Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-06-27 / 25. szám
12 SPORT Ferencváros 2008. június 27. SPORTHÍREK Kiütöttük a Pécset A szezon utolsó hazai bajnokiján magabiztosan győzött női labdarúgócsapatunk. A hölgyek a Pécs ellen nyertek 5-0-ra. Nemes bosszúra készültek a lányok, ugyanis korábban egy góllal kikaptak a pécsiektől. Alaposan sikerült a visszavágás, hiszen már a félidőben két góllal vezettünk, és a fordulás után még növelni is tudtuk a különbséget. Góljainkat Dörömböli (2), Szabó (2) és Krenács szerezte. Vasárnap Újpesten búcsúzik a bajnokságtól az együttes. Győztek a mini lányok A StudentComfort Szivacskézi Bajnokság 1999-es korosztályának országos döntőjét rendezték június 14-15. között Vácott, a Városi Sportcsarnokban. A leányok küzdelmében, hatalmas csatában, a Budapest Bank-FTC szerezte meg az aranyérmet. A csapat edzője korábbi klasz- szis játékosunk, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Pádár Ildikó - vagy ahogy mindenki ismeri: Párduc. Focistáknál is arattak a ’99-esek Az 1999-es születésű játékosainkból álló utánpótlásegyüttesünk Gyöngyösön nyert tornát, amelyen tizenkét csapat vett részt. Csoportellenfeleink: a MAC, a Debreceni Löki Focisuli, a Tápiószecső, a Hatvan és a Goldball csapata. A másik csoportban a Gyöngyös, a Kispest, az Ikarus, a Pásztó, a Budatétény és az Újpest szerepelt. A MAC-ot 3-0-ra, míg a Debrecent 1-0-ra győzték le a srácok, a Tápiószecső elleni, 1-1-es meccset büntetőkkel a mieink nyerték. Ez után a Hatvant gyűrték le fölényesen 8-0- ra a fiúk, majd a Goldballt is megverték 1-0-ra, így megszerezték a csoportgyőzelmet, s az aranyért játszhattak a házigazda Gyöngyös csapatával. A döntőben pedig 2-0-ra diadalmaskodott a csapat, így a dobogó legfelső fokára állhatott. Túl a nevezésen A Ferencváros labdarúgó szakosztálya benyújtotta nevezését a 2008/09-es bajnoki idényre. A klubvezetés a határidőig minden szükséges dokumentumot eljuttatott a Magyar Labdarúgó Szövetséghez, amely a remények szerint pár napon belül pozitívan bírálja el a nevezést. A csapat várhatóan a következő szezonban is a Keleti csoportban szerepel az NB ll-es bajnokságban. Két hét múlva kiderülhet, kik döntöttek Nem lesz titok többé, hogy kik zárták ki a Fradit Kerékpáros sikerek Berkesi és Werderits is aranyat hozott Werderits Ádám és Molnár Botond a Hobby 120 km eredményhirdetésén elbíráló tagokat illetően, ezért a kérés - szerintük - nem volt teljesíthető. Gertner Zoltán előadta még, hogy kérést továbbították az UEFA illetékes bizottságához, és várják a nemzetközi szövetség ezzel kapcsolatos állásfoglalását. Ez után fordult az FTC Pártolói Egyesület a Fővárosi Bírósághoz, kérve a licencbi- zottsági tagok nevének nyilvá- _ nosságra hozatalát. A Fővárosi f| Bíróság ítéletében kifejtette, .1 az MLSZ országos sportági s szakszövetségként közfelada- § tot ellátó szervnek minősül, J így feladatai közé tartozik a s labdarúgás versenyrendszeré- § nek kidolgozása és üzemelte- f tése. Ebbe beletartozik annak ^ , C meghatarozása is, hogy mi- -0 lyen feltételekkel jogosultak az adott sportszervezetek az MLSZ által szervezett bajnokságban részt venni. A Fővárosi Bíróság ezért a pártolói egyesület kérelme alapján közérdekű adatnak minősítette a kért névsort. így az ítélet szerint az MLSZ-nek 15 napon belül írásban közölnie kell az FTC Pártolói Egyesülettel, kik vettek részt a Fradi kizárásában. Az MLSZ fellebbezhet az ítélet ellen. Schiller Zsolt Szombaton a Juniális pálya napon, vasárnap a Tour de Pécs 8. szakaszán a Beremend Nagydíjon, illetve az ausztriai Samson radmaratonon vettek részt a Fradi kerékpáros szakosztályának versenyzői. A hétvégi versenyeken összesen négy aranyérmet és egy ezüstöt gyűjtöttek. Berkesi András pályán, Werderits Adám pedig Pécsen állhatott a dobogó legfelső fokára: A pályaversenyen Berkesi András mind a három versenyszámban győzni tudott. Merő Csaba a Samson Radmarathonon igen kiválóan szerepelt, a több ezer indulóból az abszolút 9. helyen végzett, kategóriájában pedig karnyújtásnyira a dobogótól, a negyedik helyen. KÖZLEMÉNY Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete - a ferencvárosi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 3/2006. (II. 09.) rendeletével - a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyek és szervezetek tevékenységének elismerésére többek között a „Ferencváros Díszpolgára” és a „Ferencvárosért Emlékérem” kitüntetéseket alapította. A kitüntetések adományozásának szabályait a 3/2006. (11.09.) rendelet az alábbiak szerint szabályozza: „Ferencváros Díszpolgára cím 1. § (l)Díszpolgári cím adományozható annak, aki életművével, kiemelkedő teljesítményével hozzájárult a kerület fejlődéséhez, gyarapodásához, hírnevének öregbítéséhez. (2) Évente egy díszpolgári cím adományozható /posztumusz adományozás is