Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006. július / 7. szám

2006. július N yílt levél az Aszódi telep, Gyáli út, Illatos út és környéke lakóinak. (11-es választókörzet) Tisztelt Lakótársaim! A 2006. évi önkormányzati képviselő-választásra jelölés a kerületet vezető pártoknál megtörtént. Tudomásomra jutott, hogy a fenti (eddig 11-es) választókörzetben, ahol Önök is laknak, nem itt lakó jelöltet indítanak az őszi önkormányzati választáson. Korábban már jeleztem Önöknek, hogy be kívánom fejezni képviselői munkámat, át szeret­ném adni fiatalabbnak, de ezt az elhatározásomat most meg kell változtatnom. Én, Németh Józsefné Magyar Erika, 12 éve önkormányzati képviselő, meggyőződéssel val­lom, hogy önkormányzati képviselő ezen a területen csak akkor tudja eredményesen képviselni az Önök gondjait, problémáit, és a lehetőségekhez képest megoldani azokat, ha ott él, lakik a vá­lasztási körzetében. Azt is tudják már rólam, hogy 1948 óta lakom a Gyáli úton, 12 éve küzdők lakóhelyem gond­jainak enyhítéséért képviselőként. Így legjobban én tudom, milyen küzdelmes 12 év áll mögöt­tem. Az elért eredményeket meg kell őrizni, tovább kell menni töretlenül a megkezdett úton, nem szabad elölről kezdeni mindent. Ezért korábbi döntésemet megváltoztatom, és az Önök szavazataira számítva 2006-ban elin­dulok az őszi önkormányzati választáson, a Centrum Párt önkormányzati jelöltjeként. A tisztes­ség azt kívánja tőlem, hogy elsőként Önöket tájékoztassam e döntésemről. (x) Németh Józsefné Magyar Erika Vázlatoktól a megvalósulásig A Student Kirakatgalériában bemutatkoznak a „Képzőgimisek” A Student diákszövetkezet megalakulása óta, 1987-től biztosít munkalehető­ségeket diákoknak. Most a Ráday utcai irodájuk kirakatában galéria létesült. Ebben a kirakatgalériában mutatkoznak be a Tőrök Pál utcai Képző és Ipar- művészeti Szakközépiskola diákjai közül nyolcán: Eri Katalin, März Eszter, Mestyán Barbara, Mészáros Zsuzsa, Móczár Tímea, Venter Karolina, Poppre Orsi, Stadler Dóra. Tanáraik, Horváth Anikó, Karattúr Katalin, Nagy Júlia képző- és iparművészek válogatásában követhető az iskolai munka. Magába az alkotó folyamatba pillanthatunk bele, kíváncsi szemeink előtt alakulnak a vázlatok kész tárgyakká. Az ágtanulmányoktól vagy a természeti formák vizsgálatától így jutunk el egy ruha mintájáig. Tanulságosak, szépek ezek az ágtanulmányok. A szőrös bőrből készült táska régi barbár kultúrákra emlékeztet. A papucs­tervek a funkció és a forma meghatározásától elvezetnek minket a bemutatott kész fűzéssel díszített tárgyig. Ugyanezt a logikát vezeti végig a gyönyörű balettcipőtervsor. Itt talán még izgalmasabb a dolog, mert rajzvázlatként lát­juk a kosztümös színházi darabhoz való illesztés-illeszkedés problémáit, lehe­tőségeit, és a lehetséges megoldásokat már kész tárgyakként is. Nagyon lát­ványosak, szép rajzok a divattervek és a ruhatervek. Bevallom, számomra szinte elképzelhetetlen az, hogy ezek hogyan is néznek ki a valóságban, mint­ha be lennék oltva a női divat ellen, de nekünk, férfiaknak talán nem is a cso­magolás az igazán fontos. Ennek ellenére mint rajzokat kedvtelve nézegettem őket. Nagyon látványos az az igazán szavakkal nehezen leírható, egyrészes fürdőruhaszerű öltözék, egy fekete bőrből készült ruha (?), hatalmas, fehér szőrmepomponjaival. Mintha sokat láttatni engedő öltözékként valami show részére készült volna. Mindenképpen nagyszerű kezdeményezés ez a bemu­tatkozás, ez a galéria, kíváncsian várjuk a folytatást. Knox Táborok idén is A ferencvárosi fenntartású iskolák növendékeinek a Ferencvárosi labo­rok a balatonlellei ifjúsági, a hűvösvölgyi napközis táborban, valamint Kincsesbányán szervez szünidei táboroztatást. Balatonlellén június 17-24. között került sor a testvérvárosokból: Be­regszászról, Királyhelmecről, Magyarkanizsáról, Sepsiszentgyörgyről, valamint a Ferencvárosból a kiemelkedő eredményeket elért diákok ju­talomüdüléssel összekötött baráti találkozójára. Sepsiszentgyörgyre július 10-16. között, Királyhelmecre július 16-24. között ferencvárosi gyerekek utaznak jutalomtáborozásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom