÍTÉSEKET INDÍTJA Azonosító Megnevezés Képzési I« Tartó NAPPALI „ LEVELEZŐ OKJ 55 3441 02 ÉRTÉKPAPÍR-PIACI SZAKÉRTŐ' 2 év INGYENES (államilag finanszírozott) 80,000 Ft. /félév OKJ S5 3441 01 ' BANKI SZAKÜGYINTÉZŐ 2___ INGYENES i államilag finanszírozott) '"mooirft. /félév • A képzés é Reuters S2eí egyúttműkűdve vatósíi/ meg. A sikeresen és legalább fi ered ménnyel végzett tanulók részére a CODEX Értéktér és Értékpapír Zrt. munkavégzési THOMSON REUTERS Nálunk mu Mi ISFORVklÓ ÉS ElítmÖSéC: BIZTOSÍTÁSI OKTATÁSI INTÉZET FEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY SZAKKÖZÉPISKOLA KW BUDAPEST, BALÁZS BÉLA UTCA 18.«TELEFON: 476-3330, FAX: 476-8140 * www.hoi.hu A SOTE tömbje - keresettek a közeli panelok