Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)

2007. március / 3. szám

Vidats János - a Ferencváros márciusi ifja Ritkaság az olyan ferencvárosi polgár, akinek nem ismerős a Vidats név, hiszen az akkoriban ország­szerte használatos eke feltalálója, Vidats István uram Rock Istvánnal a Két Nyúl (ma Lónyai) utcában ala­pította meg gyárát, amelyet később fia, János vett át. Kevesebben tudják azonban, hogy Vidats János nem csupán gazdasági téren jeleskedett, de az ország sor­sának alakításából is jócskán kivette részét. Az 1942-ben Budapestre költözött Vidats család sarja katonaiskolában, majd a pesti egyetemen jogot tanul. 1848. március 15-én, a forradalmi iljúság egyik vezéralakjaként az egyetemi piactéren mond beszédet, amelyben kiemeli, a tanárok megfenyeget­ték őket, minden ötödik hallgatót eltanácsolják, ha részt vesznek a forradalmi megmozdulásokban. Ott van a Landerer-Heckenast-nyomda gépeinek lefog­lalásakor is. A tizenkét pont és Petőfi Nemzeti dalá­nak nyomtatása közben gyújtó hatású szónoklatot in­téz a nyomda előtt összegyűltekhez. Vidats János a Közcsendi Bizottmánynak is tagja, amelynek feladata a forradalmi vívmányok megvé­dése. A fegyveres harc kitörésekor a Földváry-féle önkéntes nemzetőrzászlóalj katonájaként a Délvidé­ken szolgál, majd jelentkezik a honvédhadseregbe is, ahol 1848 szeptemberétől őrmesterként Jellasics csa­patai ellen harcol. Decemberben már hadnagy, s 1949 júniusában főhadnaggyá léptetik elő. A nyári hadjárat idején ülnöke Görgei Ármin felső-magyar­országi hadbíróságának. Világosnál már századosi rangban teszi le a fegyvert. Ezután Svájcba próbál szökni, de elfogják, halira ítélik. Ezt később kétévi várfogságra változtatják. Vidats Jánost nyughatatlan természete kiszabadu­lása után is hajtja. Bár Abonyban gazdálkodással foglalkozik, 1856-ban ismét letartóztatják szervezke­désért, és csak apja közbenjárására menekül meg a büntetéstől. Ezután a Vidats-féle gépgyárban dolgo­zik, ahol azzal vívja ki munkásai tiszteletét és meg­becsülését, hogy - még azután is, hogy apjától 1858- ban átveszi a gyár vezetését - együtt dolgozik, együtt él velük. 1861-ben a bánátkomlósi kerület országgyűlési képviselőjévé választják. Emellett Pest város taná­csának is tagja. Kezdeményezi a Honvédsegélyező Egyesület megalakítását, melynek később jegyzője lesz. 1867. június 8-án, Ferenc József koronázásának napján tüntetőleg elhagyja az ünnepre készülődő Pes­tet, mondván, nem akar olyan városban lenni, ahol egy Habsburg fejére teszik a magyar koronát. 1869-ben a Ferencváros képviselője lesz. Felesége özvegy Damjanich Jánosnévi gyűjtést szervez a honvédsírok rendezésére, ő maga pedig országos honvédszobor felállítását és honvédmenház alapítá­sát kezdeményezi, mely utóbbi a Soroksári út 114. alatt nyílt meg, 1873-ban. Első parancsnoka maga Vidats János. 1873-ban Dunapataj képviselője és Pest főpolgármester-jelöltje. 1869-ben Ferenc- és Józsefvárosi Takarékpénztár és Hitelegylet néven alapít intézményt, egymillió fo­rint alaptőkével. Célja, hogy a kormánypárti bankok­ban nem túlságosan kedvelt választóknak nyújtson kölcsönt. 1873-ban, a gazdasági válság idején bank­ja csődbe megy, sikkasztásért feljelentik, de a hiányt rendezni tudja. 