Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)

2007. február / 2. szám

2007. február A RÖNK TERVEI 2007-RE A József Attila-lakótelepi városrészi önkormányzat 2007. január 19-ei ülésének egyik napirendjeként a Rönk tagjai megvitatták a részönkormányzat 2007. évre vonatkozó elképzeléseit. Nagy változásokra nem kell számítani. Hasznosnak tűnő újdonság, hogy a jövőben a parkfenntartási vállalkozók által benyújtott számlák műszaki ellenőrzése, a Rönk szakmai ellenőre bevonásával helyben fog megtör­ténni. Ettől nagyobb szolgáltatói fegyelem és az esetlegesen felmerülő kifogások azonnali orvoslása remélhető. A parkfenntartás szerződései az év vé­gén lejárnak, ezért az év folyamán közbeszerzési pályázatot kell majd az önkormányzatnak kiírnia. A Feszofe Kht.-val olyan négyéves keretmegál­lapodást kíván megkötni a Rönk a lakótelepi mun­kák elvégzésére, amely pontosan rögzíti a minőségi elvárásokat is. A házközi homokozók felmérésére tett intézkedés egy újabb átfogó projekt beindulását sejteti. A 2007. évben az Ifjúmunkás utca 32. melletti játszókért és a Pöttyös utca 10. mögötti pihenőpark kialakítása és felújítása szerepel a tervekben. Folytatódik a lakóház-felújítási pályázat is. A részönkormányzat prioritásként változatlanul a homlokzat- és tetőfelújítást helyezi előtérbe, de a belső közüzemi vezetékek cseréjét is támogatja, s az Országos Panelprogramhoz is csatlakozni kíván. A Pest-Buda mozi sorsa rendezésének előmozdítá­sa nem maradhatott ki eddig még egyetlen éves munkatervből sem, s a bontást csak félig elvégző s azt abbahagyó kivitelező gondoskodott róla, hogy ez most is így legyen. Ezenkívül még egy beruhá­zást nevesít a koncepció, az év során az Ujúmunkás u. 25. alatt átadásra kerülő Mozgásszervi Centru­mot. 2007-ben felújításra kerül a Lobogó utca (Nap­fény utca-Toronyház utca közötti szakaszának) és a Toronyház utca (Lobogó utca-Dési Huber utca kö­zötti szakaszának) burkolata, a Központi Sportkert salakos futópályájának megvilágítását pedig újabb kandeláberek kihelyezésével szeretnék bővíteni. Talán a legjelentősebb kezdeményezés, hogy a kerületi képviselő-testülettől - a közbiztonsággal kapcsolatos lakótelepi teendők finanszírozására - külön költségvetési keretet kér a Rönk. Javaslatot tettek a lakótelepen működő közterü­let-felügyelők, a parkőrök és a rendőrség munkájának össze­hangolására, együttműködé­sük biztosítására, valamint a lakótelep főbb pontjain kiépí­tendő térfigyelő rendszerre. Egy újabb pályázati formával is igyekeznek segíteni: koráb­bi mozgásérzékelő lámpák elterjesztését szolgáló kiírás mintájára ezúttal a lépcsőházakban felszerel­hető kamerákra dolgoznak ki pályázatot. Újévi koncert a közösségi házban Nagy sikerű újévi műsort adtak Fásy Ádám és barátai a József Attila-lakótelep Közösségi Há­zában. A telt házas rendezvény megnyitóján a Ferencváros polgármestere, dr. Gegesy Ferenc, valamint alpolgármestere, Pál Tibor köszöntötte a vendégeket. Fotó: Steiner Gábor A nagyrendezvények közül idén is megtartják a Lakótelepi Vigasságokat és a lakótelepi gyermek­napot (a 2007-es - a megelőzőkkel azonos fogadta­tású - újévi koncerten már túl is vannak). Természe­tesen az egynyári virágbemutatók hagyománya sem törik meg. Általánosságban is elmondható: minden folytatódik, ami eddig sikeresnek bizonyult. GEODÉZIAI FELMÉRÉS KEZDŐDIK A LAKÓTELEPEN Nem kell túlzottan csodálkozni, ha a közeljövőben mérőszalagos, mérőléces emberek forgolódnak a lakótelep útjain. Utoljára 2001-ben mérték fel erre­felé a zöld területeket, s mire lejárnak majd a köz- beszerzési eljárás alapján 2008-ig megkötött park- fenntartási vállalkozói szerződések, az újabb idő­szakra is időben meg kell kezdeni az előkészülete­ket. Ehhez elengedhetetlen a teljes körű műszaki dokumentáció. A 2001 óta jelentősen megváltozott területrészek új geodéziai felmérését be kell illesz­teni az eredeti felmérésbe. Fenntartási szempontok­ból részletezve, a pontos méretezéssel kell feltüntet­ni a pázsitfelületet, a cserjéket, a sövényeket, a la­kosság által gondozott előkerteket, a virágágyáso­kat, a kavicsos és díszburkolatokat, a lapköves járó­felületeket, a gyephézagos járműparkolókat. Külön feladat a játszótereken végbement nem kevés válto­zás átvezetése. Az épületközi homokozók, a hu­szonhatjátszótér az új játszóeszközökkel, a sportpá­lya, a jégcsamok, az új pihenőparkok... Lehetne még hosszasan sorolni. Az így elvégzett felmérés alapján készül el a következő négy év új műszaki terve. ERDEI ELTÖKÉLTSÉG A lakossági fórumok évek óta visszatérő panaszai között szerepel, hogy a József Attila-lakótelepet övező véderdő hiába lenne alkalmas a kulturált ki- kapcsolódásra, ha a behúzódó hajléktalanok alkal­mi lakhelyei s az általuk (is) odahordott irdatlan sok szemét nem venné el az alkalmi séták örömét és biztonságát. A zuglakók a főzéshez-sütéshez és me­legedésükhöz ráadásul igencsak pusztítják a faállo­mányt is. Mindeddig - bár időleges sikereket értek el - a kerületi szociális szervek, társadalmi szerve­zetek, de még a helyi rendőrség is kevésnek bizo­nyult a probléma kezelésére. Most a fővárosi önkor­mányzat és az illetékes tára összefogásának ered­ményeként először látszik körvonalazódni egy olyan megoldás, amely tartós sikerhez vezethet. Január elején döntés született: kilakoltatják a haj­léktalanokat a Budapest környéki valamennyi erdő­ből. Áprilisig több száz embernek kell elhagyni tör­melékből, nejlonból épült viskóját. Az eljárást Lomniczi Gergely, a véderdő nagy részét tulajdon­ló Pilisi Parkerdő Rt. szóvivője így ismertette: „Ha­táridőt adunk, 1-2 hetet, ha addig nem viszik el sze­mélyes tárgyaikat, akkor mi azt hulladéknak tekint­jük, és elszállítjuk.” A következő hónapokban szo­ciális munkások keresnek fel minden erdei hajlékta­lant. Felmérik, hogy mihez kezdenének magukkal, és milyen segítséget várnak. Azt ígérik, hogy támo­gatást és munkát is kaphatnak, ha áprilisig elköltöz­nek. Van, akit albérletbe, munkásszállóra visznek, aki pedig beteg, azt kórházba. A szociális miniszté­rium 30 millió forintot különített el erre a célra. HA HIBÁS A KÖZVILÁGÍTÁS Az egyik késő őszi este, amikor az utcalámpák már mindenütt javában égtek, elcsodálkoztam, hogy a Pöttyös utcai metróállomás környékén hány bura alól nem árad a fény, bosszantva az arra járókat, csökkentve az esti-éjszakai közbiztonság érzetét. Ha jól emlékszem, öt-hat lámpát találtam akkor rossznak. Némelyiket láthatóan csúzlikövek tettek „harcképtelenné”, de akadtak olyanok is, amelye­ken nem látszottak külsérelmi nyomok. 2001. szeptember 1-jétől a főváros köz- és dísz- kivilágítását a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. (BDK) üzemelteti. Feladatvégzésükkel kap­csolatos összes felelősségüket és eljárásrendjüket a főváros közvilágítási szabályzata rögzíti. E szerint a meghibásodott (nem működő) közvilágítást az áramszolgáltató köteles mielőbb, de legkésőbb a 10 Ferencváros Fásy Ádám

Next

/
Oldalképek
Tartalom