lehetséges/. (3) A címmel a mindenkori önkormányzati képviselői alapdíj 6 havi összegének megfelelő anyagi elismerés jár. (4) A díszpolgári cím adományozására javaslatot tehet: legalább 5 helyi önkormányzati képviselő, önkormányzati képviselői frakció, legalább száz ferencvárosi választópolgár, a polgármester, a kerületben működő - jogszerűen bejegyzett - társadalmi, egyházi szervezet, egyesület" „Ferencvárosért Emlékérem 2. § (1) Ferencvárosért Emlékérem adományozható annak a személynek, szervezetnek, közösségnek, aki/amely kiemelkedő tevékenységével hozzájárult a kerület fejlődéséhez, gyarapításához. (2) Évente hat emlékérem adományozható, ebből legfeljebb négyet lehet közösség részére megítélni. /Posztumusz adományozás is lehetséges/. (3) Az emlékéremmel a mindenkori önkormányzati képviselői alapdíj 4 havi összegének megfelelő anyagi elismerés jár.” A javaslatokat 2008. július 31. napjáig kell eljuttatni a Polgármesteri és Jegyzői Irodára (1092. Budapest, Bakáts tér 14. sz.). A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület minősített többséggel, titkos szavazással dönt. A kitüntetést és az adományozást tanúsító oklevelet ünnepélyes keretek között, a Ferenc napi Búcsú nyitó rendezvényén a polgármester adja át. Új játékos a női kézilabdásoknál Hosszú szünet után új játékos érkezik a Fradi női kézilabdacsapatához. Berta Melinda, a Dunaferr NK játékosa volt, és Kovacsicz Mónika helyére igazolt, mert mint ismeretes, Kovacsicz a Dán Viborghoz szerződött. A 27 éves rutinos balkezes szélső korábban már játszott Dunaújvárosban, majd Vácra került, onnan a Mocsai Lajos vezette Vasashoz igazolt, végül visszatért a Dunaferrhez. Az is bizonyossá vált, hogy Szamoránsky Anikó továbbra is a Fradit erősíti. Séták, túrák mindenkinek A zöld-fehérek szurkolótábora legszívesebben az első osztályban látná a csapatot Az FTC Pártolói Egyesület kézhez kapta a Fővárosi Bíróság 2008. április 7-én, az MLSZ ellen indított perének elsőfokú, nem jogerős ítéletét - írja az ftcpe.hu. Mostantól 15 napja van az MLSZ-nek arra, hogy nyilvánosságra hozza: kik döntöttek az FTC kizárásáról. A szövetség fellebbezhet. Az FTC Pártolói Egyesület írásban kérte az MLSZ illetékes licencadó bizottságát, hozza nyilvánosságra azok nevét, akik szavazatukkal hozzájárultak a Ferencváros NB I-ből történő kizárásához. Az MLSZ nevében Gertner Zoltán klublicencmenedzser válaszolt, mely szerint az UEFA által jóváhagyott klublicencszabályzat titoktartási kötelezettséget ír elő az- kedvcsinálónak lásd alábbi képünket - eltölteni két napot július 5-6-án, hogy meghallgassák, miként „Muzsikál az erdő”. Július végén, 26-27-én pedig buszra ülhetnek, és megnézhetik a Felvidéket. Mindig időben érdeklődjenek, jelentkezzenek! Információt Kiss Ádámtól kaphatnak a 70/212-12-88-as telefonszámon. A Ferencvárosi Természetbarát Egyesület június 29-től tábort szervez a Balaton partján, Zamárdiban. Egy hetet tölthetnek itt önköltségen, közben remek keszegeket eszegethetnek! Miközben megtapasztalják a ropogós, paprikás lisztben sült keszegek szálkásságát, megbeszélhetik, van-e kedvük a Mátrában élhető lakások garzontól a kétszobásig IX. kerület Balázs Béla utcai épületrész 0% Önerőtől korhatár nélküli finanszírozással közösségi és egyéni programok evangélikus templom és gyülekezeti központ igény szerint orvosi és 24 órás szakápolói szolgáltatások Tulajdonjog értékesítés! m Mm íáll I Borostyán Ha álmai otthona rátalál Önre! MKB Svájci Frank Lakáshitelek Duna Hói fiók Budapest, Soroksári út 3/< * Tel. (06 \); 216*2991 Valósítsa meg otthonával kapcsolatos álmait az MKB Bank Svájci Frank Lakáshiteleivel: ■ hitel új és használt lakás vásárlásához ■ magas finanszírozási arány Ráadásul most Ön dönthet! Választása szerint: minden kezdeti banki költséget elengedünk MKB Svájci Frank Lakáshitel Kamat THM* 3 hónapos kamatperiódus 3,10% 6,48% VAGY az első fél évben kedvező kamatozással igényelheti hitelünket MKB Svájci Frank Lakáshitel Kamat** THM* 3 hónapos kamatperiódus 0,99% 6,55% *A Teljes Hiteídíj Mutató (THM) érték meghatározása az aktuális feltétetek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitei árfolyam-és kamatkockázatát. A részletes THM értékeket a vonatkozó, hatályos Kondíciós Lista tartalmazza, amely elérhető a www.mkb.hu oldalon 3 Letöltések és linkek menüpontban, illetve fiókjainkban. A THM forintban történő folyósítás és forintban történő törlesztés alapján került meghatározásra. Az alkalmazott árfolyam a tárgynegyedévet megelőző hónap 1. munkanapján érvényes, MKB által jegyzett devizaárfolyam. '“Kamat az első 2 kamatperiódusra: 0,99%, a további kamatperiódusokban pedig megegyezik a mindenkori standard kamattal, amefy jelenleg 3,10%. A hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyijvénos ajánlattételnek. & _ Arán AttiMuM n Az év Bankja 200?