Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-04-11 / 14. szám
6 IRODALOM Ferencváros 2008. április 11. Az „így írtok ti..." középiskolai kreatív íróversenyt tíz évvel ezelőtt indította útjára a Szent István Közgazda- sági Szakközépiskola. Később bekapcsolódott a mozgalomba a Medáliák Művészeti és Kulturális Egyesület is - mára a mozgalom kerületiből fővárosivá növekedett. Az alábbi novellát, mely az idei diákíróverseny első helyezettje, Murányi Ágnes, a Széchenyi István Gimnázium tizennyolc éves tanulója írta. Ismeretlenség Lilla ( 22 éves, utálja a főnökét, párkapcsolatban él): Fáradt vagyok. Idegőrlő volt a mai napom. A főnök csak engem ugráltatott: „Lillácska, főzzön egy kávét, ugorjon le a büfébe egy szendvicsért, vegyen virágot a feleségemnek!” Mintha rajtam kívül nem lenne más ember az irodában. Azt hiszi, azért, mert még nincs a kezemben a diplomám, már mindent megtehet velem?! Sajnos igen, ő a felettes, én vagyok a beosztott. Szerencsém, hogy vége a mai napnak - munka szempontból. Kata ( 17 éves, ma szakított vele a barátja): Nem hiszem el, hogy 11 év után megkaptam az első egyesemet magyarból! Hogy fogom megmondani anyunak? Szia, anya! Egyest kaptam, mert nem olvastam el a kötelező irodalmat - személyes okokból. Persze ezt mondtam annak a banyának is, de neki nem volt elég nyomós érv az, hogy túl sokszor szerepelt a regényben a „katona” szó. Csak az a kárörvendő vigyor ne lett volna az arcán! Ráadásul pont ma szakított velem a barátom mindenféle mondvacsinált indokkal. Egyedül maradtam. A kedvenc parkomban ülök egy pádon, pedig nagyon csípős az idő, november vége van. Azért jöttem le mégis, mert esett az eső, és imádom a zivatart, az ázott levelek illatát, nézni, hogyan „éled újjá” a természet. Lilla: A francba, hogy az esőnek is most kell esnie! Nincs nálam esernyő. Megint olyan leszek, mint egy ázott egér. Remek, ráadásul vásárolnom kell, a barátom szülei jönnek a szokásos heti ellenőrző látogatásra. Az anyja még az ágy alá is bekukkant, hogy tiszta-e a lakás mindenhol. Az apja pedig csak nevet rajta. Szép kis család, mondhatom! Kata: Ülök a pádon, a fülemben halk zene szól. Próbálok „semleges” muzsikát hallgatni, de most minden rá emlékeztet. Lassan beesteledik. Milyen hamar kitisztult. Már látni a csillagokat. Lilla: A parkon keresztül megyek haza. Nem érdekel, ha lekésem a KCMV-t (kis családi mosolyvizit). Ügy érzem, nekem is jár annyi, hogy egyedül legyek, átgondoljam, hogy mi történt velem, és ne a kedves anyóspajtás beszámolóját kelljen hallgatnom az este hátralévő részében. Úgy döntöttem, gyalog megyek haza, a kedvenc parkomon keresztül. El is felejtettem, mennyire jó dolog este, a csillagos ég alatt sétálni. Kivételesen az sem zavar, hogy nincs fény. Még nem kapcsolták fel az utcai világítást. Kata: Eddig bírtam tartani magam, a kedvenc számomnál bőgni kezdek. Néha komolyan elgondolkodom azon, egy embernek hogy lehet ennyi könnye. Közben folyamatosan jönnek az sms-ek, hogy ne sírjak, mert nem éri meg, és majd jön másik. Halvány esélyt sem látok arra, hogy jöjjön másik. Vagy Ő, vagy senki! Lilla: Leülök egy padra. Velem szemben egy fiatal, 16-18 év körüli lány ül. Kutat a táskájában, gondolom, zsebkendőt keres. Látszik rajta, hogy nagyon sokat sírt. Az arca fel van püffedve, a szeme vörös. Megcsörren a telefonja, de nem veszi fel. Nem tudom, mit csináljak. Elkapja a tekintetemet, és szemében a „miért?” felirat villan meg. Félelmetes a szeme, egészen sötétbarnák, mondhatni feketék, szinte megperzsel a tekintetével. A középkorban valószínűleg megégették volna boszorkányságért. Kata: Nem elég, hogy a nyílt utcán zokogok egy pasi miatt, most még a szemközti pádon ülő nő is engem bámul. Ránézek, pár percig állja a pillantásomat, aztán elfordul. Hiába, ilyenek az emberek. Lilla: Azt hiszem, odamegyek, és adok neki egy zsebkendőt. Lehet, elhajt, de az is lehet, hogy elmondja, mi bántja. Persze én sem mondanám el, de néha könnyebb egy olyan embernek beszélni a problémáinkról, aki nem ismer minket. Kata: Egyszer csak egy finom női kezet látok az orrom előtt, valaki egy zsepit nyújt felém. Elveszem, csöndesen megköszönöm, és mit sem törődve azzal, hogy valaki leült mellém, szipogok tovább. Egy kéz a hátamat simogatja. Megnyugtató és félelmetes. Kikapcsolom a zenét, kiveszem a fülhallgatómat, és a mellettem ülő alakra pillantok. Lilla: Nem ismerem, nem tudom mi a baja, mégis próbálom megnyugtatni. Kérdezés nélkül meséli el, hogy a barátja nyolc hónap után szakított vele. Azt mondta, nem akarja ennél is jobban bántani, jobb, ha most hagyja el, mint évek múlva. Természetesen mindezt e-mailben. Utolérni lehetetlen. Lecserélte a telefonszámát, törölte magát az összes közösségi oldalról, és vidékre ment. A közös barátoknak kikötötte, nem mondhatnak semmit neki, jobb, ha nem tud róla, mert „túl zűrös”. Kata: Egy parkban ülök, és egy ismeretlennek ecsetelem azt, hogyan dobott ki a barátom. Azt hiszem, szánalmas vagyok. Lilla: A barátok próbálták benne tartani a lelket, de ő nem kért belőlük. Jobban szeretett volna egyedül maradni a fájdalmával. Akkor jöttem én. Vigasztalni próbálom, de tudom, hogy leheteden olyat mondani neki, amitől jobban lesz. Ezen csak egy dolog segíthet: ha a srác előkerül és sikerül tisztázniuk a dolgot. Kata: Nem értem, hogy egy ilyen szép nő miért kóborol este, magányosan az utcán. Lehet, hogy nem várja otthon senki? Akkor miért van gyűrű az ujján? Lilla: Pimasz kislány. Lehet, hogy most elesettnek tűnik, de valójában nem az. Amikor meglátta a jegygyűrűmet, nem volt rest megkérdezni, hogy miért foglalkozom vele, miért nem vagyok otthon a vőlegényemmel. Kata: Azt mondta, néha észre kell vennünk azokat az embereket, akik a segítségünkre szorulnak. Én pedig gyámolításra szorultam. Van benne valami. A vőlegénye megvárja. Különben is azért, mert várja valaki, még nem kell folyton otthon ülnie. Lilla: Megint csörög a telefonja, de ezúttal nem a barátok érdeklődnek hogyléte felől, az édesanyja hívja. Itt az ideje hazamenni. Feláll, megköszöni a segítségemet, már nem sír. Szelíd mosoly fut át az arcán. Holnap ugyanitt? - teszi fel a kérdést. Nem szólok, csak biccentek, ő pedig elindul haza. Kata: Próbálom átgondolni a történteket, könnyednek érzem magam. A park sarkánál egy hajléktalan lép elém, pénzt kér. A táskámba nyúlok, megtalálom az érintetlen reggelimet, odaadom neki, és pénzt is adok neki. Hálálkodik, én pedig annyit mondok neki: „Néha észre kell vennünk azokat az embereket, akik a segítségünkre szorulnak!” Murányi Agnes Pályázati felhívás A Ferencvárosi Önkormányzat Jegyzője pályázatot hirdet a Ferencvárosi Önkormányzati Polgármesteri Flivatalában az alábbi munkakörök betöltésére: SZOCIÁLPOLITIKÁI ügyintéző Ellátandó feladatok: Felnőtt korúak segélyezése (átmeneti segély, temetési segély, lakhatáshoz kapcsolódó támogatások, rendszeres szociális segély, időskorú járadék, ápolási díj) Mozgáskorlátozottak támogatása Pályázati feltételek: A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (11.3.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 18. pontjában meghatározott végzettség, magyar állampolgárság, büntetlen előélet. Előnyt jelent: közigazgatási gyakorlat. ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ügyintéző Ellátandó feladatok: Önkormányzati tulajdonú lakás-és helyiség- ügyek pályázataiban való közreműködés. Beadványok átvétele, Ügyfél kérelméről jegyzőkönyv készítése, Lakbértámogatási ügyek intézése Pályázati feltételek: középiskolai végzettség magyar állampolgárság, büntetlen előélet. Előnyt jelent: a közigazgatásban, különösen ügyfélszolgálati területen eltöltött gyakorlat. A pályázatok tartalma: részletes szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló iratok másolata A munkakör betöltője a Ktv.-ben, valamint a Polgármesteri Hivatal Közszolgálati Szabályzatában szabályozott illetményre és juttatásokra jogosult. A pályázatokat 2008. április 22. napjáig lehet benyújtani a Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Személyügyi -munkaügyi Csoportjánál (IX. Bakáts tér 14.1.34.) A munkakörökkel kapcsolatban Kirimi Katalin személyügyi referens ad tájékoztatást. Tel.: 2171-216. A pályázatokról a benyújtási határidőt követő 30 napon belül a Ferencvárosi Önkormányzat Jegyzője dönt. A munkakörök az erkölcsi bizonyítvány bemutatását követően azonnal betölthető. A kinevezés határozatlan időre szól. Pályázati Felhívás A Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sportbizottsága nyilvános pályázatot hirdet a művészeti és tudományos élet támogatására. A pályázaton szétosztható összeg négy és fél millió forint. A pályázat célja: a művészetek és tudományok területén kerületünkben és kerületünkért működő egyének és közösségek alkotómunkájának, lehetőségeinek megfelelő segítése, támogatása. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a ferencvárosi civil- és társadalmi szervezetek ferencvárosi lakosokért végzett tevékenységük, a ferencvárosiaknak nyújtott szolgáltatásaik, rendezvényeik és egyéb programjaik megvalósításához szükséges költségeik egy részének biztosítása céljából. A szétosztható összeg: ötmillió forint. Az Emberi Jogi és Kisebbségi, Civil Szervezeti és Egyházi Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet az egyházak és egyházi szervezetek részére, a lakosság körében kifejtett szociális missziójuk, karitatív célú oktatási- és kulturális programjaik, egyéb segítő tevékenységük költségei egy részének fedezésére. A pályázati összeg: hatmillió forint. Le kell írni, hogy a pályázó szervezet illetve egyén hogyan kötődik a kerülethez, mivel az elbírálásnál a Ferencvároshoz nem kötődő tevékenységekre benyújtott pályázatokat nem tudjuk figyelembe venni. Pályázni adatlap kitöltésével lehet, melyet 2008. április 30-ig lehet a Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sportirodáján leadni (1093 Bp. IX., Közraktár u. 34.). Az adatlapot ugyanezen a címen lehet átvenni (hétfőn: 13.00- 17.00-ig, szerdán 8.00- 16.00-ig és pénteken 8.00- 12.00-ig), vagy letölthető a www.ferencvaros.hu honlapról. A pályázaton minden Ferencvárosban lakó polgár vagy közösség, illetve ferencvárosi székhellyel működő közösség részt veljet, aki: • af ályázati kiírásnak megfelelő tevékenységet folytat; • az adatlapot időben, hiánytalanul kitöltve leadta; • az előző évek pályázati támogatásáról határidőig elszámolt (mind szakmai, mind pénzügyi vonatkozásban); • köztartozása nincs; • egy pályázó csak egy pályáza- toz adhat be. Nem nyújthat be pályázatot: • Ferencvárosi Önkormányzat által fenntartott költségvetési intézmény; • azok a szervezetek, amelyek külön költségvetési soron, adott évben már önkormányzati támogatásban részesültek. • bármilyen párt, vagy párthoz köthető szervezet Eredményhirdetés: 2008. június 31-én. Pályázati felhívás A ferencvárosi önkormányzat pályázatot hirdet a FERENC TÉRI FEDETT PAVILON ÜZEMELTETÉSÉRE ÉS A TÉR KULTURÁLIS CÉLÚ HASZNOSÍTÁSÁRA lehetőleg ferencvárosi székhellyel rendelkező civil szervezet számára A pályázat célja: új kultúrpont kialakítása a rehabilitáció központjában lévő téren - a kerület kulturális életének fellendítésére. A pályázatnak tartalmaznia kell egyebek közt a funkció leírását, a tervezett kulturális, vendéglátó-ipari és egyéb tevékenység részletes ismertetését, eseménynaptárt, üzleti tervet. A pavilonok programjai esetében figyelembe Jcell venni, hogy a fő működési, üzemelési idő május Tjétől október Tjéig tart, a programok 10-22 óra között tarthatók, s csak korlátozott hangosítás engedélyezett. A fedett teraszok esetében figyelembe kell venni, hogy ezek fő működési, üzemelési ideje májustól októberig tart. A programok 10-22 óra között tarthatók. Vendéglátás megengedett, de csak mobilpultokkal és berendezési tárgyakkal. A működtető a hasznosítás során együttműködik a Ferencvárosi Művelődési Központtal és a IX. kerületi óvodákkal, iskolákkal. A pályázó éves programját köteles egyeztetni a Ferencvárosi Művelődési Központtal. A pályázónak május 30.—október 1. között a téren hetente legalább egy programot vállalnia kell, illetve az ezen időszak alatt megrendezésre kerülő Kultucca-programokhoz azok rendezőivel együttműködve csatlakozó rendezvényeket kell szerveznie. A rendezvények során a pályázónak kell gondoskodnia a szükséges biztonságról, a terület őrzés-védelméről, valamint a rendezvényt követően a pavilonok és környezetük takarításáról. A pályázatot lezárt borítékban, 2 nyomtatott példányban, valamint CD- re mentve, az Oktatási, Kulturális és Sportirodának legkésőbb 2008. április 15. (kedd), 16 óráig -1093 Budapest, Közraktár utca 34. II emelet - kérjük benyújtani. (A fenti időpontra postai úton is be kell érkeznie. Postacím: 1450 Budapest, Pf.2) A beérkezett pályaművek elbírálása titkos, az elbírálás határideje: 2008. május 8. A pályázatról további, részletes információk az OKSI irodájában, illetve a www.ferencvaros.hu honlapon kaphatók. A Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sportbizottsága pályázatot hirdet a kerületi szabadidő- sport területén működő sportszervezetek részére a rendezvényeik megvalósításához szükséges költségek egy részének biztosítása céljából. Nem tudunk támogatást nyújtani a szervezetek működési kiadásainak fedezéséhez, a működéshez szükséges eszközök beszerzéséhez. A pályázat feltételei: Pályázhat: a kerületünkben a szabadidősport területén tevékenykedő, kerületi bejegyzéssel rendelkező sportszervezet illetve sporttal foglalkozó társadalmi szervezet (kivéve DSE, ISK, DSK), amely rendelkezik érvényes bejegyező végzéssel az alapító okiratában, szabályzatában pedig szerepelnie kell a pályázati kiírásban meghatározott (sport) tevékenységi körnek. Nem nyújthat be pályázatot az önkormányzat által fenntartott költségvetési intézmény! A pályázó csak akkor kaphat 2008-ban önkormányzati pályázati támogatást, ha a múlt évben kapott önkormányzati pályázati támogatással elszámolt. Pályázati felhívás Egy szervezet csak egy bizottsághoz és csak egy pályázatot nyújthat be. Pályázni kizárólag adatlapon lehet. A pályázatnak tartalmaznia kell: A pályázati program vagy programok megvalósításának módját, személyi feltételeit és az egyéb forrásból (saját erőforrás, más szervezetektől, intézményektől kapott támogatások) származó anyagi feltételeit. Meg kell jelölni a program által érintett lakossági korosztályt, mint célcsoportot. A benyújtott pályázatot cégszerű aláírással és pecséttel el kell látni, továbbá a szervezet képviselőjének nevét és elérhetőségét meg kell jelölni. Az elbírálásnál kiemelten kezeljük: • A kerületi szintű sportrendezvények megrendezését vállaló pályamunkákat; • Kerületi lakosok, családok, hátrányos helyzetűek, mozgássérültek számára szabadidősportos rendezvények szervezését; • Táborozások megszervezését Az adatlaphoz csatolni kell a pályázó szervezet bejegyző végzésének és alapszabályának, ill. egyéb - a tevékenységét szabályozó -, a bejegyző bíróság által elfogadott okiratának másolatát. Kérjük a Tisztelt Pályázókat, hogy célszerűségi okokból a pályázati programjukat, illetve annak rövid lényegi összefoglalását kizárólag a pályázati adatlap e célra rendelkezésre álló részében írják le és ne az adatlap külön mellékleteként csatolják! A pályázatokat úgy kell benyújtani személyesen vagy postai úton, hogy az, 2008. április 30-ig megérkezzen az alábbi címre: Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 1093 Közraktár u. 34. II. em. A borítékra kérjük ráírni „Sportszervezetek pályázata"! A pályázati adatlap átvehető ügyfélfogadási időben az Oktatási, Kulturális és Sport Irodán valamint letölthető a www.ferencvaros.hu és a www.ferencvaros.hu/oksi honlapról.