Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)
2007. március / 3. szám
2007. március B izonytalanságban A maguk készítette gyümölcsös süteménnyel kedveskedtek igazgatójuknak, ár. Bállá Púkénak és tanárnőjüknek, Barmi Valéria igazgatóhelyettesnek a 14. D osztály tanulói néhány hete az Irinyi János Környezetvédelmi és Vegyészeti Szakképző Iskolában. A kis ünnepségre a 100. tanóra alkalmából került sor. Ezek a végzős diákok, akik érettségi után jöttek ide, hogy drog- és toxikológiai technikusok legyenek, az idén fejezik be tanulmányaikat. Mint elmondták, kicsit fájó szívvel búcsúznak az alma matertől. Szomorúak azok a diákok is, akik még csak első éve koptatják az iskola padjait. Tanácstalanok, akárcsak a pedagógusaik, ugyanis az Irinyi-szakközépiskola neve is szerepel azon a listán, amelyet a fenntartó, a fővárosi önkormányzat állított össze az összevonandó oktatási intézményekről. Ősztől már nagy valószínűséggel a Thököly útra kell majd járniuk, ha intézményük összeolvad a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskolával. Dr. Bállá Pálné igazgató, aki 14 éve áll az intézmény élén, rezignáltan meséli, hogy éppen kórházban volt, amikor az egyik napilapban olvasta az iskola megszűnéséről szóló hírt.- A fővárosi önkormányzat oktatási ügyosztálya vezetőjének tájékoztatása alapján még nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy melyik iskolában tanulnak tovább a környezetvédelmi tagozat tanulói a 9-12. évfolyamon. Megértem, hogy kevés a pénz, hogy a szakmai koncentráció érdekében ésszerűsíteni kell, de nekünk is jogunk van megtudni, mit terveznek velünk. Vagy úgy fogunk érettségiztetni, hogy vizsga közben szerelik le az armatúrákat, szedik szét a fejünk felett a berendezést? Az iskola tanárai és diákjai is bizonytalanok. Nem tudják, mit hoz a jövő. A folyosón is és a tanáriban is csak ez a beszédtéma. Vukovics Miklós 13. D-s diák Százhalombattáról jár nap mint nap a Gyáli úti iskolába. Azért ragaszkodik ehhez az oktatási intézményhez, mert, mint mondta, kiváló pedagógusok dolgoznak itt. Erről mindjárt meg is győződhettünk, amikor beléptünk az egyik laboratóriumba, ahol Krekács Károly gyakorlatvezető tanár irányításával egy kémiai kísérletet végeztek a diákok. Egy másik laboratóriumban Páll Miklós matematika-fizika szakos tanár tartott éppen szemléletesen órát. Laboratóriumból egyébként 11 van az iskolában, közülük 5 speciális, a többi multifunkcionális. 449 tanulót 42 pedagógus oktat az Irinyiben közismereti és szakmai tárgyakra. Az épület alapkövét, amelyben az Irinyi-szakközépiskola működik, 1909- ben tették le. 1962 óta folyik itt vegyipari szakközépiskolai képzés, ez volt akkor az első ilyen profilú intézmény Magyarországon. A vegyészmunka alapos elméleti tudást igényel, tudom meg az igazgatótól, amíg bejárjuk az épületet. Az iskola tanárai állandóan reklámozták intézményüket, még azt is vállalták, hogy az ide tartó 8. osztályosoknak előkészítő foglalkozásokat tartanak, és ezzel elérjék felzárkóztatásukat. Jelenleg 71 százalékos az iskola helykihasználtsága. Az irinyisek pályázatokon nyert pénzekből egészítették ki a fővárosi támogatást. Segítettek a bázisvállalatok, valamint a volt tanítványok is, szakképzési hozzájárulás formájában. Ez az összeg 2001-2006 között 60 millió forintot volt. Így tudtak méregdrága taneszközöket venni, például egy 6 millió forintos mikrotomot, s minden diák 400 ezer forintos mikroszkópon át nézheti a biológiai metszeteket. Az iskolának van egy 45- 50 millió forint értékű vegytisztító szalonja is. Ez nagyon jó gyakorlóterep a kelmefestő és vegytisztító szakmát tanulóknak. Magyarországon a drog- és toxikológiai technikusi szakot az Irinyiben vezették be először, az itteni tanárok dolgozták ki a pedagógiai programot a gazdasági háttér figyelembevételével. Banai Valéria biológia-kémia szakos tanár írta a tankönyvet is az oktatáshoz. Szlogenjük mindig ez volt: A Földet unokáinktól kaptuk kölcsön! Ezért nagyon kell vigyáznunk rá. De ki gondoskodik az irinyisek lelki nyugalmáról, akik ottjártunkkor - február közepén - még mindig teljes bizonytalanságban dolgoztak és tanultak. Garamvölgyi Annamária Fotó: Steiner Gábor Táncrendek / Uj gyűjtemény a Magyar Iparművészeti Múzeumban Érdekes bemutató színhelye volt az Iparművészeti Múzeum emeleti galériája. Megtekinthettük az átadás alkalmából rendezett kiállításon a Marton Árpád magángyűjtő és felesége által a múzeum gyűjteményének ajándékozott több mint száz, zömében a 19. századból származó táncrendet. A ma embere természetesen már nem tudja, mi is ez a valaha oly fontosnak tartott, kedves tárgy. Nézegetésük közben kibontakoznak előttünk a régi szokások, a bálozás története, megismerhető belőlük egy elmúlt kor társadalmi élete. Az akkori életnek fontos része volt a tánc. Az úgynevezett társasági életet jelentette. Az ismeretségek kötésének, szerelmek szövődésének fontos színhelyei voltak a táncos mulatságok, a bálok. Az ideérkező hölgyek mindig díszes, notesszerű programfüzetet kaptak, benne felsorolva a bálon sorban következő táncokat. Ezek mellé jegyezték be a hozzá tartozó ceruzával, melyet kapocs rögzített az elvesztés ellen, a gavallérok és urak neveit, akiknek azt a táncot a hölgy odaígérte. Ezeket a díszes füzetecskéket vagy a bejáratnál egy tálcán kínálták, esetleg az ünnepi vacsora menükártyájához mellékelték, esetleg már a bál előtt elküldték a meghívással együtt. Ezek a táncrendek igazi miniatűr iparművészeti remekek. A legkülönbözőbb anyagokból készülhettek csodásán díszes borítóik. Voltak közöttük ötvösremekek, színes zománcmunkák, de bőrből, selyemből, bársonyból, fából készített alkotások is találhatók közöttük. Általában díszműiparosok, könyvkötők, ötvösök készítették ezeket a merész ötletekkel és kimeríthetetlen fantáziával megalkotott kis füzetkéket. A formák és a díszítmények rendszerint utaltak a bál jellegére, például egy jogászbálra apró „corpus juris”, vagyis törvénykönyv készült. Ezek a táncrendek igen nagy számban készültek, hiszen a 19. században csak Budán hatszáz, de Pesten több mint nyolcszáz bálterem működött. Bálok pedig nemcsak farsangkor, de szinte az egész évben voltak. A hírlapok tudósítói rendszeresen tudósítottak ezekről a társadalmi eseményekről, hiszen a pletyka, a bulvársajtó hűéi már akkor is jobban érdekelték a közönséget, mint sokszor a komoly hírek. A táncrendek a régi, nagy bálokkal együtt mára a feledésbe és a múlt ködébe vesztek. így csöndes malíciával nézem ezt a száz-egynéhány megmaradt és összegyűjtött, műtárgy- gyá lényegült kis füzetet, nagyanyáink, dédanyáink apró örömeinek, életének néma, mégis oly sok mindenről árulkodó tanúit. Knox 12 Ferencváros TT
