Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-01-18 / 2. szám
Ferencváros 2008. január 18. SPORT 11 Búcsú a Bajnokok Ligájától Zárásként súlyos vereség Dániában Napi két edzéssel Cél: feljutni az NBI-be Juhász Gabriella kiemelkedő teljesítményt nyújtott A román Valcea megtette azt a szívességet csapatunknak, hogy idegenben legyőzte a Podgoricát, ezért az utolsó Bajnokok Ligája-csoportmér- kőzés előtt még maradt esélye női kézilabdásamknak arra, hogy a harmadik helyen zárjanak, és a KEK-ben folytassák a nemzetközi szereplést. Ehhez azonban mindenképpen pontot kellett volna szerezniük Dániában, a Viborg otthonában. Am csupán tíz percig élt a remény, aztán elléptek a hazaiak, és biztosan nyertek (39-30). A házigazda Viborg számára nem volt különösebb tétje a mérkőzésnek, mert már biztos továbbjutóként lépett pályára. Ez persze nem jelentette, hogy félvállról vette volna találkozót. Sőt! Hölgyeink a tizedik percig még tartották magukat, ezt követően viszont rengeteget hibáztak a támadásban, és fokozatosan ellépett a házigazda. A 18. percben átmenetileg kettőre csökkent a hátrány, ám a fegyelmezetlen védekezés miatt a szünetig szinte eldőlt a mérkőzés sorsa (20-11). A második játékrészben többször tíz gólnál is nagyobb volt a különbség a két csapat között, Juhász Gabriellának és Zácsik Szandrának köszönhetően ezt a harminc percet döntetlenre hozta a csapat. A súlyos vereséget viszont így sem kerülhette el az együttes, amely ezzel kiesett. Most kár igazán a Podgoricán hagyott pont(ok)ért... A lányokra mostantól - csak .-g - a honi kupában és bajnokság- s ban várnak komoly feladatok, s Utóbbiban már most pénte- o ken, hiszen a Dunaújvárosban játszanak rangadót a mieink. Csank hajtja a csapatot, mert szerdán edzőmérkőzés Mindenki bokszolhat, aki akar Nyitott edzések a Mester utcában Figyelemre méltó kezdeményezés működik Vona János vezetésével a Molnár Ferenc Általános Iskolában szeptember eleje óta. Bokszolni tanulhat mindenki, akit érdekel ez a sportág. A harmincéves ökölvívói múlttal rendelkező edző szerint csak az nem tanul meg bokszolni, aki nem akar. Mindössze kitartás és türelem kell ahhoz, hogy sikereket érjünk jel ebben a vonzó, izgalmas sportágban. Aki legyőzte az ismeretlentől való félelmét és lustaságát, annak már csak az állóképességét, gyorsaságát, reflexeit, bátorságát és önbizalmát kell az edzéseken a komoly fizikai kondíció mellett észrevétlenül megszereznie. Vona Jánosnak nemcsak hivatása, élete is a tanítás. Kihívás számára minden egyes kezdő bevezetése e nemes olimpiai sportág rejtelmeibe, hogy az ökölvívást értő és tisztelő művelője legyen a kezdetektől a versenyzésig. Most elsősorban egyetemista fiúk és lányok látogatják rendszeresen a délután négytől kezdődő edzéseket, de részt vesznek gyerekek, középkorúak, teljesen kezdők és aktívan sportolók is. Megjelenésük óta sok környékbeli kíváncsiskodó is lement a terembe. Sokuk ott is ragadt, élvezettel ámyékbokszol, lengyelbokszol, bunyózik, vagy csak jól elfárad a másfél órás, szakszerűen vezetett edzésen, ahol mindenkivel egyénileg is foglalkoznak. Az ökölvíváson kívül kezdő és haladó kempo-, thai box-, capoeiracsoport, kezdő krav-maga és ninjutsu- gyerekcsoportok is várják a jelentkezőket lelkes és lendületes csapatukba nemtől, kortól, edzettségtől függetlenül. Az University Box Club edzéseinek helye a Molnár Ferenc Általános Iskola, Mester u. 19. (bejárat az Ipar u. felől). Az edzések időpontja: hétfő- szerda-péntek: 16.00-21.00, kedd és csütörtök: 16.0019.00 óra. Bővebb információ a 70/318-2465-ös telefonon vagy a , www.boxedzes.hu honlapon kapható. (-) A nyitott edzésekre bárki ellátogathat, nemre és korra tekintet nélkül Az NBI-be való feljutásban reménykedő labdarúgóink e héttől napi két edzéssel készülnek. A csapat felváltva edz az Albert- stadionban, a kelenvölgyi műfüves pályán és a Népligetben. Már hétfőn visszatért a társakhoz a kameruni Edouard Ndjodo, Igor Pisanjuk viszont kihagyta a délelőtti edzést. Nem önszántából, az ukránkanadai légiós vétlen a késésben. A frankfurti repülőtéren sztrájkoltak, ezért több járatot is töröltek, a játékos azonban délutánra már megérkezett az Üllői útra. Két fiatal, Fitos László és Brettschneider László kisebb sérüléssel bajlódik,-de várhatóan csak rövid időt kell kihagyniuk. A csapat jövő szerdán vívja első előkészületi mérkőzését, a tervek szerint az Üllői úton, az viszont biztos, hogy a Pénzügyőr ellen. Ezen a mérkőzésen még biztos nem léphet pályára Jovánczai Zoltán, aki sérülése után csak most kapcsolódhatott be a felkészülésbe. A csatár elmondta, már nem érez fájdalmat, s nincs gondja a rengeteg futás után sem. Bár óvatosan, de már elkezdte a labdás gyakorlatokat is. Várhatóan csak az utolsó edzőmeccseken léphet majd pályára Múlt csütörtökön még úgy tűnt, Sifter Tamás másfél évre a Ferencvároshoz szerződik, ám a játékos a szóbeli megállapodás ellenére másként döntött. A védekező középpályás Sopronban már dolgozott együtt Csank Jánossal, most végül elmarad a közös munka, mert a hírek szerint inkább egy élvonalbeli csapathoz igazol. Az oldalt szerkesztette: Schiller Zsolt Szent-Györgyi Albert 12 Évfolyamos Iskola Diákjaiért Alapítvány köszöni mindazok támogatását, akik adójuk 1 százalékával segítettek. A beérkezett 1 493 890 forintot az iskola tantermeinek,felújítására, és iskolai programok megvalósítására költöttük. A Lónyay Alapítvány köszöni a támogatásokat, a befojt 52 426 forintot szakkönyvek és szakmai folyóiratok vásárlására költöttük. SPORTHÍREK Magabiztos siker a pólósoknál A négy nagy (Vasas, Eger, Szeged, Honvéd) mögött a bajnokság ötödik helyén álló vízi- labdásaink könnyedén verték a hét végén a fehérváriakat. Ez volt az a meccs, amikor nem kellett izgulnia sem a szurkolónak, sem a szigorú edzőnek, Somossy Józsefnek. Ráadásul ezúttal a mester kifejezetten elégedett lehetett tanítványaival, hiszen ők remekül használták ki az emberelőnyöket, s a szünetben már 11-0-ra vezettek. Mi több, a harmadik negyedet is „lehozták” kapott gól nélkül. Végül 15-2-re győzték le a vendégeket. Hazai vereség az Újvárostól Az előző heti létszámgondok (influenzajárvány, vizsgaidőszak) után ezúttal már ki tudott állni jégkorongcsapatunk soros bajnoki