Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)

2007. március / 3. szám

Ferencvárosi séták - A zaci Tudják, ugye, mi a zaci? Így hívtuk- hívjuk a zálogházat, ahová be-be- csaptuk nagyanyánk elvékonyodott jegygyűrűjét vagy a molyrágta róka­gallért, hogy kihúzzuk a hónap végé­ig, mert kölcsönkérni se tudtunk kitől. Nem volt éppen kellemes procedúra, amint a becsüs leplezetlen undorral mustrálta kincseinket, aztán adott rá valami nevetséges összeget. Mindig sokkal kevesebbet legrosszabb remé­nyeinknél is. Megalázottan osontunk ki a zálogház ajtaján, és szentül meg­fogadtuk, hogy soha többé... Be is tartottuk - a következő hónap végéig. És ez így ment, amíg volt mit a zaci- ba tenni, s ami még fontosabb, kivál­tani onnan. Száz évig, idén januárig a Ferenc­városban, a Kinizsi utca 12. szám alatt volt a magyar zálogházak egy­kori központja, később a BAVBizományi Kereske­dőház és Záloghitel Rt. székháza. Az impozáns épületnek néhány hónapja új gazdája van, nem tudjuk, mi a terve vele. Kanyarodjunk inkább vissza a múltba, pontosabban 1773-ba, amikor Mária Terézia aláírta az első magyar királyi zálog­ház alapító okiratát. Az alapító levél latinul, húsz finomított kutyabőrre íródott, és a zálogtárgyak felvételével, kezelésével és őrzésével kapcsolatos szabályokat rögzítette. A „zálogosdi” 230 év után is alapvetően ezen szabályok szerint működik, a Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. az ország legrégebbi jogfolytonos cége. Őse, az első ma­gyar zálogház Pozsonyban nyűt meg azzal a céllal, hogy letörjék az uzsora­kamatot. Az intézmény hamar nép­szerűvé vált, s a 19. század közepére már nemcsak a szegény emberek szá­mára vált nélkülözhetetlenné, hanem virágzó üzletágnak is bizonyult. Be­csüsnek lenni jó szakma volt, aki nem hibázott, az biztos állásra és később nyugdíjra számíthatott. Pesten a mai Királyi Pál utcában, a volt Clarissa zárdában nyílt az első zálogház a 18. század végén, melyet a nagy érdeklődésre tekintettel egyre több követett. A zálogházak központ­ja előbb Budán, majd 1802-től Pesten működött. Az új, korszerű tárolási he­lyiségekkel rendelkező székház vörös téglás, eklektikus épületét 1903-ban emelték a Kinizsi utcában; akkor, amikor Pesten és így a Ferencváros­ban is gombamód nőttek ki a földből az ehhez hasonló szép és korszerű épületek. Más világ volt a kisebb zálogházaké a század el­ső évtizedeiben. Hogy milyen, azt Heltai Jenő írta meg zseniálisan Jaguár című regényében. Tőle is megtudhatjuk, hogy például egy Teleki téri, éjjel (!) nyitva tartó zálogház nem tartozott a legbizton­ságosabb és legvonzóbb helyek közé a városban, de az író arról is aprólékosan beszámol, mi minden volt fölhalmozva egy ilyen műintézetben: „búto­rok, rézágyak, fegyverek, vázák, képek, szobrok, színes üvegpoharak, porcelánfigurák, festett le­gyezők, ezüstszelencék, tajtékpipák, könyvek, ze­nélőórák, a polcokon nagy batyukba kötve alkal­masint ruhanemű, csillárok, biciklik, tűzifecsken- dők, létrák, szilaj összevisszaságban minden.” Vagy­is lényegében bármit zálogba lehetett adni. S mivel sokan nem tudták vagy nem is akarták kiváltani ér­tékeiket, a záloghitel egyre szorosabban fonódott össze a használtcikk-kereskedelemmel, beleértve a műkincs-kereskedelmet is. így jött létre 1951-ben a Bizományi Áruház Vállalat, amelyet szintén jól ismerünk. (A „zaci” mellett megjelent a „bizi”.) A háború után a fő üzletág a bizományosi árusítás lett, melynek el­sődleges célja az volt, hogy „államo­sítsák” a magánkézben lévő használt- cikk-kereskedelmet. Vagyis hogy ne a gyerekkorunkból még ismert ószere­sekhez („használt ruhát, cipőt, bútort, tollat, mindent veszek!” - kiabálták nap mint nap a porolók tövéből a sár­ga keramitkockás udvarokon) vándo­roljanak az akkor még bőségesen fel­lelhető kallódó értékek, hanem az ál­lamhoz. Miként korábban a záloghá­zak, az ötvenes évektől kialakult a bi­zományi üzletek hálózata, ide hordtuk megunt télikabátjainkat. Azóta újra fordult a világ, ma már a second hand a divat, de a zálog- és bizományos üz­let továbbra is él és virágzik. Kár, hogy a patinás cég száz év után el­hagyta régi, szép székházát s vele együtt kerületünket. Reméljük, az új tulajdonostól legalább egy emléktáb­lát fog kapni a legnagyobb múltú ma­gyar cég egykori központja. Ferenci Zsuzsa Fotó: Steiner Gábor Ferencváros 2007. március

Next

/
Oldalképek
Tartalom