Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)
2007. április / 4. szám
2007. április ÜNNEPSÉG A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN Március idusán címmel négy, a József Attila-la- kótelepen - illetve a lakótelepen is - működő civil szervezet: a Bíbor Alkony Idősek Klubja, a Művészetbarátok Egyesülete, az Őszirózsa Klub és a Kézfogás Egyesület közös rendezésében, a Ferencvárosi Művelődési Központ közreműködésével emlékeztek meg az 1848-as forradalom évfordulójáról és a nemzetközi nőnapról. A lakótelepi Közösségi Házban március 12-én a Garabonciás együttes és barátai, valamint a Váradi Edit vezette Kézfogás együttes és Hegedűs Valér zongoraművész tette emlékezetessé a mintegy száz megjelentnek az estébe hajló ünnepséget. A hagyományteremtő szándékkal szervezett programot piknikkel kötötték egybe. Az ünnepi köszöntő megtartására idén Paál Kálmán polgár- mesteri referenst kérték fel. A részönkormányzat tagjai virággal köszöntötték a megérkező hölgyeket. ÚJABB PARKOLÓK ÉPÜLNEK A lakótelepi részönkormányzat a legutóbbi testületi ülésén határozatot hozott a 2007. évben létesítendő új személygépkocsi-parkolók építéséről. Idén az Egyetértés u. 5., az Ecseri út 4. és 6., az Epreserdő u. 6., 24. és 28., a Csengettyű u. 1., a Pöttyös u. 6. és Távíró u. 19. számú épületek előtt; a Távíró u. 26., a Börzsöny u. 19. és a Lobogó u. 6-10. melletti járda mentén; valamint a Toronyház u. 15.-Napfény utca 8. között, a Toronyház utcai jégpálya melletti járdánál és a Toronyház u.-Napfény u. közötti szervizúton szándékoznak parkolókat kialakítani. A Rönk által elfogadott címlista a kerület főépítészéhez, a városfejlesztési bizottsághoz és a Beruházási és Városüzemeltetési Irodához kerül véleményezésre, illetve műszaki tervezésre. A jóváhagyott helyszíneken már tavasszal megkezdődhetnek a munkák. ÉLETET MENTHET A CSAPPANTYÚ Megrázó képsorok járták be a tévéhíradókat. Egy debreceni lakótelepen a ház földszintjén keletkezett tűz szinte percek alatt végigszaladt a szellőzőnyílásokban. Több emeleten keresztül tizenegy lakás lett teljesen a lángok martalékává, de a szomszédos lépcsőház lakásaiban - összesen száznyolc család otthonában - is pusztított ki- sebb-nagyobb mértékben a váratlanul érkező csapás. Hat ember került füstmérgezés miatt a kórházba. Mindez jórészt elkerülhető lett volna. Mint Kovács Ferenc, a sajtónak nyilatkozó debreceni oltásparancsnok a Népszabadság és az MTI tudósítójának elmondta, a légtechnikai szaküzletekben kapható tűzgátló csappantyúk hatásos védelmet jelentettek volna. Ezek ugyanis a hő és a füst hatására lezárják az egyes lakások közötti szellőzőnyílásokat. Hozzátette: az évtizedekkel ezelőtt épített panelházaknál ez nem volt a szabvány része, de ma sem kötelező és általános a beépítése. A lakótelepi házak azon részénél, amelyek úgy épültek, hogy összeköttetésben vannak a lakások szellőzőnyílásai, mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni, hiszen lehetséges, hogy mindössze egy harmincezer forint értékű csappantyú megvédheti biztonságunkat. HARMINC HELYETT ÖTVENÖTTEL Egyetlen óra alatt húsz sebességtúllépőt bírságoltak meg - a lakótelepünkről nagyon régen hiányolt - traffipaxkészülékkel a rendőrök. Méréseik visszaigazolták a helyi lakók véleményét, mely szerint az autósok (a ritka rendőri ellenőrzésnek is köszönhetően) fütyülnek a „Tempó 30” övezeti sebességkorlátozó táblákra. Hárompercenként csíptek fülön egy-egy szabálysértőt, de akár ennek ötszörösét is tetten érhették volna, ha több rendőr áll rendelkezésre a bírságcédulákkal kapcsolatos adminisztrációhoz. A legnagyobb fogásnak egy 55 km/h sebességgel robogó sofőr volt, akinek a jogosítványát is bevonták. A bírságolásnál is fontosabb hatású az ilyen akció. A rendőri jelenlét és a mérések látványa óvatosságra és szabálykövetésre bírja azokat is, akik szerencsésen megúszták-megússzák az éppen zajló ellenőrzéseket. Szép summa jött össze hatvan perc alatt. Csak remélni lehet, hogy ez kedvet ad az újabb és újabb sebességmérésekhez. ZÖLD KOMMANDÓ A SZEMÉTLERAKÓK ELLEN A Rendőrség, a Polgári Védelem, a Határőrség, valamint a Vám- és Pénzügyőrség bevonásával a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által létrehozott úgynevezett Zöld Kommandó egész évben folytatja a múlt hónapban elkezdett akciósorozatát. Tervszerűen feltérképezik és átfésülik azokat a helyszíneket, ahol nagy tömegben vagy rendszeresen előfordul illegális hulladék. A kommandó már március folyamán többtonnányi autóroncsot és veszélyes hulladéknak minősülő háztartási gépeket talált a fővárosban. A helyszínen talált hulladék márkajelzéseiből, csomagolóanyagaiból, vonalkódjaiból, azonosító számaiból levont következtetések, nyomrögzítés és tanúkihallgatások után széles körű és összehangolt nyomozásba kezdenek az említett hatóságok munkatársai. A felderített tulajdonosok, szállítók, illetve a szemétlerakók ellen azonnal megindul az eljárás. Az akciósorozat célja, hogy az ország valamennyi megyéjében - így a főváros teljes területén is - felmérjék az illegális lerakásra alkalmas s ilyen célra használt helyszíneket, leleplezzék és felelősségre vonják a jogszabályok ellen vétő személyeket, vállalkozásokat. Az első kétszáz helyszínre már elkészítették az április közepéig szóló ellenőrzési tervet, amelyet hónapról hónapra újabb fog követni. A jogszabályok ellen súlyosan vétő szemetelők akár 5-20 millió forintos pénzbírságra is számíthatnak. Az illegális szemetelés tavaly óta - a mértékétől és veszélyességétől függően - bűncselekmény is lehet, így akár 1-5 éves szabadságvesztéssel is sújthatok a minősített elkövetők. Először a különösen veszélyesnek tűnő lerakóhelyeket szemlézik, de ígérik, hogy év végéig Budapest minden kerületébe eljutnak. A lakótelepi véderdő feltehetően késő ősszel kerülhet sorra. SZÜLETÉS HETE 2007 - ŐRANGYALOK KERESTETNEK Idén 2007. május 6-ára esik majd az anyák napja, így ezzel a nappal indul az 5. alkalommal megrendezésre kerülő Születés Hete országos kulturális, ismeretterjesztő és közösségszervező rendezvénysorozat is. A Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért elnevezésű szervezet által indított mozgalomhoz idén a József At- tila-lakótelep is csatlakozik több programmal, néhány lelkes szervező és Valentin Józsefnéötle- te felhasználásával, Fried Zsófia s Velenczei Agnes jóvoltából. A TAVAM, a Közös Nevező Társulás Egyesület Klubja a lakótelep részönkormányzatával közösen - örülve a legifjabb lakótársaknak, és az ifjú szülők kapcsolatépítését serkentve - hagyományteremtő szándékkal minden 2007. január 1. és május 6. között született csecsemőnek, a szüleik jóváhagyásával, egy-egy rózsatövet ültet a lakótelepen kialakított parkban. A rózsatő előtt közös köszöntő tábla tudatja majd az arra járókkal, kiknek kíván ily módon is hosszú, boldog életet a közösség. A szülők a védőnőkön keresztül eljuttatott megkeresésre jelezhetik csatlakozásukat ehhez az akcióhoz. Számos más programmal is készülnek a szervezők. Az óvodásoknak kiírt „Kistestvérem születik” rajzpályázat leadási határideje (a Dési Művelődési Házba kell beküldeni) április 20. Előadások, bemutatók, műsorok, filmvetítések népszerűsítik majd a gyermekvállalást, az anyaságot, ismertetik a háborítatlan és gyengéd szülést, születéstervezést. A szervezendő programok lebonyolításához Ferencváros