mérkőzésére. Együttesünk ugyan vereséget szenvedett, a publikum viszont alighanem élvezte a meccset, mert a felek a szó szoros értelmében többször is összecsaptak, s helyenként ökölvívó-bemutatót is tartottak a nézőknek. Ehhez még a bírók is „asszisztáltak”, ugyanis többször hibáztak. így a mérkőzés inkább a harcról szólt, mintsem a játékról. A vendégek végül gólütésben mindenképp eredményesebbnek bizonyultak, és 5-3-ra nyerték a mérkőzést. Tornagyőztes az 1999-es csapat A kilencévesek (1999-es születésűek) alkotta utánpótláscsapatunk tornát nyert Gyöngyösön. A Jászberény elleni nyitómecs- csen 3-1-re nyertünk, a Vasas Ikarus már „elcsent” egy pontot, és 1-1-es dö'ntetlenpel jártak a felek, míg a Debrecentől 3-1-re kikaptak fiatal focistáink. Ezért a döntőbejutáséit a másik csoport győztese, az UTE várt a srácokra. A rendes játékidő végén itt is 1-1 volt az eredmény, de Varga Ádám remek védéseinek köszönhetően a mieink örülhettek a büntetők után (3-2). A döntőben megpróbáltunk visszavágni a debrecenieknek. Nos, az ellenfél hamar vezetést szerzett, s talán már a kupát nézegette, amikor 20 másodperccel a vége előtt Meggyes Milán 15 méterről bombázott és egyenlített! A büntetőknél Ádám mindkét debreceni lövést hárította, így csapatunk nyerte a tornát. Hétvégi sportműsor Január 18. (péntek) 18.00: Dunaferr-FTC (nőikézi- labda-bajnoki, Dunaújváros) Január 20. (vasárnap) 9.00: Teremtorna (U15-ÖS női focicsapat, Tolna) ^Egészségpénztári^^** Kár^fensíelfoqTdtink7 jy#Nyitvatartásd 1| H^30|Í9hŐt)| ^TeiraiSffiVo EP 1Ó93jB.ffdapestS Mzraktár'utcakfa] f:30;tol szeretettel rli* * . varjuk minden kedves gyo gyulniivagyo betegünket! Sajat készítésű kjeméket kíná unkivasarloinknak Kun-Mediator Híméi! lr@Ai www.kun-mediator.hu Egzotikus ajánlataink: Mauritius, 8nap/7éj, repülővel, félpanzió, hotel***, 289.900Ft/fő Thaiföld/Pattaya, 8 nap/7éj, repülővel, félpanzió, hotel***, 214.900Ft/fő Kuba, 9nap/7éj, repülővel, félpanzió, hotel****, 299.900Ft/fő Báli, 8nap/7éj, repülővel, all inclusive, hotel****, 309.900Ft/fő Zanzibár, 14nap/12éj, all inclusive, hotel****, 329.900Ft/fő Síútak: Francia alpok/Superdevoluy, 2nap/léj, hotel***, önellátás, 22.900Ft/fő Zólyomi hegység/Polana, 3nap/2éj, hotel***, félpanzió, 22.600Ft/fő Sziovénia/Bohinj, 4nap/3éj, reggeli, hotel***, 16.600Ft/fő Ausztria/Kapfenberger, 3nap/2éj, hotel****, fél panzió, 31.900Ft/fő Álom és valóság... mi összekötjük! 1094 Bp.; Angyal u. 14-16. TeUfax:220-9295; email: budapest@kun-mediator.hu EKG • Szív ultrahang • Terheléses EKG 24 órás vérnyomás monitorozás 24 órás EKG monitorozás Doppler érvizsgálat Kardiológiai szűrővizsgálatok i Jíwtdielógia - íDiaő^taiágia 1094. Bp. Viola utca 50. Tel: 323 1121 Web: www.violakardiologia.hu Email: info@vioiakardiologta.hu acíctas AKCIÓ Lurdy Ház A Könyves Kálmán korút felöli bejáratnál A bon 10% kedvezményre jogosít HITELEK llllliridíj n Szabad felhasználású jelzáloghitelek □ (jövedelemigazolás nélkül) <=> Apeh, társasházi végrehajtás kiváltása □ Bárlista nem akadály!!!!! □ Előzetes költségek megbeszélés szerint D Kérésére felkeressük otthonában! 06-70-222-2704