Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006. július / 7. szám

„A FŐVÁROS LEGSZEBB LAKÓTELEPE” 2002-től e büszke cím birtokosa a József Attila- lakótelep. Az oklevél, ami ezt tanúsítja, az oda­ítélő zsűri szerint elsősorban a kömyezetszépí- tés, a zöldterületek karbantartása és fejlesztése, a környezeti kultúra iránti igényesség okán ada­tott. „Kiemelkedő az a tény is, hogy a József At- tila-lakótelepet a lakókkal együtt sikerült kelle­mes parkokkal, virágosa játszóterekkel, óvodák­kal és iskolákkal igazán élhetővé tenni” - áll az indoklást tartalmazó levélben. Valóban nagyon sok minden történt a környe­zet, s az élhetőség érdekében. A lakótelepi se­bességkorlátozás (a Tempo 30 övezetté válás), a lakótelepet átszelő környezetkímélőbb BKV-bu- szok ösztönzése. Az egészségügyi ellátáshoz ké­nyelmesebb hozzájutást biztosító Ferencbusz já­ratának elindítása, a Spar áruháznál kialakított „kisposta”, a lakótelepen eleddig csak átrobogó 54-es busz megállóhelyének kierőszakolása (hogy legalább valami haszna legyen a járatból az itt élőknek), de a részönkormányzat - az ügy­intézések miatti utazásokat lecsökkentő, egyre több ügy helyben történő rendezését lehetővé te­vő - Ügyfélszolgálati irodájának működése - mind-mind növelte a lakótelepiek komfortérzetét (a lakótelep élhetőségét). A lakossági kömyezetszépítést jól szolgálják a már hagyományos Föld Napja tiszteletére kiírt pályázatok, de - csak példaként ragadom ki - szólni kell a Rönknek a bolyhozó nyárfák vissza­jutásával végrehajtott programjáról is, amely sok helyi allergiás életét könnyítette meg. Az ön- kormányzati közintézmények (iskolák, óvodák, rendelőintézetek felújítása, illetve utóbbiak bő­vítése), a lakóházak közösségeinek kiírt felújítá­si pályázatok révén felfrissültek a lakótelepi homlokzatok. A kertészeti munkák sikere és gondossága az átutazók elismerését is kiváltotta. A köszöntő táblák, a lakossági hirdetőfelületek, lenne jövőre, ha együtt sétálnának át az ünnep­lők az egyik helyszínről a másikra. Ismerve a lakótelepiek minden újra nyitottságát, meg me­rem kockáztatni: jövőre is lesz „József Attila- séta”. Hét évvel ezelőtt egy még a Mária Valéria-te- lepen meghonosodott 1927-es hagyományt te­remtett újjá a Rönk azáltal, hogy minden de­cemberben kis műsorral, óvodások és közönség közreműködésével feldíszítik a „mindenki ka­rácsonyfáját”, a közösséghez tartozás szimbó­lumát. ... AKIKNEK KÖSZÖNHETŐ Mintegy féléves előkészítő munka után 1996 júliu­sában határozott a képviselő-testület arról, hogy megalakul a József Attila-lakótelepen a városrészi önkormányzat. Testületét azok a képviselők alkot­ják, akik a lakótelep egyéni választókörzetében megválasztott vagy listás önkormányzati honatyák, és a külső tagok, továbbá szakértők, akik nem kép­viselők, de szakmai ismereteikkel hatékony része­sei a feladatok ellátásának. Bár a házbizottság minden működési területre kiható, részletes szabályozást hozott létre, az első „fecskéknek” nagy felelősség nyomta vállát, mert más az elvi döntés, és megint más a gyakorlat. Mégis, megalakulása óta zökkenőmentes és sikeres a működésük. Álljon hát itt azok sora, akik a tíz év alatt - alapítástól napjainkig - tevékeny részesei voltak a lakótelep felvirágoztatásának. 1996-1998-ig: elnök: Nagy László tagok: Dombai Gábor Hidasi Gyula Paál Kálmán és Pál Tibor külső tagok, szakértők: dr. Szabados Ferenc és dr. Vértessy Kornélia * 1998-2002-ig: elnök: Hidasi Gyula tagok: Dombai Gábor Paál Kálmán Pál Tibor külső tagok, szakértők: Janás Ferenc Onofer Miklós és Opéci Andrásné $ 2002-től: elnök: Hidasi Gyula tagok: Fekete Tibor Paál Kálmán és Pál Tibor külső tagok, szakértők: Csapi Erzsébet Dombai Gábor Jáky Jenő és Túrán Sándor. Ferencváros 19 2006. július

Next

/
Oldalképek
Tartalom