Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. február / 2. szám
2006. február 1 0 I MINEK IDE EZ A FÖRMEDVÉNY?! Egy szemüveges fiú tette fel a kérdést, ami alig hangzott el, máris hógolyók záporoztak az oszlopra szerelt táblákra. Szinte mindegyik lövés célba ért, percekig csattogás, és egy-egy telitalálat után harsány üdvrivalgás verte fel a környéket. Amikor elcsitultak, nekik is elmondtam, és mivel sokakat érint, közzé is teszem: ne bántsák ezeket a „förmedvényeket”. Ezek az esztétikailag nem biztos, hogy túl szép kék, sárga, piros és zöld szegélyű zománctáblák igen fontos feladatot hivatottak betölteni, ha sokunk élete s élete során felhalmozott vagyona veszélybe kerül. A rájuk szegecselt-festett - az átlagember számára értelmetlennek tűnő - betűk és számok tájékoztatják a kiérkező katasztrófaelhárító egységeket, tűzoltókat arról, hogy az adott helytől milyen távolságra találnak tűzcsapot vagy más vízvételi lehetőséget, hogy hol találhatók egy gázszivárgás esetén a robbanásveszély azonnali elhárítására az út alatt futó gázvezetékek legközelebbi főelzárói, illetve, hogy hol áramtalanítható a mentést akadályozó elektromos vezeték. Figyelembe véve, hogy az aknafedél fölött esetleg éppen egy gépkocsi parkol, esetleg vastag hó- és jégréteg fedi, nagyon is fontos szerepe lehet az ismeretlen terepen is azonnali intézkedésre kényszerülő akciócsoportok munkájában a házak falára vagy az ilyen oszlopokra szerelt tájékoztatásoknak. Mindannyiunk közös érdeke, hogy ne kerüljön föléjük falragasz, ne tekintsük hirdetőtábláknak, s a hógombócok is kíméljék őket. ELLOPTÁK A HINTÁKAT? Az utóbbi években loptak már hintát, hírt adtunk egy csúszda eltüntetéséről, sőt arról is, hogy valaki vagy valakik már új padjaink ülődeszkáit is magukévá tették. Az azonban, hogy mostanság a lakótelep játszótereiről eltűntek a hinták ülőkéi, nem a tolvajok műve. Kenéz János úrtól, a Kompan játszószerek gyártójának magyarországi képviseletvezetőjétől megtudtuk, hogy a részönkormányzat megbízásából ők szerelték le téli raktározásra a hintákat, mert a hó és a jég a kialakított biztonsági felületet veszélyessé teheti. Mostanában szerencsére nem történt újabb játszótérieszköz-lopás, és a hintarongálás is alábbhagyott. Megjelent viszont egy újabb, megmagyarázhatatlan rongálás: néhány elvetemült gazda a kutyáját dresszírozza a lengő hintával, s ebe mancsra kapva igyekszik ráharapni arra a felületre, ami eredendően a gyerekek szórakozását szolgálná. A kutyáknak semmi helyük a játszótéren! Arra a kérdésre, hogy milyen új játékszerekre számíthatnak a lakótelepi gyerekek, a képviseletvezető elmondta: a részönkormányzat ismét pályázott játszótér-felújítási összegekre, s sokat segít, hogy soha nem hagyják az utolsó pillanatra a tervezést-terveztetést. Amennyiben nyernek, biztosra vehető, hogy - amint eddig is - a legújabb és legmozgalmasabb játékot fogják megrendelni, mivel játékértékükben ezek jelentik a legtöbbet a gyerekeknek, s mozgásfejlesztő eszközként is hasznosabbak a frissen fejlesztett játszószerek. KUTYAFUTTÁBAN A Pöttyös utca elején lakó Bíró Károlynéval a lakótelepi kutyatartás helyzetéről kezdtem beszélgetni, de - az újságíró lassan megszokja - itt bármiről kezd bárkivel beszélni, előbb- utóbb a Rönk is szóba kerül.- Van egy uszkárom, sokat sétálok vele. Nem általában van baj a kutyatartókkal, ezért nem helyes, sőt időnként sértő is az általánosítás. Mi magunk is rendszeresen szóvá tesszük, ha valamelyik kutya gazdája otthagyná a kutyaürüléket. Kemény harcokat vívunk, de ma már kevesebb szóváltásra van szükség. Megfigyeléseim szerint lényegesen csökken a környékünkön a fegyelmezetlen gazdik száma. Nevetségesnek tűnik, hogy egy pár forintos nejlonzacskónak is szerepe lehet ebben - nem hiszem, hogy ne lenne rá az embereknek pénzük -, de amióta a részönkormányzat ingyenzacskót oszt, többen kezdték használni a séta során. Nagy gond és heves vitákhoz vezet a kutyatartók között, hogy sokan póráz nélkül engedik szaladgálni a nagy kutyákat: a dobermannokat, a németjuhászokat is. Időről időre össze is marakodnak. Ebben is igyekszünk hatni egymásra, de a közterület-felügyelők részéről is nagyobb határozottságra lenne szükség. Az új kutyafuttató jó és alkalmas a feladatra. Alkalmatlanná azt is a kutyatartók teszik, mivel úgy gondolják, hogy ott aztán végképp nem az ő dolguk összeszedni azt, amit kutyájuk elpotyogtatott. Érdemes megnézni a házunk környékét, ott minden gazda tudja, mi a dolga. Az előkertet is mi alakítottuk ki, és Oláh- néval együtt gondoztuk. KI MIT INTÉZ, MI A DOLGA? A József Attila-lakótelepen a parkfenntartási szakfeladatokat - előre meghatározott műszaki terv alapján - közbeszerzési pályázat alapján végzik a kertészeti vállalkozók, jelenleg a Lián Kertészeti Kht. és a Pannon Park Forest Kht. Feladatuk - tudtuk meg Bieber Elemérnétől - az évi hatszori kaszálás, a fűgyűjtés és a kaszálék elszállítása a gyűjtéstől számított 48 órán belül. Ugyancsak ők végzik szükség szerint a cserjék, sövények és virágágyak kapálását, a gyomtalanítást (beleértve a járóutak s a kavicsfelületek gaztalanítását is), valamint az ültetést. A területükön levő homokozókat évente négy alkalommal kell frissíteniük, felásniuk. A cserjemetszés és az évi kétszeri sövénynyírás is az ő dolguk, csakúgy, mint az ágritkító gallyazás évente a fák tíz százalékán. (A lakótelepen összesen 9600 db fa van.) Az új telepítésű fák öntözése és a növényvédelem is rájuk hárul. A Feszofe Kht. feladata a lakótelep közterületeinek napi takarítása, a szemetes kosarak ürítése és a szemét elszállítása. A lombgyűjtés és elFerencváros