1873 végén öngyilkos lesz. Utolsó útjára a Sándor (Bródy Sándor) utcai képviselőházból kísérik. A Ke­repesi temetőben sírja nem maradt meg, pedig a töb­bi márciusi ifjú síremléke itt ma is megtalálható. Steiner Gábor {Pilinyi Péter írása alapján) Segítség a hátrányos helyzetűeknek Az esélyegyenlőség teljesebbé tételéért hívta élet­re az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a szociálisan hátrányos helyzetű; valamilyen fo­gyatékossággal élő; gyermekgondozási segély­ben, illetve gyermeknevelési, gyermekgondozási támogatásban részesülő fiatalok felsőfokú tanul­mányait elősegítő programját. E program jegyé­ben kezdte meg a működését a Feketén Fehéren az Integrációért Felsőoktatási Mentorhálózat. Mint a februári sajtótájékoztatón megtudtuk, a mentorhálózat szakemberek irányítása mellett, de hallgatói öntevékeny mozgalomként működik. A magyar felsőoktatási intézmények rendszere átalakulóban van. A megújult tartalmú, többciklu­sú képzés vált általánossá, miként más európai uniós államokban is. Az egyetemre, főiskolára je­lentkezők között mindig akadnak olyanok, akik szociális helyzetük, illetve egészségi állapotuk mi­att nehezebb feltételekkel kezdik tanulmányaikat, s gyakran azért nem tudnak társaikhoz hasonló jó eredményt elérni, mert a teljesítményüket hátrál­tatják a családi, fizikai és egyéb körülmények. Ezeknek a fiataloknak kétféleképpen segít az OKM. Egyrészt a felvételi eljárás során, meghatá­rozott feltételekkel többletpontot kaphatnak. Más­részt, ha már bejutottak az egyetemre vagy a főis­kolára, részt vehetnek a mentorprogramban, s ez­zel segítséget kaphatnak a sikeres tanuláshoz. 4 többletpontra jogosult az a fiatal, aki középfo­kú tanulmányai ideje alatt rendszeres gyermekvé­delmi támogatást kapott, illetve akit a jegyző, szo­ciális és anyagi körülményeinek figyelembevéte­lével, védelembe vett, vagy állami gondozott volt. Ezen belül további 4 pontra jogosult az a hátrá­nyos helyzetű jelentkező, akinek a szülei legfel­jebb az általános iskolát fejezték be sikeresen. A fogyatékossággal élő jelentkező minden je­lentkezési helyén 8 többletpontra jogosult. S ugyancsak 8 többletpontot kap az a fiatal fel­vételiző, aki gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon van; terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyer­meknevelési támogatásban vagy gyermekgondo­zási díjban részesül. A mentorprogram céljai: a bejutás esélyeinek növelése felvételi kedvezményekkel; a beillesz­kedés megkönnyítése országos intézményekben működő mentorhálózaton keresztül; a munkaerő­piaci esélyek növelése a programban igénybe ve­hető képzések által. A mentorprogramba való bekerüléshez külön felvételi eljárásban nem kell részt venni. A mentorhálózatról többet is megtudhatnak az érdeklődők a 06-80 204-641-es, ingyenesen hív­ható zöldszámon. Ügyfélszolgálatuk az ELTE Karrierközpontban (1088 Bp., Múzeum krt. 4/A, alagsor 1.) várja a fiatalokat munkanapokon 11-18 óráig, szombaton 12-15 óráig. A mentorhálózat központi irodája a 1052 Bp., Gerlóczy u. 11. alatt található munkanapokon 10-15 óráig. Honlap: www.mentorhalo.hu. E-mail: info(&mentorhalo.hu. Fontos tudni, hogy minden felsőoktatási intéz­ményben megtalálható a kari esélyegyenlőségi re­ferens vagy koordinátor, aki a fogyatékkal élő di­ákok érdekeit képviseli. G. A. Ferencváros 17 2007. március O sztálytalálkozó FELHÍVÁS a XIII. kerületi SZENT LÁSZLÓ ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA VOLT DIÁK­JAIHOZ „HOL VAGYTOK TI RÉGI JÁTSZÓTÁR­SAK, KÖZÜLETEK CSAK EGYET IS LÁS­SAK!” Kedves volt Osztálytársaink ! Ötvenöt év telt el, amióta elváltunk a XIII. kerületi SZENT LÁSZLÓ ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLÁ-tól és egymástól. Reméljük, ben­nünket nem zilált szét az idő, szívünkben nem halt ki a szeretet és a ragaszkodás egymás iránt. Ebben a rohanó életben szánjunk ez év májusában egy napot az emlékezésre és egy­másra. Kérjük, jelentkezz, és felhívásunkat add tovább. A szervezők nevében: Csörnyeiné Nagy Piroska (290-4503, 06-30 459-5049 telefonszámokon). KÖSZÖNJÜK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom