Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. március / 3. szám
A Ferencváros országyűlési képviselő-választási melléklete 2006. március 12. választókerület T isztelt Ferencvárosiak! Születésem óta, 58 éve élek a IX. kerületben. 28 éven át tanárként dolgoztam, hivatásommal csak akkor hagytam fel, amikor 2005 áprilisában a ferencvárosi önkormányzat szociális és egészségügyi területeiért felelős alpolgármesterévé neveztek ki. Egyéni választókörzetemben 1998-ban és 2002-ben is önkormányzati képviselővé választottak. Közel négy évtizede élek boldog házasságban, egy férjezett, felnőtt korú leánygyermek édesapja vagyok. Amennyiben az Önök bizalmából az Országgyűlés képviselője lehetek, el fogom érni, hogy az Orbán-kormány által a ferencvárosi Duna-partra álmodott kongresszusi központ visszakerüljön legméltóbb helyére, a Millenniumi Városközpontba. Az egész Ferencváros további fejlődését alapvetően meghatározó, munkahelyteremtő fejlesztés az utóbbi négy évben szemmel átláthatóan lelassult. A Medgyessy-kormány még „csak” szabotálta az építkezések folytatását, ám Gyurcsány Ferenc már konkrét ellenlépéseket tett a Nemzeti Színházzal és a Művészetek Palotájával fémjelzett beruházás folytatása ellen: egyetlen tollvonással elvette tőlünk a tervezett konferencia-központ és a hozzá kapcsolódó szálloda-gyógy- | fürdő beruházás megépítésének lehetőségét. A legmegdöbbentőbb, hogy kerületünk jelenlegi parlamenti képviselője soha, semmilyen fórumon, egyetlen mondattal sem tiltakozott a felháborító döntés ellen! ígérem, országgyűlési képviselőként elsősorban nem a nagypolitika alakításán, hanem a kerület fejlődésének gyorsításán, az itt élők életkörülményeinek javításán fogok munkálkodni. Megállapo pártszer FIDESZ Az előző havi számban nyílt levél elnökeihez. Olyan megállapodást k választási plakátok rendezetten és a módon jelenjenek meg Ferencváros A nyílt levélre az összes érintett ferer is írt egy megállapodást, melynek lén a 12. országgyűlési választókörzet te: két a hivatalosan bejelentett jelöltek vá egyik párt vállalta, hogy ezeken a pia zetett felületeken helyez el plakátokat azokon a helyeken tehető kivétel - kiz tése céljából - ahol valamelyik párt elhelyezett plakátokat (szerencsére az A felkérésre a polgármester úr is támog kihelyezésének előkészítése. Amennyi! áll, március elején mintegy 300 darab, kerül az utcákra, többségében a lám mindegyik hivatalosan bejelentett jelö lasztások befejeztével a plakátállványo nosításuk is megoldható. Köszönöm a ferencvárosi pártelnö abban, hogy a rendszerváltás óta elő megismertetésére és iz utcakép véde tenni. Emi __ K öszönöm, hogy §— ^ —á újra megtiszteltek bizalmukkal, | ▼ lószelvényeiknek köszönhetően így elsőként lehetek képviselő jelölt a 2006-os országgyűlési választásokon Budapest 1 számú választókörzetében, a Belső-és Kö- zépső-Ferencvárosban. A következő négy évben az eddig elkezdett munkát szeretném folytatni, és amennyire lehetséges, még intenzívebbé tenni. Az MSZP- nek vannak alapvető értékei, melyek eddig háttérbe szorultak, azonban célunk az, hogy mostantól kezdve ezeket markánsan érvényesítsük. A 100 lépés program elemeit felhasználva és a hclvi viszonyokhoz alakítva a Magyar Szocialista Párt Ferencvárosi Szervezetével közösen megalkottunk egy programot, azért hogy új irányt adjunk Ferencváros fejlődésének. Új irányt és új lendületet. Ezt a programot mindenkihez eljuttatjuk, megismertetjük, kávéházi beszélgetéseket szervezünk. ahova mindenkit várunk, akit érdekel a kerület jövője. Várjuk Önöket, hogy elmondják véleményüket. melynek alapján kiegészíthetjük saját programunkat. Szeretnénk párbeszédet kezdeményezni, mely tevékenységünk legmegfelelőbb visszacsatolási mechanizmusa. Országgyűlési képviselőként szeretném továbbra is Önök és a kerület érdekeit képviselni, ugyanúgy, mint az elmúlt 12 évben. Köszönöm még egyszer támogatásukat, bizalmukat mellyel remélem, április 9-én is megtisztelnek majd! Dr. Kökény Mihály Zombory Miklós „A ferencvárosi”